–

Catherine Mootian tizenkét éves korában esett át a csonkításon a kenyai maszáj közösségben – annak ellenére, hogy értelmiségi családból származott, édesapja orvos volt. „Lesben álltak. Három órakor ébresztettek, idegen férfiak voltak a szobánkban. Semmit sem magyaráztak el, csak azt mondták, hogy zuhanyozzunk le hideg vízzel. A következő pillanatban már elővették a műtéti eszközöket, és megcsonkítottak minket” – emlékszik vissza.

Az ezt követő években a trauma nem halványult el. Az iskolában a lányok gyakran büszkén meséltek arról, hogy túlestek a csonkításon, hiszen a közösség szemében ez a nővé válás és az elfogadottság feltétele volt. Mootian azonban hallgatott. „Az esemény azóta is frissen él az emlékezetünkben.

Az egyetemen a férfiak első kérdése gyakran az volt, hogy megvágtak-e. Rengeteg mítosz keringett – például, hogy a megvágott nőknek nincsenek érzéseik, hogy nem »normálisak«.

Nem tudtam beszélni róla. Olyan terhet cipeltem, aminek még a nevét sem ismertem.”

A férfiak szerepe és a társadalmi nyomás

Sok közösségben a lányok nem azért esnek át a csonkításon, mert maguk is hisznek a gyakorlatban, hanem mert a társadalmi elfogadás és a házasság lehetősége nagymértékben ettől függ. Tony Mwebia, a Men End FGM szervezet alapítója és vezetője szerint a férfiak szerepe megkerülhetetlen: „Ők nem csupán szemlélők. Ők tárgyalják a hozományt, ők döntenek arról, mi elfogadható. Ha a férfiak továbbra is elvárják a csonkítást, a gyakorlat fennmarad, még akkor is, ha törvény tiltja.”

A Men End FGM egy 2013-ban indult globális kezdeményezés, amelynek célja, hogy megszólítsa a férfiakat és fiúkat a női nemi szerv megcsonkítása, a gyermekházasság és más, nemi alapon elkövetett erőszakformák elleni küzdelemben. A mozgalom abból a felismerésből indul ki, hogy