Hegedűkészítő, fazekas, fegyverkovács – kiveszőben lévő szakmák egy fotós szemével

–

Bár napjainkban újra divatba jöttek egyes ősi mesterségbeli és kézműves technikák – ismét sikk például horgolni, és a fél világ kovászt nevel –, számos olyan szakma van, amelynek mára már hírmondója is alig akad. A kacsa- és libatollas már falun is ritkaságszámba megy, a hangszóróval felszerelt, „dinnyéééét!” üvöltő árusok évek óta nem járják már a forróságban az utcákat, és fazékfoltozó drótostótot, tojáspatkolót vagy éppen csipkeverőt sem sokan látnak manapság.

Horog Enikő fotós azonban ebből a szempontból (is) kivételes. Ő ugyanis rendszeresen találkozik olyan emberekkel, akik mesterségük utolsó képviselői közé tartoznak.

„Gyerekként a szüneteket leginkább a nagyszüleimnél töltöttem falun. A nagymamám a falu postása volt, én pedig sokszor kísértem őt egész nap. Így aztán mindenkit ismertem, mindenkiről tudtam, kivel, hogyan él. A nagyapám hegesztő volt, mellette vadakat terelő juhász, így

számomra természetes volt, hogy a kétkezi munka, a földhöz való erős kapcsolódás, a saját étel megtermelésének, elkészítésének csínja-bínja a családi legendárium és a mindennapok része” 

– meséli Horog Enikő, hogyan tanulta megbecsülni mindazt, ami körülvette és ma is körülveszi őt.

Azt meséli, a nagyszülőknél töltött nyarak tudása most, édesanyaként is mindennap segíti őt. Mint mondja, a nagymamájától tanult kovásszal sütni, tartósítószer és cukor nélkül befőzni, fermentálni és igazán dolgozni is.

„Ismerem a gyógynövényeket, az állatokat, tudom, mire van szüksége a veteményesnek – tele is van a konyhaszekrényem saját gyógyfüves teakeverékekkel –, és tudom, hogy a dolgoknak rendjük van. Élesen él bennem, hogy a földeken a munkák közben milyen jókat beszélgettünk, hogy mennyire jó volt kislánynak lenni a család asszonyai között.”

Ezek az érzések segítették aztán az évtizedek alatt a kislányból rendőrré, majd rendőrből fotóssá, később anyává váló Enikőt, hogy visszatérjen a gyökereihez, és olyan mesterségek nyomába eredjen, amelyek mára igazi kuriózumnak számítanak. 

„Millenniál vagyok, és szegről-végről falun nőttem fel, vagyis nekem még állítottak májusfát, hozzám még jöttek a locsolók, engem még megtanított az anyukám horgolni, a nagymamám hímezni. Ismertem csipkeverő asszonyt, és tudtam, hol lakik a helyi kovács. Majd ebből a kicsi és biztonságosnak hitt világból néhány röpke évtized alatt, szinte villámsebességgel érkeztem meg a mesterséges intelligencia és a virtualitás korába.

Ha ma körbenézek, azt látom, hogy amik hozzám adtak, amiben nevelkedtem, az eltűnik. Úgy érzem, hogy most van utoljára esélyem arra, hogy lefotózzam és képekbe írva megőrizzem mindazt, ami évszázadokon keresztül formálta kultúránkat, kulturális örökségünket.”

A fotós jelenlegi projektjében olyan önként jelentkező kézműveseket és mesterembereket kap lencsevégre azok saját műhelyében, akik őrzik szakmájuk fortélyait és hagyományait. Az alábbiakban Horog Enikő fotós munkáiból válogatunk.

1. Ángyán Csilla fazekas népi iparművészként a Győr-Moson-Sopron vármegyei Csornán él és alkot. Munkájában a hagyományos technikák és a régi rábaközi népművészeti motívumok köszönnek vissza. Az általa alkalmazott sajátos áttöréses technika, valamint a Rábaközre jellemző minta- és formavilág egyedivé és felismerhetővé teszi egyszerre archaikus és modern alkotásait.

2. Ifj. Kónya Lajos hegedűkészítő apja és nagyapja nyomdokain jár, amikor hangszert készít, hiszen apai felmenőitől örökölte nemcsak a műhelyt és a hangszerekhez felhasznált faanyagot, hanem a tudás legjavát is. Keze alól hegedűk, mélyhegedűk és csellók éppúgy kerülnek ki, mint olyan hagyományos népi húros és pengetős hangszerek, mint a citera, a koboz, a rebek vagy éppen a mandolin.

3. Hogy hol van Újszkítia? A Siófokot Szekszárddal összekötő főút közvetlen közelében fekszik, rögtön az ezerfősnél valamivel nagyobb Regöly falu határában. A nyolchektáros, negyven éve egyre bővülő kísérleti régésztelep egyik megálmodója és lakója Cziráki Viktor fegyverkovács. A férfi, aki a késő bronzkori és kelta romok fölött húzódó földterületen őskori házakat épít, majd rendez be az eredetivel megegyező módon. A kísérleti régészet oda vezetett, hogy Cziráki Viktor nem csak létrehozta, több mint harminc éve lakja is Újszkítiát. Emellett hagyományos kovácstechnikákkal alkot, és a szkíta hagyományőrzés mellett állattartással, állattenyésztéssel is foglalkozik.

4. Kovács Tibor vonókészítő a világ legelismertebb hegedűkészítő iskoláiban tanulta mesterségét. Olasz és francia mesterek tudását elsajátítva, technikáit sok-sok éven át csiszolva fejlesztette ki saját professzionális stílusát, amelyet világszerte jegyez a zenei élet elitje. Ma már ő is fogad tanítványokat – így ad vissza a mestereitől kapott tudásból.

5. Szabó Éva hagyományőrző népi táncos a táncon és a népviseleten keresztül őrzi a hagyományokat és az anyai örökségét.

6. Várkonyi Dóra és édesanyja asszonyi összefogásban, együtt vezetik a Nagyszékelyi Füvészkert Műhelyt, amelynek tagjai és vendégei visszatérhetnek a kézzel alkotás, az itt és mostban létezés öröméhez. Náluk az asszonyok – és akár a férfiak is! – rokkán fonalat készítenek, szövőkereteken szőnek, kézzel kötnek, varrnak, és kerámiáznak. Emellett ők maguk folyamatosan oktatnak, workshopokat tartanak, hogy a fiataloknak is legyen lehetőségük megismerni ezeket a hagyományos eljárásokat.

Z. Kocsis Blanka