„Szerelem, szex és farokápolás a nagy compó nyomában” – Öt könyv, amit olvasva metálvillába hajlik a kezed

–

Ozzy Osbourne – Bízz bennem, a nevem Dr. Ozzy (Helikon/Trubadúr)

Ozzy Osbourne, a Black Sabbath legendás frontembere, a családjával valóságshow-hőssé váló metálapuka, akiben saját bevallása szerint több a csavar, mint egy IKEA-s csomagban, akit kétszer kellett újraéleszteni és volt már a zárt osztályon is, önéletrajza után előrukkolt egy kötettel, amelyre nehéz szavakat találni.

Merő kreténség az egész ugyanis. De a legszórakoztatóbb fajtából, ha az ember vevő az altesti poénokra és a műfaji sztereotípiákat, valamint a mindent az interneten megoldani kívánó embereket karikírozó Ozzyra. Szóval az úgy volt, hogy a Sunday Times – mondván, hogy senki sem élt túl annyi szarságot, mint Ozzy – néhány éve indított egy levelesláda-rovatot, amelyben a metállegenda egészségügyi kérdésekre válaszol. Nyilván a maga elegáns módján. Az ötlet annyira népszerű lett, hogy Ozzy a Rolling Stone magazintól is felkérést kapott, a termés legjavát pedig ebben a könyvben gyűjtötte össze.

Olvasói levelek és Ozzy gyökér válaszai, agyament kvízek totális baromságokról és tudományos érdekességek fura elegye ez a kötet. Néha tahó, néha alpári, de a legtöbbször mégiscsak van benne egy csomó józan paraszti ész, és Ozzy legalább nem beszél mellé, ha olyan baromságokkal keresik meg, hogy biztonságosabb-e energiaitalt alkohollal keverni, mint kokainozni, illetve elkaphat-e az illető valamilyen fertőzést a biciklizés közben lenyelt légytől.

De tulajdonképpen mi mást is várunk egy könyvtől, amelynek olyan fejezetcímei vannak, hogy Egyél egy kibaszott tojást vagy Szerelem, szex és farokápolás?

Joel McIver: To Live Is To Die – Cliff Burton élete, halála és a Metallica hőskora (Cser Kiadó)

Cliff Burton, a Metallica együttes basszusgitárosának élete 1986. szeptember 27-én, szombaton reggel háromnegyed hét örül ért véget a dél-svédországi Ljungby környékét átszelő kétsávos E4 autóút mellett. A turnébusz sofőrje esküdözött, hogy úgynevezett fekete jégen csúszott meg – ezt az együttes életben maradt tagjai cáfolták. James Hetfield maga ment vissza, hogy megkeresse az úton az állítólagos jégfoltot, de semmit sem talált – ahogyan a helyszínre érkező, az együttessel előző nap interjút készítő újságíró, Jörgen Holmstedt sem.

A Metallica a tragikus eset után világhírűvé vált, ugyanakkor a tagok szerint az az első négy év, amit Cliff Burtonnel közösen töltöttek, karrierjük legkreatívabb időszaka volt.

Hogyan maradhat együtt egy ilyen tragédia után egy zenekar, miként léphet valaki a 24 évesen elhunyt basszusgitáros helyébe, mi mindennel kell megküzdeni a világhírig?

Joel McIver brit újságíró, akit a rock- és metálrajongók jól ismernek, hiszen jó néhány életrajzi kötetet jegyez, ebben a könyvében utánajár a balesetnek, annak, hogyan állt talpra ezután a Metallica, legfőképpen pedig megismerteti az olvasóval Cliff Burton tragikusan rövid, de annál termékenyebb életét.

Rob Halford: Vallomás (Helikon/Trubadúr)

Imádom ezt a kötetet. Jó, ez nem csoda: rajongásig szeretem Rob Halfordot, bizonyos élethelyzetekben egyszerűen csak a Judas Priest néhány száma segíthet. Halford egy metálisten, A metálisten, hogy egészen pontos legyek. És ebben a könyvben annyi mindent mesél el magáról, hogy attól csak még jobban imádom.

Kezdjük ott, hogy megírja benne saját pokoljárását a drogokkal és az alkohollal, részletesen beszél a depresszióval való küzdelméről – és igen, arról is, ami hosszú időn át elevenen emésztette belülről, hiszen szembemegy minden „metálos” elvárással. Arról, hogy hosszú időn át kénytelen volt eltitkolni, hogy meleg.

