A színésznő, akit nem lehetett megfélemlíteni – Dajka Margit születésnapjára

–

A legkisebb testvér

Elek Veronka és Dajka János tizenharmadik, legkisebb gyerekeként a nagyváradi kislány nagyon hamar megtapasztalta a nyomort. Apja nemesi származású, de elég léha ember volt, igazi művészlélek, balettmester és hivatásos széptevő. Alig látta a gyerekeit, a velük járó felelősség soha nem nyomasztotta. Anyja pedig parasztlányként mosásból, alkalmi munkákból igyekezett eltartani a népes családot.

Dajka Margit soha nem felejtette el azokat a népmesei gyökerű történeteket, amelyeket anyja talált ki és mesélt nekik újra és újra fürdetés közben, hogy ne visongjanak minduntalan.

Rikkancslányból színésznő

A kis Margit már tízéves kora előtt újságot árult minden este Nagyváradon, hogy hozzájárulhasson valamiképp a család igen szűkös költségvetéséhez. Apácákhoz járt iskolába, de amikor az egyik apáca megpofozta, ő önérzetesen visszaadta azt a pofont, ezért egy másik rendhez került át.

A Színházi Élet című lapban megjelent az egyik színdarab szövege, amit Nagyváradon is játszottak, Margit megtanulta a gyerekszereplő szövegét, aztán lelkesen felmondta a színház pénztárosnőjének, akit lenyűgözött a kislány elszántsága. Végül az igazgatónál kötött ki, és átvette a kellékes kisfiától a fiúszerepet.

Nem ismert lehetetlent. Bebizonyosodott, hogy az elszántság elképesztő tehetséggel párosult, így a színházban maradt, és tizenhét éves korában szerződést kapott rendes tagként, persze korengedménnyel.

Nyughatatlanság, lelkierő és férfiak

Nagyvárad után Kolozsvárra szerződött, aztán Hódmezővásárhely következett, majd Miskolc, Szeged, és 1929 őszén megérkezett Budapestre. Hosszabb-rövidebb ideig társulatokhoz is tartozott, de végül inkább csak szerepekre szerződött egy-egy előadásra. Nehezen viselte a kötöttségeket, elképesztő szabadságvágy tombolt benne. Mindig kiállt magáért, soha nem félt a következményektől. 1932-től már filmszerepeket is kapott. Három férje volt az IGAZI előtt, két színész és egy filmproducer.

A háború alatt sem lankadt a tenni akarása.

„Csak mások érdekelnek… Magamat sosem féltettem. Még a háborúban sem. Mindenáron ki akartam menni a frontra, a katonák közé… Kórházban is játszottam. Haslövések, a repülősök szeme kiégve, karjuk, lábuk hiányzott… segíteni akartam” – nyilatkozta.

Az ukrán fronton ismerte meg azt a századost, Lajtos Árpádot, aki azonmód meg is kérte a kezét. Margit azt mondta, hogy most épp dolga van, mennie kell egy másik frontra játszani, de alkalomadtán keresse meg őt a százados úr.

Erre várniuk kellett mindkettejüknek, mert Lajtos a szovjet offenzíva miatt hadifogságba, majd népbíróság elé került, aminek fegyház lett a vége. Másfél évtized múltán, 1957-ben szabadult. Azonnal egybekeltek, és halálukig együtt éltek. A művelt, sokoldalú, szerény, megtört férfi megalázó alkalmi munkákat kaphatott csak börtönviseltként abban a rendszerben. Protekcióval sikerült elérni, hogy sínkaparóként dolgozhasson a földalattinál, aztán „előléptették” ablakpucolóvá. Az ünnepelt színésznő szakmai életének nem tett jót egy megbélyegzett emberrel való kapcsolat, de Dajka Margitot ez szemernyit sem érdekelte.

Frontszínházi szereplése miatt egyébként őt is mellőzték egy ideig, és kilenc évig nem filmezhetett.

Ennek ellenére – vagy éppen ezért – teljesen nyíltan szidta a rettenetesen sematikus propagandadarabokat, és visszaküldte Moszkvába a Madách Színház kirendelt igazgatónőjét.

Dajka Margitot nem lehetett megfélemlíteni, olyan emberi tartása volt, hogy még az akkori kegyetlen rendszer is érinthetetlennek tartotta. Makacs volt és önfejű, mindenáron kitartott az elvei mellett.

