Az eltemetett bűnügyek tömegsírja – Körülbelül egymillió magyar áldozat

–

Az elkövető tudatában volt a tettének, hiszen fontosnak tartotta, hogy mielőbb titoktartásra bírjon

„Ezt nem írhatod meg – mondta. – Ezt, ami köztünk van.”

Ami „köztünk volt”, azt ma a törvény kiskorú ellen elkövetett szexuális kényszerítésnek nevezi. Az elkövető – ha nem volt is tisztában a pontos statisztikával – azt azért tudta, hogy nagyon nagy esélye van a bűncselekményt büntetlenül megúszni.

Ez ma sincs másképp, mint volt harminc éve. A kiskorúak ellen elkövetett szexuális abúzus látenciája elképesztően magas. Becslések szerint ötszáz esetből egy ha eljut a rendőrségig. A feljelentés után az ügyek nagy része kihullik a nyomozati szakaszban, de ha mégis eljutna a tárgyalóteremig, akkor néha a bíróság veri be az utolsó szöget az eset koporsójába enyhe vagy felmentő ítélettel.

A gyerekek elleni szexuális bűncselekmények jó mélyre vannak temetve a társadalmunkban

A tévhitek és előítéletek ellehetetlenítik, hogy higgyünk az áldozatoknak. Képzettség és tudás híján az intézmények – az iskolától kezdve az egyházon át egészen a rendőrségig – bagatellizálják az esetek súlyosságát. Ha valaki venné egyszer a fáradságot, hogy kihantolja az összes eltemetett ügyet, akkor kiderülne, hogy tömegsírokról van szó.

A legvisszafogottabb statisztika szerint is a gyerekek tíz százaléka ellen követnek el szexuális visszaélést, és a lányok veszélyeztetettebbek, mint a fiúk.

Egyes felmérések szerint a lányok hatvan százaléka megtapasztalja a szexuális visszaélés valamilyen formáját. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon egymillió érintett él. Egy harmincfős osztályban valószínűleg van három áldozat. Egy hetvenfős tanáriban hét tanár gyerekkori szexuális abúzus túlélője. A több mint harmincezer magyar rendőr közül több mint háromezer volt áldozata ilyen bűncselekménynek. A statisztika szerint érintett legalább háromszáz bíró, háromezer óvónő, hétezer tanító.

Azt gondolhatnánk, hogy ha a gyerekekkel foglalkozó intézményekben ilyen kiugró az érintettség, ha az áldozatok jogait védelmező és az igazságszolgáltatásról gondoskodó szervek alkalmazottai között is sokaknak személyes traumája a gyerekkorban elszenvedett szexuális visszaélés, akkor mostanra már tömegmozgalom segíti, hogy egyetlen eset se maradjon felderítetlen és büntetlen. Ám nem ez történik.

Az elmúlt hét évben több botrányos eset került napvilágra a sajtóban, de a büntetési ráták nem változtak. A felmérések viszont azt mutatják, hogy a pornóipar agresszív terjeszkedésének és az online technológiák elképesztően gyors fejlődésének következtében egyre több gyerek esik áldozatul szexuális bántalmazásnak.

Mi a felnőtt túlélők alaptapasztalata? Hogyan fognak reagálni, ha munkájuk során felmerül a gyerekek elleni szexuális abúzus? Kíváncsiak vagyunk-e a hangjukra és arra, hogy mit tudnak tanítani nekünk?

Ma Magyarországon a felnőtt túlélő legalapvetőbb élménye, hogy nem hisznek neki, vagy nem veszik komolyan

Az a túlélő, aki a sajtóban olvas az elmúlt évek ilyen jellegű botrányairól, megállapíthatja – joggal –, hogy jól teszi, ha nem beszél a vele történtekről, mert az elkövetőt úgysem éri retorzió, az ő szavahihetőségét viszont az ország fele meg fogja kérdőjelezni.

A túlélőket elrettenti az is, hogy a gyereket ért erőszakot a közhangulat kuriózumként vagy szenzációs esetként kezeli, ami távol áll az ő hétköznapi tapasztalatuktól.

A túlélő a mi társadalmunk része, tehát az abúzusesetekhez való hozzáállását a szinte mindenkire jellemző tévhitek és előítéletek befolyásolják. A puszta tény, hogy gyerekkorában ő is áldozat volt, nem ruházza fel olyan tudással, amely hatékonyabbá tenné munkáját a gyerekáldozatok ellátásában.

Mivel ezek az ügyek alig kerülnek napvilágra, ezért a túlélő abban a tévhitben él – mint gyakorlatilag mindenki –, hogy ez a szörnyűség nagyon ritka, és balszerencséjére ez csak vele történt meg.

A statisztikáról nem tud (miért is tudna?), tehát nincs tisztában azzal, hogy ő egy az egymillióból. Amikor a szakmája miatt ilyen esettel találkozik, akkor természetesen hitetlenkedni fog, mert mi az esélye annak, hogy egy túlélő és egy áldozat találkozik? Ha elhiszi is az esetet, gondolkodhat úgy, hogy az áldozatot azzal védi, ha nem teszi ki annak, hogy az ellátással, nyomozással és igazságszolgáltatással foglalkozó szervek újra traumatizálják, ahogy esetleg maga is tapasztalta. Vagy érvelhet magában úgy is, hogy ő is túlélte, ami vele történt, lett szép családja, munkája, minek ezt ennyire felfújni.

