–

A felmérések azt mutatják, hogy a felnőtt lakosság közel tizenöt százaléka életében legalább egyszer átesik egy major depressziós epizódon. Ha egy évet vizsgálunk, a népesség hat-nyolc százalékát érinti a major depresszió – ez pedig azt jelenti, hogy ennek a mentális betegségnek az előfordulási gyakorisága nagyjából megegyezik az ismert népbetegségekével, mint a vérnyomás- és a cukorbetegség.

Ehhez képest a szomorú statisztikák azt mutatják, hogy

a depressziós embereknek csupán körülbelül negyven százaléka kap megfelelő kezelést Magyarországon – ami még úgy is ijesztően alacsony szám, hogy ez körülbelül másfél évtizede még ennél is kevesebb, mindössze huszonöt százalék volt.

Abban, hogy az eredmények javulnak, szerepe van egyfajta tudatosodásnak, ugyanakkor ez még így is gyászos eredmény. S hogy miért ilyen? Ennek két fő oka van:

  • a felismerés, a tudatosodás a javulás ellenére is gyerekcipőben jár
  • az ellátóhálózat kapacitása véges

Miért nem vesszük komolyan?

A depresszió jeleire sajnos gyakran még mindig legyintenek. „A mentális problémákat, pszichiátriai betegségeket diszkriminatív, stigmatizáló aura övezi hazánkban” – mondja dr. Szekeres György. 

„A depressziót még mindig gyakran »lustaságnak, gyengeségnek, úri huncutságnak morális akaratgyengeségnek« tekintik, egy csomó pejoratív dolgot kapcsolnak hozzá.”

A figyelmes, érzékeny környezet az olyan apróságokat is kiszúrja, mint a

  • teljesítménycsökkenés
  • elmélázás
  • szórakozottság
  • szomorkás arckifejezés

„Nem kell azonnal orvos után kiáltani, de nyílttá tenni, nevesíteni a problémát fontos” – mondja a pszichiáter, aki szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy jelezzük: az illető bizalommal fordulhat hozzánk. Segítsünk a másiknak tünetlistát összeállítani, átbeszélni, és figyeljük a változást, aminek jelöljünk ki valamiféle időhatárt is: „Nehéz élethelyzetben bárkinek lehetnek depresszív időszakai. Ha viszont két-három hét után nem javul vagy akár rosszabbodik, és kiegészül pléldául étvágytalansággal, vagy már felkelni is nehezére esik az illetőnek, akkor ez már az alarmírozó kategóriába tartozik, és érdemes konzultálni egy szakemberrel, elétárni  tüneteket, mérlegelni, van-e teendő.”

Szekeres György szerint a legfontosabb, hogy ha a tünetek súlyosbodnak, a helyzet rossz irányba fordul, akkor már legyen hová fordulnunk, állítsunk fel magunkban cselekvési tervet. Ne akkor kapkodjunk, amikor már ég a ház.

A megelőzés három lépcsője

A depresszió elleni harc – ahogyan minden más betegség esetében is így van ez – a megelőzéssel kezdődik. Ennek három formája van. A primer prevenció társadalmi szinten is értelmezhető, olyan tényezők alkotják, mint például

  • kiegyensúlyozott gyermekkor
  • anyagi, szellemi, fizikális jóllét
  • jó munkahelyi-iskolai környezet
  • a függésekre való hajlam tudatosítása, az azokra való odafigyelés

„A másodlagos prevenció nem más, mint az időben történő ellátás:

minél hamarabb ismerjük fel a problémát, annál nagyobb sikerrel kezelhető. Ahogy egy emésztési zavart könnyebb kezelni, mint egy vérző gyomorfekélyt, úgy a mentális zavarok esetében is fontos, hogy minél gyorsabban reagáljunk.”

A harmadlagos prevenció már diagnosztizált betegek esetében fontos: ez lényegében a visszaesés megakadályozását, a minél teljesebb felépülés támogatását jelenti.

Jó, de mit tehetünk a gyakorlatban?

A major depressziós zavar a pszichiátria mai álláspontja szerint egy biológiai gyökerekkel bíró mentális állapot, mindenféle spirituális lila köd nélkül is be kell látnunk, hogy testünk és a szellemünk karbantartása elengedhetetlen.

Szekeres György azt mondja, fontos a megfelelő, változatos táplálkozás, illetve a pihentető és kellő mennyiségű alvás. (ez utóbbiról Marossy Kriszta ITT írt bővebben, és tanácsai nagyon szépen összecsengenek a szakember szavaival!)

A szakértő azt javasolja, teremtsük meg a természetes elfáradás feltételeit, azaz elengedhetetlen a fizikai aktivitás – számos tanulmány támasztja alá, hogy a rendszeres testmozgás kedélyjavító, sőt: agyszerkezeti változásokat képes előidézni, azaz kihagyhatatlan lépés a depresszió megelőzésének szempontjából.

