–

„Jó, a rosszat elfeledni jó”…

Ami biztos, hogy Karádynak nagyon mostoha gyerekkor adatott. Ő volt a legkisebb hét testvér közül. Nyomorogtak, apjuk eredetileg cipész volt, de inkább a lóverseny foglalkoztatta. A gyerekeivel durván bánt, ha valamelyikük rossz fát tett a tűzre, mind a hetet megverte. Szíjjal. Nem csoda, hogy a kislány nagyon örült, amikor Svájcban, majd Hollandiában tölthetett öt évet egy segítőprogram keretében, ahol legalább rendes ételt kapott, és egy egészen másféle rendszerhez kellett igazodnia. Világlátott diákként fellépett az iskolai ünnepélyeken, és megérezte, hogy a színpad egy másik világ. Ott a tenyerek nem az arcán csattantak, hanem egymáson, és ennek nem sírás lett a vége, hanem siker és taps.

„Egy asszony nem sokat kíván, szeressék szívből, igazán”…

Még nem volt 17 éves, amikor zsarnok apja meghalt, és ő rögtön férjhez ment a nála harminc évvel idősebb Vargha Rezső adóhivatali főtiszthez. („Kicsike” apakomplexusa lehetett azért Karádynak…) A házasság nem sokáig tartott. A nyomorból a jólétbe vezető út egyenes következménye volt a pazarló életmód, a férj maga kérte, hogy váljanak el, mert egy éven belül tönkrement volna felesége vásárlási mániája miatt. Karády nem sokáig maradt egyedül, most egy újabb idős, (60 éves) dúsgazdag mentora támadt a csinos lánynak, aki még sokáig segítette anyagilag.

„Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet”…

Karády kacérkodott a színészettel, de kudarc kísérte a színiiskolákban. Nem volt önbizalma, sutának érezte magát, nem tudott beszélni… Rettenetesen különbözött az akkori ideálnak megfelelő szőke, csicsergő, babaarcú lányoktól. 1938-ban aztán ismét egy idősebb úr, a nagy hatalmú (ám roppant apró termetű) Egyed Zoltán színikritikus karolja fel az útját kereső, ígéretes fiatal nőt, és cipeli el az egyik legnevesebb színészpedagógushoz, Cs. Aczél Ilonához. A színpadi sikerek ugyan elmaradnak, de jön helyette a film. A Halálos tavasz eszelős sikert arat. Innentől kezdve nincs megállás. Beindul a sztárgyár, és a barna, nyakigláb, negyvenkettes cipőt viselő, búgó hangú díva egy csapásra meghódítja az országot. Egy év alatt hét filmet forgat, és mindegyikben Jávor Pál a partnere. Stílust teremt különc öltözködésével és frizurájával, két kézzel szórja a pénzt, zsonganak körülötte a férfiak, de ő a nőket is szereti.

„A kettőnk életét úgy féltem én”…

1944 tavaszán, a német megszállás után nagyot fordul az ő élete is. Akkori szerelme, Újszászy István a második világháború alatt a magyar hírszerzés és kémelhárítás irányítója volt Horthy vezérkarában. Ezekben a zavaros időkben senki nem érezheti magát biztonságban. Újszászy eltűnik, valószínűleg megölik az oroszok, és Karádyt is bezárják, kémkedéssel vádolják, vallatják, kínozzák, ütik-verik, megerőszakolják, kiverik a fogait, kitépik a haját, aztán néhány hónap után elengedik. Utána már nem tud visszakapaszkodni, bár vannak még apróbb és nagyobb sikerei, mégis megszűnik a biztonság. Eladósodik, ellehetetlenül, az új politikai irányelvek szerint az ő karaktere nem kaphat szerepet sem a színpadon, sem a filmekben.

„Hiába menekülsz, hiába futsz”…

Vidékre jár haknizni, de az egykor ünnepelt dívát kifütyülik, megalázzák, semmibe veszik. Nincs más lehetősége, elmenekül az országból. Vele tart 1951 telén Mohácsi Ilona, a házvezetőnője, és Lantos Olivér táncdalénekes is. Karády először Salzburgban lakik, és régi ismerősénél, bizalmasánál (egyesek szerint örök szerelménél), Frank Irmánál telepedik le, majd Svájcban és Brüsszelben élnek egy-egy évig. 1953 tavaszán onnan hajóznak át Dél-Amerikába. Jellemző a rendszer aljasságára, hogy az itthon maradott családtagokat 25 éven át zaklatják Karády emigrációja miatt.

„Az álmaimat nem veheted el”…

Hosszú ideig nem kap amerikai vízumot, aztán 1968-ban végre egy jóakarója elintézi nekik a letelepedési engedélyt, és megnyitják Frank Irmával a Madison Avenue-n lévő kalapszalonjukat. Ott dolgozik egy függöny mögött reggeltől estig. Zárkózott életet él, de néhány fellépést azért elvállal New Yorkban. Örül a kirobbanó sikernek, ám nem vágyik többé a csillogásra.

„Hamvadó cigarettavég”…

Itthoni utóélete és hatása hasonló egész pályájához és életéhez. Először keményen elutasítják, hisz emigráns, sőt bezúzzák lemezeit, tiltólistára teszik filmjeit, de ennek ellenére, vagy épp ezért, egyre erősebb a Karády-kultusz. 1978-ban oldják csak fel a moratóriumot, ekkor újra vetítik filmjeit, amelyekre kizárólag jegyüzéreken keresztül lehet bejutni, újra megjelent lemezeit pedig pillanatok alatt elkapkodják. A dalai ma is éltetik őt. Legalább a hangja megmaradt nekünk.

„Fogadj el engem úgy, ahogy vagyok”…

Karádyt kevesen fogadták el úgy, ahogy van. Pedig csak egy esendő lény volt, aki egész életében a szeretetért küzdött. A háború idején rengeteg ember életét megmentette, ezért halála után megkapta a Világ Igaza kitüntetést is. Soha többé nem tudták hazacsalogatni, rettegett a repüléstől. Ez szimbolikusan is így van. Olyan szárnyakat kapott a sorstól, melyekkel soha nem repülhetett igazán, csak akkor, amikor elhamvadt, mint kultikus dalában a cigarettavég. 1990. február 8-án este 20 óra 50 perckor fölszállt a lelke, és aztán a teste is visszatért Budapestre. Itt ravatalozták fel a Bazilikában. Rengetegen elbúcsúztak tőle, de ez őt már nem vigasztalta. Addig kellett volna szeretni, amíg lehetett. Ez az ő sorsának a legnagyobb tanulsága. Úgyhogy szeressetek, amíg lehet!

 

Both Gabi

Az írás forrásai: ITT, ITT és ITT

 Kiemelt kép: Fortepan / Magyar Rendőr