Soproni óvodabezárások: tiltakoznak a szülők, akár népszavazást is indítanak ellene

–

„Két óvodát bezárnak, többet pedig átcsoportosítanak Sopronban, ahol a tervek szerint emiatt 20 százalékkal megemelik a csoportban maximálisan megengedett gyereklétszámot – döntött az önkormányzat február 27-én” – írja az Eduline.

Később kiderül, hogy nemcsak Sopronban, hanem az ország több pontján, például Szentesen és Debrecenben, de a fővárosban is bejelentették ugyanezt az intézkedést. Bezárások, összevonások lesznek szeptembertől például Csepelen, Újpesten és Rákospalotán is.

Egyetlen fenntartói tollvonással „megoldódik” a pedagógushiány

„A pedagógushiány, egyes óvodák alacsonyabb gyereklétszáma, az óvodák működtetésre fordítható pénz hiánya, a szakmaiság hiánya, a gyerek- és családközpontúság teljes hiánya, valamint a sok helyen még kisebb létszámú csoportokkal működő, még kihasználatlan egyházi óvodák »helyzetbe hozása« érdekében kezdődtek el az óvodabezárások, óvodaösszevonások szerte az országban” – kezdi Bajzáth Mária, aki a mesepedagógia módszertanának kifejlesztője-oktatója, és aki országszerte tart pedagógusoknak módszertani képzéseket.

Hozzáteszi: így egyetlen fenntartói tollvonással „megoldódik” a pedagógushiány, sőt egyes helyeken elbocsátások is lesznek. „A kormány az önkormányzatokra háríthatja a felelősséget, de az irány a belügyminisztérium oktatási célkitűzéseire rímel” – mondja.

Az, hogy mi lehet ez a bizonyos célkitűzés, Bajzáth Mária szerint „nem más, mint az, hogy minél kevesebb kormányzati forrást felhasználva, minél több gyerek nevelési és oktatási feladatát »letudhassák«. Az már mindegy nekik, hogy milyen minőségben.”

Ez az átszervezés óhatatlanul is megnövelheti a csoportok létszámát, így akár 30 fő is összezsúfolódhat egyetlen csoportban, vagy még ennél is több. Azt régóta tudjuk, hogy a minőségi oktatáshoz elegendő tér is szükséges, ezzel kapcsolatban idézte a szakértő az idevágó rendeletet: „A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerint: »A csoportszobában legalább 2 m²/fő területet kell biztosítani.«” 

Azt is hozzáfűzi, hogy a csoport magas létszáma a 3–6 éves korú gyerek számára amúgy is fokozott stresszforrást jelent. Így biztos, hogy még kevesebb pedagógusi figyelem/idő jut egy-egy gyerekre. A differenciálás lehetősége pedig a nagyobb létszámú óvodás csoport esetén teljesen ellehetetlenül, ahogy az átlagtól eltérő fejlődéssel bíró gyerekek integrálása is fokozott nehézségekbe ütközik. A közösségi együttműködés tanulásának kezdeti szakaszában, az óvodás korosztálynak még kisebb létszám mellett is számos konfliktussal és kihívással kell megbirkóznia.

„Minden korszerű pedagógiai program a kisebb létszámú óvodai csoportok mellett érvel, minden gyerekközpontú oktatáspolitika, kisebb létszámú óvodai-iskolai csoportok létrehozásán dolgozik. A mennyiség helyett a minőséget helyezi fókuszba. A magyar »oktatáspolitika« azonban szembemegy minden tapasztalattal, kutatási adattal és tudományos ténnyel”

– szögezi le Bajzáth Mária.

Jönnek az iskolásított óvodák

Úgy tűnik, hogy az egész óvodai rendszert át akarják alakítani kormányzati szinten, mert az is nemrég derült ki, hogy egy új tervezet szerint az iskolába készülő gyerekek külön iskolaelőkészítői programban vesznek majd részt, így pedig elszakítják őket a csoporttársaiktól.

Bajzáth Mária is rámutat arra, hogy számos szakmai és szülői szervezet fogalmazott meg ellenvéleményt, tiltakozást ezzel kapcsolatban. „Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar és a Soproni Benedek Elek Pedagógiai Kar a közfelháborodást kiváltó módosítási javaslat kapcsán megfogalmazott állásfoglalása szerint, az óvodák iskolásítása, a nagycsoportos gyerekek csoportból való kiemelése nem szolgálja a gyerekek »mindenek felett álló érdekét«” – mondja.

