Hangos botrányok, félrelépések, és sírig tartó szeretet – Ilyen volt Laborfalvi Róza és Jókai Mór házassága

–

Benke Judit néven látta meg a napvilágot 1817. április 8-án. Nehéz gyerekkora volt. Teológus édesapja nem találta helyét az egyháznak végzett szolgálatában, ezért színésznek állt, ami miatt a családnak egyre nagyobb anyagi nehézségei lettek. Azt szerette volna, hogy lánya kövesse példáját, ezért tizenhat évesen színésznek adta (feleségét viszont eltiltotta a színpadtól). Egyre durvábban bánt a sikereiért hatalmas akaraterővel küzdő gyermekével: ha hibázott, például egy ária eléneklése közben, korbácsütésekkel büntette.

A tehetséges lány egy idő után megelégelte a szülői erőszakot, és minden kapcsolatot megszakított a családjával, a nevét is megváltoztatta, hogy ezzel a szimbolikus lépéssel teljesen új életet kezdjen. (A képességeiről mindent elmond, hogy komplett operákat énekelt el hallás után.)

Harmincévesen fontos lépés következett be a karrierjében: a frissen megnyílt Nemzeti Színház társulatának tagja lett. A tragikai szerepek illettek hozzá leginkább, mind a hangi adottságai (búgó altja volt), mind a külső megjelenése és az előadásmódja miatt: igéző tekintete, nyúlánk termete volt, szerepeit mély átéléssel játszotta. Elragadó színpadi megjelenését a maga varrta jelmezeinek is köszönhette. Nem véletlenül nevezték „Világszép Rózának”. A legemlékezetesebb szerepe a Bánk bán Gertrudisa volt.

1848. március 15-én, a forradalom kitörésének napján is Katona József drámájának női főszerepét játszotta egy díszelőadáson,

amikor a visszaemlékezések szerint beleszeretett a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórba. Az író, aki a márciusi ifjak egyike volt, az előadás végén felszaladt a színpadra, hogy onnan szóljon a közönséghez. Ott a kor ünnepelt színésznője, a bálványozott Laborfalvi Róza mellé került, aki egy pillanat alatt megbabonázta a forradalmi hevületben égő márciusi ifjút.

„A forradalmár előtt egy királyné (állt). Gertrudis. A legszebb Gertrudis Magyarországon.

Laborfalvi Róza levett a saját kebléről egy nemzeti színű kokárdát és Jókai szíve fölé tűzte, aztán a szeme közé nézett mélán, édesen, rejtelmesen. És Jókai e pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az ő jutalma a végzettől a mai napért, és hogy ez a jutalom egy egész életre szól” – Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című regényében így írta le ezt az emlékezetes találkozást.

Bizonyos feltételezések szerint már korábban is ismerték egymást,

ezt a legendás pillanatot pedig kiszínezte az emlékezet, ugyanakkor az biztos, hogy miután szerelemre lobbantak egymás iránt, elhatározták, hogy még abban az évben oltár elé állnak. Ez rokonaik és ismerőseik körében hatalmas botrányt kavart. Laborfalvi Rózának ugyanis meglehetősen rossz volt a megítélése, többek között azért is, mert volt egy házasságon kívüli gyereke, méghozzá a kor egyik ünnepelt színészétől, Lendvay Mártontól – a lány, Benke Róza tizenkét éves volt, amikor az anyja intézetbe adta, miután Jókaival találkozott. A könnyűvérűnek tartott színésznővel való románc annyira megbotránkoztatta Jókai Mór környezetét, hogy jó barátja, Petőfi Sándor, még a kapcsolatuk megszakítását is fontolóra vette.

A sok rosszalló vélemény ellenére a terveknek megfelelően, augusztus 29-én megtartották az esküvőt. 

Laborfalvi Róza színésznői karrierje a házasság megkötése után is felfelé ívelt, a színházi kötelezettségeit össze tudta egyeztetni a háztartás vezetésével és férje írói pályafutásának támogatásával: például, miközben tanulta a szerepeit, kávét készített és kalácsot dagasztott. Mindent elkövetett azért, hogy Jókai teljes nyugalomban dolgozhasson, semmi se vonja el a figyelmét munka közben. Arra biztatta, hogy ne ragadjon le a cikkeknél és a rövidebb prózai műveknél, hanem regényeket is írjon. Azt szerette volna, hogy olyan magasságokba jusson íróként, amilyenekbe ő került színésznőként.

A házaspár kezdetben Laborfalvi Róza színházi fizetéséből élt,

aki a színpadi alakításaihoz hasonlóan otthon is „uralkodói szerepbe” helyezkedett, a már említett gondoskodás és támogatás sokszor nyomásgyakorlásban, ellentmondást nem tűrő irányításban öltött testet.

Egy legenda szerint ez esetenként odáig fajult, hogy az író csak akkor kapott enni, ha bemutatta feleségének az aznapra tervezett mennyiségű munkát. 

Ő vette rá arra is, hogy vonuljon be nemzetőrnek (habár férje ódzkodott a katonaságtól), a szabadságharc leverése után pedig menlevelet szerzett neki a Komáromot védő Klapka György tábornoktól, hogy biztonságban lehessen, és egy kis bükki faluban rejtegette. Emiatt Jókai édesanyjának haragját is sikerült eloszlatnia, aki korábban elítélte kettejük házasságát.

