„Untat ez az egész” – állítólag ezt mondta a halála előtt Winston Churchill

–

Az egyik legismertebb, nem történelmi vonatkozású érdekesség vele kapcsolatban az, hogy 1953-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, a hivatalos indoklás szerint „mesteri történeti és életrajzi műveiért, valamint a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért”. Az iskolában gyengén teljesítő, selypítő – de a közhiedelemmel ellentétben nem dadogó – kisfiúból az egyik legnagyobb hatású szónok, kitüntetett író és elismert államférfi lett, aki a történelem egyik legviszontagságosabb időszakában állt helyt, kitörölhetetlenül bevésve nevét a világtörténelem legmeghatározóbb alakjai közé. Ötvenhét évvel ezelőtt, 1965. január 24-én távozott az élők sorából.

„Rengeteg hazugság van a világon, és a legrosszabb benne az, hogy a fele igaz” (1906. február 22., a brit parlament alsóháza)

Az internet térhódítása nyomán szinte megállíthatatlan az ismert emberek élete köré szőtt legendák és összeesküvés-elméletek terjedése. Winston Churchill 1874. november 30-i születésével kapcsolatban viharos gyorsasággal terjedt el az az információ, hogy egy bál közben, a női mosdóban jött világra. Minden triviarajongót el kell szomorítanunk: ez nem igaz. Valóban zajlott egy bál abban a palotában, ahol az édesanyja jelen volt, viszont az után több mint huszonnégy órával született meg a kis Winston, a szülésről pedig kiderült, hogy komplikációmentesen zajlott egy öltözőben.

„A legkedvesebb és legközelibb barátom” (1930, az Ifjúságom című könyvében mondta a dadusáról)

Churchill tehetős amerikai családból származó, nyílt szellemiségű édesanyja, Jennie Jerome, és édesapja, Marlborough hetedik hercegének fia, a konzervatív politikus, Lord Randolph Churchill, a brit felső tízezer egyik emblematikus házaspárjának számított, de szülőként meglehetősen távolról figyelték gyermekeik cseperedését – az apa fizikailag is. Ezért a kis Winstont és öccsét, Jacket is a dadusuk, Mrs. Everest nevelte az írországi Dublinban. A Churchill által hőn szeretett, kedvesen Woomanynek becézett asszony egyszerre volt anyafigura és bensőséges barát, aki gondját viselte, leste a kívánságait, akinek bármikor kiönthette a szívét, és akivel nehéz iskolai évei alatt rendszeresen levelezett. Nem véletlen, hogy Mrs. Everest 1895-ben bekövetkezett halála mélyen megrendítette az akkorra már huszonéves ifjút.

„Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak” (1952. november 4., a brit parlament képviselőháza)

Nem sokkal a nyolcadik születésnapja előtt – sok korabeli gyerekhez hasonlóan – bentlakásos iskolába került, amiért nem rajongott túlzottan. Kezdetektől boldogtalannak érezte magát, és valószínűleg az sem javított a kedélyállapotán, hogy az akkori pedagógiai eszköztárnak megengedett és rendszeresen használt módszere volt a testi fenyítés is. Az iskolai szigor egyáltalán nem fért össze a szabadságvágyával, és az életrajzírói szerint is rendszeresen gyenge tanulmányi teljesítménnyel, valamint rossz magatartással tüntetett az iskolai szigor ellen. Később azonban, különösen a Harrow Schoolban töltött évei alatt, azokból a tantárgyakból, amelyek felkeltették az érdeklődését (francia nyelvből, történelemből, és irodalomból is), jól teljesített, valamint átlagon felüli volt lovaglásban és úszásban. Azt maga is belátta, hogy tanulmányi eredménye kevés ahhoz, hogy az Oxfordi vagy a Cambridge Egyetemre bejusson, így a katonai pálya felé vette az irányt. 

 

Bár csak a harmadjára sikerült a felvételi vizsgája, bekerült a Brit Királyi Katonai Főiskolára.