Halford nem szépít semmit, közben pedig hol önironikus, hol nyersen őszinte, vagy épp frivolan és kacéran mesél arról, ami sokáig gúzsba kötötte őt előadóként is.

Nem köntörfalaz, amikor leírja, milyen érzés volt, amikor édesapja egyik ismerőse szexuálisan bántalmazta, és ugyanezzel a keresetlen őszinteséggel írja le, milyen érzés erotikus sztriptízt kapni, amikor már nyíltan vállalod, hogy meleg vagy.

Ír a Judasból való kilépésről és a visszatérésről, a gyógyulásról és arról, hogyan került sínre az élete civilben is. Az egyik legjobb zenész-önéletrajz, amit valaha olvastam.

Lol Tolhurst: Cured – Mese a két képzeletbeli fiúról (Cser Kiadó)

„A narancsszín dzsekimben úgy néztem ki, mint egy RÚGD SZÉT A SEGGEM! feliratú neonreklám, és a Martens bakancsos verőlegények szívesen eleget tettek a kérésnek” – olvasás közben megakadt a szemem ezen a mondaton.

Ilyen mondatokat nehéz írni. Mégpedig azért, mert bennük van egy komplett korrajz és a szereplő teljes lélektana is. Thatcher Angliája, a kilátástalanságtól lázadó, majd a lázadók ellen lázadó külvárosi, csóró fiatalok, akik a tyúkólak között bujkálnak, ha részegen kárt tettek a szüleiktől lenyúlt kocsikban.

Épp ezért azon zenerajongók számára is kifejezetten élvezetes kötet Lol Tolhurst, a The Cure alapító-dobosának önéletrajza, akiknek semmi közük nincs a The Cure-hoz vagy a goth rockhoz, csak szívesen olvasnak egy stílusában talán a leginkább Nick Hornbyra hasonlító könyvet egy zenekar történetéről. Mert a Cure tényleg nem a kultstátuszba lépéstől érdekes, hanem az oda vezető út, a társadalomrajz és a lelki összetevők miatt: válságban lévő ország, depresszió, önpusztítás, egy barátság összes nyűgje és szépsége, a zene univerzális hatalma… Annyi, de annyi minden van ebben a kötetben amitől szép… De elsősorban mégis azért jó olvasni, mert annyira filmszerű, hogy észrevétlenül pörögnek a fejünkben a képek – és mellé a jó ismert Cure-számok.

Adrian Smith: Folyók és sziklák szörnyei (Helikon/Trubadúr)

Ez az a könyv, amit egyszerűen nem hiszel el, mégis működik. Mondanám, hogy a maga nemében szenzációs – de hát nem létezik olyan hogy „maga neme”, mert mégis ki a jó ég találna ki olyan kategóriát, hogy „metálzenészek horgászsztorijai”?

Ne röhögj, ez a könyv tényleg nem más, mint Adrian Smithnek, az Iron Maiden szóló- és ritmusgitárosának szerelmi vallomása a horgászathoz, a természethez és egy életformához, amelyet nála menőbben senki nem űz széles e világon. 

 

Horgászkalandjai ugyanis szorosan kapcsolódnak az együttes turnéihoz és stúdiófelvételeihez, szóval akit a halak kevésbé izgatnak, azok kapnak sok-sok kulisszatitkot az Iron Maidenről. De esküszöm, hogy nem ez a legérdekesebb a kötetben, hanem az, hogy minden egyes sztorinál az jut eszedbe: egyszerűen nem hiszed el ezt az embert.

Ha azt hinnéd, túlzok, íme, három fejezetcím: A nagy compó nyomában, Párizsi pontyok, Tokhal és bukás Vancouverben. Csak hogy érezzük a fontossági sorrendet az életben, ugyebár… És ha elkezded olvasni, garantálom, hogy imádni fogod. (Azonkívül ez itt a tökéletes ajándék az összes horgászó vagy metálos családtagod számára. Sejtem, hogy a két halmaznak egyébként jelentős a közös metszete!)

 

Metálvillás jó olvasást kívánok mindenkinek!

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/Ilya S. Savenok