„Az igazi nagy dalok itt születnek” – rajtad is múlik, milyen gyorsan öregszel

–

Amikor úgy érzed: rossz helyen vagy

December 14-én mutatják be Hevér Dániel első nagyjátékfilmjét, a Valami madarakat, amely az időskor elfogadásáról szól. Béla (Szacsvay László), ez a kissé makacs öregúr ugyanis elesik a fürdőszobában, és hogy ne történjen vele több baleset, és ne legyen kizárólag magára utalva, a Németországban élő fia egy idősek otthonában helyezi el. Béla messze nem látja magát olyan esetlennek, mint ahogy a környezete kezeli (az orvosa például nem is vele beszéli meg a helyzetét, hanem a fiával, mintha Béla ott sem lenne), úgyhogy szentül megfogadja, kijut az intézményből. Szökési tervében pedig egy közmunkára ítélt, hányatott sorsú fiatal lány, Zoé (Kizlinger Lilla) segít neki.

Kettejük kapcsolata kissé hasonlít az Életrevalók párosára, és akárcsak a francia mozi, ez is szívmelengető és igen kedves. Amellett valóban elgondolkodtató. Mint a viccben, ahol egy férfi szembemegy az autópálya forgalmával, feltételezve, hogy mindenki más a hülye, itt is felmerül: ha mindenki tehetetlen idős emberként kezel, de te távolról sem érzed magad öregnek, akkor mégis kinek van igaza?

Az öregedés kérdésének jártam tehát utána, arra voltam kíváncsi, mikortól és miért érzi magát valaki először öregnek, mik a pozitívumai az időskornak, mik a legfájdalmasabb elengedések, mik a legnagyobb felismerések, illetve lehetséges-e egyáltalán méltósággal megöregedni. Erről kérdeztem az ismerőseimet és a Facebook-oldalam követőit. 

Ha mások nem tartanak már teljes embernek

Béla történetének – amely e cikk apropóját szolgáltatta – gerincét az az ellentmondás adja, ami az ember belső megéléséből és a külvilág viszonyulásából fakad. 46 éves vagyok, már nem fiatal, még nem öreg, de azt mostanra pontosan tudom, milyen fájó megélni, hogy mások már nem 27-nek látnak – én ugyanis annyinak érzem magam (amíg szembe nem jön egy tükör). Kristálytisztán emlékszem annak a fiatal lánynak a megrökönyödött ábrázatára, akinek azt mondtam, amikor magázva szólt hozzám: „Tegezz nyugodtan, nem vagyok én olyan öreg!” A szemében csillogott a válasza: „Dehogyisnem.” Nekem pedig eszembe jutott, ugyanígy megütköztem tizenévesen a (szerintem) minden önreflexiót nélkülöző negyvenes „néniken”, akik a mostani énemhez hasonlóan kardoskodtak a tegezés mellett. 

„A nagymamámon akkor vettem észre, hogy öregnek nézik mások, amikor folyton mindent kivettek a kezéből, hogy megcsinálják helyette. Láttam rajta a csalódottságot: az, aki világéletében mindent egyedül oldott meg a semmirekellő férje mellett, most ügyetlenkedő öregasszony lett mások szemében.

Amikor várandós voltam és velem is állandóan ezt csinálták, értettem meg, mennyire szarul érzi magát ettől egy mindig független, erős ember. Azóta sokkal jobban odafigyelek erre” – idézi fel Szilvi. 

Az öregség nagyon relatív

Hogy valójában hol kezdődik a szubjektív időskor, egyénenként nagyon eltérő. Hivatalosan így fest a helyzet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint: 50–59 év az áthajlás kora, 60–74 év között van az idősödés kora; 75–89 év az időskor, 90–100 év az aggkor; 100 év felett a matuzsálemkor. Ám ezek, mint kiderült a felmérésemből, csupán a gyertyák számát jelzik a tortán, az, hogy ki mennyire érzi magát öregnek, idősnek, aggnak, vagy lát másokat vénnek, nagyban függ az illető személyiségétől is.

Mert persze tizen- és huszonévesen már a harmincasok, negyvenesek is az ódon kategóriába sorolódnak, derül ki például Kata vallomásából: „Húszévesen azt gondoltam, hogy az öregkor negyvenévesen kezdődik, harmincasként, hogy ötvenévesen, és most, hogy 43 éves lettem, úgy látom, még az ötvenesek sem idősek.” Éva is hasonlóképp érzett. Hogy a valóság mennyire relatív, arra egy személyes vesztesége ébresztette rá: „Amikor 18 évesen elveszítettem az édesapámat, aki 51 éves volt, azt hittem, már öreg ember… legalábbis én annak láttam. Aztán 51 évesen rádöbbentem, mennyire fiatalon ment el.”

