Minden vég egy új kezdet

Mielőtt belecsapunk a folytatásba, gyorsan vegyük vissza a fonalat, hol is hagytuk abba 2021-ben a galaktikus királydrámát, melyben elkeseredett küzdelem folyik a pszichedelikus fűszerért és a hatalomért, a sivatagot gigászi férgek túrják, akik, akár cápák a vérre, azonnal megjelennek ütemes hangok hallatán, hogy úgy elnyeljenek kérdezés nélkül mindent, mint éhes óvodás a vajas nokedlit, ahol nők képesek a belső hangjukkal irányítani a környezetüket, egy fiú víziókat, az anyja pedig próféciát lát, és ahol a harcosok olyan ütemben tűzdelik fel egymást a kardhegyükre, mint én a sajtkockákat egy tapasbárban péntek este.

Tehát, emlékeztetőül: az első rész ott ért véget, hogy az uralkodó parancsára a Harkonnenek kiirtják az Atreides famíliát, ám nem végeznek tökéletes munkát: Paul (Timothée Chalamet) és az édesanyja, a Bene Gesserit-tag Jessica (Rebecca Ferguson) megmenekül, és sikeresen felvetetik magukat az őslakos fremenek közé, bár a beugró elég kemény kihívás. 

Ki dönti el a sorsodat?

Az már az első részből kiderült, hogy

Jessica a megjövendölt Messiást látja a fiában, ezirányú ambíciója a folytatásban gyorsabban halad, mint erdőtűz három hónap szárazság után. Annak ellenére, hogy egykori tanára figyelmezteti: az ő kártyapaklijukban azért jóval több van mindössze egy aduásznál.

Azaz, lehet, hogy különlegesnek tartja a fiacskáját (hát melyik anya nem? – nézek magamra párás szemmel), de azért ezzel nincs egyedül.

film ajánló mozi Dűne Dűne: Második rész
Jelenet a Dűne: Második rész című filmből - Forrás: InterCom

Jessica azonban vérszemet kap (meg kéket is) a fremenek között, mikor rájön, milyen gyerekjáték manipulálni a déli részről származó népeket, akik vezetőjükkel az élen vallásos hittel várják már évszázadok óta a Megváltót, aki majd újra édenkertet varázsol nekik a sivatagból. Erre bizony nagy szükség van egy olyan közösségben, ahol sem sírni, sem hányni nem tanácsos, mert azzal is csak vizet veszítesz, és ahol még a hullákat is azonnal újrahasznosítják, hogy legyen elég folyadék a hűtőrendszerbe. A babonás csapat agyát Jessica hamar elkezdi hát átmosni, hol a maga, hol a születendő magzata nevében dirigálva, közben ambiciózusan masírozik a cél felé, hogy fiából vezetőt csináljon. Ám ez az irány a részéről sem mindig egyértelmű, hiszen ő is több ízben kerül választás elé, amikor dönthetne másképp is – még akkor is, ha a B opció (az azonnali halál) valóban nem tűnik kifejezetten vonzónak. A Dűne: Második rész által vizsgált egyik legfontosabb kérdés tehát ez: végül a sok dominó közül ki tehet arról, hogy épp ebbe az irányba dőltek el a dolgok?

Paul ellenpárja

És ha már van Krisztusunk, akkor a második részben kapunk egy Antikrisztust is Feyd-Rautha Harkonnen, a pszichopata rokon figurájával, aki méltó ellenfele sok szempontból Paulnak. Austin Butler nagyon jól hozza a kegyetlen, élvezetből és gondolkodás nélkül gyilkoló figurát, aki örömét leli nemcsak a más, de a maga fájdalmában is. (Fun fact, a teljes körű epiláláson átesett, ám a dentálhigiéniát minden bizonnyal nem sokra tartó Harkonnen fiút játszó színész a forgatás során Magyarországon is lakott egy darabig, a bemutató alkalmából tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy sokat kirándult a környéken, és igazán gyönyörűnek tartja hazánkat.)

film ajánló mozi Dűne Dűne: Második rész
Jelenet a Dűne: Második rész című filmből - Forrás: InterCom

Girlpower

Bár izgalmas női karakterekért az első résznek sem kellett a szomszédba menni, a másodikban ezek még hangsúlyosabbak lesznek.

