„Köszönöm, drága Giulietta, és kérlek, hagyd abba a sírást!” – Száz éve született Masina, Fellini alkotótársa és szerelme

–

Felliniről köztudott, hogy nemcsak a filmkészítésben brillírozott, de képzőművésznek is nagyon tehetséges volt. Valahogy úgy képzelem, meglátta a rádióban Masinát (egy hangjátékon dolgoztak együtt, amit Fellini írt), és arra gondolt, na, e mellett a nő mellett nem lesz soha gondja az ihlettel.

Nem azért, mert világszép volt, Masina nem volt soha szépségideál, ő felette állt a korok divatjának. Egy gyönyörű, izgalmas ember: csillogó, gombszemmel, kicsi, fürge testtel, és nagyon jellegzetes, rekedtes hanggal, amely Fellini memoárja szerint „egyszerre volt érzéki, és érzékeny, szenvedélyes, és sebezhető”.

Az volt a specialitása, hogy elképesztő sebességgel tudott játék közben váltani egyik hangulatból a másikba, a legkülönfélébb, akár legellentétesebb érzelmeket, sőt karaktereket vonultatta fel pillanatok alatt. A legjobb bohóc volt Fellini cirkuszában, hol gyermek, hol érett asszony, hol angyal, hol feslett nő, mikor mi kellett.

A férje életében is univerzális volt

Nem is engedte el a kezét Fellini, miután megtalálta, ahogy ő fogalmazott interjúkban, mivel nem lett gyerekük, „Federicónak” ő lett egy személyben a felesége, a szeretője, az anyja, a lánya, a testvére.

Arról azonban szó sincs, hogy „Federico” teremtette volna.

A rendező egy kifinomult nevelést kapó, művelt, zseniálisan tehetséges és ambiciózus fiatal művészt kapott társul, nem egy képlékeny agyagbabát, amit maga alakított a kívánt formára.

Hogy mi tudható az előéletéről?

Bologna mellől származott, egy olyan családból, amelyben a tehetséges zenész apa hivatalnoknak állt, hogy valahogy eltarthassák a négy gyereküket (Giulietta volt a legidősebb), az anya falusi tanítónő volt, nem vetette fel őket a pénz. Olyannyira nem, hogy a legnagyobb lányt ötévesen odaadták az anyai nagynéninek. A művelt, előkelő asszony meglátta a kislányban a művészi tehetséget, taníttatta énekelni, balettozni, zongorázni és hegedülni, iskolába nem is járatta tízéves koráig, az édesanyja korrepetálta nyaranta. Aztán apácákhoz került, kollégiumba, és történetesen a legmodernebb pedagógiai módszereket alkalmazó tanárok közé.

A színészet mellett hamar elköteleződött

Kamaszkorában már próbálgatta a szárnyait rádióműsorokban, színpadon, aztán felvették a Drámai Művészetek Akadémiájára, ám az apja, bizonyára a saját sorsából levonva a tanulságot, követelte, hogy szerezzen polgári végzettséget. Ezért Masina a római bölcsészkarra iratkozott be, irodalmat, régészetet, filozófiát tanult. És közben az egyetemi színpadon hatalmas sikere volt, nem meglepő, ismerve a későbbi filmjeit, hogy különösen a Goldoni- és a Molière-darabokban.

Ezután sokféle művészeti formációval dolgozott együtt, majd megkapta egy rádiósorozat főszerepét, amely nemcsak ismertséget hozott számára, de szerelmet is: a pajzán, mulatságos történetet ugyanis a pályakezdő Federico Fellini írta.

A háború idején, 1943 őszén házasodtak össze. Nem csupán a világ égett körülöttük, sokat szenvedtek amúgy is, Masina kétszer is teherbe esett egymás után, az egyik egy baleset következtében szakadt meg, a második terhességéből született gyerekük pedig háromhetes korában meghalt. Ráadásul a gyermekágyi láz szövődményei miatt nem is vállalkozhattak újabb terhességre.

A traumák sorozatát sikerült a művészetükbe építeniük, szárnyaltak (és feledni próbáltak) mind a ketten. Masina színházban játszott, énekelt, táncolt, Fellini gyártotta a forgatókönyveket, egyre sikeresebbek lettek. Roberto Rossellini, aki akkor már befutott rendező volt, az új olasz filmes nemzedék apostola és a barátjuk, támogatta őket. Masina kapott is egy kicsi szerepet az egyik filmjében, de első valódi sikerét Alberto Lattuada Nincs irgalom című filmjében aratta. Mellékszerep az övé, egy vicces-szomorú prostituáltat alakított, és Ezüst Szalag díjat kapott érte. Megnőtt az ázsiója, de a rendezők folyton utcalányokat játszattak vele.