Nagyon jót mosolyogtam a 38 éves Kati megjegyzésén, aki elmondta, sokat panaszkodott arra, milyen öreg, amíg nem szembesült ifjúkori gondolataival a témában: 

„Pár éve megtaláltam egy naplóbejegyzésemet 23 éves koromból, ahol arról panaszkodom, hogy én vagyok a legöregebb a Balatone fesztiválon.”

A környezeten is sok múlik

Valóban: egyáltalán nem mindegy, te hogyan viszonyulsz a saját korodhoz. De az sem, mások hogyan kezelnek.

Lehet jól megélni a hatvan-hetven pluszos éveket. (Különösen akkor, ha egzisztenciálisan nem lehetetlenül el az ember, ha megöregszik.) „Angliában élek, és az a meglátásom, hogy sok múlik azon, hol öreg az ember, és milyen a mentalitása – írja Tünde. – Odahaza a hatvan feletti ismerősök már temetik magukat (tisztelet a kivételnek). Sokan úgy gondolják, ők már túl öregek bizonyos dolgokhoz. Leépítik az életüket, kisebb lakásra váltanak, feladják az álmaikat azzal a címszóval, hogy már késő belefogni bármibe. Ha a hogylétükről érdeklődsz, csak panaszkodni bírnak. Ehhez képest külföldön a 60 év körüliek még önkéntes munkahelyeken dolgoznak, a nyolcvan pluszosok túrázni járnak vagy másik városokba kirándulni, beülnek sütizni, kávézni, beszélgetni, színházba, fesztiválra, könyvtárba mennek, új nyelvet, kézművességet tanulnak.”

Azért idehaza is találni olyanokat, akik céltudatosan készülnek a jövőre. „Idén nyáron életemben először eljutottam Görögországba, és úgy döntöttem, hogy öreg napjaimra odaköltözöm. És hogy szóba tudjak elegyedni a szomszédokkal, megtanulok görögül. Az ábécével már elboldogulok. 70 éves vagyok” – mondja Éva.

Ha az elme tovább marad fiatal, mint a test

„Látok nagyon öreg harmincasokat is, lehajtott fejjel, fénytelen szemmel és sokszor rácsodálkozom nagyon menő öregekre” – mondja Noémi, ráerősítve arra, hogy sok mindenhez hasonlóan, az öregség is tud „fejben eldőlni” – legalábbis amíg makkegészségnek örvendünk. Amíg az ember huszonévesen átbulizhat egy éjszakát, majd másnap simán lefut egy szigetkört, vagy megy el két műszakban dolgozni, addig harminc vagy jó esetben negyven felett már igenis kell tennünk azért, hogy az ép lelkünket ép testben őrizhessük minél tovább.

„Nem merem nagyon zenére rázni a fejem, mert beáll a nyakam” – ismeri be új keletű korlátait Ágnes. 

Azt is igen furcsa megélni, amikor az ember egyszer csak láthatatlanná (de legalábbis már nem szóba jöhető illetővé) válik a másik nem szemében. Egy barátnőm hatvanas apukájával esett meg a dolog: a buszon állt, mellette három fiatal lány csicsergett a székeken. Helyesek voltak, vidámak, ő meg kacéran rájuk mosolygott. Mire az egyik félreértette a nézését, ijedten felpattant, és előzékenyen átadta a helyét. Akkor döbbent rá életében először: partiképes férfiból bácsivá vált. 

Juli is meglepődött, amikor magát felettébb kecsesnek vélve elbiciklizett egy építkezés mellett, és hallotta, ahogy odaszólt az egyik munkás a másiknak: „Engedd el a mamát, nehogy elcsapjon.” „Hány frappáns válasz jutott eszembe? Sehány!” – meséli.

Az Anyakivan blog szerzője, Nóra is nehezen éli meg ezt a változást: „A legrosszabb az öregedésben a külső változása. Nekem a szépség elvesztése fáj. Hogy már nem néznek meg a pasik, nem kapok ingyenpiát a bárban, és már nem olyan feszes a testem, mint volt. Kicsinyes dolgok, tudom. De ez az igazság. És nyomasztó a B oldal. Hogy lehet, hogy túl vagyunk a jobbik felén. És fogy. Pedig olyan jó itt lenni.”

