Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni (Jelenkor)

„Megérezni, hogy felnőttünk.
Mint az óceánjárók ládáiban vegyszerekkel,
sötétben érlelt banán. Lehetett volna jobb,
de hát a déligyümölcsexportban
nincs kegyelem.”

Az idei év egyik legjobban várt kiadványa egyértelműen Simon Márton negyedik kötete, amely az előzőeknél jóval személyesebb, intimebb hangvételű: szerelem, az édesanya halála, felnövés és fel nem növés, nyaralások és hűvös éjszakák, hangok a fejünkben és a lelkünkből. (A borítón szereplő Orr Máté-festményről hosszabban beszéltem a pénteki Insta-élőnkben, és itt olvashatjátok az alkotóval készült interjúnkat is. Simon Márton pedig EBBEN a Popfilter-epizódban hallható.)

Seres Lili Hanna: Várunk (FISZ)

„Legyünk mértéktartóan elvontak.
A gyászt öncélúan ne gyakoroljuk
– még akkor sem, ha csak úgy lehet.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Nem muszáj, de néha szabad mosolyogni.
Ha okunk van rá.
Az önirónia nagy úr, de
uralkodásra használni szomorú.
Irónia nélkül.”


Seres Lili Hanna bemutatkozó kötete olyan, mint a borító: letisztult, szép és erőteljes. Játék öniróniával és anélkül, súlyos traumák és súlytalan, halványuló emlékfoszlányok, fakuló kapcsolatok és örökké éles fájdalmak közös halmaza. „Ahol az ingerszegénységben még mindig metaforákat keresek.”

Láng Orsolya: Személyes okok (Prae)

„Apádtól a gátakat, anyádtól a sodrást kaptad.
Átlátszó bőröd alatt: rianás és rémlés.
Ha lenne ujjad, magadba mártanád,
hogy létezésedről megbizonyosodj.
Sosem fogsz lebukni, mert
láthatatlan vagy.
Csak ha valaki véletlenül eltalál.”

Az idei ősz verseskötet-felhozatalából ez az egyik nagy kedvencem: olyan jó érzés belemélyedni ezekbe a verssorokba, rakosgatni őket magamban, hogy aztán pillanatok alatt mást jelentsenek számomra, mint egészen addig – hogy az első olvasás után is többször azon kaptam magam, hogy újra meg újra visszatérek hozzájuk. Utazások és elkapott pillanatok emlékei, hétköznapi jelenetek a városból, nagy beszélgetések. Láng Orsolya versei hol hozzánk szólnak, hol velünk történnek. Hol meg azt kívánjuk, bárcsak.

Ferencz Mónika: Búvárkodás haladóknak (Scolar)

„A lényeg, hogy szerintem
ennek az egésznek köze van ahhoz,
hogy megtanuld elviselni önmagad.”

Ferencz Mónika második kötete alámerülés önmagunkba, miközben megpróbáljuk a fejünket a víz fölött tartani. Ezek a szövegek lerántanak és fenntartanak, és nálunk sokkal jobban tudják, mikor melyikre van szükségünk.

Kemenes Henriette: Odú (FISZ)

„Fényévekre vagyunk egymástól,
de ne aggódj,
táv o l  o  d  u   n   k      .”

Nem csak a borítója alapján illik ez a kötet jelenlegi hűvös-szürke őszelőhöz: melankolikus, itt-ott egészen lemondó és kegyetlen szövegek, amelyek sorai közt mégiscsak pislákol valami emberség és remény. Fotószerű természeti képek, fejünkben kattogó gondolatok – olyan érzés olvasni, mint bolyongani egy ködös, őszi erdőben. Kicsit szomorkás, de pont ez kell a lelkednek.

Lázár Bence András: Kávé, tejjel (Prae)

„De most az vagyok, aki majd alszik
helyetted is, és nem tud álmodni,
csak egy szürke pokrócot szorít,
amiben ott maradtak a vonásaid.”

Lázár Bence András negyedik verseskötete külső és belső terek, város- és lélekbéli helyszínek térképe, s mindaz, ami ezeket a végpontokat összeköti. Mozaikdarabkák, amiket a mai harmincasok annyira, de annyira szeretnének a helyükre illeszteni. A nagy kép néha összeáll, néha csak töredékekben sejthető. De persze az is lehet, hogy a lényeg épp a hézagokban rejlik.

Érsek-Obádovics Mercédesz: Az angyalok nem sírnak (Scolar)

„Szeretlek.
– mondta a nő.
Nyugodtan érezd magad otthon
bennem.

Szeretlek. 
– mondta a férfi.
Azt akarom,
hogy azt érezd,
nélkülem senki vagy.”

A tavaly az év gyermekkönyv-fordítójának választott szerző első verseskötete keresetlen őszinteséggel beszél szakításról, megcsalatásról és öncsalásról. Mercédesz színésznő, saját bevallása szerint minden verset előadva képzel el, ez erősen érezhető is a szövegeken, avagy a Tinder-generáció és a nagy színpadi monológok találkozása a papíron.

Sztercey Szabolcs: Plüssbolygó (FISZ)

„nyitva felejtettük anyut,
és megromlott benne minden,
pedig hányszor mondta,
hogy erre külön ügyeljünk,
most ki kell pakolni belőle
a romlott mondatokat,
a megavasodott érzéseket, a penészes
vágyait, a mélyen beleszáradt,
egy ideje felismerhetetlen dolgait”

Sztercey Szabolcs kötetét születésnapomra kaptam ajándékba, az ajándékozó azt mondta: tudja, hogy tetszeni fog. És persze igaza lett, de közben sírtam is egy csomót, mert ezeknek a verseknek túlságosan mély sebeik vannak ahhoz, hogy az ember bőgés nélkül tudja elolvasni őket. Anya, gyermek, szentséges ég, micsoda mélységek vannak a hétköznapjainkban. És észre sem vesszük őket, csak a folytonos szédülést érezni. 

Anne Sexton: Élj vagy halj meg (21. Század Kiadó)

„És hidd el,
akartam én
könnyed kis himnuszt írni hozzád,
de csak a nevedet találom.

Volt ilyen dal,
de megsérült.
Nem az enyém.”

Az 1967-ben Pulitzer-díjat kapott Anne Sexton Sylvia Plath kortársa és barátnője, s bár idehaza kevésbé ismert a neve, Margaret Atwood például azt mondta róla, nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Fontos megjelenés tehát magyarul ez a kötet, ráadásul három kiváló fordító (Fenyvesi Orsolya, Mesterházi Mónika és Szlukovényi Katalin) keze nyomán. Sexton egész életében a depresszióval küszködött. Ezek a versek húsba vágó és gyötrelmes lenyomatai a betegségnek, nővé válásnak és veszteségeknek és mindazoknak a külső-belső harcoknak, amelyek a XXI. századi nők számára is fájdalmasan ismerősek. Sexton 1974-ben öngyilkos lett.

Ozsváth Zsuzsa: Előző részek (FISZ)

„Testem cella. Abban
fekszem, mint egy nyolcas.
Csontvázam betonvas.”

Egészen hétköznapi képek – és nem hétköznapi gondolatok. Ezek peregnek a szemünk előtt Ozsváth Zsuzsa verseiben, amelyekben gyakorta megállásra késztet bennünket egy-egy szokatlan, mégis nagyon odaillő elem. „Minimális odafigyeléssel bevilágítható a lényeg” – írja a költő-képzőművész, és ő be is világítja. A mi dolgunk, hogy gyönyörködjünk benne.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Unsplash/Vitaliy Gavrushchenko