Az IPCC ritkán tesz közzé ilyen átfogó jelentést, és a mostaniban a bolygót érintő katasztrofális kimenetelű változásokat jelez előre, amennyiben továbbra is a jelenlegi ütemben folytatjuk környezetünk rombolását. Ez a rendkívüli – és a testület elnöke szerint – az IPCC történetének eddigi legfontosabb jelentése az első, melyet a szakértői és kutatói csoport a 2015-ös párizsi klímaegyezmény óta készített, és amely meglehetősen borúsan írja le a Föld és az emberiség jövőjét. Az üvegházhatást előidéző gázok és káros anyagok levegőbe bocsátása, a szemét- és műanyaghegyek ugyanis mind-mind egy lépéssel közelebb visznek mindannyiunkat ahhoz, hogy a következő húsz évben az atmoszféra hőmérséklete több mint 1,5 Celsius-fokkal emelkedjen az ipari forradalom előtt tapasztalhatóhoz (tehát nagyjából a XVIII. századihoz) képest.

A 2015-ös párizsi klímaegyezményben ezt a 1,5 fokot határozták meg a résztvevő országok a (rém)álomhatárként, képzeljük hát el – vagy inkább ne – a mai világ természeti katasztrófáit dupla- vagy akár tripla mértékben.  

Minden fél fok számít

Hogy a hozzám hasonlóan laikus olvasó is lássa, mekkora a baj: jelenleg az egy Celsius-fokos különbségnél járunk. Márpedig most is láthatjuk, és saját bőrünkön tapasztalhatjuk, mennyire égető problémává vált a klímaváltozás. Nemcsak az extrém időjárási körülmények, a sorra megdőlő meleg- és hidegrekordok, a havazás a Szaharában, a tenger szintjének növekedése és a sarki jégsapkák olvadása hívja fel erre a figyelmet, de világszerte egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák is. Rendszeres árvizek, erdőtüzek, a szokásosnál nagyobb méreteket öltő viharok, földcsuszamlások és éhínség. Mindez „mindössze” egy Celsius-fokos kilengésnél.

S hogy mindebben mi a legijesztőbb? Ha nem történik változás, akkor az előrejelzések szerint 2100-ra akár három Celsius-fok fölé is emelkedhet az ipari forradalom előtt számított átlaghőmérséklethez képest mért különbség, amelynek köszönhetően

a szélsőséges időjárás egyre gyakoribbá válna, nyáron több forró nap lenne, ennek köszönhetően pedig több egészségügyi problémával és nagyobb területeket érintő erdőtüzekkel kéne felvenni a harcot. A leginkább a mezőgazdaságot sújtó aszályoktól pedig a növények kipusztulnának, míg az óceánok csökkenő oxigéntartalma miatt a világ halállománya is több millió tonnával csökkenne. 

A korallzátonyok pusztulása és a sarki jégsapkák olvadása így is aggasztó, de ekkora értékek mellett visszafordíthatatlanná válna, míg a tengerszint közel tíz centiméterrel nőne meg, mindezzel városokat pusztítva el. 

Van megoldás, csak nem elég kicsit akarni

Az IPCC azonban nemcsak az apokaliptikus jövőt, hanem a megelőzéséhez szükséges intézkedésekre is tett javaslatot a jelentésben. Ahhoz, hogy a párizsi egyezményben meghatározott érték alatt tarthassuk a globális felmelegedés mértékét, drasztikus társadalmi és gazdasági változtatásokra lenne szükségünk.

Sajnos nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy versenyt futunk az idővel. Komoly, hosszan tartó változásokhoz, a társadalom, a gazdaság adaptálásához ugyanis idő kell. A szakértők szerint a technikai háttér megvan mindehhez a változáshoz, a politikai vezetők támogatásában azonban már kevésbé bíznak.

Ha azt nézzük például, hogy az Egyesült Államok – a világ egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátója – kilépett a klímaegyezményből, és a szegényebb országokat sem segíti tovább az éghajlatváltozás problémájának megoldásában, akkor sajnos nem sokat jelent, ha akár több száz haladó szellemű amerikai család drasztikusan csökkenti a fogyasztását és a szemetelését. 

Száműzni a szenet

Szerencsére más kormányok (például Nagy-Britannia, Norvégia vagy Németország) viszont vállalták, hogy csökkentik a káros anyagok kibocsátását, és például az erdőirtást visszafordítva fákat telepítenek, valamint promotálják és fejlesztik az elektromos közlekedési eszközöket és a szén-dioxid elnyelésére megoldást kínáló technológiákat. A jelentés azonban kitér arra is, hogy tulajdonképpen ha 2047-re a világ teljesen szénsemlegessé válna (vagyis annyi káros anyagot bocsátanánk ki, amennyit el is tudunk távolítani a levegőből), akkor is mindössze 66 százalék lenne az esély arra, hogy az évszázad végéig a klímaegyezményben jelölt értékhatáron belül maradjunk. A világ szén-dioxid kibocsátásának ugyanis a nyolc évvel ezelőtti értékekhez képest 45 százalékkal kellene csökkennie 2030-ig, hogy 2050-ig „lenullázzuk” a kibocsátást, és ezzel megakadályozzuk a fent vázolt károkat.  

A jelentés nemzetközi szinten, több ezer kutató és szakértő bevonásával készült. Közel 40 ország 91 vezető szakértője és tudósa 6000 kutatásra és publikációra hivatkozva állította össze, az elemzés ellenőrzését pedig több mint 42 ezer szakértő végezte. Ezek után a klímaváltozás tényét és mértékét elég nehéz lenne vitatni.

Muszáj szembenéznünk a ténnyel: vészesen közeledünk ahhoz, hogy végleg kimerítsük bolygónk tartalékait és ezzel elpusztítsuk – saját magunkkal együtt.

Már csak az a kérdés, hogy össze tud-e fogni a világ az elkövetkező években, hogy az unokáinknak ne kelljen a jelenleginél is szélsőségesebb időjárás viszontagságaival és még borzalmasabb természeti katasztrófákkal küzdenie nap mint nap.

Mindenki számít

Ennek elkerülésérhez pedig mindannyian kellünk. Míg a világ vezetői átfogó intézkedésekkel, addig egy-egy ember a saját otthonában és szűkebb környezetében a már jól ismert módszerekkel tehet a folyamat megállításáért, például az alternatív energiaforrások használatával, kevesebb húsfogyasztással, a vízzel való spórolással, elektromos- és hibrid autók vagy a tömegközlekedés használatával, minimális hulladéktermeléssel, a műanyag zacskók mellőzésével, és a szelektív hulladékgyűjtéssel – de ez csak akkor sikerülhet, ha mindenki hozzáteszi a magáét. Egy ember erőfeszítései sajnos nem csökkentik a szén-dioxid kibocsátást 45 százalékkal, és nem képesek természeti katasztrófákat megelőzni. Ehhez szükség van a tömeg erejére, illetve az országok együttes társadalmi és gazdasági átalakulására is. És ha holnap minden ember egy lépéssel többet tesz a környezettudatosság felé, és, mondjuk, nem szívószállal issza az italát, máris közelebb járunk hozzá. Van rá 12 évünk, hajrá.

Kaszás Fanni

Kiemelt kép: 2012 című film (2009, InterCom)