A grófnő, aki mérget ivott, amikor a szeretője lelépett egy balerinával

–

Már a születése is egy meglehetősen pikáns történet része. 1934-ben a Literatura folyóirat így írt erről: „Egy Besobrasow nevű orosz tábornok lánya, Helén, a múlt század huszas éveiben hozzáment Apraxin Petrovics Sándor orosz államtanácsoshoz. A fiatal asszony, hogy-hogysem, megismerkedett Cseklész urával, Esterházy József gróffal. Beleszeretett, s még az Apraxinnal való házassága idején, 1830 október 16-án született tőle egy Júlia nevű lánya, aki azonban az Apraxin-nevet viselte s Apraxin Júlia néven szerepelt tovább is, akkor is, amikor édesanyja 1841-ben elvált az orosz gróftól és feleségül ment Esterházyhoz.

Apraxin Júlia tehát névszerint orosz nő volt, vére szerint magyar, Bécsben töltötte ifjúságát, de teljesen francia kultúrában növekedett fel.”

A XIX. századi magyar arisztokraták körében nem volt szokatlan, hogy ha valaki nem tudott (jól) magyarul, inkább az ellenkezője számított ritkaságnak. Főként azokra igaz ez, akik csak beházasodtak a magyar családokba. A legelőkelőbb hazai arisztokraták (Andrássyak, Károlyiak, Zichyek, Széchenyiek, Batthyányak) soknemzetiségű rokonsággal bírtak. Úgyhogy elég nagy feltűnést keltett a Habsburgokhoz sok szálon kapcsolódó Apraxin Júlia, aki az 1860-as években a magyar nyelv és kultúra szószólója és mecénása volt, lelkesen tanult magyarul, ezen a nyelven szavalt, sőt egy rövid ideig lapot (Budai Lapok) is kiadott, amelyben magyarul publikált.

De hogy került Bécsből Budapestre?

A fiatal lányt Bécsben érte az 1848-as forradalom, és tíz nappal Batthyány Lajos kivégzése után, 19 évesen hozzáment az egykori magyar miniszterelnök egyik unokaöccséhez, Batthyány Artúr grófhoz, aki igyekezett mindenáron bizonyítani lojalitását az udvarhoz, császári és királyi alezredesként szolgát a szabadságharc idején. A párnak kilenc év alatt három lánya és két fia született. Ezután Pestre költöztek, és Nádor utcai palotájukban híres-hírhedt szalont működtettek, amelyben egymásnak adták a kilincset a magyar szellemi élet kiválóságai. Szalonjukba járt többek közt Liszt Ferenc, Reményi Ede zeneszerző, Prielle Kornélia színésznő.

Apraxin szerette volna barátai közt tudni Petőfi özvegyét, Szendrey Júliát és Jókainé Laborfalvi Rózát is, de ők lenézték, hidegen bántak vele (mindössze 12 évvel vagyunk a szabadságharc után, és Apraxin orosz származású volt, ráadásul egy Habsburg-hű arisztokrata felesége).

Regények és szeretők

Apraxin Júlia nagy feltűnést keltett a városban. Pompás ruhákban korzózott, szórta a pénzt, nagy házat vitt, magánélete pedig kellőképpen viharos volt. Az újságírók imádták, sokat írtak róla. Batthyánynénak lételeme volt a nyüzsgés, imádott a figyelem középpontjában lenni. De magára nem üres hírességként, hanem komoly művészként tekintett. Nyolcéves kora óta írt: drámákkal és regényekkel is próbálkozott. Hiába beszélnek címmel jelent meg Párizsban 28 éves korában az első kötete, amelyet Eiluj Nixarpa szerzői álnéven publikált.

Nagy érdeklődés övezte munkásságát, de elsősorban nem a tehetsége, hanem a liezonjai miatt. Vécsey József báróért otthagyta férjét és gyermekeit. Sajnos, a férfi hamarosan lelécelt egy balerinával. Apraxin Júlia ekkor állítólag mérget ivott, de megmentették az életét.

E dráma után néhány héttel ismerte meg Molnár Györgyöt, a Budai Színház igazgatóját.

Ez az időszak (az 1860-as évekről van szó) kihozta Apraxin Júliából a magyar hazafit: tüntetően magyar ruhákban járt, minden magyar ügyet pártfogolt, Árpád-házi királyok temetkező helyén folyó ásatást finanszírozott. Külföldi tanulmányútra küldte Szerdahelyi Kálmán színészt; énektanárt fizetett Blaha Lujzának.

Számkivetetten élt

Arisztokrata családja közben megszakította vele a kapcsolatot, gyerekeit nem látogathatta. Még a gyerekeket nevelő anyja is – aki szintén nem élt éppenséggel apácaéletet korábban – ellene fordult, megpróbálta anyagilag kisemmizni a lányát, pereskedtek.

Egy ízben állítólag Apraxin apácaruhában próbált a gyerekei közelébe jutni, de rajtakapták, és férje a szolgálókkal dobatta ki.

Ha már így alakult, a kitagadott nő minden energiáját a tanulásba fektette, filozófiát, asztronómiát, anatómiát, magyar történelmet, irodalmat, sőt magyar közjogot is hallgatott. Sokat írt, regényeket, drámákat hazafias hangvételben.

Erős színésznői ambíciói is voltak, ami arisztokrata körökben szintén nem volt tolerált passzió azokban az időkben. Míg az alacsony sorból származó lányoknak a színpad az előbbre jutást, a jó partihoz segítő foglalkozást jelentette, és a pénzkeresetet, a felsőbb osztályok utódai számára a színészlét maga volt a lecsúszás, családjaiknak pedig nagy szégyen.

