–

A reggeli dugóban araszolva azon töprengtem, mennyit változott a világ gyerekkorom óta, amikor még nem volt ennyi autó az utakon, és gyorsan át lehetett szelni a várost. De válási mediátorként azt is látom, hogy a szakítások/válások terén mennyit változott a világ…

Generációs különbségek

A nagyszüleimnél még szóba sem jöhetett a válás, mint ahogy az sem, hogy házasság előtt együtt éljenek, vagy akár csak együtt aludjanak. Emlékszem, hogy gyerekként iskola után, az úszóedzés előtt mindig náluk ebédeltem. Soha nem hallottam őket veszekedni. Azt láttam, hogy a nagymamám megmondja, mi legyen, és a nagypapám szó nélkül eleget tett a kérésének. Nem derült ki, hogy egyetért-e vele vagy sem. Beszélgetni sem nagyon láttam őket. Akár jó volt nekik együtt, akár nem, mégis együtt maradtak. Mi több, kívülről senki nem sulykolta beléjük, hogy „önérvényesítsenek”, vagy ne maradjanak benne egy kapcsolatban, ha azzal már nem elégedettek.

Jó lett volna talán megkérdezni a nagyszüleimet, hogy vajon összességében boldogok voltak-e, és hogyan éltek együtt azzal a gondolattal, hogy életük végéig egy pár lesznek. Sajnos erre már nincs lehetőségem.

A szüleim húsz év házasság után váltak el, amikor elsős gimnazista voltam

Mesélték, hogy ők sem éltek együtt a házasság előtt. Az ő idejükben azért már volt rá példa, hogy a párok válnak, de sokkal inkább az volt a jellemző, hogy együtt maradnak például „a gyerekek miatt”, még akkor is, ha borzalmas a kapcsolat. Elmondták, hogy ők is sokat vacilláltak, mielőtt meghozták ezt a döntést.

Emlékszem, hogy az osztályomban alig volt valaki, akinek elváltak a szülei. De mire az egyetemet befejeztem, alig akadt olyan évfolyamtársam, akinek még együtt voltak a szülei. Pedig csak tíz év telt el.

Ma pedig már tényleg az a kuriózum, ha egy páros tíz évet kibír együtt.

De hát mi változott?

Mára megszűnt külső nyomás a társadalom részéről, hogy „együtt kell maradni, mert az szégyenletes, ha valaki kilép egy házasságból”. Most sokkal népszerűbb az az elgondolás, hogy mindenki vegye ki a lehető legtöbbet egy kapcsolatból, és elsősorban magára koncentráljon, azt helyezze fókuszba, hogy ő megkapja-e, amit szeretne. Ha nem, akkor ne alkudjon meg, hanem keresse tovább a megfelelőt.

Ha Y generációs barátaimat hallgatom, hogy jelenleg kinek milyen a kapcsolata, az az érzésem, mintha az aktuális kapcsolatukról – legyen az házasság vagy élettársi kapcsolat – úgy beszélnének, mintha az szinte biztosan csak egy átmeneti stáció lenne az életükben.

Valakitől biztosan előkerül az, hogy: „de ki tudja, mit hoz a jövő”. Vagy: „fogalmam sincs, mi lesz velünk X év múlva, mindenesetre én ezt vagy azt biztosan meglépem…” – még akkor is, ha most nagy a boldogság és az összhang. Tehát az alapgondolat, amikor összebútorozunk valakivel már nem az, hogy holtomiglan-holtodiglan együtt leszünk, és kitartunk egymás mellett akármit hoz az élet, hanem: „most ugyan jónak tűnik a dolog, de azért hosszú távra nem rendezkedünk be”. Illetve: fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy ha valami nem a kedvünk szerint alakul, akkor viszonylag gyorsan elhagyjuk a terepet.

Mennyivel könnyebb így létezni, hogy legalább az nem nyomaszt a hétköznapokban minket, hogy igazán felelősséget vállaltunk volna egy másik emberért. A másik oldalról persze kicsit szorongató érzés az is, hogy értünk sem vállalnak felelősséget mások, és ha nehéz helyzetbe kerülünk, akkor csak magunkra számíthatunk, de látszólag mindenki így csinálja, úgyhogy az ezzel kapcsolatos kellemetlen érzésünket el tudjuk hessegetni azzal magunktól, hogy „ha úgy adódik, akkor majd csak megoldjuk valahogy, hiszen mások is megoldják”.