A színpadtól való visszavonulása előtt (aminek oka volt az is, hogy férjét minél jobban támogathassa) két évvel történt egy meghatározó esemény Jókaiék életében: az író egy hajókirándulás alkalmával eljutott a festői szépségű, magával ragadó hangulatú Balatonfüredre. Azonnal beleszeretett a Balaton északi partjának ékszerdobozába, és elhatározta, hogy telket vásárol ott. A füredi villa tizenhat év múlva épült fel teljesen, és több mint két évtizeden át jelentette a házaspár számára a nyugalom szigetét a tavaszi és a nyári időszakban. Akkoriban nem volt sok épület a közelében, inkább szántóföldek vették körül, ezért szemet gyönyörködtető kilátás nyílt onnan „a magyar tengerre”.

A házaspár nagyon szerette Balatonfüredet.

A hely az írónak a békességet és a kiapadhatatlan ihletforrást jelentette, és a makacs, hurutos köhögését is kezeltette ott. A felesége is örömét lelte a Balaton-parti hónapokban, ez idő alatt szintén megteremtette az alkotáshoz szükséges nyugalmat legendásan nagy munkabírású férjének.

Miután Jókai Mór reggelente szemrevételezte a növényeit (szívügye volt a villa kertje, ahová ritka, külföldről hozott rózsákat is ültetett), és elkészült az aznapra kirótt munkával, Laborfalvi Rózával gyakran elment sétálni a település gyönyörű panorámát nyújtó sétányára. Az eklektikus stílusban épült házban gyakran fogadtak vendégeket, akikkel – többek között – kártyázással múlatták az időt.

A „villa asszonya”, Laborfalvi Róza, mindent elkövetett azért, hogy férje és a látogatók jól érezzék magukat. Sokat foglalkozott a konyhával és az éléskamrával, és annak ellenére, hogy szakácsnőjük volt, ő maga is rendszeresen főzött – sőt, a szakácsnő munkáját is felügyelte. Különös gondot fordított arra is, hogy az általa elkészített ételek a lehető legjobb alapanyagokból készüljenek. Egyébként nemcsak ő, hanem Jókai Mór is otthonosan mozgott a tűzhely körül, Kakas Márton álnéven recepteket is írt. Kedvelt ételeik közé tartozott a hal (három-négyféle módon is elkészítették), valamint a paprikás csirke, a főzelékek és a töltött káposzta. A főételeket általában túrós csipedett, komáromi túrós lepény, vajas pogácsa és gyümölcsök (az író kedvence állítólag a görögdinnye volt) követték. A különböző fogásokat herendi étkészletben szolgálták fel.

A vendégek szívesen időztek a Jókai-villában, ahol kellemes hangulat és egy mozgalmas életet élő házaspár fogadta őket

„Néha minden szoba, szék, asztal, pamlag úgy tele volt mindenféle konyhai és éléstári készséggel, valamint Jókai szobája is papírossal, levéllel, kézirattal, újsággal és könyvvel, hogy ha odamentünk, alig tudtuk a kalapunkat hova tenni. De meleg szívet, jó szót mindenki talált” – mesélte az egyik vendég, Eötvös Károly, az Utazás a Balaton körül című könyvében.

Ahogy már említettem, sokak szerint kettejük házasságában Laborfalvi Róza „hordta a nadrágot”, a gyerekkora és a színházi élet kemény világa olyan akaraterővel ruházta fel, hogy céljai eléréséért képes volt minden falon átmenni.

Érzékeny lelkű, szelíd természetű férje nem is tudott szembeszállni vele – csakúgy, mint egyes színész riválisai, akik közül állítólag valaki külföldre volt kénytelen menekülni, hogy ott próbálja folytatni karrierjét.

Ugyanakkor Laborfalvi Róza a teljes behálózás ellenére is képtelen volt megakadályozni, hogy férje alkalmanként kikacsintgasson a házasságukból és zűrös szerelmi ügyekbe keveredjen.

Felesége előtt ezek nem maradtak titokban, aki kisebb-nagyobb botrányokat csapott, amikor fény derült az író aktuális viszonyára. Különösen nagy visszhangja volt a Lukanics Ottiliával folytatott románcnak, akit Jókai korábban gyámleányául fogadott. Egy idő után szenvedélyes érzelmeket kezdett táplálni a tüdőbeteg lány iránt, aki a tizenkilenc évesen bekövetkezett halála előtt nem sokkal a leveleit és a levágott haját elküldte az írónak – a csomagot viszont nem ő, hanem Laborfalvi Róza bontotta fel, aki minden bizonnyal hatalmas patáliát csapott. (Lukanics Ottilia volt az, akiről Jókai az egyik leghíresebb regénye, Az arany ember „amit Balatonfüreden írt” Noémijét mintázta).

  

Jókai és az elnyomó, zabolátlan természetű Laborfalvi Róza között kemény ellentétek voltak ugyan, az író nagyon szerette feleségét,

aki támasza és a legnagyobb múzsája is volt. A színésznő jelentős áldozatokra is képes volt férje karrierjének érdekében, 42 éves korától már csak jótékony célú előadásokban szerepelt, hogy megteremtse a Jókai politikusi és írói munkájához nélkülözhetetlen hátországot. Házasságuk az összes botrányt túlélte, közös éveiknek csak Laborfalvi Róza 1886-ban, tüdőgyulladás miatt bekövetkező halála vetett véget. A „nagy mesemondó” felesége iránti, annak holtáig tartó hódolatának talán leglátványosabb bizonyítéka az, hogy több regényének hősnőit mintázta róla.

A legjobban talán Mikszáth Kálmán szavai fogalmazzák meg, mit jelentett „Világszép Róza” a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának:

„Jókainak és az irodalomnak szüksége volt Laborfalvi Rózára. Ez az asszony ébren tartotta hiúságát, acélozta munkakedvét, nem engedte se elcsüggedni, se elbizakodni. Zsarnoka volt, aki uralkodott felette és jó szelleme, aki piedesztált építgetett alája.”

Nádudvari Péter 

Forrás: Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora; továbbá ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT