Ha társadalomban élsz, politizálsz – akkor is, ha azt gondolod, hogy nem

–

Mára közhellyé vált, de attól még igaz, hogy a magyar társadalom mélyen megosztott, szekértáborokba tömörült, és van néhány millió ember, akik vagy nem tudnak, vagy nem akarnak oldalt választani, és lehetőleg távol akarják magukat tartani a „politika mocskától”.

Csakhogy azt már az általános iskolában megtanuljuk, hogy a politika (a görög „polisz”, azaz „város” szóból származik) kifejezés a közügyeket, illetve a társadalom közös ügyeinek megvitatását jelenti. A közügyekhez pedig mindenkinek köze van, értelemszerűen ettől közös ügyek.

Mindenkit érintenek, tehát mindenkinek van beleszólása.

A demokratikus társadalom alapja pedig, hogy ezekről a dolgokról közösen döntünk – erre a legismertebb példa a képviselő-választás, aminek eredményeképp megbízunk embereket annak érdekében, hogy képviseljenek minket, amikor az egyes ügyekben döntések születnek.

Hiába gondolják, hogy nem, azok is politizálnak, akik nem politizálnak: az 1960-as években a feminizmus új hulláma vezette be a „personal is political”, azaz „ami személyes ügy, az politikai ügy” kifejezést, hogy rámutasson: a nőket érintő problémák nem az ő egyéni szociális gondjaik, hanem olyan megoldandó ügyek, amikre társadalmi szinten kell megoldásokat találni. Ebből is következik tehát, hogy az olyan mindennapi, az életünket befolyásoló bosszúságok, mint hogy fél-egy évet kell várni az orvosi időpontra, rossz minőségű a gyerekünk iskolájában a menza, illetve sosincs szabad parkoló a társasházunk előtt, ha a nagyobb képet nézzük, mind-mind politikai kérdések, amikre a politika által lehet választ és megoldást találni.

A politika rossz, értem?

„Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy Magyarországon az elmúlt években megjelent egy olyan vélemény, hogy a közügyekben csak a választott politikusoknak van joguk részt venni. Illetve, hogy mindenki más, aki nem választott politikus, és mégis részt vesz a közügyek megvitatásában, pláne, ha meg akar győzni másokat valamilyen véleményről, az valami gyanús és elítélendő dolgot cselekszik. Ilyen volt, amikor civil szervezeteket vádoltak azzal, hogy bele akarnak szólni a politikába, vagy egyes politikusok azt nyilatkozták, hogy művészek és tudósok ne politizáljanak.

Ezzel azt akarják üzenni, hogy a közügyekkel való foglalkozás a választott képviselők privilégiuma – de ez egyáltalán nem igaz.

Ez a demokrácia eszméjével, illetve az ebből következő emberi jogokkal és szabályokkal is ellentétes, hiszen a szólásszabadság és a közügyekben való részvétel joga mindenkit megillet” – mondja Dojcsák Dalma, a TASZ ügyvezető igazgatója. 

A közügyek szempontjából az a különbség a polgár és a politikus között, hogy a politikus főállásban foglalkozik a közügyekkel a polgárok megbízásából. De ez nem jelenti azt, hogy a politikusoknak több jogosítványuk lenne részt venni a közügyek megvitatásában, vagy az állampolgárok a választás napján kívül lemondanának arról a jogukról, hogy véleményt nyilvánítsanak a közös ügyeinkről. Egy dologban van a képviselőknek különleges jogosultságuk: személyesen részt vehetnek a jogszabályok létrehozásában, de ez egy olyan jogosultság, amit a polgárok megbízásából tehetnek meg. Egy demokráciában ugyanis a polgárok gyakorolják a hatalmat a választott képviselőiken keresztül – ebbe beletartozik az is, hogy kritikusak a képviselőikkel, a pártokkal és a hatalom gyakorlóival, és ha nem tetszik nekik egy-egy döntés, akkor azt a vezetők tudomására hozhatják.

A képviselőket a parlamentbe küldő pártok pedig jellemzően ideológiák és nézetek alapján szerveződnek – bár manapság ez kezd elmosódni –, a polgárok pedig a világnézetük alapján szavaznak egyik vagy másik szerveződésre, képviselőjelöltre. Mindez azért van így, mert az ideológiák alapján alkotunk véleményt egyes kérdésekben, hogy milyen megoldás lenne kívánatos és helyes szerintünk.

Tüntetés ideológia- és politikamentesen?

