–

Kezdjük az elején: mit és mikortól nézhet a gyerek?

Szerintem már egészen kis korban megfigyelhető a szülők vegyes hozzáállása, hiszen rengeteg kisgyerek van, aki még beszélni is alig tud, de már szabadon kattintgathat a vélhetően gyerekbarát tartalmak között (mondjuk a YouTube Kidsen), akár úgy is, hogy a szülők nem tudják, pontosan mit néz. Bevallom, én elég szigorú vagyok ebben, nálunk egyelőre nincs felügyelet nélküli mozgóképfogyasztás és a reklámnézés is tilos (négy- és majdnem hatéves gyerekeim vannak). De ezzel kapcsolatban nagyon sokféle családi hozzáállást tapasztalok magam körül, vannak, akik baba mellett is háttértévéznek – az így felnövő kisgyereknek nyilván egészen más lesz a viszonya a képernyőhöz. Ott szerintem a korhatáros tartalom is egészen másképpen lesz az életük része, hiszen, mondjuk, egy tévéműsor konstruált valóságának a megértéséhez is kell bizonyos érettség.

Ezt mondja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korosztályos ajánlások szempontrendszeréről szóló dokumentuma is: „Óvodás korban a gondolkodás legfontosabb jellemzője a képi reprezentáció, azaz a világ tárgyai, személyei, eseményei képi szimbólumok formájában rögzülnek a gyermek fejében. A nagyobb óvodásoknál már megkezdődik a fogalom elszakadása a konkrét képtől, de a fogalmi gondolkodás hiánya miatt a vizuális tapasztalat még nagyon könnyen megzavarja a gondolatban zajló műveletet, az óvodást könnyen becsapja a szeme, az ítéletei, értelmezései ösztönösek, benyomásszerűek, nehezen tud elvonatkoztatni az érzékletektől, az érzékszervei által közvetített információktól, élményeit közvetlenül az határozza meg, amit lát, hall.”

Az NMHH hat kategóriát különböztet meg: 

  • korhatár nélkül megtekinthető;
  • 6 éven aluli számára nem ajánlott;
  • 12 éven aluliak számára nem ajánlott;
  • 16 éven aluliak számára nem ajánlott;
  • 18 éven aluliak számára nem ajánlott;
  • kizárólag felnőttek számára ajánlott.

Nagyon érdekes a klasszikfikáció szempontjait összegyűjtő anyag, érdemes elolvasni a gyerekünk korosztályára vonatkozó részt, ahol egyébként konkrét példákat is hoznak. A mozifilmek besorolásáról egy hétfős bizottság dönt meghatározott szempontrendszer szerint.

Több mint húsz évvel ezelőtt hatalmas botrány volt a legismertebb animesorozat, a Dragon Ball kapcsán történt balesetekből (az akkori hírek szerint néhány gyerek kiugrott épületekből, vonatot próbált megállítani a kezével, és több ilyen tragikus esemény végződött halállal).

Ezek a tragédiák valószínűleg olyan gyerekekkel történtek, akiknek még nem volt kellő fogalomismeretük az animációs film megfelelő befogadásához.

És ez máris felveti a kérdést, hogy mi a különbség mese és mese, animáció és animáció között, tehát min múlik, hogy egy kisgyerek mit hisz el és fogad be egy-egy ilyen tartalomból. A legkisebb gyerekek szerintem a legegyszerűbb, kicsit sem valószerű tartalmakból tanulják meg azt, hogy ez nem a valóság.

