„Az osztrák sulinkban nincs az a kilátástalanság-érzés, ami itthon mindent áthat”

–

„Iskola a határon”

A napokban bejárta a hír a magyar sajtót, hogy minden századik magyar gyerek Ausztriában jár iskolába. Az adatok szerint a 2010/2011-es tanévben még csak bő kétezer magyar diák járt az osztrák közoktatásba, a 2021/2022-es tanévre azonban már tízezer főre nőtt a számuk.

Csak a tavalyi évben több mint ezerháromszáz új magyar diákot írattak be osztrák intézményekbe.

Míg Ausztriában ötszörösére nőtt a 2020/21-es és a 2010/11-es tanév között a magyar diákok száma, az alap- és középfokú oktatásban, Magyarországon tizennégy százalékkal csökkent.

De milyen okok és motivációk állhatnak a számok mögött? Szerettünk volna valódi válaszokat kapni erre a kérdésre, így felvettük a kapcsolatot egy érintett édesanyával (akit most nevezzünk Ágnesnek), aki nemcsak a gyerekei révén érintett, hanem ő maga és a párja is az oktatásban dolgoztak pedagógusként, csak azóta elhagyták a pályát. Ágnes megosztotta velünk a tapasztalatait és a döntésük hátterét.

Menekülés a kibírhatatlan stresszből 

„A kislányunk Szentendrén kezdte az iskolát. Nagyon tehetséges és nagyon szorongó gyerek. A tanítónői már az elején elszúrták azzal, hogy teljesítménykényszerbe hajszolták az amúgy is maximalista hétévest, ami iszonyú stresszes volt neki. Ám azt tudtuk, amikor leköltöztünk a határhoz, hogy lakcím nélkül csak ötödik osztálytól járhat Ausztriában suliba, így a kislányunk harmadik-negyedikben még egy vidéki magyar iskolába járt, ahol fantasztikus tanítója volt” – mesélte Ágnes.

Ám hiába a szuper tanár, Ágnesék állóvízben érezték magukat, miután az iskolában nem tanultak idegen nyelvet, és a lányuk tehetsége nem igazán volt kiaknázva. De legalább nem volt stresszes.

Végül döntöttek: átíratják abba az iskolába, ahol volt németes osztály, szem előtt tartva a célt, hogy majd kint folytassa a tanulmányait.

Közben a kisfiuk is iskolás lett 2018-ban. „A világ legjobb tanítónénijéhez írattuk be, ugyanabba a suliba, ahová a kislányunk átment 2019-ben. Csakhogy a világ legfantasztikusabb tanítónénije egyszer csak másik városba költözött, és a második osztályt már egy aranyos, de egyáltalán nem fantasztikus tanító néni vette át. Majd jött a járvány és az online oktatás, amit nem részleteznék, de rémálom volt – a lányunk a hatodikat, a fiunk pedig a harmadikat így otthontanulásban abszolválta. Ezután beiratkoztunk egy amerikai, nem akkreditált iskolába, majd amikor már mindenki nagyjából be volt oltva, végre beírattuk a lányunkat a Josefinumba – ez az a suli, ami fogad magyar gyerekeket is Magyarországról –, a fiunk pedig visszament az osztályába negyedikbe.

Egy év katasztrofális iskolai járványkezelés és osztályközösségen belül zajló bullying után a fiunk most szeptemberben elkezdhette az ötödiket az osztrák iskolában” – mesélte Ágnes.

Mi a baj itthon?

Felmerülhet a kérdés, hogy mégis mi olyan rémes a magyar oktatási rendszerben, amitől ekkora kanosszajárásba fog egy komplett család.

Ágneséknek a tananyag átpolitizáltsága (már elsőtől fogva) és a tankönyvek színvonala eleve komoly problémát jelentett, ahogy az is, hogy a nyelvtanulást teljesen elhanyagolták, sőt,

akadtak olyan pedagógusok, akik szerint alsósoknak nem is kellene idegen nyelvet tanulni, „mert szerintük akkor nem tanulnak meg magyarul”.

