Egy kályhából kipattanó szikra okozta Jókai Mór nevelt lányának halálát

–

Ő volt a törvénytelen gyerekként világra jött „harmadik Róza” – ahogy gyakran nevezi az utókor. Anyja az a Benke Róza volt, aki maga is egy házasságon kívüli viszonyból, Laborfalvi Róza és a szintén színész Lendvay Márton kapcsolatából született. Az apa személyét illetően pedig többféle mendemonda keringett, de a legtöbb forrás az osztrák-magyar kiegyezést követő első magyar kormány miniszterelnökét, a nagy szívtipró hírében álló gróf Andrássy Gyulát említi – és maga Jókai Róza is úgy vélte, igaz a szóbeszéd.

„Hol ismerhették meg egymást? Biztosan valami bálon. Úgy hathatott rá délceg fiatalságával, mint a tündérkirály… Hogy ki volt? ízléstelenség volna elmondani. Néha még most is, idegen emberek, akik sohase láttak, eltűnődve kérdik: miért olyan ismerős a szemem, homlokom?” – írta az „Akik elmentek”… című, visszaemlékezéseket tartalmazó könyvében.

Anyja korai halálát követően nagyanyja, Laborfalvi Róza és férje, Jókai Mór magukhoz vették a kis Rózát, akit saját gyermekként neveltek.

Rózát rejtegették

Az írót állítólag eleinte zavarta a gyerekricsaj, miközben dolgozott, de aztán egyre több időt töltött a kislánnyal: mesélt neki, megtanította írni, olvasni és rajzolni, gondoskodó szeretettel ölelte körbe – a visszaemlékezések szerint sokkal többet foglalkozott vele, mint a házsártos, az állandó fejfájásai miatt is gyakran ingerlékeny Laborfalvi Róza. (Vannak olyan vélemények, amelyek szerint Jókaira a felesége rákényszerítette ezt az apaságot, viszont az író fennmaradt levelei ezt egyértelműen cáfolják.) 

A kislány abban a hiszemben volt, hogy a vér szerinti szüleivel él, Jókaiék pedig óvták attól, hogy kitudódjon az igazság.

„III. Róza szintén egy titok, vagy egy hazugság a házban, s nem jó, ha sok ilyen hazugság gyűlik össze. Születését nem szabad tudni senkinek, legkevésbé neki magának. Azt kell hinnie, hogy a Jókaiék leánya. Az asszony így kívánja, ami viszont gyöngédségéből sarjadzik. Nem szabad idegenek közé mennie, nem adták iskolába, se intézetbe, nem bocsátják sehová, nehogy megtudjon valamit” – írta Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című regényében.

Viszont amikor a kislány kilencéves lett, egy pletykás családtag kikotyogta a féltve őrzött titkot – így megrepedt a mesevilág burka. Az író azonban hamar gyógyírt talált a lelki sebekre: elindította Róza örökbefogadási eljárását, nevére is vette őt – igaz, a folyamat évekig eltartott. Amikor aztán megszületett a végleges döntés, Jókai egy levélben is biztosította fogadott gyermekét arról, hogy amíg csak él, érzelmi és anyagi támasza lesz. 

Kitűnő nevelést kapott

A művészcsaládban nevelkedő Róza egy idő után kedvet kapott az íráshoz és a festéshez is, és Jókai nemcsak az írói vénájának pallérozásában segített, hanem a kapcsolatait is bevetette a lány jövője érdekében, aki így Székely Bertalantól és Lotz Károlytól – a kor legnagyobb magyar festőitől – tanulhatott festészetet, később pedig a müncheni festőakadémia hallgatója lett. 

1886-ban nagy veszteség érte a családot: elhunyt Laborfalvi Róza. A megtört Jókai támasza a nevelt lánya lett, aki nem hagyta, hogy az írón elhatalmasodjon a gyász: segített neki visszatérni az irodalmi- és a közéletbe. Emiatt a tanulmányait is abbahagyta, hiszen haza kellett jönnie Münchenből. „Minden életnek van célja, az én életcélom eddig a művészet volt, ezután az lesz, hogy az apámnak gondját viseljem” – emlékezett vissza az Írások életemből című önéletrajzi művében. Róza tervei között szerepelt egy művészeti szalon létrehozása is, szintén abból a célból, hogy kizökkentse nevelőapját az apátiából. 

Nemsokára viszont újabb fordulatot vett az élete, 1888-ban hozzáment Feszty Árpádhoz. Jókait pedig – aki egyébként kifejezetten kedvelte a festőművészt – annak ellenére sem akarta egyedül hagyni, hogy férjével az egyik legjelentősebb európai művészvárosban is élhettek volna. „Megszerettük egymást. Ha nem adoptált volna Papi, elmentem volna vele (Fesztyvel) Párizsba, lettünk volna művészek, szabadok – s valószínűleg boldogok – mert Feszty Árpád éppoly kevéssé született férjnek, mint én feleségnek” – írta.

A varázslatos Feszty-szalon

De a házaspár Budapesten is megtalálta a számításait. Kihasználták azt, hogy a városvezetés akkoriban az új Műcsarnok és a Mintarajztanoda környékén, az Epreskertben egy művésznegyed kialakítását tűzte ki célul, ezért ott Feszty is jutányos áron juthatott telekhez. Nemsokára pedig az építkezés is megkezdődött – köszönhetően Jókai támogatásának is, aki az időközben eladott balatonfüredi villája árával is beszállt a költségekbe.