Ambrózi Kata iskolapszichológus szerint: „Vannak, akik azt mondják, hogy kétéves kor alatt semmit ne nézzen, mások későbbre teszik ezt a korhatárt. Én azt mondanám, hogy lehetőleg minél később, mert például az unatkozás is egy fontos tapasztalat a gyerek számára, fejleszti a kreativitást és megtanulja késleltetni a vágyait, ezért nem szerencsés egy-egy holtidőben a képernyőhöz nyúlni. Ha már mindenképp muszáj valamit mutatni a gyereknek (mert abban a korban élünk, hogy ennek el fog jönni az ideje), akkor fontos tényező lesz mindig az időkorlát és a tartalom. Meg kell találni egy egyensúlyt, mert az sem jó, ha ő az oviban az egyetlen gyerek, aki azt sem tudja, miről beszélnek a társai. Ha összehasonlítjuk a régi idők meséit a maiakkal, érezhető a különbség: látványban, pörgésben, fordulatokban sokkal gazdagabbak. Megnövelik a gyerekek ingerküszöbét, és minél villódzóbb-pörgősebb mesét néznek, annál jobban hozzászoknak ezekhez és annál jobban fogják keresni máshol is ezeket az ingereket. Joggal lehet mondani, hogy a régi mesékben (például a Nils Holgersson) is volt durvaság. Viszont fontos elem, hogy ennek a bemutatása, ábrázolása képileg miként történik, illetve hogy van-e megoldás a végén, vagy tiszta erkölcsi üzenet, van-e idő a feldolgozásra. Kifejezetten fontos lenne együtt nézni ezeket a meséket, és megbeszélni a történteket, ha felmerül a gyerekekben kérdés vagy a szülőnek van mondandója a látottakkal kapcsolatban. Kulcs lehet ez abból a szempontból is, hogy kialakuljon a gyerekekben egy kritikus szemlélet a mesékkel, majd filmekkel kapcsolatban, a gyerekek jobban tudjanak válogatni a későbbiekben is.

Az a kisgyerek, aki nem neki való tartalmakat néz, nem lesz ellenállóbb az erőszakra, hanem »érzéketlenebbé« válik. Ez azt jelenti, hogy kevésbé fogja maga körül észrevenni a bántalmazást az életben is. Más emberek érzéseit nehezebben fogja felismerni, nehezebben empatizál az áldozatokkal.”

Elég nagy a különbség mese és mese között

A poszt kapcsán néztem meg, hogy a lányaim első egész estés (de otthon nézett) rajzfilmélménye az Aladdin, ami a magyar ajánlás szerint 12 éves kor alatt nem ajánlott. Persze szülői felügyelettel nézték, de nagyjából két és fél évesek voltak. Én személy szerint 4+-osra pozicionálnám ezt a rajzfilmet, amit egyébként előnéztünk, mielőtt megmutattuk a gyerekeknek. Nem olyan rég a Herkulesbe is belenéztem, pont azért, hogy hátha már okés lehet, de meg kellett állapítanom, hogy nagyon nem az. A Vaiana, a Jégvarázs és a 101 kiskutya (a rajzfilmváltozat) nálunk csont nélkül átcsúszott a szülői szűrőn, A hercegnő és a békában az alvilágos részt áttekertük, a Merida, a bátor csak mesekönyvben jöhetett, a rajzfilmet túl sötétnek találtam.

Persze nincs kapacitásunk mindent előre megnézni, főleg ha egy aktuális mozifilmről van szó. Ilyenkor a trailer mellett az IMDB Parents Guide-ját szoktam csekkolni (ezt az anyukacsoportban is ajánlották a kommentek között – a Jokert például nagyon erőszakosként kategorizálták).

Ennek ellenére mindenki belenyúl néha egy olyan filmbe, amit utólag már nem biztos, hogy megmutatna a gyerekének. És ez a szakemberek szerint azért kockázatosabb, mint egy necces mesekönyv, mert abból annyit képzel el a kisgyerek, amennyit elbír a lelkivilága, de a mozgóképnek pont az a lényege, hogy a képzelet helyett megmutat mindent. A téma kapcsán először ezt idézte fel Bányász Attila filmkritikus, aki apaként is jár moziba a lányával: „Nekem már attól görcsbe rándul a gyomrom, hogy vajon mi játszódik le a hétéves gyerekem lelkében, ha egy mese olyan érzelmi hullámvasútra ülteti, mint például a Csodapark (az édesanya megbetegszik benne, és a gyógyulás reményében hosszabb időre elhagyja a családot). Vagy hogy valóban megfelelő-e ételallergiával és egy idős ember halálával viccelődni egy gyerekfilmben (lásd: Nyúl Péter)? A mai animációs filmek korhatár-besorolása is megérne egy misét, mégis, legalább hellyel-közzel… eligazítanak.” Kisgyerekkorban elsősorban a szülők döntésén múlik, hogy mekkora a lazaság, ki mennyire veszi figyelembe az ajánlásokat… de mi a helyzet a kicsit nagyobb gyerekekkel?

Kinek a felelőssége, ha egy tízéves horrort néz?

