– 

„A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek, csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma, vagy formája nincs is,
csak él és éltet.”

Weöres Sándor írta a fenti sorokat, és állítom, ha valaki fellapozza bármelyik kötetet az alábbiak közül, az valószínűleg egészen mást fog majd mondani neki, mint nekem. És ez pont így a jó. Verset olvasni nem úri passzió, hanem lelki üzemanyagpótlás.

Van egy roppant egyszerű, de annál jobban működő módszerem (amikor épp nyitva vannak a könyvesboltok: odamegyek a könyvespolchoz, leemelek érzésre egy könyvet, csukott szemmel kinyitom, és elolvasom, ami az adott oldalon áll. Ha megszólít, megveszem. Ha nem, visszarakom. A versolvasás nem erőszak.

Az alábbi hat kötet megszólított, foglalkoztatott, elgondolkodtatott. Ez volt az egyetlen szempont a válogatásukkor. Roppant praktikusak is amúgy: könnyedén elférnek akár kabátzsebben is, nem kell rájuk vagyonokat költeni, és őszintén úgy gondolom, hogy a versek néha amúgy is többet érnek bárminél ebben a kusza időszakban.

Íme, az én költészet világnapi verseskötet-ajánlóm.

Sorsod: Borsod

Bíró Krisztián: Eldorádó ostroma (Jelenkor, 2020)

„Persze hogy hiszek a rózsaszín ködben,
mindig itt, a BorsodChemnél szálltam át.
PVC-por kell hozzá, mínuszfokok
és egy sima keddi napfelkelte.

De még csak köd van, és kedd.
Beretta pattog egy fülhallgatóban.
Ami kiszűrődik, az a várakozás:
ropogó hungarocell a bakancsok alatt.

Ez az első ipari hó az évben.
meggyúrhatod a szmogot,
és arcon dobhatsz vele bárkit.
Úgy csíp, mint az igazi.

De Barcikából sosem ez érdekelt,
hanem a csatlakozás.
A botlatókövek egy fogsoron.
Az a néhány értelmetlen lépés
a menetrend felé”

(3765, gyorsjárat)

Egyszer élőzés közben már meséltem erről a könyvről, azóta is elő-előveszem, számomra a tavalyi év egyik kedvenc kötete volt ez. Egy borsodi srác felnövéstörténete valóságszagú, mesterkéletlen versekben, de olyanokban, amiktől az az érzésed támad, hogy valaki a te életedet írta meg, pedig sosem jártál még a BorsodChemnél. Az 1994-ben (MI?!) született költő bemutatkozó kötete egyszerre könnyed és nagyon súlyos, nem tudom, hogy csinálja, de remélem, hamarosan újra olvashatok tőle valamit.

Géz helyett lószar a sebekre

Juhász Tibor: Amire telik (Scolar, 2021)

„Most nézd meg, én nem sajnálom tőle,
de nem tehetek úgy, mintha nem látnám
mutatott az eladónő a hűtő és a fal
találkozásánál a széldzsekisre,
aki ügyetlenül tömte szájába
a sebtében feltépett vákuumos szalámit.
Kilépett a kassza mögül, ökölbe szorította a kezét,
és felkapott egy műanyag seprűnyelet.
A széldzsekis úgy tett, mintha nem venné észre,
tömte és tömte, meg sem rágta, csak nyelte
a színezéktől piros szalámit. Ez a habzsolás
ijesztette meg az eladónőt, aki,
mintha csak egy kuvasz táljába nyúlna,
óvatosan érintette meg
az alak hátát a nyéllel.”
(Fizetés nélkül)

Ahol Bíró Krisztián kötete véget ér, ott kezdődik Juhász Tibor brutálisan realista, kilátás nélküli világa. Töredezett szocigráfia, mélységes, fojtogató nyomor, ahol a kék kutakból hordják a vizet (ha el nem fagy télen), az egyetlen igazi ünnep a segélynap, és géz helyett lószart raknak a sebekre. Szegregátum-költészet, hideglelősen magyar, ahol Pilinszky francia foglyából átlagos munkanélküli, a marharépából olcsó szalámi lesz.

Rohamvánszorgásban telnek az évek

Szlukovényi Katalin: Álomkonyha (Jelenkor, 2020)

„A mondatok, amiket túl korán.
Épp csak beleharaptak,
nem voltak rá vevők:
Fanyar, nem elég érett.

A mondatok, amiket gondosan,
már-már tökéletesen, mégis hiába,
mer épp ott akkor pont nem.

A mondatok, amiket már csak
a maga örömére, unokátlan
nagymama, a kamrapolcon
gyűjtögeti, míg végül rárohad.”

