Kate Winslet: Nem akarunk rettegni a gyerekeink mentális egészségéért

–

Nem szeretnénk álmatlan éjszakákat a gyerekeink mentális egészsége miatt

Kate Winslet a vasárnapi köszönőbeszédében kiemelte a lányával folytatott közös munka élményét is, de ezen felül több fontos dologra hívta fel a figyelmet az internet veszélyeivel kapcsolatban: „Ha ezt a díjat kettévághatnám, a felét a lányomnak, Mia Threapletonnak adnám. Ezt együtt csináltuk, kölyök. Voltak napok, amikor szenvedés volt számára ilyen mélyre ásni, arra a nagyon rémisztő és érzelmes területre merészkedni, amitől néha elakadt a lélegzetem. Az I Am Ruth szülőknek és a gyerekeiknek készült, családoknak, amelyek úgy érzik, túszul ejtette őket az online világ, 

szülőknek, akik azt kívánják, bárcsak tudnának kommunikálni a tini gyerekeikkel, de már nem tudnak, 

és azoknak a fiatal embereknek, akik a közösségi média sötét oldalának függőivé váltak – nem kell, hogy ez legyen az életetek. Ti, akiknek van hatalmatok, és akik tudtok változtatni: kérlek, kriminalizáljátok a káros tartalmakat, kérlek, irtsátok ki a káros tartalmakat – nem akarjuk, hogy létezzenek. Szeretnénk visszakapni a gyerekeinket. 

Nem akarunk álmatlanul forgolódni, rémülten aggódva a gyerekeink mentális egészségéért. 

És bármilyen fiatalnak, aki esetleg figyel, és azt érzi, hogy csapdába esett egy egészségtelen világban, azt üzenem: kérlek, kérj segítséget. Nincs semmi szégyellnivaló abban, ha elismered, hogy támogatásra van szükséged. Ott lesz a segítség, csak kérni kell.”

Winslet a beszédében megemlítette még a rendezőt, Dominic Savage-et is (maga a sorozat is BAFTA-díjat nyert), de ennél, azt gondolom, fontosabb, amire a film témája kapcsán felhívta a figyelmet.

Évek óta hangoztatjuk, hogy az internet veszélyes… de mit tudunk tenni?

Y generációs szülő vagyok, ez azt jelenti, hogy a tinikoromban már volt internet, de nagyon nem ilyen volt, még nem volt a közösségi média olyan mértékben és olyan felületekkel jelen, mint most. Általában a való életben is ismerős emberekkel beszélgettünk csetszobákban (persze, volt némi bullying is, de offline sokkal gyakrabban), békében nevelgettük a tevéinket, hülyeségeket keresgéltünk (persze találtunk is), és nagyjából ennyi. Mire mindent elborított a közösségi média, mi már legalább félkész felnőttek voltunk, akik innen-onnan összeszedtek valamiféle önértékelést (nem biztos, hogy jót és jól), és nagyjából el tudták helyezni magukat a világban… ettől persze szorongtunk (sőt, máig szorongunk) egy csomó mindenen.

Viszont az agyi fejlődési folyamataink már nem a legrugalmasabb fázisukban voltak, és még így is elképesztő hatással lett a generációnkra a közösségi média.

Nemcsak a magam, hanem szerintem nagyon sok online aktív ember nevében is elmondhatom, hogy még így is rengeteg olyan dolog jön szembe az interneten, ami miatt szorongunk, felnőtt létünkre. Legutóbb Milanovich Domi Lélektani határ című podcastjában hallgattam meg dr. Kapitány-Föveny Máté függőségekkel foglalkozó klinikai szakpszichológustól, hogy 

a tiniagy legalább annyira képlékeny, mint egy dackorszakos kétéves agya, vagyis iszonyúan hajlamos például a függőségre. És ha belegondolok, hogy a gyerekeim majd ebben a mentálisan sérülékeny korban szembesülnek mindazzal a szennyel, ami az interneten jelen van, hát a hideg futkos a hátamon.

Ráadásul a mostani tinik X generációs szülei közül sokan kevésbé tudnak kapcsolódni a közösségi média problémáihoz, mert egészen más volt a helyzet az ő tinikorukban, ami csak növeli a generációk közötti szakadékot.

A filmmel kapcsolatban felmerült az is, hogy az internet és a közösségi média veszélyei mellett a főszereplő lány boldogulását az sem segíti, hogy az anyja (Ruth) sincs jól mentálisan, és nem kezeli jól a nehéz helyzetet. Ez a felvetés csak újabb terhet rak az anyákra (oké, szülőkre), akiknek – ezek szerint – még abban is a topon kell lenniük, hogy megvédhessék a gyerekeiket a net veszélyeitől. Na ne már. Ráadásul a filmben felbukkanó rapszodikus érzelmek, és az a tény, hogy a lánya sokszor egyáltalán nem hajlandó szóba állni Ruthtal – nem véletlenül utalt erre a beszédében Winslet –, még a legtürelmesebb szülőt is próbára teszi. Szerintem egyetlen szülőnek sem kell magyaráznom, milyen fájdalmas a gyerekedet szenvedni látni, főleg, ha nem tudsz rajta segíteni. 

A film legfőbb kérdése az, hogy amit a fiatalok, elsősorban a lányok átélnek a közösségi médiában, ahogy egyre kétségbeesettebben próbálják a „megfelelő”, „elfogadott” arcukat mutatni, azt kell-e mostantól a felnövekedés normális velejárójának tekintenünk.

A lájkok és kommentek rögtönítélő bírósága már a normál csomag része, amit azért kell megfizetünk, mert más, hasznos információkat is azonnal elérhetünk a neten keresztül? Nagyon nehéz kérdés. 

Persze, mondhatnám azt, hogy kapjuk össze magunkat (mi, felnőttek), és tegyük a tinik számára biztonságossá az internetet, de jelenleg inkább az ellenkezője irányába haladunk, és lassan már a saját bankkártyánk adatait sem tudjuk megvédeni, nemhogy a törékeny mentális egészségű tizenéveseket. Így amellett, hogy bíznunk kell benne, hogy nagyon sokan figyelnek arra, amit Kate Winslet mond, az is biztos, hogy segít, ha tudatosítjuk magunkban, milyen jelentős mentális nehézségeket okozhat az internet és a közösségi média, különösen a tizenévesek esetében. Ezért nagyon fontos, hogy ez a film és a díjátadón elhangzott gondolatok behozták a témát a közbeszédbe.

ITT megnézhetitek a beszédet, EZ pedig egy kritika a filmről.

Tóth Flóra