Múzsa és művész, fiús és nőies, ikon és esendő ember egyszerre volt – Jane Birkinre emlékezünk

–

Idilli gyerekkor

1946. december 14-én született a brit fővárosban. Apja, David Birkin a brit királyi tengerészetnél szolgált, a háború alatt a francia ellenállókat is segítette, anyja, Judy Campbell színésznő volt. Bátyja, Andrew később rendező lett, míg húga, Linda szobrász. Jane Birkin aranykorként emlékezett vissza a gyerekkorára, amikor testvéreivel szabadon játszhattak, kalandozhattak, a szülők a háttérben mindig biztonságot adó jelenlétével. Apját különösen bálványozta. Ez az idill egészen 12 éves koráig tartott, amikor is – a kor szokásainak megfelelően – internátusba került. Ez az időszak rossz emlékeket hagyott benne, fiús kinézetéért gyakran csúfolták. Talán később kárpótlásként élte meg, hogy sokan éppen azért fotózták, dolgoztak vele, mert bálványozták ezt a külsőt. 

Tizenegy éves korától írt naplót, amelyet kedvencéhez, egy plüss majomhoz címzett. Ez a kabala végigkísérte az életét és a párkapcsolatait, majd második férje, Gainsbourg halálakor annak sírjába helyezte.

Naplóját Munkey Diaries (Munkey naplója’ címmel 2018-ban a Fayard kiadó publikálta.

Londoni lendület

Az első angol film, amelyben játszott A csábítás trükkje volt, melyet néhány másik követett. Antonioni kultuszfilmjében, A nagyításban is kapott egy rövid, de emlékezetes szerepet: egy levetkőztetett manökenét. Így az övé lett az első meztelen női test, amit brit alkotásban láthattak a nézők (a pornófilmek kivételével). Saját bevallása szerint csak azért vállalta el, hogy megmutatja magát pőrén, mert akkori férje azt állította, hogy úgysem meri megtenni. Elsőként édesanyja nézte meg a moziban, és azzal nyugtatta, hogy a jelenet nem zavaró, leginkább medencében játszó gyerekek ártatlanságára emlékeztette.

Tízes évei végén ismerkedett meg John Barry filmes zeneszerzővel (akinek többek között a James Bond-filmek zenéjét is köszönhetjük), akivel 1965-ben összeházasodtak. Ebben a házasságban úgy érezte magát, mint egy szép, csinos baba, akit néha lehet mutogatni, egyébként pedig otthon várja haza férjét, aki viszont sokat, egyre többet van távol. Lányuk, Kate 1967-ben született meg, és alig néhány hónapos volt, amikor férje elhagyta Jane-t, aki a csecsemővel visszatért a szülői házba. 

Ekkor döntött úgy, hogy szerencsét próbál a francia fővárosban. 1968-ban megkapta a Slogan című film főszerepét, és ettől az élete örökre megváltozott. 

Múzsa, Serge

A film másik főszereplője, Serge Gainsbourg (róla ITT írtunk) akkor már az egyik legismertebb francia énekes és zeneszerző volt, aki kezdetben egyáltalán nem tartotta nagyra partnerét, hiszen még csak nem is beszélt franciául. Arrogánsan, udvariatlanul bánt vele. Hogy jobb hangulatban forgassanak, a rendező, Pierre Grimblat összehozta őket egy vacsorára, amiből végül 12 év együttélés, egy gyerek (ITT írtam róla korábban), életük végéig tartó barátság és szakmai összefonódás lett.

Megszületett a frivol álompár: Jane és Serge, Birkin és Gainsbourg. 

A ’68-as diáklázadások utáni és a hetvenes évek Párizsának egyik leghíresebb, leghírhedtebb párosát alkották. A felszínen provokatív, a magánéletben érzékeny, félénk, de olykor túlontúl szenvedélyes Gainsbourg, és a kissé naiv, ugyanakkor szabados, egyszerre kislányos és fiús, töményen erotikus Birkin a média és a közönség kedvencei lettek, akikért lehetett rajongani annak ellenére, hogy időnként a közönség idegeit is borzolták. Gainsbourg Pygmalionként bánt Birkinnel, inspirálták egymást, együtt éltek, mulattak, alkottak, zenéltek, forgattak. 

