–

El kell árulnom, a bölcskei moziról nem mástól hallottam: a szomszéd kisvárosból, Dunaföldvárról mi magunk is sokat járunk át ide. Személyes kedvencem az illat, a méret, a pont megfelelő hangerő.

Gyerekkorom kisvárosi moziját idézi, amelyet már rég lebontottak, és nem csak a szülővárosomban: a hasonló épületek sok-sok helyen eltűntek az országban.

A családias, egyszerre nosztalgikus és patinás épület cseppnyi emlék a régi idők filmszínházairól. Ahhoz pedig nem férhet kétség, hogy a bölcskei mozi érték: szimbóluma a hagyománynak, az időtállóságnak és az elhivatottságnak. Most el is mesélem nektek, miért.

Vissza a múltba

Borongós májusi napon parkolunk le a bölcskei Szentháromság téren. Bár hétköznap délelőtt a mozi zárva, a mögötte lévő könyvtárban megtaláljuk Botosné Verba Ágnest.

Ági, aki nemcsak a Rákóczi Filmszínház szívének-lelkének egyik fele, hanem a falu rendezvényszervezője is, épp egy délutáni író-olvasó találkozóra készül. A kedvünkért persze kinyitja a mozit: én pedig hiába jártam már itt, nem tudok nem ugyanúgy lelkesedni, mint először.

Amikor belépek az ajtón, kicsit mindig visszamehetek a múltba. A retró szó itt nem csak a hangulatot idézi, vagy épp azt jelenti, hogy minden régi lenne:

az érzést hozza magával, amikor még minden lassabb volt, nagyobb várakozás és tisztelet övezte az élet apró örömeit, például a filmet is.

Amellett pedig, hogy semmiképp sem akarok képmutató lenni – hiszen én is nagy mennyiségben nézem a streamingszolgáltatók filmjeit, és kiélvezem annak minden előnyét –, azért muszáj megvallanom: egész más megadni a módját, behúzni a féket, hátradőlni a bársonyszéken, és az óriás vásznat figyelni. Ráadásul mindezt olyan miliőben, mintha színházba jött volna az ember.

„Valóban mi vagyunk az egyetlen falusi mozi, amely egész évben üzemel, ez is a szlogenünk. Végigböngésztük a statisztikákat, adatbázisokat, és nem találtunk hasonlót. A kisvárosokban, falvakban gyakoribb az átutazó mozi, amely alkalmanként hoz filmeket, vagy ez sincs, és messzebb kell utazni a moziért” – kezdi Ági. Azt mondja, valahol a csoda is kellett, hogy Bölcskén sértetlen maradjon a moziépület.

„Sok helyen épült a hatvanas években mozi, de azok nagy részét mára már lebontották. Nálunk annak is köszönhető a fennmaradás, hogy a kezdetektől elszánt, elhivatott munkatársak, mozigépészek dolgoztak itt. A nemrég, öt évvel ezelőtt nyugdíjba ment kollégánk, Gazdag Gyula az édesapjától tanulta és vette át a szakmát.

Nekik évtizedeken át szívügyük volt, hogy ne tűnjön el a mozi Bölcskéről. Emellett úgy tapasztaljuk, a falu vezetésének, a képviselőknek is fontos, hogy meg tudjuk őrizni a filmszínházat.”

Filmszalag helyett külső merevlemez

Bár Gyula nyugdíjazásával a mozi nem szállt tovább apáról fiúra, de az elhivatottság és a szeretet az épület és a működtetés iránt ugyanolyan erősen munkál a jelenlegi csapatban is. Ági Leimszider Gábor mozigépésszel együtt adja a bölcskei mozi szívét-lelkét. Ők ketten végzik a feladatok oroszlánrészét. Ági minden adminisztratív munkát magáénak tud: tárgyal a forgalmazókkal, nézi az IMDb-értékeléséket, intézi a moziplakátokat, a közösségimédia- felületet.

Gábor felel a filmekkel kapcsolatos technikai feladatokért, végzi el a feltöltést, a próbavetítést, megoldja az informatikai gubancokat, és emellett ő takarít és rendezi a termet a vetítések között. Mellettük még félállásban egy jegypénztárost foglalkoztat az intézmény, aki a péntektől vasárnapig tartó vetítések előtt árusít.

Ahogy Ági felidézi, öt-hat évvel ezelőtt még maguk gyártották a jegyeket is, három-négyféle színben, attól függően, hogy diák-, nyugdíjas- vagy teljes árú jegyről volt szó.

