Az abortusz szigorítása egyetlen problémát sem old meg, viszont rengeteg nehézséget szül

–

Mi is történt pontosan?

Nemrég eljutott a Politico című laphoz egy tervezet (ITT olvashatod), amiből kiderült, hogy Samuel Alito bíró szerint a Roe kontra Wade-ügyben hozott döntés „égbekiáltóan hibás volt”. A pert még a hatvanas évek végén indította Texas állam ellen a rendezetlen családi háttérrel rendelkező Norma McCorvey (álnevén Jane Roe), aki két örökbeadott gyermeke után a harmadik terhességét szerette volna művi úton megszakítani. Ekkoriban azonban a legtöbb államban csak az anya életének veszélyeztetése, valamint bizonyított nemi erőszak esetén engedélyezték az abortuszt, így Norma két ügyvéd segítségével a magánélet védelmére hivatkozva beperelte az államot, amit Henry Wade kerületi ügyész képviselt.

Norma kénytelen volt megszülni, majd örökbe adni harmadik gyermekét is, mivel az eljárás három éven keresztül zajlott.

Végül az ügy a legfelsőbb bíróságig jutott, ami 1973. január 22-én precedensértékű döntést hozva Roe javára ítélt, és alkotmányellenesnek nyilvánította a terhességmegszakítás tiltását az első trimeszterben. A döntésnek köszönhetően innentől kezdve egyetlen állam sem tilthatta az abortuszt a terhesség első három hónapjában.

A kiszivárgott tervezet a jelek szerint azonban hatályon kívül helyezné az 1973-as döntést, valamint az 1992-es Planned Parenthood kontra Casey-ügyben hozott döntést, amely szerint „a nőnek az a joga, hogy megszakítsa terhességét a magzat életképessége előtt, a Roe kontra Wade legfontosabb része”. A Casey-ügyben egy korábbi abortuszellenőrzési törvényt támadták meg, azzal érvelve, hogy a törvény rendelkezései alkotmányellenessé váltak a Roe kontra Wade-ítélet alapján.

Mi előzte meg a tervezetet?

Rengeteg, az abortusz hozzáférhetőségével kapcsolatos, precedenst teremtő döntés. Ezek közül a leghíresebb a Roe kontra Wade, ami a legfelsőbb bíróság 1973-as, mérföldkőnek számító ítélete volt.

Ez megalapozta az abortuszhoz való alkotmányos jogot az Egyesült Államokban, indoklása pedig a magánélethez való jogon alapult.

Az 1980-as évektől kezdve az abortuszellenes aktivisták, főként a fundamentalista keresztény egyházak lobbiztak az állami törvényhozóknál az abortuszok elvégzésének apró, mégis jelentős korlátozása érdekében, lassan haladva a Roe-döntés visszavonásáig. 1992-ben a legfelsőbb bíróság a Planned Parenthood kontra Casey-ügyben úgy döntött, hogy fenntartja a Roe-t, megalkotva az abortuszkorlátozásokra vonatkozó indokolatlan teher mércéjét, valamint védi a jogot, hogy a nők a magzat életképességét megelőzően dönthessenek a terhességmegszakításról.

2016-ban a legfelsőbb bíróság a Whole Women's Health kontra Hellerstedt-ügyben úgy döntött, hogy az abortuszklinikák célzott szabályozására vonatkozó törvények, amelyek a klinikákat szükségtelenül szigorú előírások betartására kötelezik (annak érdekében, hogy bezárásra vagy csődbe kényszerítsék ezeket), alkotmányellenesek, hiszen az 1992-es döntés értelmében indokolatlan terhet jelentenek. 

 

A 2018-as Dobbs kontra Jackson Women's Health Organization egy folyamatban lévő ügy, amely a Mississippi állami törvény alkotmányosságáról szól, és ami a legtöbb esetben tiltaná az abortuszt a terhesség 15. hete után. Az alsóbb fokú bíróságok előzetes végzésekkel akadályozták meg a törvény végrehajtását, amelyek a Planned Parenthood kontra Casey-ügyben hozott ítéleten alapulnak. A Dobbs kontra Jackson Women's Health Organization-ügyben még nem született döntés, a legfelsőbb bíróság előtt 2021 decemberében tartottak tárgyalásokat.

A legfelsőbb bíróságot jelenleg a republikánusok által kinevezett bírák irányítják, hat konzervatív és három liberális bíróval. A Politico szerint Alito mellett a republikánusok által kinevezettek közül négyen szavaztak a Roe eltörlése mellett. Médiaértesülések szerint Roberts főbíró nem akarta teljesen hatályon kívül helyezni a döntést, vagyis Alito véleménytervezetének egy részével szemben különvéleményt fogalmazott volna meg, valószínűleg a bíróság három liberális bírójával együtt.