A Brigitte Bardot-tól örökölt dal

Érdekes módon a világhírt Jane Birkin Gainsbourg egy olyan számának köszönheti, amelyet nem is neki írt. Megismerkedésük előtt Gainsbourg-nak rövid viszonya volt Brigitte Bardot-val. Írt neki egy dalt, amit fel is vettek, de az – akkor még – férjezett Bardot a botrány miatt nem vállalhatta nyilvánosan az inkriminált, túlságosan egyértelmű számot. Gainsbourg Jane-nek is felajánlotta, aki azonnal igent mondott – többek között azért is, mert nem akarta, hogy más gyönyörű, és a férfi körül forgolódó nő szájába adja ezeket a mondatokat, és még inkább az explicit (szeretkezést idéző) hanghatásokat: Je t’aime, moi non plus (’Szeretlek, én sem’).

Duettjük egyszerre került a slágerlisták élére és a betiltott darabok közé (elsősorban a diktatúrákban, például Spanyolországban, de a Vatikánban is), mivel erkölcstelennek ítélték. 

Művészi és magánéleti kettősük azonban jóval többről szólt, mint ez a dal. 1971-ben világra jött lányuk, Charlotte, akinek születésekor apja sírt a boldogságtól és akit rajongva szeretett. Gainsbourg súlyosbodó függőségei, durva viselkedése miatt azonban Birkin 1980-ban elköltözött a férfitól, noha barátságuk, szakmai együttműködésük soha nem szakadt meg. Birkin Gainsbourg-tól kapta életfeladatát, a Múzsáét, amelyet egyszerre viselt és gondozott hűséggel és hálával, miközben a saját egyéniségét is szabadon megélte, alkotásait is továbbvitte. 

Színésznő

Jane Birkin hetvennél is több filmben játszott. Egyik első fontos francia szerepét (ami a Slogan forgatása után lehetővé tette, hogy Franciaországban maradjon és ezáltal kapcsolata Gainsbourg-ral is beteljesedhessen) Alain Delon és Romy Schneider oldalán A medence című filmben kapta.

A hetvenes években inkább könnyedebb vígjátékokban tűnt fel – többek között Pierre Richard vagy Brigitte Bardot oldalán –, amelyekben komikai vénáját kamatozhatta. Gainsbourg első rendezésében (Szeretlek, én se, 1976) egy zavarba ejtően fiús alkatú lányt alakít, aki egy meleg fiúval esik szerelembe. Ebből a szerepkörből Jacques Doillon és filmjében, A tékozló lányban játszott szerepe léptette ki. Úgy érezte, ekkortól tekintettek rá igazán színésznőként, és számos független filmes, többek között a francia Nouvelle Vague olyan alkotói hívták dolgozni, mint Jean-Luc Godard vagy Agnès Varda (aki Jane B. Agnès V-től címmel forgatott róla filmet). Színésznőként palettáját a legendás rendezőnek, Patrice Chéreau-nak köszönhetően szélesíthette, aki 1985-ben egy Marivaux-darab színházi előadásához kérte fel. Színházban később játszott néhány klasszikus darabban, angolul a Hamletben, franciául pedig Szophoklész Elektrájában is. 

Zene 

Birkin zenei pályáját egyértelműen Gainsbourg-nak köszönhette, és ezt soha senki nem is kérdőjelezte meg. A világhírt hozó dalt még nyolc közös album, illetve több későbbi feldolgozás követte. Birkin pályája végéig énekelte egykori szerelme szerzeményeit.

Először 1998-ban adott ki olyan lemezt, amelyen egyetlen Gainsbourg-mű sem szerepelt, és 2008-ban (62 évesen!) olyat, amelyen végre a saját szövegeit is megmutatta.