Válás napjainkban – kívülről nézve

Sok párnál az az érzésem, hogy együtt maradhattak volna, ha más eszközöket választanak a problémáik megoldására, vagy ha türelmesebbek egymással, ha kicsit jobban figyelnek a társukra saját maguk helyett, illetve nem hagyják magukat befolyásolni mások által.

Túl sok az információ még a kapcsolatok és a válás témakörében is, miközben mégsem kapunk válaszokat a kérdéseinkre.

Amikor egy kapcsolatban megjelennek a problémák, akkor az emberek természetesen különbözőképpen reagálnak.

Jellemző reakció, hogy az interneten saját problémáikhoz hasonló eseteket keresnek, és azok megoldásai után kutatnak. Az információszerzés és a tájékozódás nagyon jó. Ám ennek is megvannak a maga veszélyei. Sokan ugyanis hajlamosak szentírásként tekinteni a mások által leírt esetekre, tanulmányokra vagy egy vlogban elmondottakra. A sok különböző helyről érkező kríziskezelési stratégia begyűjtése viszont azt eredményezi, hogy a kapcsolati válságban lévők többségének már fogalma sincs, mit kéne tennie, mert egyszerűen telítődött a rengeteg helyről érkező útmutatással és jó tanáccsal.

Az alábbi mondatokat-kérdéseket nagyon gyakran hallom válás előtt álló felnőtt emberektől:

„Szóval ez a helyzet, és most nem tudom, mit csináljak… Ön mit tenne?”

„A szüleim tudnak a problémáinkról, és ők azt tanácsolták, hogy… Maga mit gondol erről?”

„Elmentem egy gyerekpszichológushoz, és ő azt mondta, hogy… Nem tudom, magának mi a tapasztalata, ezt hogy szokták megoldani?

„Csak azért jöttem, mert szeretném, ha ön rávenné a páromat arra, hogy…”

„Fogalmam sincs, a feleségem mit gondol erről, hátha ön kideríti…”

A külső segítséget tudni kell használni

A legjobban azok tudják hasznosítani a kapcsolati válságuk során kívülről érkező segítséget, akik felismerik, hogy sem a szakemberek, sem mások nem fogják helyettük meghozni életük nagy döntését, hogy váljanak-e vagy sem, hogy lezárják-e a jelenlegi kapcsolatukat vagy sem. Ezt nem lehet kívülről megmondani.

A kívülállók bevonása egy probléma megoldásába abban segíthet, hogy új nézőpontokat és támaszt adjon nekünk, hogy ne érezzük magunkat egyedül ebben a helyzetben. A tényleges megoldása a dolognak ránk vár.

Miért akarjuk a problémáinkat másokkal megoldatni?

Sokszor úgy érzem, ebben is elkényelmesedtünk. Hányszor hallottam pároktól: „Majd az ügyvédem kitalálja, leírja, megfogalmazza, utánanéz. Vagy a pszichológus véleményezi, megmondja, eldönti… vagy, ha minden kötél szakad, akkor megyünk a bíróságra, és ott majd a bíró végképp megmondja, hogy mi legyen”.

Az is változott, hogyan bonyolítjuk le a válásunkat.

Miután már nem volt tabu többé elválni, a leginkább elterjedt gyakorlat egy válás lebonyolítására az lett, hogy a páros mindkét tagja külön-külön ügyvédet fogadott, és jobb esetben a két ügyvéd megállapodott, rosszabb esetben pedig elindult egy évekig tartó harc a bíróságon, ami végleg megmérgezte a két fél közötti kapcsolatot.

A XXI. századba érve a válások is változtak. Mivel a világ felgyorsult, és sokszor néhány hónapon belül 180 fokos fordulatot vesz az egész addigi életünk (más városba, országba költözünk, munkahelyet váltunk, stb…)

már nincs értelme belevágnunk egy évekig tartó peres eljárásba a házastársunkkal, egyszerűen nincs idő kivárni a végét. Létrejöttek olyan perelkerülő és permegelőző szolgáltatások, mint a mediáció, melynek során a párok rövidebb idő alatt, hatékonyan és lényegesen kevesebb költséggel tudnak elválni. Amiatt is választják sokan manapság a mediációt válásuk során, mert fontossá vált, hogy a párok megőrizzék az egymás közötti jó viszonyt, annak ellenére, hogy elválnak. Érdekes kérdés, hogy a világ vajon ebbe az irányba fog-e tovább haladni? Majd tíz év múlva ez is kiderül…

Dr. Farkas Dorottya