–

És milyen igaz. Meg az „előtte-utána” gondolatok, amelyek ki tudja, miért, de bevésődnek az ember fejébe és felnőttként gyomorgörcsként köszöntenek vissza:

„Ó, csak rám néztek, terhes lettem!”
„Nem kell ezen agyalni, jön az a baba majd magától!”
„Kérni kell a jóistentől az áldást!”
„Nem vágyni kell a családra, csinálni.”

Na, ja!

Azt hiszem, ha körbenézek, manapság nagyobb részt találkozom a gyerekpara fogalmával, mint a zökkenőmentes fogantatással. Vagy csak mélyebben maradnak meg a negatív infók. Mert a szarra jobban rá tudunk állni, bebetonozódnak az elménkbe, és alattomosan a mindennapjaink felett átveszik sunyin a lelked magánszférájának irányítását.

A jó tippek a gyerekcsináláshoz már a füleden jönnek ki.

A nagy öregek titkosan suttogva megosztják veled, hogy „mérj testhőmérsékletet, nézd a naptárat, és biztosan összejön”. Te bólogatsz szelíd erőltetett vigyorral a képeden, és közben pattan ki a szövegbuborék a fejedből, hogy „mintha nem ezt csinálnánk már egy éve...”

A következő „tuti recept” az ovulációs heti dugásmaraton… mindennap, mert nem bízzuk a véletlenre. Sőt! Ehhez tartozik még egy ötlet: akkor legyen egy nap kétszer szex. Egyet, mert kell, egyet, mert tényleg kívánod a párod.

És ebben a pillanatban elpattan az utolsó cérnaszál is. Kurvára nem látom a szerelmem, hiszen annyi műszakban dolgozom, hogy egy hónapban tíz napig csak cuki cetlikkel kommunikálunk a szendós dobozon keresztül. Mikor hazaérek hajnali fel egyre, ő már bóbiskol, és iszonyat boldogsággal tölt el, ha még egy csendes puszit tudok az arcára nyomni anélkül, hogy fölébredne.

Illetve más műszaknál, ha van két–három óránk egymásra, akkor a kanapén kuporgásos beszélgetés, közös raclette, együttes számlarendezés tölti ki a mindennapokat, jó esetben párszor még egy kis hancúr belefér.

Na és akkor! Csipog a tetves ovulációs app, hogy „holnaptól lehetőség van a megtermékenyítésre”, akcióba kell lendülni. Mindegy a meló, hogy épp összezörrentetek, hogy ő üzleti úton van, hogy egy hétig nálatok tanyázik az anyós… Eljött a szent hét.

Már ott a gyomorgörcs a lefekvésnél és a komplett tervezet: borotválkozás, csinos cipő, hajat is be kéne lőni, egy jó harisnyát venni, mert szeretnék tetszeni a férjemnek.

Mindeközben a szorító idő és tudat, hogy ez a hét van csak a gyerekkészítésre, aztán egy hónapig nuku. És van úgy, hogy akkor sem jön össze.

Lassan kiderül egy endometriózis, néhány ciszta a petefészkeken/mellekben, egy eldugult petevezeték. Pedig már tökre önmegvalósítás és önismereti kutató vált belőled, intimtornázol szorgalmasan, keresed a jógaidőpontot, hogy levezesd a napi feszkót.

A nagy francokat! Így sem jön össze.

Mert az az egy hét kötelező naptárra dugás elveszti azt a tündéri, fortélyos báját, ami miatt szeretjük a szexet. És a második lehetséges nap már sírógörcsbe torkollik meg tehénbőgős szipogásba.

A párod áll, nem érti: „csak veled akartam lenni, hiszen idő van”…

És eljött a pillanat, hogy a férfiemberrel is meg kell osztani a készülődés, a görcsölés, a kételyek, a félelmek gondolatfoszlányait. Muszáj, hogy ezt ne csak a nő akarja megoldani pontos logisztikával és a naptárral.

És próbáljunk meg egymásra, csakis egymásra figyelni. És ne stesszeljünk rá magunkat, hogy ne stresszeljünk. Hiszen ez a kérdés itt van, aktuális és foglalkoztat.

Hogy próbáljam kitörölni? Nem kell. Csak helyén kell kezelni! És nem egyedül, mert abba beleőrülsz. Együtt, ketten, talán egy pohár jó bor még beszállhat a megbeszélésbe.

Mert jönni fog… ha jönni akar, jönni fog egy kis ember. És tuti, hogy meglepetésszerűen, nem pedig időpontra… futárszolgálattal.

Nóra

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images