2023-ban is számos koncertre készült, amelyeket egészségi állapota miatt kénytelen volt lemondani.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jane Birkin (@janebirkinoff) által megosztott bejegyzés

Ikonikus kosár – a piacról

Nem lehetetlen, hogy a legfiatalabb korosztályok a divatból, egészen pontosan a Hermès ikonikus Birkin-táskájáról ismerik az angol énekes-színésznő nevét. A legenda szerint a luxusmárka tervezője egy közös utazás során meghallgatta, hogy milyen lenne Jane szerint egy ideális táska, amellyel egy gyerekes anya utazhatna. Ezután megalkották a Birkin-modellt, amelyért ma hatalmas összegeket kérnek, és csak várólistáról lehet hozzájutni.

Ugyanakkor a divattörténet sokkal jellegzetesebb kiegészítőket és viseleteket is számon tart a „Birkin” címszó alatt. Amíg Jacques Doillon a nyolcvanas években (véletlenül?) tönkre nem tette,

Jane Birkin mindenhová, a bevásárlástól kezdve a legelegánsabb társasági eseményekig bezárólag, egy piacon vásárolt, kerek alakú fonott kosárral járt.

Birkin egyszerre játszott a Lolita-jelenség és a férfias ruhatár kódjaival: hiper miniszoknyák és shortok, a ma népszerű átlátszó ruhák („naked dress”), ujjatlan vagy rövid ujjú fehér pólók, bő férfiingek, zakók, magas sarkú, hosszú szárú csizmák, tornacipők, és persze az elnyűhetetlen farmernadrág alkották ruhatára pilléreit. Az androgün típus, a kismellű, vékony kamaszalkat, a franciás könnyedség és az angol elegancia egyszerre keveredett sajátos stílusában, amelyet azóta is nemzedékek próbálnak utánozni.  

Hullámhegyek és völgyek

A látszólagos csupa siker és csillogás azonban árnyakban sem szűkölködött. Első, rövid házassága egyszerre rázta meg, és indította el egy önállóbb, szabadabb, önazonosabb élet felé. Gainsbourg-ral tartó kapcsolat a vége felé olyan sok bánatot okozott, hogy kénytelen volt meghozni a döntést, amely véget vette együttélésüknek. 1980 és 1992 között Jacques Doillon társa volt, lányuk, Lou Doillon (ma színész, énekesnő) 1982-ben született. Serge Gainsbourg halála 1991-ben egész családjukat megrázta. A kilencvenes években Olivier Rolin francia íróval élt egy ideig, akivel Szarajevóban is jártak humanitárius akciókon.  

A 2010-es évek több nehézséget is tartogattak a számára. 2013-ban legidősebb lánya, a fotográfus Kate Barry kiugrott az ablakon. Halála hozzátartozóit mélyen megviselte, húga, Charlotte Gainsbourg évekre New Yorkba költözött családjával, annyira nem tudott mit kezdeni a feldolgozhatatlan tragédiával. Jane Birkint kicsivel később leukémiával kezelték, meggyógyult, és

később úgy nyilatkozott, ez a betegség éppen jól jött, mert sikerült elterelnie a figyelmét az anyai gyászáról, a fájdalmáról és az örökös lelkiismeret-furdalásáról, a kérdésről, hogy mit csinálhatott volna jobban, mit rontott el, mi lett volna, ha…

Majd túlélt egy sztrókot és több komolyabb fertőzést, mindvégig folytatva a munkát. Lánya, Charlotte 2021-ben mutatta be anyjáról készített, őszinte, bensőséges dokumentumfilmjét, mely mindkettőjük szerint közelebb hozta őket egymáshoz, és amelyben olyan dolgokat is kimondtak egymásnak, amelyben eddig a szemérmes szeretet megakadályozta őket. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jane Birkin (@janebirkinoff) által megosztott bejegyzés

Köszönjük, Jane Birkin, hogy voltál, és hogy ilyen voltál! 

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Marc Piasecki / Contributor

Kis Zsuzsa