(A munka gyümölcse)

Ez a verseskötet mindenki számára ismerős, otthonos tér. Annak is, aki a sparhelt mellett nőtt fel, és annak is, aki a panelek csöveit kopogtatva kommunikált a tizediken lakó kisfiúval. Azoknak ajánlom, akik… Szóval mindenkinek, bárkinek: polcról lekapva, lopva belenézve, napos teraszon hátradőlve, kályha mellé kuporodva.

A legjobban mégis azoknak ajánlom, akik idegenkednek a kortárs versektől (vagy úgy egyáltalán: a versektől), tessék, nem kell félni, ezek a sorok simulnak, ránk kacsintanak, jönnek velünk, láb mellett, fegyelmezetten, mint a nemrég befogadott kutya, aki nélkül hogy is tudtunk eddig létezni.

Egy filozófiai nyelvbe rejtett kísérleti vers

Szurcsik Benedek: Kadem (magánkiadás, 2020)

„Három alapelv mentén hoztam létre e nyelvet:
– A szavakba kódolt információ maximalizálása
– A törzsi dobok és a szívverés ősi ritmusára emlékeztető kiejtés
– Önreflexió, mely emlékeztet arra, hogy a nyelv csupán térkép, és nem táj.”

A szerző az underground hip-hop ismert alakja, a könyv-költemény pedig nem más, mint amit az alcím ígér: gondolatkísérlet arra vonatkozóan, milyen analógiák mentén épülhet fel egy nyelv. Ebből már sejthető, hogy ez az ajánlóm „legelvontabb” kötete. Aki viszont akár filozófiai, akár nyelvészeti megközelítésben szívesen kalandozna egy különös hangzású, izgalmas elképzelések és viszonyrendszerek mentén épülő nyelvi világban, az remekül fog szórakozni. (Épp ezért fent nem is a szótárszerű törzsszövegből, hanem a bevezetésből idéztem.) A kötet bekerült már az MTA Nyelvtudományi Intézetének és az Arizonai Egyetemhez tartozó Poetry Center gyűjteményébe is.

Mentális geometria

Bokor Krisztián: Összegyűrt terek (magánkiadás, 2020)

„Miközben a csajom haldoklik,
az apjával filozófiai kérdésekről
beszélgetünk az omladozó vakolat alatt.
Istennek voltak-e fogai, és ha igen,
akkor a tökéletesség része volt-e a hiba,
ami megengedi, hogy néha a nyelvére harapjon.

Olykor félrecsúszik az ige,
földreng vagy napkitör
plusz kiserken egy kis vörösiszap
és néhány, testbe született képmása
egy darabig aktívan reményveszt.

Leálló vesék, csökkenő májfunkció,
de küzdenek érte, mint az olimpián,
jó lenne, ha kicsit még bírná,
most kezdünk belelendülni.

Tart-e még a teremtés, és ha igen,
akkor vajon terem-e csaptelep a kórház mosdójába,
és hogy az újjászületésről tudnak-e a
csecsemőhalandósági statisztikák
exceltáblák mögé zárt készítői.”

(falmetszet)

A slammerként is ismert fotóművész válogatott szövegeit tartalmazza ez a kötet, amelyhez a szerző személyre szabott akvarellt, illetve saját fotóját adja (én a képen látható fotót választottam). Aki a slam felől közelít, annak sok részlet ismerős, aki viszont máshonnan fedezné fel ezeket a szabálytalan, pszichedelikus-meditatív szövegeket, az előtte igyon meg egy jó teát, és helyezkedjen bele a pillanatba.

Megvesszőznek és megsimogatnak

Borsik Miklós: Átoknaptár (Jelenkor, 2020)

„Kilép az öreg óvodából,
ha elhagyta a fülkét.
Szemgödrét beikszelik a ráncok,
és megátkozza a szavazókörzetet.

Kalapján óvatos virágfej.
Távolabb hegyek. Megfeszülnek
a lombok, hogy visszatartsanak
egy alattomos, második esőt –

ne itasson
vízzel az erdő
egy farkaséhes völgyet,
mintha gúnyolódna rajta.

Ahogy a szorgalmat gúnyolja ki a boly,
ha becsalja a hangyát a repedésbe,
csillogó tömeg. Átlép felettük a néni,
a kaput becsapja, és szétnéz, ki hallotta meg.”
(IV.)

A legnehezebbet a végére hagytam. Amint az a kötetcímből sejthető, ugye. Borsik római számokkal jelölt versei egy rendhagyó hónapsoroló-kirakós darabkái. Olyanok, mint a szerző grafikái: olykor nehezen felfeszíthetők, de valahogy mégis olyan jó elidőzni velük.

 

Csepelyi Adrienn

A képek a szerző tulajdonában vannak