„Azt is problémásnak tartom, hogy a magyar iskola egyáltalán nem képes a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel bánni, sőt, igazából arra is képtelen, hogy a gyerekek közötti különbségekkel megbirkózzon, vagy hogy a gyerekek agyműködésének megfelelő, új módszereket alkalmazzon. Probléma az is, hogy az iskolarendszer reakciói a társadalmi változásokra, illetve a családok és a gyerekek körülményeinek megváltozására ugyanazok maradtak, mint a nyolcvanas években” – magyarázza Ágnes, aki akár Németországba is hajlandó lett volna kiköltözni, de amikor a férje előrukkolt a határhoz közeli úti céllal, akkor mindketten úgy érezték, ez lesz számukra az ideális választás, mert mégiscsak felépítettek egy életet, nem akarták a nulláról újrakezdeni. 

Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb különbség a magyar és az osztrák oktatási rendszer között, Ágnes először a közös pontokkal felelt: „Van egy csomó dolog, ami közös a közép-európai, kelet-közép-európai iskolákban. Alapvetően teljesítményközpontú, még mindig gazdaságalapú, viszont

annak ellenére, hogy a mostani sulink egy katolikus iskola, jóval kevésbé átpolitizált, nincs nacionalista agymosás, nincs ez a kilátástalanság-érzés, ami itthon mindent áthat. A módszerek modernebbek, a tanulási nehézségek nem ütköznek ki, mert úgy tanulnak, ahogyan az jobban megfelel a gyerekek agyműködésének,

nincs végletes elkönyvelés teljesítmény alapján, és nincs verbális bántalmazás a tanárok részéről” – sorolta a különbségeket.

Mindezeken túl a gyerekek aktívan használják az IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák) eszközöket, kaptak tabletet, amin elérhetők az elektronikus tanulást, adminisztrációt szolgáló rendszerek. Három fő tantárgyuk van: német, angol, matek. A jegynek több összetevője van, elég nehéz megbukni. 

Nyugaton is viselkedni kell

Csak hogy eloszlassa a „hanyatló nyugattól” elvadult gyerekei legendáját, Ágnes azt is leszögezte, hogy természetesen az osztrák iskolában is be kell tartani a szabályokat, viselkedni kell. Ám az év elején kiosztott házirend praktikus tanácsokat tartalmaz: hogy mit lehet tenni, hogyan kell viselkedni bizonyos helyzetekben, hogyan ajánlott ilyen-olyan állapotokat kezelni. 

Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „Ez a suli azért jött létre nagyjából húsz éve, hogy a magyar gyerekeket is integrálja, és az osztrák és magyar gyerekek megismerkedjenek egymással.”

És hogy a gyerekek hogyan viselik a sok drasztikus változást? Habár nagy váltás volt a költözés, és teljesen felborult az életük, az iskola mellett az egyszerűbb élet is jót tett nekik, ahogyan az is, hogy a természethez közel élnek: 

„A lányunk most már beilleszkedett. A fiunknak ez még alakulóban van, javában tart az akklimatizálódás” – mesélte Ágnes. A napi logisztika sem egyszerű történet, hiszen „a napi buszozás otthonról Szombathelyre és onnan az iskolabusszal Eberauba, majd délután vissza, elég húzós. De ez van. Inkább utazzanak, minthogy belesüppedjenek ebbe a kilátástalanságba, amibe kisvárosunk gyerekei belenőnek.”

A tervek szerint a gyerekek amúgy is ott folytatják tovább, és egy nap világpolgárok lesznek.

„Csak ide ne jöjjenek vissza. Szerintem itthon teljesen reménytelen a helyzet.

A magyar társadalom menthetetlenül beteg, az állam ugyanolyan mechanizmusok szerint működik, mint a huszadik században, a politikai elit cinikus és csak rombol, közben meg itt a klímaváltozás és az egyre sokasodó konfliktusok.”

Hogy erre megoldás-e egy nyugati szemléletű iskola, azt mindenki döntse el maga.  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/  eclipse_images

Szabó Anna Eszter