„Csak semmi sport, kérem, angolok vagyunk” (neki tulajdonított mondás)

Ha magunk elé képzeljük Churchillt – szivar a szájában és whiskyspohár a kézében –, akár jogos is lehetne, hogy neki tulajdonítják a fenti idézetet.

Azt lehetetlen bizonyítani, hogy ez a kijelentés tényleg elhagyta-e a száját, de ha mégis, azt legfeljebb viccnek szánhatta, hiszen iskolai évei alatt országos bajnokságot nyert vívásban, és hetvenéves koráig aktívan lovaspólózott.

„Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége” (1942. november 10., The Lord Mayor’s Luncheon, Mansion House)

Minden életrajzíró egyetért abban, hogy ha létezik sors, akkor nagy tervei voltak Churchill-lel, ugyanis egy sor balesetet élt túl szerencsésen, maradandó sérülés nélkül.

A My Early Life című önéletrajzában ír arról az esetről, amely tizennyolc éves korában kis híján tragédiához vezetett. 1892-ben az öccsével és az unokatestvérével együtt Bournemouth fenyvesekkel tarkított vidékén töltötte a telet a nagynénjénél. A szabadban, az önfeledt játék közben leesett egy hegygerinceket összekötő, közel ötvenéves fahídról, és nagyjából kilenc méterről a szilárd talajra zuhant. Három nap után tért magához, és még három hónapig az ágyból is alig tudott kimászni. 

 

1931. december közepén, egy küzdelmes év végén, amikor úgy tűnt, hogy politikai pályája is a mélypontra jutott, New Yorkban sétálva ismét közel került a halálhoz. Történt, hogy az Ötödik sugárúton az egyik oldalról a másikra való átkelése előtt – a brit, bal oldali közlekedési szabályokhoz szokott – Winston akkurátusan balra nézett, majd elindult. Ekkor egy jobbról, nagyjából ötvenhat km/órával érkező autó elütötte. Súlyosan megsérült, többek között a koponyája, az orra, néhány bordája törött el, de tudatánál maradt, és még a helyszínen elismerte, hogy teljes mértékig ő a felelős a balesetért.

Érdekes, bár teljesen történelmietlen az a kérdés, hogyan alakult volna a XX. század, ha ez a baleset nem ilyen szerencsés kimenetelű. Pláne, hogy két héttel Churchill balesete után a világtörténelem egy másik híres-hírhedt vezetője is túlélt egy autóbalesetet: nem más, mint Adolf Hitler.

„Többet vettem el az alkoholtól, mint az alkohol tőlem” (visszatérő megjegyzése volt)

Van egy igazán védjegyszerű és időtálló mítosz, ami nélkül nem létezhet Churchillről szóló vita, film és írás sem. (Miért ez a cikk lenne kivétel?)

A legtöbb történész egybehangzóan visszautasítja azt az állítást, hogy Churchill alkoholfüggő volt, mindamellett elismerik, hogy nem kevés alkoholt fogyasztott.

A New York-i autóbalesete után orvosa, Otto C. Pickhardt, vényen írta elő neki az alkoholfogyasztást, különösen étkezésekkor. Ez azért is érdekes, mert ebben az időben az Egyesült Államokban éppen alkoholtilalom volt. A Winston Churchill, Myth and Reality: What He Actually Did and Said című könyvében egyik életrajzírója, Richard Langworth végzett egy körülbelüli számítást a brit államférfi napi alkoholfogyasztásának lehetséges mennyiségéről. Az eredmény hat üveg pezsgő, vagy bor és öt-hat uncia (nagyjából másfél dl) whisky vagy brandy, elosztva tizenkét-tizenöt órás intervallumra. Ez rengeteg alkohol, viszont Churchill ismerte a határait – ami, úgy tűnik, igen nagy mennyiséget jelentett.

Sujtó Attila

További információk: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Korábban is írtunk már Churcillről, ITT elolvashatod.

Kiemelt kép: Getty Images