A férfiak java része hatalomvágyó, erőszakos, akit az indulatai irányítanak, a stratégiai gondolkodás azonban inkább a nők monopóliuma.

A Bene Gesserit vezetője úgy játszik a galaxis uralkodóházainak tagjaival, mintha csak sakkozna, az egész nagy képet befogja tudatával, és jó pár lépéssel előrébb tart, mint bárki más. Jessica is olyan rutinnal veszi az egymás után érkező kihívásokat, mintha csak egy hirtelen beeső társaságnak kellene harminc év konyhai rutinnal az ingujjában egy gyors ebédet összerittyentenie. De a legizgalmasabb feladatkört Chani (Zendaya) kapta, aki nemcsak Paulnak tud (minimum) egyenrangú társa lenni, de az ő (egyre inkább elborzadó) szemszögén keresztül azt is láthatjuk, mit tesz a fanatizmus, a vakbuzgó hit a tömegekkel, és hogyan tudja egy nép történetét teljesen más irányba vinni az, ha elhiszik a Megváltóról szóló meséket.

film ajánló mozi Dűne Dűne: Második rész
Jelenet a Dűne: Második rész című filmből - Forrás: InterCom

Gigalátványos, megahosszú

A Dűne: Második rész abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, a sztárparádé mellett (a már említett szereplőkön kívül feltűnik még Stellan Skarsgård mint Vladimir Harkonnen, Javier Bardem a fremenek vezéreként, de még a Vezércselből is ismert Anya Taylor-Joy is kap egy rövid felbukkanási lehetőséget) iszonyú látványos, jó ütemérzékkel hullámzik a cselekmény a nézőt székhez szegező, pörgős harci jelenetek és a taktikusabb vagy épp érzelmesebb pillanatok között, láthatunk férgeken való száguldozást, homokból előtörő fremen harcosokat, szeszélyből való legyilkolásokat, és persze elmaradhatatlan közeliket a sivatagi kisegérről. Ezzel együtt nekem a két és háromnegyedórás játékidő egy pöttyet hosszú volt, szóval ha négyliteres üdítővel készülsz beülni a filmre, érdemes kacsát is vinned magaddal. 

A lelkesedésemmel párhuzamosan azért dolgozott bennem pár praktikus kérdés, például: a közel fél kilométer hosszú, hatalmas férgek, amik többnyire úgy közlekednek, mint a bálnák az óceánban (mínusz a felszín felett való önfeledt átbucskázás), vajon miért lényegülnek át gyorsvasúttá abban a pillanatban, hogy a hozzájuk képest arányaiban bolhanagyságú emberek megkapaszkodnak bennük? De tudom… sci-fi esetében nem illik a kristálytiszta logikát firtatni.

film ajánló mozi Dűne Dűne: Második rész
Jelenet a Dűne: Második rész című filmből - Forrás: InterCom

Inkább meglengetem a kalapom elismerően az alkotás előtt, egy dologban ugyanis biztosan korszakalkotó a Dűne: a filmtörténet legtöbb, egy képen felbukkanó kopasz fejbúbját ez a mozi vonultatja fel.

Trilógia?

A történet azonban még távolról sem ért véget! De hogy mikor jön a folytatás? Nos, erről Denis Villeneuve, a film rendező-forgatókönyvírója úgy nyilatkozott, hogy már majdnem kész a harmadik forgatókönyvvel, de mindenképp tart egy kis szünetet két Dűne között, már csak azért is, hogy megőrizze a mentális egészségét.

Kiemelt képünk forrása: InterCom

Fiala Borcsa