Hogy mit érdemes Sopronban csinálnod, ha odafúj a jó szerencse? Először is…

…borozz. Nyilván!

Jó, kezdjük az alapoknál! Ha Sopronban jársz, akkor mindenképp igyál meg pár pohár bort. A városban tett látogatásom során több borásszal is beszélgettem, akik megnyugtattak, hogy az idei szüret rég nem látott szép évjáratot hozott. Bónis Péter (a Bónis-Reitter Borászattól) még egy kedves családi történettel is megkínált: egy ízben amikor egy ismerősét bízta meg azzal, hogy a szüret során dobálja le a földre a még zöld szemeket, arra ment fel a szőlőbe, hogy jóformán az egész termés lent van a tőkék tövében. Így derült ki, hogy az illető, akinek ezt az érzékeny feladatot el kellett volna látnia, színtévesztő. 

Érdekes látni egyébként, hogy a fiatal borászokat, akiknek a családja generációk óta a szőlővel foglalkozik, végül mi terelte a bor irányába. Mert hiába örököl az ember egy családi vállalkozást, szőlőt vagy látja a szülők szenvedélyét, nem biztos, hogy ő is ebbe az irányba kezd érdeklődni, főleg, ha az egész gyerekkora arról szólt, hogy amíg mások nyaraltak, teleltek, fociztak, a vízparton játszottak, addig ő a szőlőben végezte a szülőkkel vállvetve a különféle szezonális mezőgazdasági munkálatokat.

A Stubenvoll Pince egyik tulajdonosa, Orosz Csaba családja például már az 1710-es évek óta szőlővel foglalkozik, ahogy a bemutatkozó anyagukban elmesélik, „a szőlő és a pince volt gyermekkoruk játszótere”, kamaszként ő és a a két testvére mégis hosszan győzködte az édesanyjukat, hogy adják el a szőlőt. Aztán, mire elvégezte az egyetemet, ráébredt, hogy mégiscsak szeretné továbbvinni a hagyományokat – és milyen jól tette, az egyik legjobb zöld veltelinit készítették el, amit valaha kóstoltam, de a kékfrankosuk sem utolsó, ők legfőképp ezzel a két szőlőfajtával szeretnék bemutatni a borok soproni karakterét.

A Pfneiszl lányok szintén a szőlőben nőttek fel, magukba szíva nem csak a föld szeretetét és megbecsülését, de a hedonizmust is, épp ezért lett a szlogenjük az, amit a szüleiktől örököltek: „Így szeretem az életet.”

Gyümölcsös ízvilágú kékfrankosukat nagyon ajánlom, akárcsak a Fekete gyöngy nevű vörösüket, ami 70 éves tőkék szüretéből készült. A Pfneiszl lányokat egyébként nem kellett az asztal körül szőlőtőkével kergetni, hogy borásznak álljanak, Birgit már 14 évesen erre a pályára készült, különféle külföldi pincészetekbe szegődött el már ilyen zsenge korban dolgozni, de a húga, Katrin Maria is lelkes borász – amikor épp nem tűsarkúban kínálgatja a borait, akkor a földeken traktort vezet, a mezőgazdaság szeretetét pedig a kislányának is szeretné továbbadni. Emellett empirikus tapasztalataim alapján bátran ajánlom a Bruckner Borászat, valamint a Taschner Bor- és Pezsgőház borait.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pfneiszl Estate (@pfneiszlestate) által megosztott bejegyzés

Persze, a soproni borról nem csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Taschner Tamás városnéző sétája során elmesélte a következő történetet: egyszer régen a soproni kocsmában kitöltötte a pincér a vendégnek a bort, ám amikor az belekóstolt a lőrébe, grimaszba rándult tőle az arca. Mire a főúr csak annyit mondott: „Csukja be a szemét, akkor le fog csúszni.” Igen ám, de amikor a fizetésre került sor, a vendég tíz pénzérme helyett csak ötöt tett az asztalra. A pincér kérdő tekintetére aztán annyit felelt: „Hunyja le a szemét, meglesz az!” 

A soproni bor egyébként ízre a a magas savtartalma miatt nem mindig volt a legjobb, ám épp ugyanebből az okból lehetett messzire szállítani.

…természetesen: sörözz!