Oké, kiszivárgott a dokumentum… és most?

A szivárogtatást minden bizonnyal kivizsgálják. A legfelsőbb bíróság megerősítette ugyan, hogy a dokumentum valódi, de hangsúlyozta, hogy az csupán egy tervezet, és nem biztos, hogy ez lesz a végleges döntés.

A vitás ügyek tárgyalása mindig is képlékeny volt. A bírák megváltoztathatják (és néha meg is változtatják) szavazataikat, és a fontosabb döntések többszörös tervezetek és szavazatcserék tárgyát képezhetik, néha még a döntés nyilvánosságra hozatala előtti napokban is. A bíróság döntése csak a közzététel után lesz végleges, jelen esetben ez valószínűleg a következő két hónapban történik majd meg.

Ha a legfelsőbb bíróság a Dobbs segítségével mégis megdönti Roe-t, akkor az abortusz szabályozása az egyes államokra hárul, ahogy Roe-döntés előtt is volt. Ez a terhességmegszakítás hozzáférésének foltokban történő megoszlását fogja eredményezni – az olyan államokban, mint Kalifornia, New York, Oregon és Illinois, a megszokott módon lesz elérhető a beavatkozás, míg például Texasban, Floridában, Missouriban és Mississippiben betiltják az abortuszt. 

Az abortuszt tiltó államokban élő embereknek ezután erősen korlátozott lehetőségeik lennének: elutazhatnak egy olyan államba, ahol van hozzáférés, amire nem mindenkinek van pénze; illegális abortuszt végezhetnek, ami nemcsak veszélyes, de büntetőeljárást és hosszú börtönbüntetést vonhat maga után; vagy kihordhatják a terhességet és megszülhetik a gyereket, akár akarják, akár nem.

Akkor már nincs is mit tenni?

A Kongresszusnak lennének lehetőségei. Elfogadhatná a 2021-es Női Egészségvédelmi Törvényt, amely szövetségi szinten rögzíti az abortuszhoz való jogot, így az minden államra vonatkozna. Vagy megnövelhetné a legfelsőbb bíróság bíráinak számát, mivel a számuk (jelenleg kilenc) nincs meghatározva az alkotmányban, így nőne a demokrata (és nagy eséllyel döntéspárti) bírák száma.

A Kongresszus azonban jelenleg nem élhet ezekkel a lehetőségekkel. Ennek oka, hogy míg a demokraták mindkét kamarában (a Képviselőházban és a Szenátusban is) többségben vannak, a szenátusi többségük csak névleg létezik. Két demokrata szenátor, Kyrsten Sinema és Joe Manchin megakadályozta a szenátusi szabályok olyan módosítását, amely lehetővé tenné, hogy a törvényeket egyszerű többséggel fogadják el, de blokkolták többek között a nők egészségének védelméről szóló törvényt is, így semmit sem lehet tenni, amíg ők hivatalban vannak. 

 

Mit jelent ez a legfelsőbb bíróság számára?

A common law (szokásjog) alapján működő bíróságok a precedens szabályára támaszkodnak. Ez azt jelenti, hogy a hasonló tényállású ügyekben ugyanúgy kell dönteni, hacsak nem lehet jelentős mértékben megkülönböztetni őket. A precedens célja, hogy a jog következetes, kiszámítható és stabil legyen. 

Ha a legfelsőbb bíróság a Dobbst használja fel a Roe megsemmisítésére, akkor hátat fordít a Roe által képviselt precedensnek. Ez minden korábbi döntést megkérdőjelez – ha ugyanis a precedens szabálya már nem érvényesül, akkor a bíróság döntései kiszámíthatatlanok és önkényesek lesznek.

De ugorjunk vissza a nem kívánt terhességekhez: mi történik majd ezután?

Nagyon leegyszerűsítve: a nem kívánt terhességgel élő emberek sorsa az Egyesült Államokban kizárólag attól függ majd, hogy hol élnek. 

Egyes államokban az abortusz legális és hozzáférhető marad. Máshol a nőknek a terhességmegszakítás költségein felül az utazás árát is össze kell szedniük ahhoz, hogy gyakorolhassák a saját testük feletti autonómiát, ezt pedig csak nagyon kevesen engedhetik majd meg maguknak. Továbbra is lesznek, akiknek egészségügyi okokból lenne szükségük abortuszra, azonban az orvosok többsége a büntetőeljárástól tartva nem lesz hajlandó elvégezni a beavatkozást. Ennek, valamint az abortuszturizmus elképesztő költségeinek köszönhetően megnő az illegálisan, nem megfelelő körülmények között és/vagy nem megfelelő szaktudással rendelkező orvos által végzett abortuszok száma, aminek következtében rengeteg nő maradandó sérülésekkel kerül majd le a műtőasztalról, sokan pedig egyáltalán nem élik túl a beavatkozást.