A mesepedagógus február 21-én írt is emiatt egy nyílt levelet a köznevelési helyes államtitkárhoz, többek között olyan kérdéseket belefogalmazva:

Két hétköznapi hős

Borosné Bognár Petra és Regényiné Tóth Judit két érintett szülő, akik Sopronban békés, politikamentes demonstrációt szerveztek a Polgármesteri Hivatal elé arra az időpontra, amikor a közgyűlés napirendre tűzte a szavazást a soproni óvodák racionalizálásáról. A döntést már tudjuk. A négy ellenzéki képviselő kivételével a többiek mind úgy döntöttek, hogy a gyerekek nem számítanak.

Megkerestem a két bátor anyát, akik nyíltan kiálltak a gyerekeik érdekében, és arról érdeklődtem náluk, hogy milyen terveik vannak most, amikor minden tiltakozás dacára mégis megszületett ez a kedvezőtlen döntés. Borosné Bognár Petra azzal kezdte, hogy épp mára, vagyis péntekre hívtak össze egy rendkívüli szülőit, amit mindenképpen megvárnak, de a helyi népszavazás elindítása sem esélytelen.

„Sopron hivatalos lakosságának száma nem túl nagy, helyi népszavazási indítványt lehet beadni, és ha megvan a szükséges támogatottság, akkor azt kötelezően ki kell írnia az önkormányzatnak. Ez is egy lehetséges út.

Szerveztünk egy következő tiltakozást is most vasárnapra. A soproni lakosok többsége tiltakozik az önkormányzat döntése ellen.”

Azt mondja, a „racionalizálás” hátterében az önkormányzat pénzhiánya áll. „Nincs pénz az ovik fenntartására, és ezért ott spórolnak, ahol tudnak. Ezt mutatja az is, hogy 16 embert bocsátottak el a polgármesteri hivataltól. Az önkormányzati fenntartású bölcsődéket is fizetőssé tették idén februártól. Napi gondozási díj van: 700 Ft a gondozási díj/nap + 900 Ft az étkezés.”

Regényiné Tóth Judit pedig arról beszél, náluk „nagyon nyomják”, hogy a Hillebrand utcai evangélikus óvodába kellene íratni a gyerekeket, de az csak 2026-ban indul. „Hogyan írathatnám be oda a gyerekemet 2025 szeptemberében, ha még meg sem nyílt?

Teljes fejetlenség van. Félinformációkkal akarnak minket megetetni.”

Borosné Bognár Petra szerint a fenntartók is félinformációkkal dolgoznak. „Nem látják át a helyzetet. A városnak azon a részén, ahol ez a nagyobb ovi működik, és ahova valószínűleg minket is átcsoportosítanak, ott van még egy óvoda, ami szintén ilyen alacsony létszámú. Ha megkérdezték volna az intézmények vezetőit, sokkal észszerűbb dolog lett volna azt a két ovit összevonni, ami fél létszámmal megy, és nem bevonni oda egy olyat, ami majdnem teljes létszámmal megy.”

Regényiné Tóth Judit abba is beavatott, hogy a Gesztenyés körúti óvoda valóban kisebb létszámmal működött, és ott a szülők is abszolút belenyugodtak ebbe a döntésbe, de a Halász utca B épületébe járó ovisok szülei teljesen értetlenül állnak a döntés előtt.

Bár kifejezetten politikamentesnek hirdették meg a demonstrációt az anyák, Magyar Péter mégis megjelent az eseményen. Felmerült bennem a kérdés, hogy ezzel vajon használt vagy inkább ártott-e az ügynek. Borosné Bognár Petra azt mondja, hogy a városvezetők szavazásának végkimenetelén nem változtatott, de a hírértéke megnőtt az ügynek. 

Amikor Borosné Bognár Petrát arról kérdezem, van-e terve arra az esetre, ha ezen a döntésen nem lehet már változtatni, azt mondja, neki egy célja marad ebben a helyzetben: valamilyen úton-módon kiharcolni, hogy a gyereke az óvó nénijével maradhasson.

„Odaviszem, ahova kell. De ezt a négy és féléves gyerekem is határozottan kijelentette, hogy csak akkor hajlandó másik oviba elmenni, ha Andi néni és Enikő néni ott lesz. »Ha ők nem lesznek ott, akkor én hazamegyek.«”

Ha mindent megpróbálnak, és nem sikerül, akkor azt kell néznie, hogy a négy és fél éves gyereke a lehető legjobban jöjjön ki ebből. Ez persze csak akkor lehetséges, ha az óvónőivel maradhat, és talán a csoporttársaival is. 