Bányász Attilának is van a Szalóki Ágiéhoz hasonló tapasztalata: „Megtörtént velem, hogy a moziban a sorban mögöttem álló apuka a tíz év körüli fiával a korábban együtt látott korhatáros filmről értekezett elmélyülten. Nem fért a fejembe a dolog. Szeretnék egyszer szemtanúja lenni a jegypénztárnál egy ilyen ügyletnek: ahogy apu a kiskorú fiára mutatva kér egy diákjegyet a legújabb 18 karikás mozifilmre. A mozinak is kell hogy legyen felelőssége azon túl is, hogy junior jegy nem váltható a 16-os vagy magasabb korhatár-besorolású filmekre. Legalább egy szóbeli figyelmeztetés erejéig.

De mi a helyzet, ha a gyermek kísérő nélkül érkezik? Vajon megtehetné-e egy filmszínház, hogy ilyenkor nem engedi a fiatalkorút jegyet váltani?

Csoda, hogy a nemzeti dohányboltok földjén ezzel kapcsolatban még nem született szigorúbb szabályozás. Jelenleg azonban a mozi csak ajánl, de nem kötelez a korhatár-besorolás betartására. A jegykiadó automaták világában nehezebb is bármilyen kontrollt foganatosítani. Mégis rendezni kellene ezt a kérdést valahogy a gyerekek védelmében.” Attila tehát egyetért Ágival a mozik felelősségét illetően.

Az NMHH dokumentuma külön kiemeli, hogy a 12 év alatti fiúk esetében létező probléma a nem nekik való tartalmak keresése: „A prepubertás időszakában a fiúknál megnő az erőszakos tartalmak iránti fogékonyság, amely egyúttal az életkori szakaszra jellemző megélénkült és kiszélesedett érdeklődés és nagyobb fokú autonómia iránti törekvésekkel jár együtt. Ez utóbbi azonban még nem feltétlenül áll összhangban a valós képességeikkel, ezért a képernyőn látottak nem késztethetnek veszélyes cselekedetek és viselkedésformák utánzására, illetve nem mutathatják azokat a következményeik ábrázolása nélkül.”

Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértőként azt mondja, két hatósághoz tartozik a kérdés: az NMHH szabályozza a korhatáros besorolást, és ellenőrzi, hogy a mozik és a forgalmazók feltüntetik-e, emellett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrizhet, a gyermek- és fiatalkorúak védelme érdekében. Az NMHH besorolását kötelező feltüntetni, de nem kötelező érvényű a mozilátogatók számára, tehát egy hatéves gyermek is megnézhet egy 12 év alattiaknak nem ajánlott filmet. „A gyereknek joga van ahhoz, hogy megvédjék őt a káros médiatartalmaktól. Ez formálisan a korhatárkarika, de ez még nem érdemi védelem. Preventív szempontból lehet jelentősége, de csak akkor, ha a szülők komolyan veszik (és persze a forgalmazók is, bár ezzel általában nincs gond).

A valódi védelem az az, ha a gyerek nem jut hozzá potenciális veszélyeztető tartalomhoz, vagy ha mégis, akkor van előzetes ismerete és segítsége a feldolgozáshoz, és utólag is van olyan, akivel meg tudja beszélni. Itt lenne jelentősége a vizuáliskultúra-oktatásnak, ami segítene a gyerekeknek érteni, hogy mit fogyasztanak.

Ez az a tantárgy, aminek az alaptantervben való helye, és a megvalósulása sok helyen problémás az iskolákban.”

De miért baj, ha egy nagyobb gyerek lát egy nem neki való filmet?

Az animációs filmek és a kisgyerekek kérdésében a Dragon Ball-os rémségek megmutatták, hogy milyen kockázatai vannak a nem megfelelő korú kisgyerekek tartalomfogyasztásának. De mi a helyzet a kicsit nagyobbaknál? Ambrózi Kata iskolapszichológus azt mondja a hatásokról: „Ha egy kisgyermek olyan filmet vagy műsort néz, amiben erőszakos tartalmak jelennek meg, akkor félni, szorongani kezd. Elkezdődhetnek a nehezebb elalvások, félni kezdhet a sötétben. Megjelenhetnek rémálmok, vagy napközben bevillanhatnak rémes jelenetek a filmből. Elképzelhető, hogy romlik a figyelme vagy a teljesítménye az iskolában.

Fontos tudni, hogy ez a világról alkotott képét is negatív irányba befolyásolja, azt egy veszélyes, ijesztő, gonosz helynek gondolhatja. A tünetek súlyosságára nyilván hatással van, hogy mit nézett pontosan és milyen gyakorisággal. De egyszeri traumatikus élményt is tud okozni egy erős képi hatás.” 