Szerepek, amelyeket soha nem feledünk

A Liliomfi című filmből mindenki emlékezhet Kamillára. Darvas Iván mesélte róla: „Addig kínlódott, amíg meg nem találta azt az ajtót, ahonnan rálátott az igazságra. Onnantól kezdve pazar volt.”

De Örkény szövegeit is zseniálisan játszotta, Tótné és Orbánné is emlékezetes alakításai közé tartozik, ahogy az Égigérő fűben is örökre megmarad a szívünkben bolondos nagymamaként.

Ő volt Majmunka a Szindbádban, azt mesélte Sára Sándor, a film operatőre, hogy még Latinovits is fegyelmezte magát, amikor Dajka Margittal forgatott. (Igazán testhezálló szerep volt ez is, hiszen a színésznő legendásan jól főzött. Sokszor hazaugrott a forgatásokról, hogy főzzön a férjének egy jó levest ebédre. Kútvölgyi Erzsébet mesélte, hogy a Bors néni próbái alatt Margitka mindig felpakolva érkezett, batyuba csomagolta a frissen főtt ételt, hogy melegen tartsa, és mindenkinek jutott a főztjéből. Belefőzte a szívét az ételbe…)

A Tüskevárban Tutajos nagymamájaként brillírozott, és Kiss Manyival együtt a Tűvétevőkben is utánozhatatlan volt.

Bors nénit sem feledhetjük. Kútvölgyi Erzsébet, aki sokáig partnere volt a Bors néniben, elmesélte, hogy minden előadás előtt annyira izgult, hogy remegett a hatalmas tudású színésznő, utána viszont önfeledten átadta magát a játéknak.

Utolsó nagy szerepe, Csiky Gergely A nagymama című televíziós feldolgozása is nagyon sokszor előkerült, amikor még lehetett ilyesmit látni a tévében.

Szerencsére a világháló megőrizte ezeket az alakításokat, ahogy sok mást is.

Én majdnem egy egész hétre belefeledkeztem ennek köszönhetően Dajka Margit világába, mégsem tudom szavakkal átadni, mennyi mindent élhettem át eközben… Az, hogy zseniális volt, nem fejezi ki azt, ami áradt belőle.

Molnár Gál Péter, aki a Mestersége színész-sorozatban meginterjúvolta Dajka Margitot, így írt róla a nekrológjában:

„Ötven éven át volt divatos színész. Sosem ment ki a divatból, noha stílusok jöttek, stílusok mentek. Dajka emberi közlései nem évültek el.”

MGP nevezte Dajka Margitot tragikomikának, tényleg nagyon találó kifejezés rá.

Azt is ebben a filmben mondta Dajka Margit, hogy: „Ügyes dilettáns vagyok, nem színésznő. […] Magamban sohasem hittem. […] Nem vagyok művésznő. Margit vagyok. Margit néni.”

Hihetetlen, hogy élete végéhez közeledve, ötven színpadon eltöltött év után valaki ennyire szerény legyen. És ez nem póz volt részéről.

Szerelem mindhalálig

Dajka Margit szenvedélyes dohányos volt, a tüdőrák pedig elvette az erejét.

Halála előtt nem sokkal Szigethy Gábor, Ruttkai Éva veje látogatta meg a színésznőket, akik együtt feküdtek a kórházban, és mókázva haldokoltak. Szigethy írta, hogy halála előtt nem sokkal ezt mondta Dajka Margit: „Fene akar színésznő lenni, szeretnék egyedül megmosakodni”.

Sokáig feküdt kórházban, ahol férje, Lajtos Árpád minden lehetséges időt vele töltött. Úgy halt meg, hogy a férje fogta a kezét. Lajtos Árpád állítólag ezt akkor nem vette észre, azt hitte, a felesége csak elaludt.

Amikor közölték vele a hírt, búcsúlevelet írt, és önszántából utánament annak a lénynek, aki nélkül nem tudta tovább elképzelni az életét. A halálukban is együtt voltak, akár életük utolsó majd' harminc évében.

Ars poeticának is beillik a következő mondat Dajka Margittól:

„Minden napom ajándék az Úristentől, hogy ne azon csodálkozzak: néha nehéz az életem, hanem inkább azon, hogy boldog perceim is vannak.”

Rengeteg boldog percet köszönhetünk neki, és ezért soha nem lehetünk elég hálásak. Dajka Margit most is itt van velünk, még akkor is, ha már harmincöt éve nincs köztünk.

Both Gabi

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Fortepan/HUNYADY JÓZSEF