Mit tehetsz annak érdekében, hogy minél tovább élvezhesd az ezüst éveket?

Avagy: dilemma az arcod és a feneked között. Nagyon tetszett Noémi válasza erre a kérdésre: „A vagy az arcomat őrzöm meg, vagy a testemet dilemmából az utóbbit választottam. Majd hordok fátylat maximum, de az nem opció, hogy szex közben ne tudjam összehajtogatni magamat, és ne tudjak egyenes derékkal lehajolni egy leesett tárgyért, vagy hogy térdműtétre kelljen várnom a lista legvégén.” 

Lehet élvezetes is az öregkor!

Az idősödés sok pozitívummal is szolgálhat. Az ember végre ráér olyan dolgokra, amiket korábban a család és a munka mellett nem feltétlenül engedhetett volna meg magának, és sok mindent lehet gondtalanabbul csinálni, mert egészen más a tétje.

Zita például úgy érzi, most jött el az ő ideje. Az első húsz éve ugyanis a fiatalság okán volt zűrzavaros, a következő húsz a gyerekei érkezése miatt, most, negyven pluszosan azonban végre tudja, ki ő és mit akar, és ez fantasztikus érzés. „Szerintem az igazi nagy dalok itt születnek.”

Kata is sokkal magabiztosabb, mint volt fiatalon: „Kevesebbet foglalkozom azzal, hogy ki mit gondol rólam.”

Gabi is úgy látja, az öregedésnek abszolút vannak pozitívumai. „Hitelesebbnek érzem magam. Levált rólam a jól kell kinézni terhe. Habár a külvilág 40 után is elvárja, hogy mindig csinos legyen az ember, engem nem izgat már. Sokkal lazábban állok hozzá. Fontos, hogy el tudd fogadni: változol, és esetleg többet kell tenni azért, hogy szeresd magad. Ám az is igaz, hogy sokkal nehezebb méltósággal elfogadni az öregséget a közösségi média világában, ahol mindent kiteszünk a kirakatba, és ahol torz mércék vesznek körül.”

„Ami gyönyörű: idősebb korban szerelmesnek lenni egy hasonló korú férfiba. Nincsenek elvárások, sem magyarázkodás vagy visszatekingetés. Csak a pillanatok megélése, teljes intenzitással” – lelkesedik Noémi.

Megszívlelendő tanácsok

Hogy mit érdemes mindebből – kortól függetlenül – hazavinni? Irén szerint azt például, hogy addig élvezze mindenki a fiatalságát, használja ki a lehetőségeket, ameddig a teste fitt és mindenre alkalmas. Olyan is akad, akinek egy súlyos betegség kellett ahhoz, hogy ráébredjen: sokkal többet kell magával foglalkoznia – amíg teheti. „43 évesen petefészekrákos lettem. Műtét kísérlete, kemó, immunterápia, műtét, megint kemó szteroidokkal turbózva, ez volt az elmúlt két év programja – mondja Marina. – Eddig sokszor rajta sem voltam a listán, most az enyém a lista egész eleje.”

Az sem árt, ha vannak kitűzött céljaid, amiknek örülni lehet. Otília szívből várja, hogy öreg legyen. „Várom a nyugdíjas éveket, mert jó kis bakancslistám van. El Camino, nem 30 nap alatt, hanem ameddig tart. Mert majd ráérek, amire most, hetyke 51 évesen nem. A második a zongora, meg fogok tanulni két darabot, az egyik Liszt La Campanellája. Erről azt mondta egy zongoratanárnő, hogy soha nem fog sikerülni. Fogja már meg valaki a söröm ( majd akkor)! És az utolsó a listán a spanyol nyelv. Asszem, elég is lesz a sok könyv, kutya, erdő, főzés satöbbi mellett. Jó lesz öregnek lenni, csak érjük meg lehetőleg minél egészségesebben!” 

Gábor hozzáállását is bátran magunkévá tehetjük: „A statisztika is kimutatta, hogy 100 éves kor felett ritkán halnak az emberek! Tehát csak addig kell kibírni, utána már könnyű!”

De az is lehet, hogy ez az egész időskor valójában nem is létezik. Legalábbis Évi szerint „nem öregszel, csak többet kell nyújtanod”.

–

A Valami madarak december 14-től látható a mozikban.

Kiemelt kép: Mozinet

Fiala Borcsa