Rendszerváltó generáció

Gyerekként, ha megkérdezték tőlem a felnőttek, mikor születtem, mindig elismerően, boldogsággal a szemükben bólogattak, amikor azt mondtam, nyolcvankilences vagyok.

– Ó, rendszerváltás! – vágták rá egyből. Áradt a büszkeség a felnőttek tekintetéből, hogy értünk küzdöttek, a mi jövőnkért. Persze akkor nem értettem, hogy egy idegen miért büszke én rám, miért törődik az én jövőmmel, lehet, hogy rokonok vagyunk, ismerjük mi egymást, vagy mi fene, csak megfeledkeztem róla. Úgy beszélgettek a felnőttek a fejünk felett, mintha több szülőnk is lenne egyszerre.

És persze ott voltak a rossz tapasztalatok is, amikor az óvodában játék közben megkérdezték tőlem:

– Na, kire szavaznak otthon, a narancsra vagy a virágra?

Otthon pedig, számítva ezekre a kérdésekre, mindig elmondták nekünk, hogy ha majd erről kérdeznének, ne válaszoljunk.

Így szűrődött be a politika az anyatejjel együtt az életébe azoknak, akik a nyolcvanas évek végén, s a kilencvenes évek elején születtek.

Ezek az emlékek jutnak eszembe, amikor megnéztem Rufina képeit.

Magyarországhoz hasonlóan, a kilencvenes években Európa-szerte tüntetések sorozata indult el, van, ahol gyorsabb, van, ahol lassabb lefolyással, és persze van, ahol – sokak szerint – meg sem történt a rendszerváltás (például nálunk sem, de ebbe most nem igazán szeretnék belemenni).

Ebben az időszakban, 1991-ben nyerte el függetlenségét Belarusz Köztársaság is. Pár évvel később az első szabad választásokon Lukasenka elnököt, a belarusz nép „Bátyuskáját” választotta meg a nép, akit előszeretettel emleget a sajtó is Európa utolsó diktátorának.

Lukasenka elmúlt huszonhat éve igazságtalan, megfélemlítő rezsim volt, feltehetőleg elcsalt választásokkal – ebből lett elege a belarusz népnek. Amely válaszul az augusztus 6-i választások eredményeire, virágokkal, énekelve kezdett el tüntetni békésen Lukasenka újabb elnöksége ellen.

Sose becsüld alá a közösségi média erejét!

Az élő tüntetés mellett egy nagyon erős online demonstráció és szerveződés is elindult Rufina Bazlova belarusz származású művész segítségével, aki alkotásaival a világ figyelmét a fehérorosz tüntetésekre próbálja irányítani.

„A köztévé működése augusztus közepén leállt, internet nincs, az ott élők külföldön élő rokonaikat hívják fel, hogy meséljék el, mi történik náluk odahaza” – meséli Bazlova.

Card

Rufina feminista művészként a hímzést választotta önkifejezési eszközének. Nem véletlenül: a rucsnyik vagy rusnyik nevű (orosz, illetve belarusz/ukrán ejtéstől függően) piros-fehér szövött-hímzett textil mintája a belarusz zászlóban is visszaköszön.

„A hímzőráma, ami a múlt században a nők elnyomását és társadalmi státuszát jelezte szimbolikusan, most a szabadságot és az erőt jelenti. A hímzés olyan, mint egy titkos nyelv, amiben kiírhatod magadból az érzéseid és minden bűnös gondolatod.”

Korábbi hímzéseiben nőjogi kérdéssel, társadalmi és genderkérdésekkel foglalkozott, most pedig a belarusz tüntetések képeit jeleníti meg. Hímzésekbe kódolt üzenetként küldi el a világ minden tájára a tüntetők képeit. 

Ezzel a művészi demonstrációval pedig látványosan meghekkelte az internetet: hírportálok és közösségimédia-felhasználók sorra osztják meg Bazlova hímzésekbe kódolt képeit.