Vannak témák, amik olyannyira részei az emberi erkölcsnek és az alapvető emberi minőségnek, hogy azt mondhatjuk, függetlenül attól, hogy valaki milyen ideológiai beállítottságú, egyet tud érteni velük. Ilyen például az, hogy a gyerekek védelemre és támogatásra szorulnak.

Ezekről a kérdésekről a széles társadalmi konszenzus miatt lehet ideológiamentesen állításokat tenni, ám amikor közügyekben megnyilvánulunk és követeléseink vannak, azok nagyon ritkán állnak meg ilyen egyszerű megállapításoknál.

Például, ha egy tüntetésen a felszólalók követelnek valamit – mondjuk, hogy az állam védje meg a gyerekeket –, akkor általában arról is beszélnek, hogyan kellene megoldani az adott problémát. Azt megfogalmazni viszont, hogy mi lenne a kívánt megoldás, nem lehet anélkül, hogy az illetőnek legyen egy koherens világképe. A megoldás részletei tehát már ideológiai kérdések is egyben, hiszen egy problémára többféle megoldás is létezik. Ezekről szakpolitikai szempontok alapján meg lehet állapítani, hogy melyik mennyire hatásos, de az, hogy milyen irányt választunk, abból következik, hogy milyen ideológiában hiszünk, mi az értékrendünk.

„Véleményem szerint mind a pártpolitikát, mind az ideológiákat bűnös vagy rossz dolognak beállítani tévút. Magyarországon valószínűleg azért van egy olyan igény, hogy pártpolitika-, illetve ideológiamentesen beszéljünk egyes kérdésekről, mert azt feltételezik, hogy ezek rossz dolgok, és az átlagembernek csak kára származik abból, ha a pártok és az ideológiák szerepet játszanak az ügyről való diskurzusban.

A tüntetésen a beszédekben nem azt fogalmazták meg a felszólalók, hogy az egyik vagy másik párt gyermekvédelmi programját kellene megvalósítani, így ebből a szempontból pártpolitika-mentes volt az esemény, azonban lehetetlen úgy kritizálni egy kormány által hozott döntést, hogy magát a kormányt ne kritizálják”

– mondja az ügyvezető igazgató. 

Csakhogy sokaknak a kritika egyet jelent a támadással, a kritikát megfogalmazókat pedig hajlamosak rögtön két szembenálló tábor egyikébe sorolni – abban, hogy ez így van, jelentős szerepe és felelőssége van az elmúlt évtizedek teljes politikai garnitúrájának. Hiszen milliószor hallottuk már: aki nemtetszését fejezi ki a kormánypártok döntései és tettei kapcsán, az Soros György, Brüsszel és a dollárbaloldal zsebéből kandikál ki, aki pedig az ellenzéki pártokat bírálja, az a Fidesz szekerét tolja a kritizált fél és támogatói szerint – más opció e narratívák szerint nincs, ami hatalmas probléma.

„Feltételezésem szerint az influenszerek azért hirdették meg úgy a tüntetést, mint ami oldalaktól független, hogy ne riasszák el azokat az embereket a tüntetéstől és a kiállástól, akik magukat Fidesz-szavazóként vagy jobboldaliként definiálják. Ezzel a kommunikációs eszközzel azt üzenik, hogy amiért kiállnak, olyan erkölcsi alapvetés, amivel mindenki egyet tud érteni, ezért bárki csatlakozhat, az is, aki amúgy más kérdésekben a kormányt támogatja.

Hiszen annak bele kellene férnie, hogy a választópolgár kritikusan szemléli a saját választottjainak döntéseit és tetteit”

– hangsúlyozza Dojcsák Dalma. 

Sokak azonban a politikamentességen a semleges álláspontot, a kritikanélküliséget értik. Többek között a népszerű előadó, Curtis is állítása szerint azért nem adta nevét a megmozduláshoz, mert az nem volt politikamentes. „Ha valaki teljesen oldalsemlegesen akarna beszélni a közügyekről, az azzal járna, hogy nem fogalmazna meg kritikát egyik irányba sem, ami egy demokráciában nem elképzelhető, mert nem így működik. A demokrácia alapja, hogy ha a polgár meg van győződve arról, hogy a kormány hibás döntést hozott, azt kritizálhatja és kifejezheti nemtetszését. A probléma megoldására vonatkozó szakpolitikai választás pedig az értékalapú választáson alapul. Így hát, ha egy állam által működtetett rendszerrel kapcsolatban van elégedetlenség, akkor az emiatt felszólalók szükségszerűen az államot működtető kormányt, és az azt felállító pártot kritizálják.