A gyerekkorban elszenvedett szexuális trauma bagatellizálása az egyik módja annak, hogyan rázza le magáról a társadalom a felelősséget. Sokszor a túlélő is csak úgy tud együtt élni ezzel a nyomasztó teherrel, ha magában megpróbál távol maradni tőle.

Mivel a felnőtt túlélők általában semmilyen ellátást, támogatást nem kaptak, ezért a gyerekkorukban elszenvedett traumával egyedül maradtak

Megküzdési stratégiáik legtöbbje egy ellenséges, megszégyenítő közegre van kitalálva. A túlélő ezért már gyakorlottan disszociál, emlékezetkiesése állandósul. A poszttraumásstressz-zavar tüneteit nem ismeri fel. Elfogadja, hogy ő „egy ilyen túlérzékeny ember”, „labilis”, „félénk”, vagy épp abban talál szexuális izgalmat, ha őt bántják, vagy ő okozhat fájdalmat. (És amikor a BDSM nyújt neki kielégülést, akkor azt a pornóipar saját választásként fogja beállítani, még jobban megnehezítve számára a szabadulást a trauma ketrecéből.)

Ha értéktelennek érzi magát, szorong, depresszióra hajlamos, szerhasználattal küszködik, emlékbetörései vannak, párválasztási vagy szexuális problémái – hogy csak néhányat soroljak fel a lehetséges tünetek közül –, akkor azt sem köti össze a gyerekkorában történtekkel.

A gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzus elleni harc elsősorban nem a túlélők felelőssége.

Ha azonban azt akarjuk, hogy egyre több eset kerüljön a közbeszédbe, ha azt akarjuk, hogy megvalósuljon a hatékony megelőzés, akkor meg kell oldanunk az egymillió érintett ellátását és a tapasztalataik felszínre hozását. Biztonságos, elfogadó, tudást és támogatást nyújtó közeget kell teremtenünk, amelyben a túlélők megszólalhatnak. Történeteikre égető szükségünk van ahhoz, hogy hatékony megelőzést alakíthassunk ki. 

Gyerekeink védelme részben azon múlik, hogy kapnak-e ellátást és gondoskodást a köztünk élő abúzustúlélők

Ha a statisztika, a tünetek, és minden ezzel kapcsolatos információ széles körben ismert lesz, akkor túlélők nagyobb biztonságban fogják érezni magukat, és könnyebben beszélnek a velük történtekről. Amint az eltemetett esetek láthatóvá válnak, sokkal nehezebb lesz a friss ügyeket a tömegsírba süllyeszteni.

De hogyan oldható meg utólag több százezer felnőtt ellátása? A legelső lépés, hogy könnyen hozzáférhető, kimondottan felnőtt túlélőknek szóló információt kell nyújtani a gyerekkori szexuális bántalmazás témájában. A magyar könyvpiacon egyetlen olyan könyv sincsen, amely célzottan ezeknek az embereknek szólna. A valódi szakmai tudással megírt önsegítő könyvek, amelyeket a túlélő megvehet, letölthet, kikölcsönözhet, hatalmas segítséget nyújthatnak. „Az eltemetett bűnügyek tömegsírja” lehetne a hangzatos krimicím, de sajnos a valóságot írja le. 

Túlélőként arra gyűjtök, hogy a szexuális abúzus áldozatai számára végre legyen önsegítő könyv.

Tizenöt éven át voltam egyedül ezzel a traumával, pedig jeleztem az iskolában és azon kívül is. Tévhit ugyanis, hogy az áldozat nem kér segítséget.

A felnőttek azonban – mivel semmi tudásuk nem volt a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzusról – azt hitték, „fantáziálok”, nem vették komolyan a velem történteket. Mivel nem hittek nekem, hosszú évekig nem tudtam szabadulni az elkövetőtől. Személyes történetemet akkor sikerült feldolgoznom, amikor találtam olyan terapeutát, aki értett a gyerekkori szexuális bántalmazás traumájához.

Gyógyulásom folyamatában hatalmas mérföldkő volt, amikor szembesültem a statisztikával. Amikor kiderült, hogy nem egy szörny vagyok, és nem vagyok egyedül. A terápia hosszú évtizede alatt bújtam a túlélők történeteit, és elolvastam számos önsegítő könyvet is. Szerencsém volt, több idegen nyelven is beszélek. 

Ezért is személyes ügyem, hogy kapjon segítséget az a túlélő is, aki nem talál jó terapeutát vagy nem tudja azt megfizetni. Ne kelljen idegen nyelven tudnia ahhoz, hogy valódi szakmai támogatást találjon önsegítő könyvekben. És nem utolsósorban az, hogy a történeteiket a társadalom végre meghallgassa.

Cserháti Éva

Ha te is szeretnél tenni a túlélők ellátásáért, akkor Wendy Maltz A szexuális gyógyulás útján című könyvének magyar kiadására ITT tudsz adakozni. Az adományok közvetlenül a NANE Egyesület számlájára futnak be, de ha utalni akarsz, azt is megteheted. A közleménybe írd be: 46 nap.

Bankszámlaszám: MagNet Bank 16200010-10045143

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Annie Otzen