Texasban ettől a hónaptól tilos a terhességmegszakítás a terhesség hatodik hetétől – és Európában is újra meg újra fellángolnak a viták erről. Miért került megint napirendre a kérdés, és mi lehet a következménye annak, ha visszatérünk egy szigorúbb szabályozáshoz?
Indiában korábban kezdődtek azok a nőjogi megmozdulások, amiket ma már gyűjtőnéven #metoo-mozgalmaknak szoktunk nevezni, de az eredményeik sajnos még mindig nem jelentősek. Az országban ugyanis olyan hátrányos helyzetben vannak a nők a férfiakhoz képest, hogy gyakran még a saját családjuk is veszélyezteti a testi épségüket, vagy akár az életüket is.
Vajon miért segítünk egy bajba jutott ismeretlen embernek? Vagy miért nem segítünk? Kerekes Anna járt utána a kérdésnek:
„Azt veszem észre, hogy ez az, amit a kívülállóknak nehéz megérteni a látássérültekkel kapcsolatban – nem igazán tudják, hogy mikor kell segítség, mikor nem, van, hogy lépnének felénk, de tolakodni sem szeretnének, kényelmetlenül érzik magukat.”
Nem olyan biztos, hogy élből el kell utasítani minden egyes „árulkodást”. Sőt: ez a kifejezés nem is áll minden olyan közlésre, amelyben valaki a felnőttek felé jelezni szeretne valamit. Ha pedig azt várjuk, hogy a gyerekek „oldják meg egymás közt”, akkor talán nem árt, ha előbb mintát adunk nekik ehhez.
Két nappal ezelőtt Dunakeszin egy férfi meggyilkolta volt feleségét, közös gyereküket és volt anyósát. Úgy tűnik, nem lehet elégszer elmondani: nem, nem szerelmes volt! Olvassátok el Csepelyi Adri írását, nagyon fontos!
A tudomány régóta vitatkozik azon, hogy vajon ténylegesen javított-e az afgán nők helyzetén az amerikai megszállás. Ahogy azon is, tudhatja-e valaki, aki nem ott él, hogy miként lehet(ne) megmenteni az elnyomottakat. És egyáltalán: hogyan lehet ezt jól csinálni. Kulturális antropológus szakszerzőnk egy picit távolabbról néz rá a kérdésre, amely most, az amerikai kivonulás után aktuálisabb, mint valaha.
