Drága, egyetlen fiam!

Ne haragudj! Ne haragudj, hogy ebbe a korszakba születtél. Ne haragudj, hogy egy olyan rendszerben kell élned, ahol nem az számít, mennyire vagy becsületes, küzdő, jó ember. Egy olyan korban, ahol számokkal próbálnak jellemezni, azokra a képességeidre kíváncsi mindenki, amiben nem vagy jó, azokat a kérdéseket teszik fel neked, amire nem tudsz válaszolni. Abban a rendszerben élsz, ahol nem számít, hogy SNI-s létedre emberfeletti küzdelemben csináltad meg a 4,3-mas átlagot egy erős iskolában.

Az a rendszer, amelyik nem kíváncsi rád, nem kíváncsi arra, hogy te hogyan küzdesz meg mindennap a saját korlátaiddal, hogy teljesítesz nap mint nap az edzéseken az iskolában, nem érdemel meg téged.

Ez a rendszer csak arra érdemes, hogy leromboljuk, és még a romjait is eltemessük.

Az a sportiskola, amelyik egy tíz perces felmérésen téged, aki belefér az utánpótlás vízilabda keretbe, elutasít, az nem sportiskola.

Az az iskola, amelyik nem látja a küzdést, a mindennapi erőfeszítést a jegyeid mögött, az nem iskola. Az kiképzőhely, versenyistálló, a gyermekkorodat tönkretevő intézmény.

Az az intézmény, amelyik nem látja a diákot, az embert, aki odaadja a saját márkás cipőjét egy osztálytársának, aki hónapok óta lukas cipővel jön testnevelésórákra, az nem iskola.

Sajnállak titeket, mert ez a rendszer nem lát. Nem lát, mert nem az az érdeke, hogy minél több gondolkodni tudó gyereket neveljen.

Katonákat akar, akik gondolkodás nélkül elhiszik, hogy ők kevesebbek, mert nem tudnak két perc alatt lefutni egy általuk meghatározott távot, nem tudnak időre befejezni egy dolgozatot, és nem veszik fel őket egy szuper középiskolába.

Számok, számok… mindenhol, ahova nézek. Ki mondja meg, hogy ennyi idős korban milyen messze kell ugrani, milyen messze kell eldobni egy kislabdát, mennyi idő alatt kell kiszámolni egy matematika feladatot, mennyi idő alatt kell megírni egy fogalmazást?

Valaki ott fent a döntéshozóknál, felébred, és azt mondja, hogy jó, legyen az SNI-s diákoknak plusz 14 perce a felvételi megírásához? Hogy jött ez ki? Valaki azt gondolta, hogy egy ilyen nehéz matematika felvételivel „majd hullik a férgese”?

Milyen alapon??? Hogy jön valaki ahhoz, hogy azt mondja, te nem érsz annyit?

Ne aggódj, majd lesz valahogy. Majd lesz egy középiskola, ahova épp te kellesz.

Nem baj, ha nem zseniképző, nem baj, ha nem olyan jó a híre. Te meg fogod találni az utad az életben.

Én ott leszek, és segítek kinyitni az ajtókat, ahova belépni már neked kell. Én ehhez csak az tudom adni, hogy mindennél jobban szeretlek, és ha kell, eladom a lelkem az ördögnek, mert tudom, hogy ott tényleg rólad van szó.

Mert te ennél többet érsz. Több vagy, mint egy oktatási azonosító, több vagy, mint egy jegy az ellenőrzőben.

Ne érezd magad kevesebbnek a többieknél, csak azért, mert téged nem vettek fel oda, ahova szerettél volna járni, és tanulni. Érezzék kényelmetlenül ők magukat. Ők, akik kitalálták, hogy egy teszten múlik az, hova van esélyed. Egy teszten, amit csak egyszer írhatsz meg. Csak egyszer hibázhatsz.

Nyugi, az életben lehet többször is hibázni. Ezekből tanulunk, ezek miatt erősödünk, és ettől válunk emberré.

Állj fel, és menj tovább, mutasd meg, hogy tudod, mert tudom, hogy tudod. És ha nem, akkor majd idővel megtanulod. Majd akkor, amikor eljön az idő, nem pedig, amikor mások mondják meg. Hogy mikor jön el az idő azt te pontosan tudni fogod.

„Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba

Szeretlek!

Anyu

 Geri Katalin

Néhány nap múlva olvashatjátok nálunk Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő írását a témában arról, hogyan segíthetsz a gyermekednek egy sikertelen felvételi után.