Az anyukacsoportban megjelenő posztra érkezett kommentek között sokan felidézték a saját félelmetes gyerekkori élményeiket. Úgy tűnik, néhány évtizede még kevés szülő fordított erre nagy figyelmet, és jöttek is a következmények: félelemben töltött éjszakák, mindenféle filmek alapján megjelenő parák. Első kézből tudom, hogy igenis számít pár év, a tízes éveim elején titokban megnéztem a Sikolyt, és a barátnőmmel szétparáztuk magunkat miatta (heteken át), míg néhány évvel később az objektíven szerintem félelmetesebb A kör már egyáltalán nem érintett érzékenyen.

A másik kérdés az, hogy vajon félelmetesebb-e egy film a moziban nézve, mint otthon. A szakember szerint igen: „Kifejlődött, érett személyiség kell egy durván erőszakos film megfelelő kezeléséhez, ami a felnőtté válás idején jön el. A moziban ráadásul látványosabb, erősebb impulzusok érik a nézőt idegen környezetben, tehát az is számít, hogy egy gyerek hol néz olyan tartalmat, ami nem neki való. Otthon bármikor kikapcsolható a film, kevesebb hatás éri a gyereket, valamint a megszokott, biztonságos környezetben lehet, hogy a szülei is közelebb vannak. Mindenképp van különbség, de a Jokert megnéznie egy kilenc-tíz éves gyereknek sehol nem lenne szabad.

Persze a gyerekek természetükből adódóan mindig keresik és feszegetik a határokat. Már a kicsi ovisok is szoktak kísérletezni füllentésekkel, csak hamar lebuknak, mert őszinték. Fontos, hogy a szülő miként reagál erre, csúnya büntetés lesz belőle vagy elbeszélget a gyerekével, hogy miért nem szerencsés füllenteni.

Lehet-e beszélni a szülővel, vagy büntet? Kialakul-e bizalom, vagy sem, milyen a kötődésük? Ott áll-e a szülő a gyermeke mellett, ha szüksége van rá, vagy sem? Csak néhány azok közül a tényezők közül, amik befolyásolhatják azt, mennyire érzi majd a gyerek a »kerülőutat« az egyetlen útnak. A szülők és a gyerekek közti kapcsolat a kulcsa annak, mekkora »kerülőutat« választ a gyerek. Lehet része a kamaszlázadásnak, de ennek mértéke (a veszély mértéke) nem mindegy.”

Tesóhatás

A poszt kapcsán elinduló beszélgetésben még egy fontos kérdés volt, amiben én is érintett vagyok: mi van a testvérekkel? Hogyan lehet megúszni, hogy a nagyobb testvérek révén ne jusson el hozzájuk olyan tartalom, ami nekik még végképp nem való. Itt erősen megoszlott az anyukák véleménye, vannak, akik szerint ezt el kell fogadni, mások szerint a kisebb tesóknak is jár a „safe place”, vagyis a védelem a nem nekik való tartalmaktól. Én például annak idején a tízéves húgomnak mutattam meg a Sakáltanya című filmet titokban (upsz). A lányaim között elég kicsi a korkülönbség, így igyekszünk a középutat választani, a közös mozizásoknál a kisebb lányunk kora alapján választunk (bár elég kevés a minden korosztálynak való lehetőség), a nagyobb lányunkat néha elvisszük külön egy 6+-os filmre (így láttuk mi is a Csodaparkot, és utána sokat is kellett beszélgetnünk a témáról). Otthon pedig kicsit lazábbak vagyunk a korosztályos besorolást illetően, mert lámpafénynél, időnként megállítva vagy akár áttekerve és a történéseket rögtön átbeszélve nézzük a filmeket. De a lányaim még elég kicsik ahhoz, hogy maximálisan kontroll alatt tarthassam a filmnézési szokásaikat. Tudom, hogy ez nem marad így örökre, de remélem, most alapozzuk meg a későbbi, már saját döntéseiket ebben.

Én személy szerint nem a moziktól várom a megoldást, hanem a szülői tudatosságban hiszek, de úgy érzem, mindannyiunknak sokat kell még tanulunk a témáról. Ti mit gondoltok? Mennyire figyeltek a korosztályos besorolásra? Néznek a gyerekeitek elvileg nem nekik való filmeket, műsorokat?

Tóth Flóra