-

Legyen világos, hogy a fönt említettek közül engem egyikőjük sem kérdezett Kiss László ügyében. Remélem, nem érzik majd tisztességtelennek vagy a szólásszabadságommal való gátlástalan visszaélésnek, hogy ennek ellenére reagálok.

Ám ha mégis, azt pont leszarom. A könnyebb emészthetőség kedvéért pontokba szedtem a véleményemet.

1.

Ha még egyszer valaki botlásnak nevezi a nemi erőszakot, lehet, hogy agyvérzést kapok. A bliccelés a metrón, az botlás. Egy kicsúszott bazmeg a gyerek füle hallatára, az botlás. A nemi erőszak viszont bűncselekmény.

2.

Nem tudjuk, hogy a Kiss László-ügyet nyilvánosságra hozó lap újságírója hogyan, milyen módon jutott hozzá az iratokhoz. Nagyon is könnyen elképzelhető, hogy az adott újságíró nem az igazság kiderítése érdekében, hanem valami sokkal alattomosabb motivációtól hajtva kezdett bele a kutatómunkába. Ám mindez, az újságíró motivációja, a bűncselekmény közlésének morális háttere semmilyen módon nem befolyásolja, hogy az adott bűncselekmény megtörtént-e, és az elkövető elítélendő-e.

3.

Igen, a magyar sajtó követett, követ el hibákat a Kiss László-ügy tálalásának mikéntjével kapcsolatban is. Mindez szintén nem halványítja el Kiss László bűneit.

4.

Van bennünk bűnbakképzési ösztön. Van bennünk harag. Van bennünk bosszúszomj is. Mindez azonban szintén nem enyhíti a nemi erőszak bűncselekményének, és a bűncselekmény elhallgatásának súlyát.

5.

Nagyon könnyen elképzelhető, hogy valaki még akár egy súlyos bűncselekmény elkövetése után is képes megváltozni, jó útra térni.

6.

Átlagos olvasóként keveset tudunk a tényekről, keveset tudunk a bűncselekmény részleteiről, hátteréről. Elképzelhető, hogy vannak tények, melyekről nincs tudomásunk, és esetleg árnyalnák a véleményünket.

7.

Átlagos olvasóként legalább ilyen keveset tudunk arról, ami azóta történt az uszodában Kiss László és a tanítványai között. Elképzelhető, hogy vannak tények, melyekről, ha tudnánk, árnyék vetülne a szemünkre a ragyogó edzői pályafutás mellett is. Elképzelhető, hogy – mint minden éremnek –, az aranynak is két oldala van.

8.

A szakmai és a morális teljesítmény olykor szétválasztható. Máskor nem. Például: ha egy virágkötő veri a feleségét (feltéve, hogy nem a megrendelt virágcsokorral teszi azt), attól még köthet virágot. Ha egy filmrendező egykor kémkedett, attól még rendezhet csodás filmeket. Ha egy edző úszó megerőszakolt egy nőt, akkor ő többet* később nem lehet edző. Soha! Talán el kellett volna menni virágot kötni... vagy filmet rendezni.

9.

Mindenféle régmúltban elkövetett gazdasági bűncselekményt vagy kémtevékenységet párhuzamba állítani a nemi erőszakkal... otromba ferdítés.

10.

Kiss Lászlónak biztosan vannak értékei. Ám súlyos hibát követett el. Hibák sorozatát. Amikor elkövetett egy nemi erőszakot. Amikor elhallgatta ezt. És amikor ezek után edzőként gyerekekkel kezdett foglalkozni.

11.

Kiss Lászlónak nem az ötvenéves pályafutása során VALAMIKOR kellett volna megvallania bűnét, hanem azonnal. Akkor, amikor az első szülő belépett hozzá azzal, hogy szeretné, ha ő edzené a gyermekét. Ekkor ugyanis rögtön vége lett volna edzői pályafutásának. Gondoljunk csak bele! Kiss László nemcsak a szakmai hozzáértése miatt gyakorolhatta hivatását, hanem azért is, mert más emberek megbíztak benne. Mint szakemberben, mint felnőttben, mint nevelőben. Kiss László eltakarta múltjának egy sötét foltját, hogy ne veszítse el a bizalmat, mely lehetővé tette számára a hivatása gyakorlását. Ugye, világos, hogy ez csalás?

12.

Igen, aki egyszer nemi erőszakot követett el, az magán viseli ezt a bélyeget élete végéig. Mint ahogy az is, akin az erőszakot elkövette. Talán elhalványult volna ez a stigma, ha a viselője egyszer és mindenkorra eltávolodott volna a bélyegzőtől.

13.

Igen, igaz, hogy Kiss Lászlót csak a szakmai múltja miatt lehet megítélni. De akinek a szakmája olyan, mint az övé, ahol szaktudás és morális példamutatás kéz a kézben járnak, ott bizony egy nemi erőszakkal terhelt szakmai múlt... lehúzódik a vécén. Ha egy matektanár megerőszakolja az egyik tanítványát, attól ő még lehet kiváló elme, remek matematikai szakember… de nem lehet pedagógus. Soha!

Friderikusz Sándor jó szakember. Nem szívesen kötök bele. De most nagyot hibázott. Éppen ezért szeretném megkérni valamire. Szeretném megkérni, hogy csukja be a szemét. Csak egy pillanatra. És most képzelje el, hogy van egy lány, akit hárman megerőszakolnak. És most képzelje el, hogy ez az ő lánya. Képzelje el, hogy úszásra hordja. Hogy szépen fejlődjön a kis mozgása, alakuljon a csontozata, gerince. És most képzelje el, hogy az edzőről, akihez, mondjuk, két éve hordja úszni, kiderül, hogy egyszer megerőszakolt egy ájult lányt. Sikerült? Sikerült elképzelnie? Mert ha nem is teljesen… ha csak éppen hogy… akkor is éreznie kell, mennyire rossz minden kérdése és kétsége, mely arra irányul, miért baj az, ha egy edző, aki egyszer nemi erőszakot követett el, továbbra is gyerekekkel foglalkozik.

Ugye, érzi? Éreznie kell.

Kormos Anett

Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember cikkét a Kiss-ügyről IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

UPDATE:

*Kiss László a bírósági periratok szerint 1961-ben, még úszóként követte el az erőszakot.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Tim Marshall