Keserédes világ

„Szép, ügyes. Nevelhet az úr színjátszónét belőle” – így jellemzi az újszülött Benke Juditot – a későbbi Laborfalvi Rózát – az alkalmi bábaasszony 1817. április 8-án egy kis miskolci házban. Apja, laborfalvi Benke József a miskolci teátrum igazgatója. Anyja, veleszdi Rácz Mária Zsuzsánna valamikor színésznőnek készült, ám az erős akaratú Benke egyszer s mindenkorra eltiltotta a pályától. Az engedelmes asszonyka onnantól a háttérből támogatja férjét.

Judit, illetve ahogy mindenki hívja, Juci, egy furcsa, keserédes világban nevelkedik. Rendszeresen megfordulnak náluk színházi emberek, többek között Déryné Széppataki Róza is, a kislány pedig azonnal a szívébe zárja a csipkés ruhás, selyemcipellős „nénikét”. Anyja azonban egyre többet betegeskedik – elveszi az erejét a sok vetélés, mire világra tudja hozni Juci öccsét, Bebust. Közben az apa felhagy a színi pályával, magiszter lesz a közeli Diósgyőr leányiskolájában. Tanítványai közül különösen kedves számára a francia származású Maron Marie. A lány nem különösebben okos, de szájtátva csodálja az ő „professzorát”. Több lehet ez köztük egyszerű tanár-diák viszonynál, ahogy az majd a későbbiekben be is igazolódik.

„Nevendékek! Dögönyözésre!”

Juci ekkoriban már lényegében egyedül gondoskodik a családról, neveli a csirkéket, eteti a disznókat, iskolába nem jár. Apjának azonban, még ha a nevelésébe nem is fektet sok energiát, tervei vannak vele: már tizenkét évesen színinövendéknek adná. Egykori pályatársai nagy nehezen lebeszélik, négy évvel később azonban már senki nem tántoríthatja el szándékától. Pestre viszi a még mindig csak tizenhat éves lányt, és Kántorné Engelhardt Anna gondjaira bízza – tanítsa meg a szakmára. „Koszt- és kvártélypénzt nem tud egyelőre fizetni, de jóféle falusi csomagokkal jő fel, ahogy az őszi termés bétakarodott” – ígéri.

Kántorné, akit annak idején maga Kazinczy Ferenc fedezett fel, ez idő tájt első vonalbeli tragika, bár a pénz őt sem veti éppen fel. Már lakik nála egy – szerinte tálentum nélküli – színésznőjelölt, bizonyos Schwartz Frici, aki az egyetlen ágy fiókrészében alszik – itt kap helyet Juci is. A lányok a mentorálásáért cserébe főznek, mosnak, takarítanak, de az ő reszortjuk a nagyasszony fáradt tajgainak masszírozása – ahogy akkoriban hívják, dögönyözése – is.

Statisztálás és másodrangú szerepek

Kántornénak azonban semmi nem elég jó. Egyre szidalmazza növendékeit, és bizony egy-két pofon is elcsattan.

Juci megszokni nem tudja új életét, és megszökik, majd rövid kitérő után tagja lesz a budai Várszínház társulatának, és felveszi a Laborfalvi Róza nevet, részben nemesi felmenői, részben pedig Déryné tiszteletére.

Kezdetben csak statisztálni engedik, aztán lesz egy-egy nyúlfarknyi szövege is. Egy este a nézők közt ott ül Kántorné is. A könyökére támaszkodva, gúnyos mosollyal nézi egykori tanítványát. Róza kihúzza magát, és a maga három mondatával –„Hívott a nagyságos úr? Nem lehet-é mindjárt? Ha! Ha! Ha!” – elkápráztatja a publikumot.

Az áttörés azonban csak nem akar megérkezni. Operára ott van Déryné, szomorújátékra Kántorné, naivának meg Hivatal Anikó, így a fiatal színésznő továbbra is másodrangú szerepeket kap, ennek megfelelő fizetéssel. Egy aprócska lakást bérelnek Fricivel, aki már színházi szállítóként tevékenykedik. Sokszor csak hitelre tudnak élelmiszert venni, ha pedig elfogy a hitel, savanyú uborkát vacsoráznak. Még szerencse, hogy Rózát elhalmozzák virággal a rajongói, a csokrokat ugyanis átveszi egy temetői árus.

A tűzzel játszik – és megégeti magát

A legnagyobb rajongója, Szigligeti Ede, a későbbi drámaíró, aki ekkoriban még csak a színészettel próbálkozik, nem túl nagy sikerrel. Róza szíve azonban már az éppen Kassán pályázó, de vendégként a Várszínházban is fellépő Lendvay Mártonért dobog.