Sopron nem csak a borokról híres, és itt most nem (kizárólag) a széles körben ismert Soproni sörre gondolok. Van ugyanis olyan borászfi, aki egyszerűen képtelen meginni a bort (kész csoda, hogy nem tagadta ki őt a család ezért), ilyen a fertőrákosi Krois Brewery társtulajdonosa, Mühl Erik, aki hátat fordítva a családi vállalkozásnak, sört kezdett el főzni, először csak hobbiszinten, de azért el-ellátogatott sok főzdébe tájékozódni, tanulni is. Aztán összeismerkedett Németh Gáborral, aki fél év Brüsszel után költözött haza, a sör szeretetétől átitatva. Ketten aztán létrehozzák a kisüzemi sörfőzdéjüket 2016-ban, több izgalmas sörrel robbanva be a piacra:

a Black Unicorn nevezetűről – ami már csak a címkéje miatt is sok nő kedvence – úgy tartják, igaz rá az egyszarvúak legendája, amely szerint a varázslatos lény szarvának pora minden méreg hatását közömbösíti, ugyanis szerintük a víz tényleg akkor lesz iható, ha sör.

Nekem egyébként a Káosz nevezetű ízlett a legjobban a szortimentből, bár az a keserűsége miatt inkább már a haladóknak való, Németh Gábor szerint is, aki ezzel kezdene ismerkedni a sörrel, annak egy életre elmehet e nedűtől a kedve. Nagy kár lenne érte!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Krois Brewery (@krois_brewery) által megosztott bejegyzés

…hisz ez nyilvánvaló: egyél!

Például babstercet, ami helyi specialitás: a szőlősorok közé ugyanis takarónak gyakran ültettek babot, mert nem árnyékolta be a tőkéket és a szüretet sem zavarta, az így termesztett bab után pedig nem kellett adót fizetni. Az egyik helyi legenda szerint volt egy férfi, akinek ugyan gyönyörű volt a felesége, ám rossz szakács volt: minduntalan odaégette a babstercet. A fiatalember aztán egy nap megelégelte a kozmás vacsorát, kivitte a főtérre, és azt mondta, aki ennek az asszonynak a főztjét képes megenni, az hazaviheti magával. Ám mivel a menyecske igen csinos volt, vállalkozó szellemű urak is akadtak bőven… míg aztán a férj észhez tért, és hazament bocsánatot kérni a feleségétől. Ő pedig végül megtanult jó babstercet főzni – de hogy ki, a feleség, vagy a férj, azt mindenki döntse el maga.

Ha az ember Sopronban jár, egyszerűen muszáj meglátogatnia a híres Gyógygödröt is egy pohár olcsó borért és velős pirítósért, már csak azért, hogy elmondhassa, volt ott. Eredetileg egyébként nem így hívták:

1963-ban nyílt Pinceborozó néven, aztán egyszer történt, hogy a házban praktizáló orvos a gyógyíthatatlan betegének azt tanácsolta, ha nála végzett, ugorjon le a talponállóba egy italért. Csodák csodájára a beteg meggyógyult, a helyet pedig állítólag azóta hívják Gyógygödörnek.

…hallgass Lisztet!

A zeneszerző ugyanis már kilencévesen Sopronban játszott nagyközönség előtt, és az útlevelében is soproninak (és magyarnak) vallotta magát – igaz, a hírek szerint a szekszárdi bor volt a kedvence. Taschner Tamás vele kapcsolatban egy vicces történetet mesélt el (hogy igaz-e, vagy sem, szerintem igazán mindegy): egy ízben a borozóban poharazgató zeneszerzőhöz odamerészkedett egy rajongója, és megkérdezte, szerinte mi a három legjobb dolog a világon. Liszt hezitálás nélkül rávágta: a zene, a bor, és a nők. Az illető ezen felbátorodott, úgyhogy még egy kérdéssel zavarta a művész urat: jó, jó, de ha a háromból egyről le kellene mondania, melyik lenne az? Liszt elgondolkodott, aztán azt mondta: a zenéről. A rajongó még mindig kíváncsi volt, úgyhogy megkockáztatta a következő kérdést is: no és ha a bor és a nők között kellene választania? Mire Liszt: „Attól függ, melyik évjárat.”

…érezd jól magad!

Egy ekkora cikk igazán kicsi felület arra, hogy mindazt a sok remek programot részletesen felsorolhassam benne, amit még Sopron tartogat az odalátogató számára, úgyhogy végül pár gyors ajánlás, a teljesség igénye nélkül:

  • sétálj fel a Tűztoronyba, és onnan nézz le a városra;
  • látogass el a Harrer Csokoládéműhelybe;
  • ebédelj egy jót a Bojtorina Vegan Kitchenben; vagy
  • kóstold meg a Veritee-Herba különleges lekvárjait, amelyeket a természetgyógyász tulajdonosok cukor hozzáadása nélkül, aszalt gyümölcsökből főznek.

Kellemes utazást mindenkinek!

Fiala Borcsa