Elhangzott egy beszéd a napokban. Fontos volt, mert közéletünk meghatározó szereplője mondta. És azért is volt, mert most lehetőséget ad arra, hogy egy női ügyről, a nemi erőszakról beszéljünk. Picit másként.

A szexuális erőszak egy különösen kegyetlen bántalmazási mód. Nemcsak az áldozat testét, szexualitását érinti, de az esetek meghatározó részében darabjaira töri az önbizalmát, önértékelését is. Elhiteti vele, hogy senkiben nem bízhat, hogy szégyellnie kell magát, ő a hibás azért, ami történt. Mindezek miatt az áldozat sokszor elmagányosodik, nem képes segítséget kérni – olykor hosszú éveken keresztül még beszélni sem tud arról, amit átélt. Próbálja elrejteni, meg nem történtté tenni ezt a szörnyűséget. A szexuális bántalmazáshoz kapcsolódó tabuk és közhelyek társadalmi szinten is fontosak. Ha egy áldozat azt látja (érzi), hogy nincs egyedül, és bűntudatának leküzdésében segítséget kap (hiszen nem őt hibáztatják), akkor máris sokat tettünk a szexuális erőszak ellen, mivel elhiheti, hogy nem neki kell szégyellnie magát azért, ami történt, hanem az elkövetőnek. Ha azonban nem ezt tapasztalja az áldozat, akkor az elkövetett bántalmazás jó eséllyel évekig (akár örökre) rejtve maradhat.

Az áldozat nem beszél. Nem kér és nem kap segítséget.

Ezért aztán egy provokatív mondattal kell folytatnom: irigylem a svédeket, amiért náluk olyan magas a nemi erőszak ügyeinek száma a bűnügyi statisztikában. Őszintén irigylem őket, mert ez azt mutatja, hogy

1. Az áldozatok bíznak a büntető igazságszolgáltatás rendszerében. Ezért

– akit megerőszakolnak, az utána nagyobb eséllyel tesz feljelentést

– az áldozat hisz abban, hogy az eljárás végén az erőszaktevő elnyeri méltó büntetését

– az áldozatnak és családjának nem kell attól tartania, hogy hosszú éveken keresztül egy megalázó és végtelenül megterhelő eljárásban kell részt vennie, amiben kiszolgáltatottnak és hibásnak fogja érezni magát azért, ami történt

– és mindezek miatt sokkal kisebb a látencia (az ügyek rejtve maradása). Az áldozatok megbékéléséhez (ahhoz, hogy együtt tudjanak élni azzal, ami történt, hiszen nem tudják meg nem történtté tenni), hozzájárul a büntetőeljárás minősége is.

2. A svéd bűnügyi statisztika pontosabb és hitelesebb, ezért az embereknek tisztább képük van arról, hogy valójában milyen bűncselekmények történnek. A klasszikus bon mot úgy tartja, van a kis hazugság, van a nagy hazugság... és van a statisztika. És valóban: a magyar statisztikai rendszerben Rodolfó kézügyességével tüntetik el a kínos ügyeket, így aztán évente átlagosan 100–150 nemi erőszakról tudunk. Szemben a svédek statisztikáival, a magyarban nincsenek benne azok az ügyek, ahol a bizonyítás nehézségei vagy más ok miatt, később nem volt sikeres az eljárás.

A svéd nyilvántartásban ezen kívül minden egyes erőszakos eseményt önálló cselekményként tartják nyilván. Ha egy lányt egy este hárman is megerőszakolnak, az Magyarországon egy ügynek számít – Svédországban viszont háromnak. A statisztikákkal érdemes tehát óvatosan bánni. A magas számok nem feltétlenül jelentenek nagyobb bűnügyi fertőzöttséget.

3. A svéd jogszabályok mindennél erősebben védik az áldozatot, és a szexuális erőszak valamennyi formájával szemben a büntetőjog legszigorúbb eszközeivel lépnek fel. Magyarországon a felnőttel szemben elkövetett szexuális erőszak magánindítványra büntetendő cselekmény, ami azt jelenti, hogy az áldozatnak kell feljelentést tennie, máskülönben nem indul el a büntetőeljárás. Ennek szigorú határideje van. Amíg ez a határidő Svédországban fél évig tartott, sokkal kevesebb volt a feljelentés, mint most, amikor jelentősen megnőtt az időtartam.

És hogy Magyarországon mennyi ideje van az áldozatnak a magánindítvány előterjesztésére? Hát, 30 nap.

Azoknál a cselekményeknél, ahol az áldozat is küzd a démonaival (az önváddal, a szégyennel, a bűntudattal), az alacsony esetszám nem büszkesége egy országnak, hanem inkább szégyene. A szexuális erőszak mellett a gyerekprostitúció, az emberkereskedelem vagy a kiskorú veszélyeztetése is olyan cselekmények, ahol a magasabb esetszám azt is üzenheti: jól működik az igazságszolgáltatási rendszer.

Anélkül, hogy azt a beszédet értékelném, ami a cikk apropóját adta, fontosnak tartom jelezni: végtelenül leegyszerűsítő pusztán a számok alapján ítéletet mondani és közös platformra állítani két olyan országot, amely nemcsak földrajzilag, hanem a női egyenjogúság, jogbiztonság, szexuális erőszakkal szembeni zéró tolerancia szempontjából is a világ két ellentétes pontján helyezkedik el. Egy ilyen összehasonlítás nemcsak azért megengedhetetlen, mert sértő, sztereotip és hamis. Hanem mert bizonyságul szolgál arra: valódi tudás és ismeret nélküli fennáll a veszélye, hogy téves következtetéseket vonjunk le abból, amit közéletünk meghatározó szereplője mond nekünk.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Joe Techapanupreeda