Amikor arról kérdezem, hogy mi volt az első jele annak, hogy felismerte a bántalmazó dinamikát, Molli – aki az ügy érzékenységére való tekintettel a cikkben álnéven szerepel – egy teregetős jelenettel kezdi a történetet. Semmi drámai nincs benne, nincs kiabálás vagy ajtócsapkodás, csak állt a ruhák fölött, és azon gondolkodott, hogy valami nem stimmel. Aztán gyorsan meg is nyugtatta magát. „Arra jutottam, hogy biztos mindenki így él. Hogy a házasság ilyen. Hogy nekem kell alkalmazkodni, és ha be tudom fogni a számat, akkor működik” – emlékszik vissza.

Molli és a férje tizenkilenc évig voltak együtt, ebből tizenhat évig házasok. Két gyerekük született: a nagyobb ma már kamasz, a kisebb kisiskolás.

Molli sokáig nem nevezte nevén azt, amiben él, pedig volt, hogy a férfi megfenyegette, hogy megveri, hogy a gyereket bántja vagy hogy kizárja a nőt a házból – ezek után pedig azt mondta, Mollinak nincs humorérzéke.

„Eljártunk párterápiára, de elküldött engem külön is, mert nekem bajom van. És én mentem is. Éreztem, hogy valami nem jó, de azt hittem, ez normális. Azt nem tudtam, hogy ez egy folyamat, hogy a bántalmazás dinamikája az, ha van egy rossz időszak, aztán visszaédesgetnek, és megint a rossz következik” – meséli vissza Molli, aki akkor elhitte, amit a férje mondott, hogy a problémákért ő a hibás.

A fordulópont végül nem egy veszekedés, hanem egy átlagos vasárnapi vacsora volt

A gyerekek már az emeleten voltak, amikor Molli férje bejelentette, hogy el fog költözni. „Olyan kedvesen mondta, hogy először összeestem, aztán a fürdőszobában hánytam. Ekkor már kiabált velem, hogy hagyjam abba” – mondja Molli. 

Egy másik este is hasonlóan telt, akkor a kiabálásra felébredt a fiuk, aki a földszintre érve megkérdezte a szüleit, hogy el fognak-e válni. Molli a rosszulléttől nem tudott megszólalni, férje azonban nyugodt hangon közölte a gyerekkel, hogy igen.

„Aztán megkérdezte, hogy jó-e úgy, ha ő heti váltásba kerül majd, hiszen ez a rendszer mindenkinek jó, és a gyerek, aki akkor hallott a válásról, először beleegyezett, hogy persze.” 

Molli ezt követően három napot kapott arra, hogy „feldolgozza” a hírt, majd a férfi leült vele egy cetlivel a kezében, és közölte, hogy most megbeszélik a közös vagyon megosztását. Szerinte Molli ebből körülbelül huszonöt százalékot „érdemel”. „Mondtam, hogy ez nem így működik, de szerinte igen, mert nézzek körül, pókháló van a falon.

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Mózes Zsófi

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Getty Images/ Malte Mueller, Unsplash/ Jason Leung