–

Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni (Jelenkor)

„Megérezni, hogy felnőttünk.
Mint az óceánjárók ládáiban vegyszerekkel,
sötétben érlelt banán. Lehetett volna jobb,
de hát a déligyümölcsexportban
nincs kegyelem.”

Az idei év egyik legjobban várt kiadványa egyértelműen Simon Márton negyedik kötete, amely az előzőeknél jóval személyesebb, intimebb hangvételű: szerelem, az édesanya halála, felnövés és fel nem növés, nyaralások és hűvös éjszakák, hangok a fejünkben és a lelkünkből. (A borítón szereplő Orr Máté-festményről hosszabban beszéltem a pénteki Insta-élőnkben, és itt olvashatjátok az alkotóval készült interjúnkat is. Simon Márton pedig EBBEN a Popfilter-epizódban hallható.)

Seres Lili Hanna: Várunk (FISZ)

„Legyünk mértéktartóan elvontak.
A gyászt öncélúan ne gyakoroljuk
– még akkor sem, ha csak úgy lehet.

Nem muszáj, de néha szabad mosolyogni.
Ha okunk van rá.
Az önirónia nagy úr, de
uralkodásra használni szomorú.
Irónia nélkül.”


Seres Lili Hanna bemutatkozó kötete olyan, mint a borító: letisztult, szép és erőteljes. Játék öniróniával és anélkül, súlyos traumák és súlytalan, halványuló emlékfoszlányok, fakuló kapcsolatok és örökké éles fájdalmak közös halmaza. „Ahol az ingerszegénységben még mindig metaforákat keresek.”

Láng Orsolya: Személyes okok (Prae)

„Apádtól a gátakat, anyádtól a sodrást kaptad.
Átlátszó bőröd alatt: rianás és rémlés.
Ha lenne ujjad, magadba mártanád,
hogy létezésedről megbizonyosodj.
Sosem fogsz lebukni, mert
láthatatlan vagy.
Csak ha valaki véletlenül eltalál.”

Az idei ősz verseskötet-felhozatalából ez az egyik nagy kedvencem: olyan jó érzés belemélyedni ezekbe a verssorokba, rakosgatni őket magamban, hogy aztán pillanatok alatt mást jelentsenek számomra, mint egészen addig – hogy az első olvasás után is többször azon kaptam magam, hogy újra meg újra visszatérek hozzájuk. Utazások és elkapott pillanatok emlékei, hétköznapi jelenetek a városból, nagy beszélgetések. Láng Orsolya versei hol hozzánk szólnak, hol velünk történnek. Hol meg azt kívánjuk, bárcsak.

Ferencz Mónika: Búvárkodás haladóknak (Scolar)

„A lényeg, hogy szerintem
ennek az egésznek köze van ahhoz,
hogy megtanuld elviselni önmagad.”

Ferencz Mónika második kötete alámerülés önmagunkba, miközben megpróbáljuk a fejünket a víz fölött tartani. Ezek a szövegek lerántanak és fenntartanak, és nálunk sokkal jobban tudják, mikor melyikre van szükségünk.

Kemenes Henriette: Odú (FISZ)

„Fényévekre vagyunk egymástól,
de ne aggódj,
táv o l  o  d  u   n   k      .”

Nem csak a borítója alapján illik ez a kötet jelenlegi hűvös-szürke őszelőhöz: melankolikus, itt-ott egészen lemondó és kegyetlen szövegek, amelyek sorai közt mégiscsak pislákol valami emberség és remény. Fotószerű természeti képek, fejünkben kattogó gondolatok – olyan érzés olvasni, mint bolyongani egy ködös, őszi erdőben. Kicsit szomorkás, de pont ez kell a lelkednek.

Lázár Bence András: Kávé, tejjel (Prae)

„De most az vagyok, aki majd alszik
helyetted is, és nem tud álmodni,
csak egy szürke pokrócot szorít,
amiben ott maradtak a vonásaid.”

Lázár Bence András negyedik verseskötete külső és belső terek, város- és lélekbéli helyszínek térképe, s mindaz, ami ezeket a végpontokat összeköti. Mozaikdarabkák, amiket a mai harmincasok annyira, de annyira szeretnének a helyükre illeszteni. A nagy kép néha összeáll, néha csak töredékekben sejthető. De persze az is lehet, hogy a lényeg épp a hézagokban rejlik.

Érsek-Obádovics Mercédesz: Az angyalok nem sírnak (Scolar)

„Szeretlek.
– mondta a nő.
Nyugodtan érezd magad otthon
bennem.

Szeretlek. 
– mondta a férfi.
Azt akarom,
hogy azt érezd,
nélkülem senki vagy.”

A tavaly az év gyermekkönyv-fordítójának választott szerző első verseskötete keresetlen őszinteséggel beszél szakításról, megcsalatásról és öncsalásról. Mercédesz színésznő, saját bevallása szerint minden verset előadva képzel el, ez erősen érezhető is a szövegeken, avagy a Tinder-generáció és a nagy színpadi monológok találkozása a papíron.

Sztercey Szabolcs: Plüssbolygó (FISZ)

„nyitva felejtettük anyut,
és megromlott benne minden,
pedig hányszor mondta,
hogy erre külön ügyeljünk,
most ki kell pakolni belőle
a romlott mondatokat,
a megavasodott érzéseket, a penészes
vágyait, a mélyen beleszáradt,
egy ideje felismerhetetlen dolgait”

Sztercey Szabolcs kötetét születésnapomra kaptam ajándékba, az ajándékozó azt mondta: tudja, hogy tetszeni fog. És persze igaza lett, de közben sírtam is egy csomót, mert ezeknek a verseknek túlságosan mély sebeik vannak ahhoz, hogy az ember bőgés nélkül tudja elolvasni őket. Anya, gyermek, szentséges ég, micsoda mélységek vannak a hétköznapjainkban. És észre sem vesszük őket, csak a folytonos szédülést érezni. 

Anne Sexton: Élj vagy halj meg (21. Század Kiadó)

„És hidd el,
akartam én
könnyed kis himnuszt írni hozzád,
de csak a nevedet találom.

Volt ilyen dal,
de megsérült.
Nem az enyém.”

Az 1967-ben Pulitzer-díjat kapott Anne Sexton Sylvia Plath kortársa és barátnője, s bár idehaza kevésbé ismert a neve, Margaret Atwood például azt mondta róla, nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Fontos megjelenés tehát magyarul ez a kötet, ráadásul három kiváló fordító (Fenyvesi Orsolya, Mesterházi Mónika és Szlukovényi Katalin) keze nyomán. Sexton egész életében a depresszióval küszködött. Ezek a versek húsba vágó és gyötrelmes lenyomatai a betegségnek, nővé válásnak és veszteségeknek és mindazoknak a külső-belső harcoknak, amelyek a XXI. századi nők számára is fájdalmasan ismerősek. Sexton 1974-ben öngyilkos lett.

Ozsváth Zsuzsa: Előző részek (FISZ)

„Testem cella. Abban
fekszem, mint egy nyolcas.
Csontvázam betonvas.”

Egészen hétköznapi képek – és nem hétköznapi gondolatok. Ezek peregnek a szemünk előtt Ozsváth Zsuzsa verseiben, amelyekben gyakorta megállásra késztet bennünket egy-egy szokatlan, mégis nagyon odaillő elem. „Minimális odafigyeléssel bevilágítható a lényeg” – írja a költő-képzőművész, és ő be is világítja. A mi dolgunk, hogy gyönyörködjünk benne.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Unsplash/Vitaliy Gavrushchenko