Akinek, mint kiderül, felesége van, mégpedig a már említett Hivatal Anikó. Igaz, házasságuk igencsak viharos: elengedni nem tudják egymást, de hosszabb ideig elviselni sem, így többnyire más-más városban játszanak. „Szeress, akit akarsz” – mondja a nő csélcsap férjének, hiszen tudja, hogy az végül úgyis visszatalál hozzá. Lendvay pedig, akiben végtelen egyszerű és bűntudatra képtelen lélek lakozik, rendre él is a lehetőséggel, olyannyira, hogy több balkézről való gyereke is születik.

Róza tisztában van azzal, hogy a tűzzel játszik.

„Én szeretem magát” – áll Lendvay elé. – „Legyen olyan lovag, hogy… védjen meg engem azzal szemben, amit maga iránt érzek…” Annak persze esze ágában sincs megvédeni magától a királynői termetű, szép arcú fiatal lányt. Viszonyba bonyolódnak, amiből azonban a férfi hamarosan kihátrál. „Túl súlyos számára ez a szerelem” – mondja. Rózát a bánat mellett gyanús rosszullétek gyötrik, majd bizonyossá válik, hogy „úgy van”. A kétségbeesés és a remény harcából utóbbi kerül ki győztesen – Róza szentül hiszi, hogy a szíve alatt növekedő élet révén vissza tudja majd szerezni az ő Marciját. Előadásról viszik szülni, jobb híján Szigligeti házába, aki ekkor már nős, de továbbra is kiáll Róza mellett. A néhány órás Kisrózának Hivatal Anikó visz babakelengyét. Apjától egy papagájt kap, amit a pénztelen komédiás egy vénkisasszonytól udvarolt ki.

Forrás: Wikipedia/Benke Judit

A viszontagságok megerősítik

Rózának ekkor gyakorlatilag már nincs családja: anyja meghalt, öccse a minoritáknál tanul, apja – aki hogy, hogy nem, egykori tanítványát, Marie-t vette feleségül – lényegében kitagadja, mondván, hogy „bitang” gyermekével szégyent hozott a fejére. Lendvay éli világát. Frici azonban mindig ott van: a sajátjaként szereti Kisrózát, és amikor főzés közben felborul a melegítő, saját testével védi meg a kislányt a kiömlő borszesztől, amire kis híján rámegy a fél szeme világa.

A viszontagságok azonban nemhogy nem törik meg, hanem megerősítik Rózát – talán túlságosan is.

A nagy árvíz után, amiből épp csak megmenekül lányával, valami megfoghatatlan, könnyed bódulat árasztja el. Miért is kéne bárkinek is megfelelnie? – teszi fel magának a kérdést.

És életében először úgy enged közel magához férfit, hogy nem szerelmes bele – egymás után két mecénása is lesz. A jó híre már úgyis rég odavan, gondolja, és legalább megfelelő körülményeket tud biztosítani Kisrózának, valamint a Benke József második házasságából született Jozefának, aki Marie halála után szintén velük él.

Egressy tanul tőle, Vörösmarty és Széchenyi méltatja

A karrierje azonban egyre feljebb ível, pláne, miután az újonnan induló Nemzeti Színházban nyitás előtt három nappal, Megyeri Károly rendező kérésére átveszi Kántorné szerepét Schenk Eduárd Belizár című darabjában. Hogy a „húzónév” miért maradt távol, máig tisztázatlan. Mindenesetre a beugrás várakozáson felül jól sikerül. A kritikusok – köztük Vörösmarty – valóságos ódákat zengenek Laborfalviról, akit ezután már csak első vonalbeli színésznőhöz méltó feladatokkal bíznak meg. Ő adja Gertrudist Katona Bánk bánjában, Lady Macbethet Shakespeare Macbethjében, Lady Milfordot Schiller Ármány és szerelmében, hogy csak néhány alakítását emeljük ki. Játéka egyre letisztultabb, egyszersmind felszabadultabb – nem véletlenül emlegetik a mai napig a romantikus-realista stílus első hazai képviselőjeként, akitől még a híres Egressy Gábor is sokat tanult.

Rendkívüli tehetségét Vörösmarty is méltatja, Széchenyi pedig így fogalmaz: „Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha.” (búgó hang – a szerk.)