Szekeres György azt is kiemeli, milyen fontos, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb stresszkezelő technikát: túrázás, kirándulás, edzés, olvasás, szauna, zenehallgatás – fontos, hogy tudjuk, mi segít nekünk kikapcsolni, ellazulni!

A másokra való odafigyelés, az odafordulás szintén hatékony tényező lehet a depresszió elleni harcban – viszont a karikás szemekkel hajnalban kelős, önfeláldozós életmód nemhogy nem segíti a mi mentális jóllétünket, épp ellenkezőleg.

„Másokon úgy segíthetünk hatékonyan, ha mi magunk is jól vagyunk!” – mutat rá a szakember.

Munkahelyi körülményeink

Mivel a napunk jelentős részét töltjük a munkahelyünkön, jogos kérdés, mennyire tisztelik a munkáltatók a fentieket, mennyire értik, hogy a dolgozóiknak mekkora szükségük van az egyensúlyra munka és magánélet között.

„Magyarországon szinte alapvető: ahhoz, hogy megéljünk, túl kell terhelnünk magunkat” – mondja Szekeres György. „A környezeti hatások fontosak. Ahol hosszú távon gondolkoznak a humán erőforrásról, ott érzik, hogy ez lényeges. Ahogy a Mária Teréziának tulajdonított mondás szól: »Ha a birkát nyírni akarjuk, etetni is kell« (természetesen nem félreértendő a párhuzam!). A jó munkáltató biztosítja a megfelelő vizuális kultúrát, a szabadidőt – ugyanakkor nem hiszem sajnos, hogy ez általános lenne hazánkban. Az egészségügy zömében biztosan nem.”

Ahhoz tehát, hogy társadalmi szinten javuljon a helyzet, tudatosítani kell azt is, hogy mindez nem az egyén egyedüli feladata, a megfelelő munkakörnyezetnek és az anyagi jóllétnek igenis fontos szerepe van abban, hogy egy társadalomnak milyen a lelkiállapota.

Még nem depresszió, de figyelnünk kell rá

Nem minden depresszió, ami elsőre talán annak tűnhet – idővel azonban megvan a veszélye, hogy súlyosbodik a helyzet.

„Ismerjük az úgynevezett alkalmazkodási reakciót: ez valamilyen stresszteli eseményre adott egyszeri vagy hosszabb időn át fennálló válasz – ez depressziós, szorongásos tünetekkel is társulhat. Munkahelyi stressz, túlhajtás, párkapcsolati-anyagi nehézség, veszteségélmény, iskolai problémák mind kiválthatják ezt”

– magyarázza a szakember. „Ezek önmagukban nem okoznak depressziót. Ahhoz, hogy például a gyászon túlmenően valaki betegség kategóriába tartozó depresszióba essen, kell a biológiai hajlam. Régen endogénnek nevezték azt a depressziót, amely a biológiai hajlam okán egy adott időben egyszer csak jelentkezik, lényegében külső ok nélkül. A mai ismereteink alapján ezt már ezt nem értelmezzük ilyen szélsőségesen: a depresszióhoz a hajlamosítottság és a környezeti tényező együttesen vezet.”

A hajlamosítottság nem azt jelenti, hogy a depresszió örökletes, hanem a biológiai rendszerünk (azaz testünk és elménk) érzékenységének például lehet köze a felmenőink ilyen tulajdonságaihoz.

A depresszió fajtái

A depressziónak több típusa létezik. A különböző hangulatzavarokat különböző kódokkal jelölik az egészségügyben, ezek az idő során változnak. A jelenlegi álláspont szerint a major depressziós zavar lehet

  • unipoláris
  • bipoláris

Ez utóbbi (előfordulása 1-1,5 százalék) biológiailag teljesen eltérő kórkép, 2022-től a besorolás már hazánkban is tükrözi majd ezt: önálló csoportba sorolják majd. A major depresszióval ellentétben a bipoláris zavarban a depressziós időszakokat úgynevezett mániás időszakok váltják, emiatt más ellátást igényel, más a családi halmozódás aránya is.

A társadalom egészét tekintve a major depressziós zavar és a szorongásos depresszió a leggyakoribb.

Az életkort tekintve az első depressziós időszakok – az úgynevezett epizódok – húszéves kor körül jelentkeznek, ám a legtöbb eset az ötvenöt-hetvennégy éves korosztályban tapasztalható. A major depresszió a nők esetében gyakoribb: a nőknek 5,1 százaléka, míg a férfiaknak a 3,6 százaléka érintett.

Gyógyszerek: kell-e félnünk?

