Kustos Júlia: Hullámtörő (Jelenkor)

A szerzőről: Kustos Júlia 1996-ban született Szombathelyen. Költő, emellett szépirodalmi kötetek szerkesztőjeként dolgozik és kritikákat is ír.

Kinek ajánlom: Egyszerűen mindenkinek. Ez eddig a kedvenc verseskötetem az idén, tele olyan sorokkal, amelyek sokáig visszhangoznak bennem.

„Azt mondják, a gyík eljut egy kőig, ami életben tartja, 
de nem ismeri az utat, mert fejében a forróság oszt-
hatatlan lényeg és cél. Ami odavezeti: nemlétező.

Hogy ki a stagnáló kő, kié a négy láb, és hol kanya-
rodik az ösvény, aminek a végén a szikla melege és
a fémhideg test egymásra talál, nem tudom.”
(Gyíkút)

Horváth Benji: Emlékmű a jövőnek (Jelenkor)

A szerzőről: az 1988-ban született író, költő, slammer, énekes, a kolozsvári kulturális élet fontos alakja, a Helikon folyóirat, illetve az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője. Ez az ötödik kötete. Az eddigiek: A cseplini díva (2009), Beatcore (2015), Az amnézia útja (2016), A Dicsőséges Európa (2018).

Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a könnyedén gördülő, de itt-ott izgalmas gondolatritmussal játszadozó szövegeket, a gazdag és színes popkulturális utalásokat, és nem idegenkednek a slam poetry bevett fordulataitól sem.

„Ülök azon a semmiágon, számolgatom halottaimat.
Egyre több éjbarna szempár. Egyre több február.
A halálról már nem tudok semmit – vagy túl sokat,
gyűrődnek bennem a hegyek. Azt tanultam tőled,
hogy nem kell kapkodni értük, mert bennem élnek,
többen vannak bármiféle hatalomnál – többen vagyunk,
a füstös tűzfalak alatt hunyorgunk bele a kamerába.”
(Figyelők lehetetlen éneke)


Jelena Glazova: Sóvárgás (Prae Kiadó, fordította: Kis Orsolya)

A szerzőről: Glazova lett költő, illetve hang- és vizuális művész. Nemrég járt Magyarországon egyébként, idehaza is bemutatta Sóvárgás című, 2019-es kötetét.

Kinek ajánlom: Haladó kortársvers-rajongóknak, akik szeretik felfedezni a rendkívül szerteágazó vizuális utalásokat a verssorok mögött, és akiknek nincs ellenükre egy kis apokalipszis meg testiség.

„hamarosan minden fülkében
az acélkocka
online-közvetítése lesz látható
az alfajok egyedei pislogás nélkül figyelik
hogy változik a szabadság fertőtlenítővé
az akarat pedig síkosítóvá”
(a donor egy napja)

Fehér Renátó: Torkolatcsönd (Magvető)

A szerzőről: Fehér Renátó költő, író, kritikus, Szombathelyen született 1989-ben. Ez a harmadik verseskötete. Az eddigiek: Garázsmenet (2014), Holtidény (2018). 

Kinek ajánlom: Azoknak, akiknek nem mindegy a kötőjel, akik szerint a lélegzetvételeknek dallamuk van (vagy épphogy nincs), és akik képesek azon vitatkozni, megszületett-e egy közlés a Messenger felugró ablakában, amit meg se nyitottunk, csak lopva elolvastunk.

„Lehet-e hinni egy szóköznek?
Aszalódik ki önmagából.
Eltűntté hízik.
Ki lélegez?

Ha kiírom, szóköz, nincs.
Csak, ami nincs, annak jut név.
Legyek: névtelen.
Isten egy szem aszalt szőlője.”
(Vers)


Fekete Richárd: Módosítás (Scolar)

A szerzőről: Fekete Richárd veszprémi költő, kritikus. 1986-ban született, a Pécsi Tudományegyetemen oktat. 

Kinek ajánlom: Életüket újrakezdőknek, válóknak és elváltaknak. Statisztikailag igen sok embernek.

„Az első ünnep egyedül.
Az ágyon fáradt angyal ül,
és együtt távozik vele 
félig nyitott tekintete.

Egy gyerekrajz a kanapén
A vékony fenyők tetején
hólepte, álmos madarak,
és zöld lovak a fák alatt.”
(Ünnep)

Kemény Gabriella: Más világok (Libertine)

A szerzőről: Gabriella az egyik legismertebb magyar Insta-költő, jókora követőtáborral, amelyhez különleges, személyes viszony fűzi. Miután beszélgettem vele a Popfilterben (itt hallgatható), több cikket is írt a WMN-re, így olvasóink között is sok rajongója van.

Kinek ajánlom: Azoknak, akik a verseket hívnák segítségül ahhoz, hogy leküzdjék a szégyen, a bántalmazás vagy valamiféle párkapcsolati trauma árnyait. Akik szeretnék érezni, hogy nincsenek egyedül. Mert nincsenek.