Regényiné Tóth Judit szerint erre nincs sok esély, az egyik óvó nénijüktől már biztosan búcsúzniuk kell, hisz határozott idejű a szerződése, és valószínűleg a másik sem marad náluk. 

Két hete még az anyák egyike sem gondolta volna, hogy a város főterén szónokolnak majd egy olyan demonstráción, amit ők maguk szerveztek. Azóta azonban igazi hétköznapi hősökké váltak. „Engem nagyon felemel” – mondja Borosné Bognár Petra –

„Nagyon féltem ennek az utóhatásától, de látom, hogy sok száz ember áll mellettünk, mögöttünk, és elenyésző az, aki nem érti, hogy miért csináljuk. Tényleg felemelő érzés, hogy ennyien támogatnak. Meg hogy ebbe bele mertünk állni.”

Regényiné Tóth Judit kiemeli: mindegyik társadalmi rétegből teljes a támogatás, függetlenül attól, ki milyen politikai platformon van. 

„Mindenki erről beszél most a városban, mindenki fel van háborodva, hogy mi lesz a pici ovisokkal. Pedig az önkormányzat úgy kommunikált erről, hogy »ez csak arra tartozik, akinek gyereke van«” – hangsúlyozza.

Az, hogy pedagógusok csak névtelenül mernek nyilatkozni, 2025-ben, Magyarországon sajnos kortünet

Bajzáth Mária kötött össze egy nevét nem vállaló soproni óvónővel, aki úgy tűnik, nem tarthatja meg az állását. Forrásunk, aki a cikkben Zitaként szerepel a továbbiakban, azt mondja, múlt hétfőn tudta meg, hogy veszélyben van az állása.

„Nem minden teljes óvoda érintett. Vannak, amelyeknek csak tagintézményei, és vannak olyanok is, ahol csak csoportok. Hétfőn az összes óvodaigazgató szólt, hogy bezárások lesznek. Annyi volt a tájékoztatás, hogy aki véglegesítve van, azt megpróbálják elhelyezni, de mindenféle konkrétum nélkül. Aki pedig szerződéses, azt sajnos nem tudják átvenni. Mivel a dadusok létszáma fix, ezért nagyrészüket elbocsátják” – meséli.

Neki, és rajta kívül még körülbelül tíz-tizenkét óvodapedagógusnak határozott idejű szerződése van. Általában két-három évig tart, amíg valakit véglegesítenek. Aki kevesebb ideje dolgozik egy helyen, mint két-három év, annak borítékolható, hogy most elküldik. A 69-ből 51 dolgozót tartanak meg, és ez eléggé felháborítja a szülőket.

Zita elmondása szerint minden óvodában nagyon erősen érezhető a szülői jelenlét, rengeteget segítenek, kvázi kiegészítik az állami hiányosságokat. „A szülők festik ki a termeket, eszközöket vásárolnak nekünk, minden óvodában megteszik, amit csak lehet. És mellettünk állnak most is mindenben.

Fontos hangsúlyozni, hogy mindenkinek a gyereke a legféltettebb, legdrágább kincse. Mi is így viszonyulunk hozzájuk, főleg azok, akik maguk is anyukák.”

Nem tudni még, mi lesz, de az óvodaigazgatók és a tagintézményvezetők próbálnak segíteni: ők inkább elszenvedői és kényszerű végrehajtói ennek az egész ügynek. Zita azt mondja, hogy nemcsak óvodákat akarnak bezárni, hanem egyéb önkormányzati intézményeket is. „Ez egy hosszú folyamat része. Évek óta tart, hogy az egyháznak akarják kiszervezni az intézményeket, hogy ne nekik kelljen fenntartani.

Valamit egy tollvonással eldöntenek, aztán pedig rátolják az óvodaigazgatókra, hogy oldják meg a feladatot. Az, hogy kinek a bőre árán sikerül megoldást találni, nem számít.