Apraxin Júliát nem érdekelte, mit gondolnak róla.

Választottja, a snájdig Molnár György, Budai Színházában lehetővé tette, hogy Batthyányné immár Budai Júlia néven komolyabb darabokban is fellépjen.

Színésznő, drámaíró, mecénás

Következő évei a színházban teltek. Első színdarabját, a Honfoglalókat a Nemzeti Színház mutatta be 1861 márciusában. Az ötfelvonásos dráma meglehetősen életszerűtlen és patetikus – Csilla egy tőrrel leszúrja magát, haldoklása közben földöntúli víziót lát a fényes nemzeti jövőről –, mégis sikert aratott. Molnár György visszaemlékezéseiben azt írta, a gyújtó darab hatására a fellelkesült közönség a színházból az utcákra vonult, „s ott tombolta ki keblének fölkorbácsolt hullámait”.

Az első próbálkozást újabbak követték, bemutatták például az Országgyűlési beszéd című vígjátékot, amelyet Apraxin dilettantizmusa miatt a sajtó kigúnyolt. A többi darab se kapott jó kritikát.

Irodalmi működése nem korlátozódott a színdarabírásra, publicisztikákat, elbeszéléseket, regényeket is megjelentetett, amelyek témái mind a hazafiság, a magyarsághoz tartozás körül forogtak, és összefogásra buzdítottak. Műveinek visszatérő karaktere az igaz szívű, magyarságában rendíthetetlen nő, aki élő lelkiismeretként emlékezteti a kiválasztott férfit nemzete iránti kötelességeire.

Arisztokrata körökben irodalmi működése is szokatlan volt, de botrányosnak mégis inkább színésznői karrierjét tartották. Az övéi elutasították, a közönség ugyanakkor nagyon kíváncsi volt a rangjáról önként lemondó asszonyra.

Színházi és irodalmi munkálkodása mellett Júlia bőkezű patrónus is volt: jelentős összegekkel támogatta többek közt a csőd szélén egyensúlyozó Budai Népszínházat.

Nagy szerelme a színpad maradt

1863-ban vidéki turnéra indultak Molnárral. Műsorát Apraxin egy-egy sikeres darab részleteiből állította össze, például a Szigetvári vértanúkból (Jókai), vagy a Bánk bánból. Jártak Kassán, Debrecenben, Miskolcon, Temesváron, Szabadkán, Szegeden és Kecskeméten. Mindenütt nagy ováció kísérte „Budai” Júlia fellépését, a lapok hozsannáztak. Molnár György emlékirataiból tudható, hogy „nyílt titok” volt: az előadásokból befolyó jövedelem egy részét a magyar emigráció, Kossuthék céljaira szánták. Fellépésük rettenetesen bosszantotta is a hatóságokat.

Már csak azért is, mert Apraxin mindenhol hangsúlyozta politikai nézeteit, Szabadkán állítólag levetette a vendéglő faláról Ferenc József arcképét, merthogy az bántja a szemét.

A vidéki turnéjuk után következett egy párizsi út, amelynek során a francia színpadtechnikát kívánták tanulmányozni. Apraxin Júlia elutazását indokló nyílt levelét 1863. április 5-én közölte a Hon című lap: „Fogadja, tisztelt szerkesztő ur, bucsumat, s közölje azt az egész nemzettel, és ha ellenségeim azt fogják mondani: hogy külföldre mulatságból és időtöltésből mentem, mondja meg nekik: hogy inkább ma feküdném le siromba, mintsemhogy szeretett magyar hazámat üres élvhajhászat és időtöltés végett elhagyjam, mintsem örökre elváljak ezen földtől, ezen nemzettől, mely nekem az egész világon a legkedvesebb; mert nincs gyászosabb, nincs rettenetesebb sir nekem, mint volna a számkivetés azon hazából, melyet imádok.”

A tanuláson kívül más tervei is voltak Apraxin Júliának. Elérte például, hogy egyik francia nyelvű regényéhez Dumas írjon előszót. De a színházzal befürdött, egy francia színésziskola vizsgaelőadásain kapott csak lehetőséget, komoly színpadokon nem.

Itthon viszont sokat beszéltek róla, köreiben úgy vélték, immár külföldön kompromittálja a magyar mágnásokat.

Az 1860-as évek közepétől keveset tudunk az életéről. Az bizonyos, hogy a remélt nemzetközi, színházi siker elmaradt. Kedvese, Molnár is elhagyta. Ezután újabb hányatott időszak következett az életében. A színházi világ kivetette, egykori nagyvonalúsága következtében rossz körülmények közé került: beteg lett, és állítólag éhezett. Mégis újra sikerült kiverekednie magát kilátástalan helyzetéből. Családjával szemben örökösödési pert nyert, majd hozzáment egy spanyol tábornokhoz. Párizsban élt, és általános megbecsülés övezte. Írói ambícióit sem adta fel, regényeket írt. Később Spanyolországba költözött, a férje meghalt, ő viszont egy év híján megérte az első világháborút.

Túlélt mindenkit. Azokat is, akik kibeszélték.

Forrás: ITT, ITT és ITT 

Literatura, 1934/9.

Kovács Eleonóra: Batthyányné (Budai) Apraxin Júlia. Széphalom 19. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2009.

Kiemelt kép: Budai - Apraxin Julia, mint Zrinyi Anna, 1863. Wien Museum Inv.-Nr. W 275.

Kurucz Adrienn