Annak ellenére, hogy az abortusz kérdése jelentősen megosztja az amerikai társadalmat, és a kiszivárgott tervezet fényében úgy tűnhet, hogy az emberek többsége a terhességmegszakítás betiltása mellett áll, már a kilencvenes évek óta többségben vannak a döntéspártiak.

Jelenleg az amerikaiak nagyjából hatvan százaléka gondolja úgy, hogy nemhogy tiltani nem kéne, de mindenki számára hozzáférhető kellene legyen a terhességmegszakítás – és ezt a véleményt osztja Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke is, aki pár napja tett nyilatkozatot az ügyben. Jelentős tényezőt képeznek azonban az abortuszt ellenző politikusok támogatói, akiknek köszönhetően az utóbbi években gyakorlatilag már a jelöltségig sem juthatott el olyan republikánus politikus, aki nem utasítja el határozottan a nők önrendelkezési jogát. 

Jó-jó, Amerika messze van, de mi a helyzet Európában?

Az amerikai példa közel sem egyedi, Európa-szerte is egyre több országban szigorodnak az abortusszal kapcsolatos szabályozások.

2020-ban a lengyel parlament például elfogadta Európa jelenleg legszigorúbb abortusztörvényét, amely értelmében a lengyel nők csak akkor kérhetnek művi vetélést, ha a magzat bizonyítottan nemi erőszakból vagy vérfertőzés során fogant, illetve ha a terhesség közvetlenül veszélyezteti az anya egészségét vagy életét. A törvény értelmében tehát meg kell tartani minden olyan magzatot, ami biztosan betegen vagy sérülten születik majd. (Szentesi Éva ITT írt az ügyről akkoriban, ITT pedig egy olvasói véleményt láthattok.)

A lengyel törvény elfogadása látványosan indította be a nemzetközi abortuszturizmust, a legtöbben Csehországba, Németországba, Hollandiába, az Egyesült Királyságba vagy Ausztriába utaznak, hogy legálisan, biztonságos körülmények között juthassanak hozzá a művi vetéléshez.

Pár nappal ezelőtti hír: annak ellenére tagadták meg egy horvát nő abortuszkérelmét, hogy ennek törvényi akadálya nem volt. Horvátországban a 10. hétig engedélyezett a terhességmegszakítás, ezt követően pedig olyan esetekben, ha a magzat súlyosan sérült, veszélyezteti a nő életét, vagy a terhesség vérfertőzés, nemi erőszak következménye. Horvátországban a katolikus egyház által támogatott konzervatív csoportok régóta követelnek teljes abortusztilalmat, és bár törvényileg még megengedett, a növekvő vallási nyomás arra készteti az orvosokat, hogy erkölcsi okokból elutasítsák a beavatkozást. (Egy Írországban élő olvasónk is publikált nálunk korábban cikket az ottan helyzetről, olvassátok el ITT.)

  

És Magyarországon?

Nálunk alapesetben a terhesség 12. hetéig végezhető megszakítás, vannak azonban olyan helyzetek, amikor ez kitolódhat a 24. hétig, vagy akár a terhesség teljes időtartamára. Érdemes viszont mielőbb elindítani a terhességmegszakítás eljárását, a folyamat során ugyanis több időpontot is egyeztetni kell: kettőt a családvédelmi szolgálattal, kettőt pedig az egészségügyi szolgáltatóval (orvossal, kórházzal). Emiatt előfordulhat, hogy a folyamat több hetet is igénybe vesz.

A magyar abortusztörvény szerint a terhesség csak veszélyeztetettség, valamint az anya súlyos válsághelyzete esetén szakítható meg, persze csak a törvényben meghatározott feltételek mentén.

A súlyos válsághelyzet a törvényi meghatározás szerint testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz, amit jelenleg elég tágan lehet értelmezni, ennek ellenére 2011-ben a Fidesz és a KDNP Alaptörvénybe foglalta, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Ezt egyelőre nem töltötték meg jogszabályi tartalommal, de teret enged egy esetleges szigorításnak.

Hogy a közeljövőben napirendre kerül-e az abortusz kérdése, arról egyelőre nincs hír, mindenesetre aggodalomra adhat okot, hogy az áprilisi választások során játszi könnyedséggel parlamentbe jutott Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Novák Előd szerint „az abortusz a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formája”.

Mózes Zsófi

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Bulat Silvia