„A tőled kapott seb nem az enyém,
a fájdalom nem tartozik rám,
csillagporból vagyok,
amit nem tudsz elmorzsolni.”
(Bántalmazottak dala)

Wirth Imre: Úgy járkálsz, mintha lenne otthon (Scolar)

A szerzőről: Wirth Imre 1964-ben született Budapesten. A 2021-es év Artisjus Irodalmi díjasának ez a harmadik verseskötete. Az előzők: Ő volt a rejtélyes állat (2018), Lementem egy üveg borért Hajnóczynak (2020).

Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretnek sanzonszerű, lágy versszakokat dúdolgatni magukban, elidőzni egy-egy sorral az esti sétájuk közben. Hazafelé, mintha lenne otthon.

„NEM LETT VOLNA szabad
semmit megtudnom, sem
azt, hogy záporban
nyílnak a fecskék, és
tapasztott fészkeik
gyámoltalan hullnak
alá, sem azt, hogy ez
sem segít – szavakat
számlálok éjszaka:
minden betűben ott
a féreg, átfúrja
az emlékezetünk.”


Platon Karataev – Balla Gergely: Partért kiáltó (Prae)

A szerzőről: Balla Gergely az öt éve alakult Platon Karataev zenekar egyik frontembere és szövegírója. A kezdeti angol szövegek után az együttes magyar szövegekre váltott. A Partért kiáltó című, legutóbbi lemezüket az Akváriumban mutatták be telt ház előtt. 

Kinek ajánlom: A zenekart kedvelőknek alap, ugyanakkor izgalmas olvasmány mindenkinek, aki szereti a zene, a ritmus és a szöveg összefüggéseit vizsgálni. Ráadásul vizuálisan is nagyon érdekes kötet, Dobos Emőke grafikáival.

„partért kiáltó víz vagyok
nincs már, hol átérjek gyalog

az űrbe tátogok, vak vagyok
de sötétet ásnak a csillagok

kérlek, magamra hagyjatok
nem eső ez, csak a tenger dadog

de te maradj, ha idáig eljöttél
siet, ki gyorsabb az erdőnél”
(partért kiáltó)

Bokor Krisztián: #folyamatosjelen (Scolar)

A szerzőről: A fotósként és slammerként is ismert költőről (aki kevés szabad idejében teaszertartásokat vezet) és előző kötetéről itt írtam. 

Kinek ajánlom: Remek „kapudrog” azoknak, akik nyitottak a kortárs költészetre, de nem tudják, hol fogjanak hozzá az ismerkedéshez. Azok is szeretni fogják, akik szívesen merengenek a lét nagy kérdésein a legapróbb mozzanatok és dolgok felől szemlélődve. 

„Anyám miatt lediplomázok, a nagyanyám miatt
pénzt keresek, és ellenkezem mindkettővel, 
valahogy mégis hasznomra válnak,
valahogy, valakinek még jót is tehetek ezzel.
Az istennek csinálni, na az egészen más kérdés.
Egy barátságos meztelencsigának még talán,
az legalább ott van, és meg tudom fogni,
ha úgy találom.

Egyrészt persze dehogy, másrészt pont annyi
meztelencsigát fogtam a kezembe, mint istent.”
(sosevolt)

Fekete Vince: Halálgyakorlatok (Magvető)

A szerzőről: Fekete Vince Kézdivásárhelyen született 1965-ben. Költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat szerkesztője.

Kinek ajánlom: A hozzám hasonló „kétlaki” embereknek, akik vidékről szakadtak a nagyvárosba, hazájukból külföldre, a múltból a jelenbe – és még nem állnak készen a jövőre, mert dolguk van az eddigiekkel.

„Két világ között jövünk-megyünk az elképesztő
honvágyban, két világ között vágyunk vissza innen
oda, vagy valahova, még ha beleőrülünk, akkor is,
hogy valamiképpen eltompítsuk, hogy lecsavarjunk
a hangerőből, elnémítsuk ezeket a felénk kapkodó
képeket, hangokat, amelyek már csak képzeletünkben
léteznek.”
(Amikor, és amikor…)


Deres Kornélia: Box (Jelenkor)

A szerzőről: A költő-színháztörténész (egyetemi oktató és kutató is) Miskolcon született 1987-ben. Szövegeit mintegy féltucat nyelvre fordították már le, tehetséggondozó íróműhelyeket vezet, számos díjat és ösztöndíjat nyert már el. A Box a harmadik verseskötete.

  

Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a fanyar humort és nem félnek egyedül maradni az emberi kapcsolatokkal, és belenézni azok démonkék szemébe.

„Idő van. Szólni anyádnak a Rajna mellől,
hogy tapassza be végre ezt az átok
lyukat, amin keresztül rád-
járnak éveken át dédelgetett,
túl ismerős
fojtásai.”
(Rám jár)

A nagy őszi verseskötet-ajánlómat ITT találod.

Csepelyi Adrienn