Világsztárrá az Oscar-díjjal jutalmazott Országúton tette, ezt a filmet már a férjével forgatta

Nem hiszem, hogy bárki, aki látta ezt a filmet, elfeledi valaha Gelsominát, az együgyű, hűséges, tiszta szívű lányt, és a durva, erőszakos Zampanót (Anthony Quinn), valamint Nino Rota filmzenéjét, ami már önmagában is egy merénylet a szívünk ellen.

Masina és Gelsomina karaktere az 1954-es premier után összeforrt, olyan hiteles volt a szerepben, hogy emberek milliói gondolták valóságnak az illúziót, létező személynek a karaktert. Amúgy Masina sokkal inkább tartotta élete nagy szerepének a három évvel később forgatott Cabiria éjszakáiban játszott bohóckodó utcalányét.

A film őrült sikeres volt az egész világon, Masina szárnyalása mégis megtört utána

Nagyon magasan volt a léc, a filmek, amikben ezután játszott, nem voltak elég ütősek a korábbiakhoz képest, a férje másokkal forgatott, a többi olasz rendező pedig épp miatta nemigen hívta, külföldre meg nem nagyon ment, Fellini nem tudott létezni nélküle, miközben új filmjeiben nem volt szükség Masina karakterére.

A hiátus a Júlia és a szellemekig tartott, az Masina nagy visszatérése, 44 évesen. Szürreális álom egy házassági válságról: egy megcsalt, szomorú asszony egy elnyomó férj mellett keresi az élete értelmét.

A film, amelyről Gyárfás Dorka kollégám is írt Felliniről szóló remek cikkében, megelőzte korát, és ma talán többet mond nekünk az emancipációról, mint mondott a kortársaknak, ezért nem is volt nagyon sikeres akkoriban. „A film szándéka, törekvése […] egyébként az, hogy visszaadja a nőnek az igazi függetlenségét, vitathatatlan és elidegeníthetetlen méltóságát. A szabad férfinak, szerintem, szabad nőre van szüksége” – idézte Dorka Fellinit.

A kortársak, beleértve a sajtó munkatársait, a társadalmi üzenet helyett előszeretettel boncolgatták Felliniék házasságát, holott Masina mindig hangsúlyozta: Boldrini nem az alteregója, és igyekezett eloszlatni a tévhitet, miszerint ő egy zsarnok rabja.

A Júlia… után sokfelé hívták forgatni, de csak ritkán vállalt filmszerepet, azt mondta, az olasz film már nem a régi, nem adja a nevét silány alkotásokhoz, akciófilmekhez. Viszont rádiós műsorvezetést vállalt, tanácsadó rovata volt, amelynek tapasztalatait később Il diario degli altri (Mások naplója) címmel foglalta össze és publikálta. És közben persze férje első számú munkatársa volt, mint mindig. És akkor hadd kapcsoljam ide a címbeli idézetet, amely a férjétől származik:

„Köszönöm, drága, Giulietta, és kérlek, hagyd abba a sírást!”

Ha megnézed Fellinit, amint kimondja ezt a mondatot, miután átvette az Életműdíjat, 1993-ban (a halála előtt fél évvel, csak ezt akkor még senki sem sejtette), szerintem te is könnyezni fogsz, gyönyörű pillanat (a felvétel végén találod, ha nincs türelmed végignézni az öt percet).

És ha már Fellini szerelmi vallomása, ejtsünk szót gyorsan az 1985-ös Ginger és Fredről. Masina partnere Marcello Mastroianni volt, két öreg varietétáncost alakítottak, akik egy karácsonyi műsorban újra előadhatják régi táncukat. Csodálatos mozi, nézzétek meg, ha még nem láttátok!

Tekinthető hattyúdaluknak is: utolsó közös munkája Fellininek és Masinának.

1992-ben az asszonyt agydaganattal diagnosztizálták, operálhatatlan volt. A rendező lelkileg összeomlott, agyvérzést kapott, de abból még visszahozták, megülték feleségével az előre hozott aranylakodalmukat.

Fellini 1993. október 31-én halt meg, pont a házasságkötésük ötvenedik évfordulóján, Masina öt hónappal élte túl. Összehangolt távozásuk is része lett annak a varázslatos legendának, ami övezte őket egész életükben és övezni fogja ezután is, amíg világ a világ.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Federico Fellini és Giulietta Masina 1955-ben – Forrás: Getty Images/Hulton Archive