Keleti nyugalom, nyugati csillogás – Fotósorozat Magyarország eltűnőben lévő, „egzotikus” panzióinak világáról
A most következő magyar fotográfuslány arra vállalkozott, hogy megörökítse Magyarország eltűnő panzióit. Több évnyi kutatómunkája van abban, hogy felkutassa azokat a helyeket, amelyek autentikus formájukban megmaradtak. A legtöbb hely a generáció- és tulajdonosváltással együtt már bezárt, vagy teljesen felújították – idővel valószínűleg ezek a retrópanziók teljesen el fognak tűnni. Rédling Hanna szándéka nem csupán az volt, hogy dokumentarista jelleggel átmentse az utókornak ezeket a helyeket. A fotósorozata utazás, önismeret, keresés és vallomás – mit él meg, amikor megcsapja a régi panziók púderillata. Szőcs Lilla írása.
–
Hazai panziók egzotikus világa
„2016-ban találtam egy panziót Budapesten, ami teljesen a polgári barokk aranykeretes stílust hozta. Tetszett az egyedisége a szabványszerű szállodaszobák után. A nagymamámék nappalija jutott eszembe. Minden szobájuk nagyon egyszerű, kivéve egyet, a nappalit, mert az a reprezentatív tér.”
Így indult Hanna fotós diplomájának témája: Color TV, Queen Beds, Exotic Dreams – amiben a hazai panziók egzotikus világát dokumentálta. Hosszú éveken át gyűjtötte az anyagot a fotósorozathoz.
„Mindig elfog egy nagyon szeretettel teli érzés, amikor meglátok egy ilyen púderillatú, retrópanziót. Amikor megmutattam a barátaimnak egy-egy képet, sokan úgy reagáltak, hogy »úristen, ezek tök cikik, nem mondod, hogy még mindig léteznek?«!
Mások pedig nagyon támogatóak voltak, például anyukám felhívott, hogy találtak egy panziót, ami nekem nagyon tetszene. Egy idő után közüggyé vált a panziókeresés, egymás után kaptam az üzeneteket a barátaimtól is, olyan panziókról, amik beleillenének a sorozatba.
Egyeseknek nagyon szeretik ezeket a helyeket, míg mások számára rettenetesen cikisek.
Mindeközben Nyugaton hatalmas divat az a kelet-európai hangulat, ami számunkra autentikus, amit mi, magunk kínosnak tartunk és letagadnánk.
A fotósorozattal ezt a kettősséget is a helyére szerettem volna tenni magamban.
Rotterdamban voltam szakmai gyakorlaton, ott volt előttem volt az a minta, hogy a nyugati lányok milyen magabiztosan jelennek meg egy szakmai helyzetben. Tudják, hogyan kell eladni magad „nyugati módra”, hogy öltözködj, hogy netwörkingelj. Nekem ez nem megy ilyen könnyen – Kelet-Európából jöttem, át vagyok itatva önbizalomhiánnyal. Valamit kell kezdenem azzal a csomaggal, amivel jövök. Ez a fotósorozat rettentően sokat segített az önismeretemben.”
Mit mesélnek a panziók?
„Éltem a kilencvenes évek elején, de nagyon pici voltam még, fogalmam sem volt a dolgokról, később a szüleim mesélték el, ők hogyan élték meg a rendszerváltást. A diplomamunkám része a tárgykultúra vizsgálata is volt, hogy mit jelentenek a panziók berendezései.
Számomra azt az illúziót és szabadságvágyat testesítik meg, amit akkor a rendszerváltás után megélhettek az emberek. Látták a tévében Hawaii-t, Amerikát, Dallast – szerettek volna utazni, de abból, hogy megtörtént a rendszerváltás, a lehetőségek még nem kínálkoztak erre automatikusan. A kilencvenes években a magyarországi panziók száma megtízszereződött – lényegében a panziók teremtették meg az utazás illúzióját. Pálmafás tapétával, korinthoszi görög gipsztstukkókkal, csendéletekkel a falon.
Az akkori vendéglátás egyik sajátossága, hogy keverednek a kategóriák is.
Egy panzió titulusa sok esetben »Hotel-panzió-szállás, apartmanház« volt. Ha így nézed, apartmanház, ha úgy nézed, hotel.
Ott volt a magyar rafkó, hogy mindennek el tudd adni.”
Ez itt Amerika, bébi!
„A berendezésen látszanak a külföldi hatások, hogyan vettek át egy-egy ötletet a Lakáskultúrából, vagy épp a Dallasból. A Dallas például óriási inspirációs forrás volt a lakberendezés terén, akárcsak a reklámok.
Megteremtik azt az illúziót a vendégeiknek, hogy egy egzotikus világba érkeznek meg: Egyiptomba, Görögországba vagy épp egy alpesi faházba – mindezt például fagerendás belső műfallal, óriási tájkép tapétával oldottak meg.
Mivel kevés volt a pénz, vegyítették az új szerzeményeket a korábbi bútorokkal, azokkal, amik itthon korábban menők voltak: pille-szék, műbőrhuzatú kanapé, többsoros függönyréteg. Minden-minden az illúzióteremtésről szólt.
Érezhető a presztízsjellegű anyaghasználat: a bőr, műbőr, műmárvány, mind a gazdagságot sugallja. Fényűzés és csillogás mindenhol. Például az akkor nagyon trendi, rokokóra visszautaló pasztelles színhasználattal, a leomló függönysorokkal. Olyan stílusra utaltak, amit nem engedhettek volna meg maguknak. Bájos, hogy minden sufnituninggal készült.”
Folyton visszatérő motívumnak számítanak a művirághalmok is. A virágnak, ugyebár, feminin jellege van, barátságosságot, otthonosságot igyekeztek sugallni. Harminc év alatt ezek a művirágok teljesen megkoptak – ma egészen groteszk látványt nyújtanak.
„Most már ezekből a régi, autentikus panziókból egyre kevesebb van, nagyon szomorú lennék, ha teljesen eltűnnének ezek a régi panziók. Úgy éreztem, meg kell örökítenem őket, mielőtt ez megtörténne” – mondja Hanna.
Szőcs Lilla