„A forradalom nemcsak az utcákon zajlik, hanem az interneten is, a gépeink előtt ülve. Hatalmas támogatást nyújt a tüntetőknek, ha beszélnek róluk, ha tudják a világgal, hogy mi történik ott.”

Erre pedig most elképesztően nagy szükség van. A külföldi médiumok sajtóakkreditációját a napokban bevonták, a kormány minden erejével próbálja elfojtani az információáramlást, leverni az ellenzéket. A demonstrációkról a hatóságok rabszállítóval visznek el tüntetőket, akiket kímélet nélkül ütnek-vernek – nőket, férfiakat, időseket, fiatalokat, nyugdíjasokat – hogy eszükbe se jusson még egyszer tüntetni.

Rufina maga is demonstrációkat szervez Prágából, információkat gyűjt, és mindenben segíti a tüntetőket, amit kérnek.

„Bízom benne, hogy ez a művészi kiállás erőt ad mindenkinek és a Belarusz Köztársaság felszabadul!”

 1. #таракан_таракан_тараканище #Айайай #Kafka #Proměna © Rufina Bazlova

2. Military Belarus © Rufina Bazlova

3. #плошча #svoboda © Rufina Bazlova

4. 6th of the August two DJs were arrested in Minsk for playing the opposition song "Changes" (Victor Tsoj). Court sentenced them to 10 days in detention.#freedom #Belarus #modern_heroes #Kirill_Galanov #Vladislav_Sokolovskij #Цой #Перемен © Rufina Bazlova

5.

#flag #Belarus #svoboda_slova #svoboda_spolu © Rufina Bazlova

6. #жанчыны_беларуси #страна_для_жизни #Беларусь_будущего #свободные выборы © Rufina Bazlova

7.

SALIDARITA S BĚLARUSKEM 9.8. 19.00-22.00 Václavské náměstí https://www.facebook.com/events/849481395592744/ #svoboda #Belarus #volby © Rufina Bazlova

8. 9.8. Minsk, Belarus První oběť :'( © Rufina Bazlova

9. V Minsku 10.8. zahynul mladý muž. Vláda tvrdí, že házel DIY bombu, ale svědkové říkají, že byl zasažen světlo-zvukovým granátem, kterými policajti rozhánějí demonstranty... * Oné granaty jsou vyrobené v ČR :/ Další den Bělorusové k tomu místu přinesli kytky! Jsem hrdá za svůj národ! Ať žije Belarus! #krvave_ruce_Lukashenko #svoboda #stranadlyazhizni #volby2020 #belarus © Rufina Bazlova

10. Někteří vojáci a policisté skládají zbraň a přecházejí na bok lidu! Čest hrdinům! #belarus #volby2020 #міліцыя_з_народам! © Rufina Bazlova

11.

#Svetlana_is_my_president #belarus #svoboda © Rufina Bazlova

12.

Хочется от всего сердца поблагодарить всех, кто не сдается! ВМП! #belarus © Rufina Bazlova

13. 14.8. in front of the Government house. Omon put down their shields. Women kissed them and gave them flowers... #belarus #freedom © Rufina Bazlova

14. Take care of yourself! Take a rest! New brochure "Self care tools" for everyone is coming soon. @akegeles © Rufina Bazlova

15. Brutality in "Okrestino". ©Rufina Bazlova #freedom #belarus #art #illustration #embroidery

16. "Get out!" #уходи #belarus #freedom #ilustration #artwork

17. Dear friends T-SHIRTS ARE PRINTED! Don't hesitate to ORDER them and to share that message. Thank you a lot! Orders all over the WORLD: [email protected] Orders only in RUSSIA: gen.ru Jak-jak pijak shop - only in St. Petersburg (ul. Pravdy 6) All profits will be transferred for charity! #belarus #freedom #ilustrationart #artist @genruproject @janjak_pidjak @odb_brand_bureau #искуствопротивнасилия #fashion #tshirt #tshirtdesign #charity #donations #rufinabazlova

Szőcs Lilla

Kiemelt kép: Rufina Bazlova