–

Ülök a konyhámban, és teát szürcsölök. Bámulok ki az ablakon, odakint fák, meleg. A hőmérséklet egyre nő, a héten már huszonöt fok is lehet, legalábbis ezt mondja az időjárás-előrejelzés. 

Közben a tavalyi nyárra gondolok, amikor ilyen időben napos teraszokon ültünk a barátaimmal, sört rendeltünk, világosat vagy cseresznyepirosat, és a legvadabb álmainkban se képzeltük, hogy egy évre rá olyan világ jön, amiben ezt nem tehetjük meg. 

A söröskorsókon átsütött a napfény, a folyékony kenyér milliónyi arany szikrára törte a sugarakat, belekortyoltam a hideg italba, és élveztem, ahogy lehűti a testem. 

Szeretem ezt az italt… most ez jut eszembe, ahogy ülök a konyhában, és teát szürcsölök. Az itthoni sörözéssel sincs bajom, de nekem igazából kell hozzá egy éttermi terasz (vagy legalábbis kocsma), kellenek hozzá barátok, és kell a meleg. A legjobban a társaság hiányzik a söröm mellé. A fesztiválok, ahol összekapaszkodva fogtuk a hordozható, műanyag poharunkba az aznapi betevőnket, és amikor a kedvenc zenekarunk játszott, akkor úgy ugráltunk, hogy közben a sárga nedű szépen kilötyögött. Sör folyt a combokon, meg a póló alá. Sör végig a karunkon. Lenyaltuk. Nem számított.

Poros, vidám, gőzös fesztiválok és a sör.
Aranyszínű ital fölötti beszélgetések a teraszokon.
Egymás nyakába borulások.

Késői randevúk a hetedik kerületben, végigjárva az összes kocsmát, olyan fiúkkal, akik nem vagánynak tartják azt a lányt, aki sörrel flangál, hanem természetesnek. 

Emlékszem, milyen volt apa sörébe belekortyolni legelőször, talán hétévesen. Keserű volt, és nyávogtam, hogy lehet ezt meginni. Apa meg nevetett, „te kis bolond, ez nem neked való”. Akkor kerek perec eldöntöttem, soha nem fogok ilyet inni, mert büdös és savanyú, olyat csak az egyébként is fura férfiak isznak, akik annyira erősek, hogy ők bírják a savanyút meg a büdöset. Kislány voltam, aki nem tudja, miket beszél. 

Aztán a művészeti suli kolijában ittam a táncos fiúkkal, üvegezés közben, mert menőnek akartam tűnni, azt szerettem volna, ha befogadnak. Majd kiszöktünk Krisztikével a Rákóczi sörözőbe, a Búza téri piac mellé, ahol olcsó söröket vettünk a zsebpénzünkből. Átlógtunk a Tequila pubba, ahová rockerek jártak, és bámultam a pultost, amíg Krisztike a sarokban smárolt. A pultos izmos karján végigcsurgott a hab. Nevettünk, flörtöltünk, de mennyit! Nagylánynak hittük magunkat, pedig csak vagánykodó kis szarosok voltunk.

Aztán ittam sokkal jobb söröket, mint amilyeneket tinédzserként a füstös, Symphonia-szagú lebujokban, vagy hátul a garázsban, odahaza, Tiszalökön, a szomszéd suhancokkal, akiknek zenekaruk volt még akkoriban. 

Ittam igazán jó söröket, szép éttermek teraszán, majd, mondjuk úgy, minőségileg megbízhatókat a fesztiválokon, a fele mindig a pólómon és a combomon landolt.

Ittuk összekulcsolt kézzel, a haverjaimmal, ittam randikon, és amikor ittam, akkor mindig nyár volt, és sosem voltam egyedül.

A sörözés óhatatlanul összekapcsolódik a társasággal és a nyárral, meg a zenével.

Ha sörözöm, akkor nem tudok egyedül otthon kussban ülni, és tévét bámulni vagy nézni ki az ablakon.

A sörben benne vannak a fesztiválok emlékei, a barátaimmal való találkozások, a habjában pedig ott vannak a túl jól sikerült meg a benézett randevúim is.

A sörhöz kelletek ti is, hogy itt legyetek velem, hogy együtt vitassuk meg a világot, együtt ugrabugráljunk a Vad Fruttikon, meg a Szigeten valami ismeretlen, külföldi, de egész jó zenekarra.

Tavaly nyáron, a SZIN-en

A sör buborékjai egyébként is öblös nevetések, a habja pedig kielégülés. Rövid, gyorsan elpárolgó, az orrodba felkúszó eksztázis. 

Várom a nyarat. Hiányoznak a barátaim. Hiányoznak a koncertek is. 

Lesz még nyár, lesz még sör… kocsmákban, fesztiválokon, teraszokon. 

Lesz még szerelem. 

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Westend61