A másik kérdés, ami nagyon foglalkoztat bennünket, hogy miért most? Amikor még azt sem tudják, mert csak áprilisban derül ki, hogy mi lesz a nagycsoportosokkal. Azt se tudják, hogy alakulnak a csoportok, és mennyi pedagógusra vagy pedagógiai asszisztensre lesz szükség a csoportok szétszedése miatt. Vagy lehet, hogy ők már tudják, csak mi nem? Mert mindent mi tudunk meg utoljára, és a szülők” – taglalja. 

Ahogy az óvodai nevelés országos alapprogramjában is szerepel: a gyereknek az állandóság, a bizalmat és szeretet sugárzó környezet a legfontosabb – ezzel a döntéssel épp ez sérül jelentősen.

De nemcsak a gyerekek sérülnek, hanem a velük foglalkozó szakemberek is, Zita nem titkolja, hogy nagyon nehéz így bemenni a csoportba. „Nekünk kell megnyugtatni a szülőket, és ezt az állandóságot, bizalmat, nyugalmat, szeretetet továbbra is fenntartani úgy, hogy mi sem tudjuk, mi lesz. Mert nincs kommunikáció, nem kapunk információt, és mégis nekünk kellene megnyugtatni a szülőket meg a gyerekeket. Nem szabad látniuk, hogy mi zajlik bennünk. Nagyon nehéz ilyen körülmények között dolgozni.”

A város lakossága elég egyértelműen a gyerekek és az óvónők pártáján áll, még azok is, akiknek nincs gyerekük:

„Ez olyan dolog, ami mindenkit érint. Aki azt hiszi, hogy megmenekült az óvodája, mert ez az átszervezés most őt nem érinti, az téved. Az az ovis tömeg, ami kikerül az egyik intézményből, valahova be kell hogy zsúfolódjon. Van, akinek a szerződéses óvónénije ki lesz onnan téve, és jön egy olyan helyette, akit nem is ismer. Folyamatosan alakulnak a csoportlétszámok, nagy lesz a mozgás.

Nem lehet rákényszeríteni senkit, hogy olyan óvodába vigye a gyerekét, ami neki nem szimpatikus. Arra se lehet kényszeríteni valakit, hogy egyházi óvodába vigye a gyerekét, ha egyébként ő nem vallásos. Ez elég súlyos etikai probléma”

– jelenti ki Zita.

Nagy kérdés, hogy ha nincs miből fenntartani a régi óvodákat, amikor miből épülnek az újak? Zita nagyon fontosnak tartja megjegyezni, hogy az önkormányzat a soproni adófizetők pénzéből adományozgat úgy, hogy a polgárok erről nem dönthetnek:

„Telket, hozzájárulást, komoly összegeket adnak. Cserébe meg óvónőket küldenek el az önkormányzati intézményekből. Itt hatalmas kérdőjelek vannak. Most is azt szajkózzák, hogy »épül egy új óvoda«. Persze! De csak jövőre adják át.”

Senki nem érti, miért nem lehetett ezt az intézkedést több ütemben, kisebb átmenetekkel végigvinni. Vagy miért nem akkor lépték meg, amikor már átadták az új óvodát, hogy a dolgozóknak is legyen helye, és a gyerekeknek is?

„Igen, szuper óvodák épülnek, a XXI. század követelményeinek megfelelnek, de egyrészt nem lehet rákényszeríteni a szülőkre-gyerekekre a vallásos mivoltot, másrészt pedig van, ami még el sem készült” – folytatja Zita.

„Cserben lettünk hagyva”

Azt mondja, sokan úgy érzik, cserben lettek hagyva. „Mi, a dolgozók, a gyerekek és a szülők is. Mindenki azt gondolná: az a legvégső megoldás, hogy a gyerekeken spóroljanak. De kihúzták a lábunk alól a talajt. És úgy, hogy információ sincs mögötte. Nem hibáztatom az óvodák vezetőit, mert az is elképzelhető: megtiltották nekik, hogy információt adjanak át, és az is lehet, hogy nekik sincs” – hangsúlyozza Zita, hozzátéve: ismer olyan csoportokat, ahol három év alatti gyerekek is vannak.

„Ők az óvónőkön csüngtek, eszméletlenül kötődtek hozzájuk. Most egy ilyen kiscsoportost bedobnak egy új környezetbe? Abba senki nem gondol bele, hogy milyen mély lelki sebeket ejthet ez rajtuk. Mintha nem is érző lényekről lenne szó, hanem A-pontból B-pontba pakolható kis csomagokról, pedig ez messze nem így van.” 

