„Szeretnénk, ha a gyerekünk 6–18 éves korig biztonságban érezhetné magát az iskolában!” – Egy szülő levele a jelen oktatási helyzetben
A tanársztrájkról rengeteg véleményt lehetett olvasni tanároktól, oktatásügyi szakemberektől, politikusoktól, a szülők álláspontja viszont eddig nem nagyon jelent meg a nyilvánosságban – bár ettől még természetesen nekik is van viszonyulásuk a témához. Ezt szeretné pótolni olvasónk, aki – ha nem is mindenki nevében, hiszen a szülői közösség sem homogén, de – a saját nevében összegyűjtötte, milyen tényezők befolyásolják a kérdésben, és milyen iskolarendszerről álmodik a gyerekeinek. Olvasónk, Krisztina írása.
–
A legfontosabb, hogy minden szülő a legféltettebb kincsét, a gyerekét bízza a tanárokra a hétköznapok jelentős részében. Innentől elemi érdekünk, hogy megbízható, felkészült és kiegyensúlyozott pedagógusok neveljék a gyerekeinket.
Többször hallottam tanároktól, hogy a szülők azért nem sztrájkolnak, mert még mindig azt hiszik, hogy a gyerekeik megfelelő oktatásban részesülnek, pusztán azért, mert reggel még nyitva van az iskola ajtaja. Nos, ezzel nem értek egyet.
Az utóbbi években sajnos rákényszerültünk, hogy sokkal többet tudjunk az oktatásügy problémáiról, mint amennyivel foglalkozni szeretnénk.
Az alábbiakban felsorolom, más szülőtársakkal beszélgetve hogyan látjuk a helyzetet:
- Szeretnénk, ha gyerekünk kevesebb tananyagot, de azt alaposabban dolgozna fel, mert ha egy óra keretében tanulnak a világosi fegyverletételről és Trianonról, akkor egyiket sem fogják megérteni – ennek így nincs sok értelme.
- Szeretnénk, ha annyi házi feladatuk lenne hétköznaponként, amennyi mellett még jut idő a barátokkal való játékra is.
- Szeretnénk, ha nem a környezetismeret-tanár tanítaná az informatikát.
- Szeretnénk, ha a gyerekeink nem szakadnának meg az iskolatáska súlya alatt.
- Szeretnénk, ha 8 óra munka után nem kellene társadalmi munkában kifesteni az osztálytermet, a folyosókat, és megjavítani az iskola kerítését.
Szívesen veszünk részt a közös programokban, de az iskola fenntartását nem tudjuk magunkra vállalni.
- Ehhez kapcsolódóan szeretnénk, ha nem a szülők anyagi támogatásából kellene megoldani az iskola számítógépparkjának felújítását azért, mert a tankerület évi nulla forintban (!) határozta meg az informatikai eszközök fejlesztési keretét. Így most a 45 perces órából 20 perc telik el a számítógép bekapcsolásával, már akinek jutott egyáltalán gép. Az ország digitalizálását itt kell elkezdeni.
- Szeretnénk, ha az átlagostól eltérő (szemüveges, szenzitív, pösze, túlsúlyos stb.) gyerekeinket a társai elfogadnák, támogatnák, és segítenének nekik a hétköznapi nehézségek leküzdésében.
Ne feledjük, azt a korosztályt mérgezzük gyűlölettel nap mint nap, amelytől 30 év múlva nyugdíjasként elvárjuk, hogy eltartson minket…
- Szeretnénk, ha a tanárok év végi ajándékának átadásakor nem éreznénk szekunder szégyent amiatt, hogy élményfestésre szóló kupont adunk nekik ahelyett, hogy tízezer forinttal kisegítenénk őket a napi bevásárlásban.
- Ugyanígy szeretnénk, ha nem kellene találkozni a sarki boltban eladóként a kedvenc tanítónkkal, aki után négy hónapig sírtak a tanítványai, miután pályaelhagyásra kényszerült az alacsony kezdő tanári fizetése miatt.
- Szeretnénk, ha a tanárok nem felesleges adminisztrációval töltenék az idejüket, hanem lenne lehetőségük folyamatosan, intézményesítve továbbfejleszteni magukat, az oktatási módszereiket.
- Szeretnénk, ha nem nyugdíjas pedagógusok tanítanák a gyerekeinket. No nem azért, mert 40 év tapasztalattal ne lennének idős korban is profik a szakmájukban, hanem azért, mert ők is emberek, akik megérdemlik a végigdolgozott élet utáni nyugodt, békés nyugdíjas éveket. A gyerekeink pedig megérdemlik, hogy ne kelljen még egy szeretett tanáruktól elbúcsúzniuk, ha egy év múlva mégis nyugdíjba kényszerül a tanáruk egészségi okokból.
- Szeretnénk, ha a nyugati, már bizonyítottan bevált és a hazaitól eltérő oktatási módszereket a tanártársadalom szervezett keretek között megismerhetné, kipróbálhatná, és a hazai környezetbe adaptálva retorzió nélkül alkalmazhatná.
-
Szeretnénk, ha a gyerekeinket nem az egyestől való félelemmel, hanem a tudásvágy felkeltésével motiválnák.
- Szeretnénk, ha nemcsak a fizetős alapítványi iskolákban kapnának minőségi oktatást a gyerekeink, hanem Magyarországon minden diák ugyanolyan kimagasló színvonalú oktatásban részesülne, mint az elit intézményekben. Szeretnénk, ha ehhez nem kellene külföldre költöznünk.
- Szeretnénk, ha gyerekünk nem veszítené el a legjobb barátját a negyedik és hatodik évfolyam után, és emiatt nem kellene összevonni a megmaradt osztályokat, szétverve ezzel az osztályközösséget.
- Szeretnénk, ha gyerekünk 6–18 éves korig biztonságban érezhetné magát az iskolában.
- Szeretnénk, ha visszaállna a tanár–gyerek–szülő szentháromság, amelyben mindhárom fél egyenrangú partnerként kifejezhetné a véleményét a gyerek fejlődése kapcsán.
- Végezetül szeretnénk emlékeztetni a tanárokat, hogy amit mindennap csinálnak az iskolában, az a legfontosabb, legnemesebb hivatás a világon!
Lehet, hogy szülőként nincsen mindenre rálátásunk, de azt tudjuk, hogy a fenti problémák megoldásához nekünk is tennünk kell, és első lépésben, szolidaritást vállalva, teljes mellszélességgel ki kell állnunk a tanártársadalom mellett!
Mert enélkül esélytelen bármilyen változást elérni.
Meghallottuk a segítségkérést, ezért ha kell, akár több napon keresztül is bevisszük a munkahelyünkre a gyerekeinket, hogy a következő sztrájknak elsöprő, megkerülhetetlen ereje legyen. Szeretnénk tenni, és aktív részesei lenni a következő generáció fejlődéséhez szükséges körülmények kiharcolásának!
Krisztina
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jonathan Kirn