Laborfalvi Róza és Jókai Mór

Forradalom és szerelem

Szigligetiéknél ismerkedik meg a kisszobát bérlő Jókai Mórral, aki ugyan éppen betegen fekszik, de így is megakad a szeme a szépasszonyon. Róza nyolc évvel idősebb az ekkor még szárnyait bontogató írónál, így, bár csak úgy szikrázik körülöttük a levegő, megtartják a három lépés távolságot. Aztán 1848. március 15-én minden megváltozik. Aznap a színházban az eredetileg tervezett darab helyett a Bánk bánt játsszák, de csupán az első felvonásig jutnak, majd szavalatok és beszédek következnek. Többek között Jókai is szónokol, majd miután lemegy a függöny, a színpadról lefelé sietve megbotlik. Hogy, hogy nem, éppen Róza kapja el, és az ifjú forradalmár mellére ő tűzi fel a nemzetiszínű kokárdát.

Ebben a pillanatban a függönyt felhúzzák, a közönség pedig őrjöngő tapsban tör ki a jelenet láttán. Az éjszakát már együtt töltik Róza lakásán.

A szerelmesek hivatalosan is össze akarják kötni az életüket, környezetük azonban értetlenül áll a nem mindennapi helyzet előtt. Petőfi különösen vehemensen igyekszik lebeszélni Jókait a frigyről, még barátságuk megszakítását is kilátásba helyezi. „Egy fiatal ember nem vesz el egy többszörös családanyát, hogy aztán a fél világ a sógora legyen!” – jelenti ki. Magában Rózában is ambivalens érzések kavarognak. Úgy érzi, szerelméhez korban sokkal inkább Kisróza illene, aki ekkor már intézetben nevelkedik. Hónapig titkolja Jókai előtt, hogy Jozefa mellett saját gyermeke is van…

Jókai az életét köszönheti neki

A házasság minden tiltakozás ellenére megköttetik, a pár azonban nem lehet boldog. Jókai ugyanis Kossuth követőjeként a világosi fegyverletétel után veszélybe kerül. Róza menti meg Haynau bosszújától: egy bükki kis faluban, Tardonán bújtatja, miközben ő maga továbbra is Pesten játszik, majd a Komáromot védő Klapka Györgytől menlevelet szerez neki Kovács János néven. Mindezek láttán Jókai anyja is megenyhül menye iránt: bár korábban kitagadta fiát az örökségből házassága miatt, frigyüket pedig megátkozta, most keblére vonja Rózát.

Haynau leváltásával elmúlik a veszély. 1857-ben férj és feleség együtt jelenik meg a miskolci kőszínház megnyitásának ünnepélyes aktusán. „Mi ketten együtt, elválhatatlanul, múltban és jelenben élesszük, öntudatra serkentjük a nemzetet. Élőszóval az én angyalom – a holt, de maradandó betűvel én” – így emel poharat a díszlakomán Jókai, aki már sikeres író, és több regényhősnőjét feleségéről mintázta.

A magyar színjátszás nagyasszonya pedig lassacskán visszavonul, mondván, hogy nyugodt hátteret kell biztosítania férjének az alkotáshoz. No és persze feltehetően nem akart úgy járni, mint Kántorné, akit utolsó éveiben már csak jegyszedőként alkalmaztak a marosvásárhelyi színházban, vagy Déryné, aki szerepek híján szintén színész férjével vidékre költözött, és gazdálkodásból tartották fenn magukat.

Egyes források szerint házasságuk korántsem volt idilli, mivel az erős akaratú nő valósággal uralkodott a szelíd, csendes Jókai felett, míg mások inkább az önfeláldozását emelik ki. Akárhogy is, sok Jókai-művet közvetve Laborfalvi Rózának köszönhetünk.

Csúnya véget ér a család története

1886-ban megy el, utolsó éjszakáján még teátrálisan lépked végig a szobán egy földet söprő köpönyegben – szerettei úgy gondolják, ez volt az utolsó fellépése. Olyan űrt hagy maga után a magyar színjátszásban, amit aztán csak Jászai Mari tudott hosszú idő után betölteni.

Kisróza, mintegy megismételve anyja sorsát, szintén törvénytelen gyermeknek ad életet, akinek apja nem más, mint a kor egyik legnagyobb szívtiprójaként is emlegetett Andrássy Gyula gróf. A szintén Rózának keresztelt kicsit Jókai veszi a nevére. A legifjabb Róza akinek volt némi tehetsége a képzőművészetben, és Feszty Árpád felesége lett , valamint nevelőapja között jóvátehetetlenül megromlik a kapcsolat, mivel az író második feleségére, Nagy Bellára hagyományozza szinte a teljes vagyonát. Jókai Rózának nem születik gyermeke – és ezzel véget ért e szabálytalan család hol dicsőséges, hol szégyenfoltokkal tarkított története.

Mezei M. Katalin

 Képek: Wikipédia