Izland a tökéletes példa arra, hogy a nemek közti egyenlőséghez többre van szükség a megfelelő rendeletek megalkotásánál.

„Volt olyan kiskorú áldozat, akit futtatónak is beszerveztek, ő az előadás hatására új életet tudott kezdeni a kisfiával együtt” – mesélik a Kiállok érted program létrehozói, akik az évek alatt több lánynak segítettek kilépni a prostitúció, illetve emberkereskedelem csapdájából. Most pedig ők kérnek segítséget, hogy folytatni tudják a munkájukat.

Széni-Dégi Fanninak az Orosházi Dr. László Elek Kórház szakápolójának saját emlékei is vannak arról, milyen az, amikor otthon kell gondozni egy nagybeteg hozzátartozót. 13 éves volt, amikor az édesanyja daganatos beteg lett. Fanni ötlete nyomán most megvalósult egy videókat (is) tartalmazó honlap, amely az érintett családoknak segít.

„… elegem van a »látványpékségekből«, abból, hogy biodíszletként asszisztálok ahhoz, hogy el lehessen mondani, »van itt haladás, hiszen milyen remek női vezetők, szakemberek, közszereplők vannak«. Ja, persze. Csak ne kelljen pisilnem, ha lejövök a színpadról" – szóval: Gyurkó Szilvinek elege van a női vécékben uralkodó állapotokból. És ez nem vicces.

Elképesztő mennyiségű élelmiszer semmisülne meg, ha nem lennének az Élelmiszerbank munkatársai és önkéntesei, akik eljuttatják az ételt a leginkább rászorulókhoz: nagycsaládosokhoz, gyermekotthonokba, idősgondozásban élőkhöz, hajléktalanokhoz vagy mélyszegénységben élőkhöz, családsegítő szolgálatok ügyfeleihez, illetve a legszegényebb települések lakóihoz.

Van, aki nem tud rajzolni, más dadog, vagy éppen a számolás okoz számára nehézséget. Valamilyen szintű mássága mindenkinek van, ezzel a szemlélettel talán könnyebb együtt érezni azon társainkkal is, akik szembetűnőbb akadályokkal küzdenek.

Még mindig sokkal jobb férfinak, mint nőnek születni Európában: az ő helyzetüket, úgy tűnik, egyedül az alkoholfogyasztás nehezíti, míg egy nő nemcsak akkor jár rosszabbul, ha gyereket szül, de akkor is, ha magasan képzett.

„Na, bírod a hét fogást?” – azok, akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak gyerekek, talán még emlékeznek arra, amikor valamelyik rokon jött, és elkezdte fogdosni a combunkat, fokozatosan egyre feljebb csúsztatva a kezét… amíg a hét fogás valahol a combtő környékén véget nem ért. Ennyit a „régi szép időkről”. Ma már másképp van, de legalábbis kellene lennie.