Az iskolások már régóta szenvednek ugyanettől, de az, hogy most az ovisok biztonsága is megszűnik, annak tényleg beláthatatlan következményei lehetnek. 

Egyelőre teoretikus kérdés, hogy mi lesz, ha nem sikerül helyben munkát találnia óvónőként. Zita azt mondja, jelenleg a környező falvakban se nagyon van lehetőség. „Attól félek, hogy a szakmámban sem sikerül elhelyezkednem. Nyilván nem véletlenül választottam ezt a hivatást, tényleg imádom a gyerekeket. Ők őszinték, minden megvan bennük, ami sok felnőttből hiányzik már: a rácsodálkozás, a kedvesség, az önzetlenség, ezek a legfontosabb emberi tulajdonságok. Jó ezt köztük átélni. Nem akarom, hogy ezt elvegyék tőlem. Ezért sem tudok belenyugodni. Nagyon reménykedem abban, hogy talán mégis lesz helyem. De az is lehet, hogy akkor meg valaki mástól veszem el, valaki mást tesznek az utcára, sajnos semmit nem tudok.”

Zita szerint azt is nagyon fontos kiemelni, hogy ez egy kölcsönös bizalmi kapcsolat, és egy kölcsönös kötődés, ami oda-vissza él.

„Én ragaszkodom hozzájuk, mert úgy, ahogy vannak, szeretem őket, és ők is szeretnek engem.

Ez az óvodapedagógus feladata, hogy minden gyerekben meglássa azt, ami szerethető. És mindegyikben van valami, kivétel nélkül, amit szeretni, imádni lehet.

Ezért rossz, ha belegondolok abba, hogy néhány gyereket én soha többé nem látok, akkor… nem is tudok mit mondani, összetörik a szívem. Az óvodai csoportban lévő gyerekekkel több időt töltök, mint a sajátommal.

Minden fennköltség nélkül, ők tényleg olyanok, mint a saját gyerekeink. A szívünkön viseljük a sorsukat, és NAGYON aggódunk értük. Ugyanakkor a szülők aggodalmát is átérezzük.”

Sopron a magyar óvónőképzés egyik fellegvára, és tényleg nagyon büszke az óvodapedagógusi képzésére, de Zita bele sem mer gondolni abba, hogy azok, akik most kezdték ezt a képzést, vagy most fogják befejezni, vajon mit érezhetnek.

„Mekkora bizonytalanság és mennyire kilátástalan a helyzet. Őket is rettenetesen sajnálom” – mondja, és így folytatja:

„A biztonságban benne van az embereken kívül a környezet is, és társak. Egyszerre mindent elveszíthetnek a gyerekek. Ez egy komplex egység, és úgy is kell erre tekinteni.”

Zita azt mondja, a sorsuk azon múlik, hogy mit tudnak majd elintézni az óvodavezetők, akik azon dolgoznak a háttérben, hogy mit és hogyan lehetne megvalósítani, hova lehetne gyerekeket elhelyezni.

„Csak az a baj, hogy többnyire nem arról van szó, hogy 16-18 főt valahova benyomjanak, hanem arról, hogyan lehet őket integrálni az új környezetbe. Ők is próbálkoznak, de attól félek, hogy nem veszik figyelembe, kik azok, akik barátok, kik ragaszkodnak egymáshoz, melyik gyerek melyik óvónőhöz passzol. Azt például, kinél lenne a legjobb helyen egy szorongó kisgyerek, a saját nevelőik tudják, de minket nem kérdeztek meg.” 

Bár nagyon nehéz lehet igazságosan dönteni, hisz minden érintett sérül valamiképp, Zita bízik abban, hogy lesz valami megoldás, hiszen, ahogy mondja, kicsi gyerekekről van szó, akiknek a biztonságos kötődés megvalósulása nemcsak a gyerekkorukat, hanem az egész életüket meghatározza. „Milyen lelki töréseket szenvednek el? Mi lesz velük? Hatalmas kérdőjelek vannak. Tíz napja nem alszom. Harcolunk, és néha vannak hullámvölgyek, de egymást is próbáljuk megtartani. Azt se felejtsük el, hogy a párban dolgozó óvónők is társak, ez egy nagyon erős szövetség. Óvóhálót kell szerveznünk magunk köré, hogy legyen, ami megtart bennünket!”

Mi pedig azzal is erősíthetjük ezt a óvóhálót, ha aláírjuk a soproni ovik megmenetéséért EZT a petíciót.

Both Gabi