Akkoriban, amikor Ági már éppen elkezdett töprengeni, hogyan tudná csökkenteni a jegykészítésre szánt időt, megkereste egy szoftverfejlesztő egy moziknak kialakított programmal. Azóta náluk is digitálisan működik a jegykiadás, sőt online is lehet foglalni és vásárolni jegyet, akár csak a nagy mozikban.

A digitális vetítésre 2015-ben tértek át, amikor egy pályázat segítségével modern vetítőgépet tudtak vásárolni. Addig a dunaföldvári buszmegállóba érkezett a film, oda kellett átmenni érte. Ma már a külső merevlemezt a futár hozza: épp akkor csörög, hogy megjött a pénteki mesefilmmel, amikor belépünk az előtérbe. Sebaj. Amíg Ági átveszi a csomagot, fotós kollégámmal elidőzünk a régi vetítőgép, az évtizedekkel ezelőtti moziplakátok és a színes mozijegyek között.

A forgalmazók is megbecsülik a falusi mozit

A bölcskei moziban a frissen kijött, új filmeket láthatják a nézők, a premier időpontokhoz közel, vagy egy időben: péntek délután 4-től mindig a gyerekeké a főszerep, és mesét vetítenek, a délután 6 órás film egész hétvégén vígjáték, könnyed szórakozás, az esti mozi pedig dráma, horror vagy thriller.

„Egy ideig art moziként is működtünk, próbáltuk a művészfilmeket csütörtök délutánra tenni, de nem volt akkora az érdeklődés, hogy meg tudjuk tartani ezt a státuszt. Amit sajnálok, hogy ma már kevésbé szeretnek olvasni az emberek, ezért a feliratos filmek között nem igazán válogathatok. Igyekszem a megjelenési listából úgy szemezni, hogy több szempontot figyelembe veszek: értékelést, műfajt, nézői kéréseket.

Van, amikor megállítanak minket az utcán, hogy ezt vagy azt hozzuk el Bölcskére, mert nagyon szeretnék látni. Erre is figyelünk, bár néha vitába bocsátkozom, ha nagyon rossz az IMDb-értékelés, igyekszem lebeszélni őket” – nevet Ági már a nézőtéren, ahol a piros bársonyszékekbe kuporodva beszélgetünk tovább.

Vannak persze várva várt filmek, ilyen volt a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet is, amelyet egyedülálló módon a bölcskei mozi szinte premier előtt vetített, hiszen a premier napján éjfél után egy perccel tették műsorra a filmet.

„Akkor telt ház volt, sokan jelmezekbe bújva érkeztek, nemcsak a környékről, még messzebbről is” – idézi fel Ági. Úgy tapasztalja, a forgalmazók is megértők velük, és becsülik a munkájukat.

„Egyes filmeket kötelező előadásszámmal lehet megvenni, ami hét–huszonegy vetítést jelent, de ezt mi a többtermes, nagy mozikkal, vagy a nagyvárosi kisebb mozikkal ellentétben nem tudjuk vállalni. Ebből a szempontból abszolút rugalmasak a forgalmazók, amikor elmondjuk, hogy mi egy kétszázharminc fős falusi filmszínház vagyunk, ahol havonta négyszer vagy ötször, a hétvégéken napi három vetítésre van lehetőség” – teszi hozzá.

Már csak egy csinos tábla kellene

Az 1960-ban épült mozi csak a Covid alatt állt le a kényszerbezárás idején, illetve rövidebb szünetet a 2011-es felújítás alatt tartott. De a három-négy éve zajló székcsere sem akasztotta meg a működést: fokozatosan dolgoztak, így nem kellett leállniuk a vetítéssel. A székeket a Corvin mozitól örökölték, igyekeztek a legjobb állapotú üléseket elhozni, ezért főleg az első sorokból válogattak. Ezzel együtt azonban ki kellett találni valamit a számozásra.

„Bár így kicsivel kevesebb férőhelyes lett a mozi, mint előtte a lecsukódó székekkel, de úgy éreztük, megéri a kényelem.

Akkoriban még itt dolgozott egy kolléga, akinek az eredeti szakmája varrónő, ő modellezte és varrta meg a plusz huzatokat a székek tetejére” – meséli Ági arról, hogyan találnak ki mindig valamit a felmerülő kérdésekre, és oldják meg aztán maguk a mozi dolgozói saját kútfőből, saját erőből.