A politika szó pedig a közügyekről való diskurzust és döntéseket jelenti, így közügyekről nem lehet politikamentesen beszélni, ez fogalmilag lehetetlen”

– mutat rá a TASZ ügyvezető igazgatója.

A pártod nem te vagy

Ma Magyarországon sokan gondolják azt, hogy ha egy pártra szavaznak, akkor annak minden intézkedését támogatniuk kell, és ha bármit is kritizálnának, azzal automatikusan a másik oldalhoz csatlakoznának – csakhogy ez nem igaz.

„A párt csak egy eszköz, egy termék, és nem kellene hogy a pártválasztás olyan legyen, mint amikor az ember házastársat választ, akihez a sírig hűséges marad. A párt egy eszköz arra, hogy a véleményünket kifejezhessük és becsatornázhassuk a döntéshozásba. Teljesen rendben van, ha valaki nagyon kötődik egy párthoz, de az is, ha valaki csak abban támogatja, amiben egyetért vele, és más kérdésekben kritikus. A politikusokat és pártokat ugyanis mi bízzuk meg azzal, hogy képviseljenek minket, és ha ezt a megbízást rosszul teljesítik, akkor miért ne vonhatnák tőlük vissza a megbízást?

Attól nem kellene hogy valakinek megváltozzon az énképe, hogy egyvalamiben nem ért egyet azzal a párttal, amivel amúgy azonosulni tud.

Sőt, az is lehet, hogy nem elvi kérdésben nem ért egyet, hanem az elvi kérdés megvalósításának formájával. Ezeket kritizálni teljesen rendben van egy demokratikus államban” – mondja a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója.

Dojcsák szerint érdemes lenne úgy tekintenünk a pártokra, mint a mosógépekre: „Mosógépet sem úgy vesz az ember, hogy van tizenöt szempont, amiben meg kell felelnie, különben nem vesz mosógépet, hanem megnézi, hogy milyen a kínálat, és eldönti, hogy egy adott modell jó lesz neki a következő évekre. A pártok esetében is így kellene eljárni szerintem: hogy választok egy pártot, ami a következő négy évre megfelelő lehet számomra, de ha időközben kiderül, hogy nem az, akkor lecserélem. Az, hogy valaki egy pártra szavaz, nem kellene hogy azt jelentse, hogy az illető mindenben azonosul azzal a párttal. Ha pedig így állunk ehhez a kérdéshez, akkor az ember már rögtön nem a tökéleteset keresi, hanem az opciók közül a számára legmegfelelőbbet.” 

Ha nem foglalkozol politikával, rólad döntenek nélküled

Politikai elemzők évek óta arra a megállapításra jutnak, hogy Magyarországon, ami a közéletet illeti, az egyik legnagyobb probléma az apátia – hogy a polgárok úgy gondolják, úgysem tehetnek semmit azért, hogy az akaratukat érvényesítsék, így inkább nem vesznek részt a közügyekről való diskurzusban és a választásokon. Ebben a kialakult nézetben is több évtizednyi politikai garnitúra munkája van, azonban azzal, hogy valaki így gondolkodik és nem foglalkozik a politikával, még nem tudja kivonni magát abból is, hogy a politikusok által hozott döntések az ő életére is hatással legyenek.

„El kellene hagynunk azt a nézetet, hogy politizálni rossz. Nem így van: politizálni szükségszerű.

Hacsak valaki nem egy barlangban él egyedül egy lakatlan szigeten, akkor részt vesz a társadalomban, érintik őt a közös ügyek. Ha nem politizál, mások döntenek helyette, de a következmények rá is vonatkozni fognak. Így pedig már jobban megéri politizálni, mivel így is, úgy is döntés születik, ami az ő életére is hatással lesz – hiszen ezek a döntések adják a társadalmi működés alapját” – mondja Dojcsák Dalma. 

Éppen ezért, bár lehet passzív polgárként élni, érdemes az aktív polgári életet választani. Enélkül ugyanis felesleges arra számítani, hogy a számunkra kívánatos irányba menjenek a dolgok. Nem az a jó taktika, hogy a pártoktól várjuk passzívan, hogy majd megvalósítják, amit szeretnék, hanem aktívan tenni azért, hogy amit gondolok, és ami szerintem helyes, az megvalósuljon – például a gyermekvédelmi kérdések ügyében.

Kiemelt kép: Getty Images / uniquepixel

Dián Dóri