Kalandozz Chihiróval – ezúttal Zeneországban

Szükségünk van a varázslatra, pláne nehéz időkben – nagyjából ez volt a coelhói konklúzióm még két évvel ezelőtt a karantén alatt, amikor szabályosan ráfüggtem a Ghibli Stúdió csodavilágára (arról, hogy mit taníthatnak felnőtteknek a stúdió alkotásai ITT írtam).

Természetesen nem én vagyok az egyetlen, akit magával ragadott az anime műfaja. A Ghibli Stúdiónak 1985-ös megalakulása óta – ami Mijazaki Hajao mellett Takahata Iszao rendező és Szuzuki Tosio producer nevéhez fűződik – számos csodás alkotást köszönhetünk, amelyek nemcsak Japánban, hanem világszerte is óriási rajongótáborral rendelkeznek. Épp ezért biztos, hogy nem csak számomra jelent örömöt, hogy a Magyar Zene Házában szeptember 4-én egy koncert keretein belül idézik meg azt a különleges világot, amit a Ghibli Stúdió a vászonra varázsolt. A koncerten nemcsak a stúdió messzi tájakra repítő filmzenéi szólalnak meg zongorán, hegedűn, csellón és énekhangon, hanem a nyugati klasszikus zene – Händel, Liszt, Puccini és Cassadó – csodás dallamai is. Nem is gondolná ugyanis az ember, de a két világ között mély rokonság fedezhető fel… Bővebb infókat a koncertről ITT találsz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Magyar Zene Háza (@magyarzenehaza) által megosztott bejegyzés

Simogasd a lelked lágy sanzonokkal Orbán Bori ingyenes koncertjén

Kevés hangulat illik jobban az őszhöz, mint a sanzonok világa, amelyek olyan lágyan burkolnak be, mint a legfinomabb takaró egy esős napon.

Orbán Bori jazz- és sanzonénekesnő pedig kétség kívül a műfaj egyik legfigyelemreméltóbb hazai művelője. Előszeretettel nyúl vissza Karády Katalin dalaihoz, de tavaly megjelent első saját lemeze is Ma chanson címmel, amelyet Miquéu Montanaro írt és a Kaláka Kiadó adott ki. Bori rendszeresen lép fel a Virage de Piaf nevű zenekarral, akikkel sanzonokat, bossa novákat és kezdeti hot jazz zenéket adnak elő – szeptember 9-én is velük lép színpadra Újlipótvárosban, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházban. A koncert ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. Bővebb információt a koncertről ITT találsz.

Forrás: Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház

Családról, kapcsolódásról és örökölt sorsokról a kortárs irodalomban – Rubin Eszter és Gurubi Ágnes irodalmi estjén ott a helyed!

Két szerző és két regény, ami a családról, nemzedékeken átívelő szorongásokról és traumákról, terhelt kapcsolódásokról szól. A múltról, ami folyamatosan ott kísért a jelenünkben is, visszhangzik a mondatainkban, tetteinkben – sok esetben nagyon is öntudatlanul.

Felmenőink múltja ugyanis nem múlik el velük együtt nyomtalanul; tovább lüktet bennünk minden sebük.

Erről az örökölt sorsról szól Rubin Eszter Minek szenved, aki nem bírja című kötete (amiről ITT írtam korábban) és Gurubi Ágnes Szív utca című regénye (akivel Both Gabi kolléganőm ITT készített interjút a kötet kapcsán). Velük beszélget majd családról, kapcsolódásról, hiányról, örökölt sorsokról Kormos Lili, az Analóg Olvasó Mozgalom alapítója szeptember 8-án. A helyedben nem hagynám ki, ahogy a szerzők köteteit sem, ha még nem olvastad őket! Bővebb információt ITT találsz az eseményről.

Borozd át magad az őszbe 

Sokan nem is tudják, hogy Újpesten micsoda pezsgő élet van, és itt most nem feltétlenül csak a Népszigetre gondolok, amit az elmúlt években egyre többen fedeztek fel maguknak. Ha arra jársz, mindenképp érdemes például ellátogatnod a Calaverába is, ahol a mexikói konyha legjavából falatozhatsz – méghozzá micsoda ételekből –, ahol a koktél királyi, a mezcal pedig ütős. Most viszont nem egy konkrét helyet, hanem egy eseményt ajánlok neked, ami miatt megéri elhagyni a belvárost: szeptember 9. és 11. között a hazai borvilág legkiválóbb borászataival és pincészeteivel találkozhatsz Újpesten, a Szent István téren.

Megkóstolhatod a szekszárdi Takler Borbirtok testes vöröseit, a Pannonhalmi Főapátság isteni nedűit, de többek közt Badacsony legjavát is megízlelheted a Pátzay Borbirtok borain keresztül.

És persze nincs boros vigasság étel és muzsika nélkül, így lesznek illatozó street food finomságok is, házibuli hangulat és élő jazz, de még a gyerek számára is különleges programokkal készülnek. Bővebb infókat ITT találsz az eseményről.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Újpesti BorVíkend (@borvikend) által megosztott bejegyzés

Irodalom, zene és képzőművészet találkozása Szentendrén, aminek nem lehet ellenállni

Szentendrét nemcsak a festők, hanem a templomok városának is tartják, ahol több felekezet él egymással békében évszázadok óta. Az ő csodás templomaik, imaházaik nyitják meg a kapuikat szeptember második hétvégéjén a látogatók előtt, akiket zenei, irodalmi, egyházművészeti, képzőművészeti és építészeti programok várnak a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén. Lesz irodalmi szalon Juhász Annával, KÉK-séták a templomok között, az Év Műtárgya program a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, kórus- és klezmer zene, fellép többek közt a Vujicsics Együttes és a Szent Efrém Férfikar is, de meghallgathatod a Liszt Ferenc és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjét. A részletes programot ITT találod.

Filákovity Radojka