A depresszió kezelésére használt gyógyszerekkel kapcsolatban gyakran felmerül, hogy azokra rá lehet szokni, és súlyos mellékhatásaik vannak. Ezzel kapcsolatban a szakember elmondta: a pszichiáter a lehetőségeket vázolja fel, és a kezelés mikéntjéről közösen dönt a pácienssel. Az enyhénél kifejezettebb súlyosságot elérő állapot esetén helyes, ha a pszichológus vagy a pszichoterapeuta nem kezdi önállóan kezelni a pácienst, hanem pszichiáterhez is elküldi konzultációra, hiszen egy biológiai akadályon is át kell törni, amihez sok esetben szükséges a gyógyszeres kezelés.

A mellékhatásokat illetően valós tapasztalatok és tévhitek, félreértések egyaránt vannak – a szakemberrel való beszélgetésnek az is része kell, hogy legyen, ezeket tisztázza.

Akiben erős az ellenállás, annál az sem biztos, hogy pontosan fogja szedni a gyógyszereket, míg ha valaki bizodalommal fordul a felírt gyógyszerek felé, annál érvényesül a placebóhatás is, azaz gyorsabban javulhat az állapota.

„A hozzászokás antidepresszánsok esetében nem áll úgy fenn, mint ahogyan hozzászokunk a nyugtatókhoz, szorongásoldókhoz – vagy épp az alkoholhoz. A hangulatjavítók a központi idegrendszerre ható gyógyszerek, s mint ilyenek, átjutnak a vér-agy gáton, a hatásuk kifejtéséhez be kell épülniük a rendszerbe. Ha elértük velük a kívánt javulást, fokozatosan kell elhagynunk őket, erről is jól kell tájékoztatni a beteget. A lényeg, hogy nyíltan beszéljünk az orvosságokról, és mérlegeljünk higgadtan.”

Amikor nem látnak kiutat

Az öngyilkosságok hátterében kétharmad-háromnegyed részben mentális zavar áll. A súlyos depresszióban szenvedő betegek tizenöt-húsz százaléka követ el öngyilkosságot – ami sokkolóan magas arányszám.

„A legfrissebb adatok szerint 2019-ben ezerötszázötven öngyilkossági haláleset történt, ezzel azonban még mindig a dobogó közelében vagyunk az európai országok között” – mondja a professzor. „A javulás egyik oka mindenképpen az, hogy egyre több depressziós beteg jut kezeléshez.”

A férfiak körében magasabb arányban vezet a depresszió öngyilkossághoz.

Gyakori, hogy valaki, akinek nyilvánvalóan segítségre van szüksége – és a körülötte élők szeretnék is kezdeményezni a kezelését – elutasítja, hogy pszichológushoz, pszichiáterhez menjen. „Ez az egyik legnehezebb helyzet a pszichiátriában” – mondja a professzor. „Súlyos helyzetben, öngyilkossági kísérlet veszélye esetén a jogi környezet Magyarországon is lehetővé teszi, hogy akár akaratán kívül is orvosi segítséget kapjon a beteg. A legvégső, legszélsőségesebb eset nyilván az, amikor a mentős, a tűzoltó az öngyilkosjelöltet a helyszínen győzi meg szándéka feladásáról speciális módszerekkel. Ezek egyébként a filmekkel ellentétben csak nagyon ritkán nyilvánosan zajló események. Egy halálos végű öngyilkosságra tíznél is több kísérlet jut. Vannak statisztikák, amik szerint ez akár negyven is lehet.”

A szakember azt mondja, hogy ha valaki elviszi hozzátartozóját erővel a kórházba, onnantól az ő válláról nyilván lekerül a teher egy része, ez onnantól az egészségügyi rendszer feladata. A tapasztalatok szerint a súlyos eseteket nem célszerű magánrendelőbe vinni, hiszen (ahogy, mondjuk, hirtelen a fog sem fáj annyira, ha a kihúzás réme fenyeget) a beteg azt fogja mondani, hogy nem is súlyos a helyzet, már minden rendben van, stb. „Ha az életmentés a cél, akkor meggyőződésem, hogy muszáj, sőt, törvény adta kötelességünk beszűkíteni a választás szabadságát.”

És az utolsó láncszem: mi magunk

A depressziós beteg környezetét is nagyon komolyan megterheli a helyzet, akár párkapcsolati, akár rokoni kötelékben áll a beteggel. Türelem, empátia és kitartás szükséges ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, ugyanakkor Szekeres György arra hívja fel a figyelmet:

ahhoz, hogy a folyamat ne váljék a 22-es csapdájává, muszáj tisztában lennünk azzal, hogy vigyáznunk kell magunkra.

Azaz: a saját mentális egészségünk kiemelten fontos, hiszen ha arra nem figyelünk oda, mi magunk is veszélynek tesszük ki magunkat.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás:Unsplash/Tiago Bandeira

A cikk megjelenését támogatta a Janssen-Cilag Kft.