A velencei neoreneszánsz paloták stílusában épült Bajza utcai Jókai-Feszty-villa – ahová 1891-ben költözött be a házaspár és az író – a pesti irodalmi-művészeti élet egyik központja lett. A házban pezsgő társasági élet folyt, gyakorlatilag szünet nélkül: voltak nagyobb, sok meghívott részvételével zajló irodalmi események; valamint kisebb vacsorák is, amelyekre csak néhány főt invitáltak. 

„A Feszty-szalonban járatos volt mindenki, aki akkoriban Valaki volt Budapesten. Nők közül a legszebbek, politikusok közül a legnépszerűbbek, művészek közül a legtehetségesebbek, korhelyek közül a legjobb ízűek. Fesztyben, bár maga el tudott volna élni egy csőszkunyhóban egy darab szalonnán, megvolt a reneszánsz urak pompakedvelő vendégszeretete” – emlékezett vissza Herczeg Ferenc író, újságíró.

Egy idő után pedig már gyerekzsivajtól is hangos volt a ház: 1895-ben ugyanis megszületett Feszty Mariska (későbbi nevén Masa), aki – követve a családi példát – szintén a festészetnek szentelte az életét.

A botrány

Nemsokára viszont viharfelhők kezdtek gyülekezni a Feszty-Jókai ház felett. Az író ugyanis pártfogásba vett egy nála 54 évvel fiatalabb színésznőt, Nagy Bellát, akit 1899-ben oltár elé is vezetett – alaposan megbotránkoztatva a közvéleményt. Jókai ebben a kínos helyzetben számított a fogadott lánya megértésére, támogatására – de hatalmasat kellett csalódnia. Róza ugyanis beállt abba a kórusba, amely a házasságot őrültségnek, Jókait pedig szenilisnek, beszámíthatatlannak minősítette – holott a személyes dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy az írónak haláláig tiszta maradt az elméje. A becsmérlő, sértő hangú támadásokra Jókai először még szelíden, érveket felsorakoztatva felelt, de miután rájött, hogy semmire sem megy velük, hangnemet váltott, nemsokára pedig el is költözött a Bajza utcai villából.

A botrányos házasságkötés miatti felháborodás hátterében állítólag sokkal inkább a tekintélyesnek ígérkező örökség elvesztése miatti aggodalom állt, mintsem a rokoni féltés. A kapcsolat Jókai és Fesztyék között végül annyira elmérgesedett, hogy az író az 1904-ben bekövetkezett halála előtt végül minden vagyonát és a műveinek jogdíjait is második feleségére hagyta. Fesztyné viszont felvette a kesztyűt, és pert indított az örökségért.

Az iratokban azzal vádolta Nagy Bellát, hogy idős férje életét pokollá tette: rendszeresen verte, éheztette, „az öngyilkossági kísérletig üldözte, ruháitól megfosztva fogolyként elzárta”, és a végrendeletének megírására is erőszakkal kényszerítette. Ezeket az állításokat viszont nem tudta bizonyítani. 

Az ügy végül Jókai halála után három évvel egy peren kívüli egyezséggel zárult, amelynek értelmében Fesztynét a jogdíjak tíz százaléka illette meg, és le kellett mondania a további követeléseiről. Később viszont újabb pert indított, amelynek köszönhetően 12 ezer pengővel gazdagodott.

Egy szerencsétlen baleset

De ez nem sokat segített az időközben szorult helyzetbe került család anyagi nehézségein – Feszty egyre kevesebb megrendelést kapott, és miután 1914-ben elhunyt, rengeteg adósságot hagyott maga után. Özvegye ráadásul állítólag még a Jókai-művek jogdíjaiból járó tíz százalékot sem kapta meg, ezért a nála maradt kéziratokat – például a Kőszívű ember fiait is – megpróbálta értékesíteni, hogy némi pénzhez jusson.

A művésznő a saját – arcképeket és egész alakos életképeket ábrázoló – festményeiből sem szerzett sok bevételt, és karrierjét az sem lendítette elő, hogy az Alkotóművészek Egyesülete elnökének választották.  

Halálát egy szerencsétlen baleset okozta: 74 éves korában egy este bement a fürdőszobájába, hogy átmelegedjen, de egy kályhából kipattanó parázs meggyújtotta a ruháját. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, a sikoltozására berohanó lánya azonnal kórházba vitte. Néhány napig úgy tűnt, életben marad, így Feszty Masa, látva „anyja biztató pillantásait, napról-napra nagyobb megnyugvással távozott a klinikai betegszobából” – írta a Kis Ujság 1936. január 29-én megjelent száma. Az utolsó látogatásai egyikén viszont már „elrémült szemmel nézett az édesanyjára”, aki akkorra váratlanul elvesztette az eszméletét, másnap délutánra pedig meg is halt. Lánya teljesen összetört, miután megtudta a tragikus hírt: „a klinikai szobában összegyűlt rokonok […] támogatták az ágy mellett zokogó Feszty Masát, aki szinte őrjöngve borult édesanyjára.”

„Egy világhírű magyar festőművész felesége és világhírű magyar író leánya hagyta itt halk sóhajtással ezt a világot” – összegezte a történteket a Kis Ujság, és hozzátette: „halálában is volt valami tragikusan festői. Az elhamvadó élet még egyszer fellobbant, mint egy izzó tűzoszlop… aztán örökre kialudt.”

Források: KEMMA, Index – Tudomány, A társasági élet központja volt a Jókai–Feszty-villa, Fesztyné Jókai Róza 

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora.

Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990.

Steinmacher Kornélia: „Aki lányaként felnevelt” – Jókai Mór és Feszty Árpádné kapcsolata, Irodalmi Magazin, 2019 – 1. szám.

A Kis Ujság 1936. január 29-én megjelent száma.

Kiemelt kép: Europeana/Petőfi Irodalmi Múzeum

Nádudvari Péter