Bár a mozival kapcsolatban minden lehetséges fejlesztést megpályáznak – így került sor többek között a külső-belső szigetelésre, energetikai hőszigetelésre –, egy dolog hiányzik még nekik. Mégpedig a külső felirat az épületről: Rákóczi Filmszínház. A régi neontábla elveszett, és már nem is lenne korszerű, esztétikus, a legutóbbi árajánlat azonban kétmillió forintról szólt, amelyet most – és valószínűleg a jövőben is – képtelen lenne finanszírozni a mozi.

Talán lesz, aki tovább viszi a hagyományt

Közben megérkezünk a gépházba, ahol betekinthetünk a digitális vetítőgép működésébe, sőt még Gábor mozispohár-gyűjteményét is megtekinthetjük a polcokon. A mozigépész egyébként ’92-től kötődik az épülethez, ő indította el anno a mozibüfét, amely már más kezében ugyan, de azóta is működik a vetítések előtt.

Gábor ma szabadnapos, de természetesen szó nélkül jön, amikor el kell intézni valamit. Ha pedig már itt van, leereszti nekünk a vásznat, és beállítja a fényeket is a készülő fotókhoz. „Bár ez a szakma már nem olyan szakma, mint anno még Gyula idejében a régi vetítőgépekkel, ettől függetlenül hivatás. Nem nyolcórás munka, hanem életforma, szeretni kell, úgy lehet csinálni” – teszi hozzá. A fotókon nem szeretne szerepelni, hiszen éppen olyan, mint a vetítések során: láthatatlanul van jelen a háttérben, de nélküle nem tud működni a rendszer.

Mint ahogy a nézők nélkül sem:

amellett, hogy él egy lelkes törzsközönség, mindig jönnek újak a környékről, sőt messziről is olyanok, akik kizárólag a mozi miatt érkeznek Tolna megyébe.

„A faluból a kiskamaszok látogatnak minket szép számmal, illetve a fiatal családosok. Bár akad, aki évek óta nem járt itt, a többség büszke Bölcskén a mozira. Bízunk benne, hogy közülük kikerül majd olyan, aki később továbbviszi azt az elhivatottságot és munkamorált, amely évtizedek óta jellemzi a mozi dolgozóit” – mondja Ági. Hozzáteszi: két olyan falubeli fiatalt is ismer, akik minden előadásra beülnek a gyerekmesétől a horrorfilmen át a szerelmes drámáig.

Nehézséget egyébként nem a környékbeli nagyobb mozik kínálata jelent számukra, hiszen aki ezt a miliőt szereti, az ide jön, akkor is, ha elérhető a modernebb környezet. Sokkal inkább a streamingszolgáltatók elterjedése hoz visszaesést a jegyeladásban. Ági ennek ellenére bízik benne, hogy éppen a hasonló hangulatú kis mozik azok, amelyek egyfajta pluszt adhatnak a nézőknek, és ezért van esélyük hosszú távon fennmaradni.

„Ha már gyerekként hozzák a szülők a kicsiket, és ők maguk is jönnek, kialakul egyfajta kötődés a filmmel és magával a mozival. Az illattal, a hangulattal, a közösségi élménnyel. Talán így a legfiatalabb generáció is megfogalmazza majd, hogy más beülni egy vetítésre, mint bármilyen nagy képernyős tévét nézni” – osztja meg a reményeit Ági.

Gábor pedig egyszerűen összefoglalja, mi a legfőbb motiváció számukra, amikor nap mint nap bejönnek dolgozni. „Mi vagyunk az utolsó falusi mozi. Nincs kérdés. Nekünk menni kell tovább.”

Utószó

A régi és az új között igazságot nem kell tenni, azt hiszem. Elég a könnyebb, hangosabb és látványosabb lehetőségek mellett megőrizni a halkabb, kisebb, rejtettebb módokat is. Amikor egy hasonló, nagy munkával, elhatározással, generációkon átívelő elhivatottsággal fenntartott intézménybe sétál be az ember, igenis kap valamit a múltból. És a jövőből is. Hogy érdemes.

Mennyi történetet, első randit, lopott órát, elfojtott szomorúságot őrizhetnek ezek a falak! Jó lenne egyszer elmesélni. Ígérem, legközelebb megpróbálom ezt is, de most péntek van. Mindjárt kezdődik a négyórai mesefilm a bölcskei moziban. Indulnom kell, megvettem a jegyeinket előre az erkélyre. Tudjátok, ott mindig nagyon gyorsan elkapkodják.

Képek: Varga Kitti

Széles-Horváth Anna