Könyv szöveg nélkül – A silent book csak képekkel mesél

–

Ami „silent” és „book”, az csak jó lehet – gondoltam magamban kissé megfáradt, csendre szomjazó kisgyerekes anyaként. (A „silent book” szó szerinti fordításban „néma könyvet” jelent.) Abban nem tévedtem, hogy jó (sőt, szuperjó, erről szól a cikk), csendről viszont szó sincs, sőt. Pusztán képek alapján mesélni melósabb, mint kényelmesen felolvasni egy mesekönyv előre megírt szövegét. Viszont pont ezért sokkal izgalmasabb és változatosabb is, arról nem is beszélve, hogy a képek alapján szárnyaló asszociációk révén milyen sokat megtudhatunk saját magunkról és a gyerekünkről.

A több szöveg = jobb könyv, téves egyenlet

A silent bookban csak egészen minimális szöveg található. Természetesen van címe, illetve a képeken is feltűnhet egy-egy szó vagy felirat (például „buszmegálló”), esetleg a szereplők nevei. Ezen túl viszont az olvasóra van bízva, hogy milyen történetet ír a képek alapján, illetve mi mindent képzel a képek mögé. Éppen a szövegnélküliség az oka, hogy itthon egyelőre kevéssé elterjedt ez a műfaj. A hazai könyvkiadók általános tapasztalata, hogy mi, magyarok, elsősorban a szöveget keressük egy könyvben, és a könyv értékét, minőségét is a szövegmennyiséghez mérjük. Míg külföldön van hagyománya a képkönyveknek és az albumoknak, mi még csak most szokjuk azt, hogy az illusztráció nemcsak a „dísze” lehet egy szövegnek, hanem a könyv főszereplőjévé is előléphet.

A fejből mesélés és könyvolvasás között félúton

Szülőként sokan szeretünk támaszkodni a szövegre, mert felolvasni valamit könnyű és kényelmes. Különösen este, amikor egyébként is hulla fáradtak vagyunk. Ilyenkor szinte automatikusan mondjuk a szöveget, sokszor már kívülről fújjuk, és közben végig lehet gondolni még a másnapi teendőket is. Ez az, amit a silent book esetében nem lehet megcsinálni, ez a műfaj ugyanis teljes figyelmet kíván. A képekben megfogalmazott történetet nekünk kell szavakba önteni. Ilyen szempontból a fejből meséléshez közelít, ami egyeseknek nagyon jól megy, másoknak kevésbé. Egy létező, ismert mesét saját szavakkal elmondani a könnyebbik feladat. A semmiből egy teljesen új történetet kitalálni és elmesélni – ehhez már nagyobb fantázia kell.

A silent book valahol a kettő között helyezkedik el: a képek adnak támpontot, kapaszkodót, de nekünk kell megtalálni hozzá a szavakat.

„A silent book visszakanyarodik egy sokkal archaikusabb mesélési módhoz, mint a mai felolvasás. A mesék évezredeken keresztül szájhagyomány útján terjedtek, az írott mesék, az első mesekönyvek csak nagyon későn jelentek meg. Mesemondás közben a mesélő mindig alkalmazkodott a közönségéhez és az életkorukat, igényeiket, aktuális állapotukat figyelembe véve alakította a történetet. Attól a pillanattól kezdve, hogy a mesék nyomtatott formába kerültek, a mesélés veszített a szabadságfokából. A silent book ezt a szabadságot tudja újra megteremteni azáltal, hogy visszaadja a mesélőnek a hagyományos szerepét: a történetet mindig úgy mesélheti el, ahogy az az adott szituációban a legmegfelelőbb. Ő dönti el, hogy mennyire részletesen mesél, melyik elemét bontja ki a történetnek, hová helyezi a hangsúlyokat. A hallgató kérdéseire és közbeszólásaira a történet megfelelő alakításával is tud reagálni, hiszen nem köti a »kötelező« szöveg. Mindez sokkal élőbbé teszi a mesélést” – mutat rá Csányi Dóra, az első magyar silent bookot megjelentető Csimota Kiadó főszerkesztője.

A silent bookban szereplő történet minden egyes alkalommal másként hangzik el, éppen ettől izgalmas.

Amerikai kutatások szerint a silent book alapján mesélő szülők sokkal több szót és összetettebb mondatokat használnak, mint amikor szöveges mesekönyvből olvasnak fel, és ilyenkor szívesebben is válaszolnak a gyerekek kérdéseire, illetve reagálnak a nyelvi próbálkozásaikra. Ezáltal a gyerekek beszéde is kifinomultabbá válik, és biztosabb alapot kapnak a későbbi olvasástanuláshoz.

Vizuális svédasztal

„Az első hazai kiadású silent book egy sorozat volt: 2006-ban a Piroska és a farkas klasszikusát öt markánsan eltérő stílusú illusztrátor álmodta képekbe. Ennek megfelelően öt nagyon különböző könyv született. Érdekes látni, hogy az egyes alkotók mit emeltek ki, mit tartottak fontosnak ugyanabból a történetből. Hasonlóan izgalmas az is, hogy a gyerekeket melyik fogja meg leginkább az öt könyv közül, melyik képre rezonálnak” – mondja Csányi Dóra, aki szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek sokféle ábrázolásmóddal, technikával, és képi interpretációval találkozzanak. „Egy nagyon banális hasonlattal élve azt szoktam mondani, hogy

egy gyereket nem lehet csak csokoládén felnevelni, hanem mindenfélét elé kell tenni, hogy megkóstolja és megtanulja az ízeket. Ugyanez igaz a zenére, a képzőművészetre és az irodalomra is. Sokfélét kell nekik mutatni ahhoz, hogy el tudják dönteni, mi az, amit valóban szeretnek.”

Tehát merjünk nyitni a szokatlan, „karcosabb” illusztrációk felé, hogy a kicsik ne csak „Disney-mértékkel” készült bájos-babás képeket lássanak. Erre remek lehetőséget teremtenek a Csimota által kiadott silent book-sorozatok (azóta megjelent a Csizmás kandúr, a Csipkerózsika, a Hófehérke és a hét törpe, és a Három kismalac is, újabb öt-öt illusztrátor tolmácsolásában). Jó játék lehet időről-időre elővenni ezeket a könyveket és figyelni, hogyan változnak a gyerekek preferenciái életkoruk, hangulatuk, formálódó ízlésük szerint.

Minden szempontból univerzális

A szöveg nélküli könyv a zenéhez és a képzőművészethez hasonlóan univerzálisan érthető. Nincsenek sem nyelvi, sem korosztályi korlátok, ezek a könyvek bármilyen tudásszintnél alkalmazhatók, olvasni nem tudó és olvasó gyerekeknél, fiataloknál egyaránt. Témabeli kötöttség sincsen. Annak ellenére, hogy nincs szöveg, ezek a könyvek összetett, érzelmekkel teli történetek elbeszélésére is képesek. Ennek gyönyörű példája Rofusz Kinga Otthon című képkönyve, amely a kisfiú főhős szemszögén keresztül mutatja be egy költözéssel járó érzelmi folyamat állomásait: a régi otthontól való búcsúzástól kezdve a visszavágyódás és elszakadás élményén keresztül az új otthonban lelt megnyugvásig.

Olvasásfejlesztés betűk nélkül

Az Egyesült Államokban már az 1970-es években is használták a silent bookot oktatási céllal. Nálunk idén fog megjelenni egy átfogó tanulmánykötet az Oktatási Hivatalon belül működő Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) kiadásában, amely azt mutatja be, hogy a silent book milyen területeken alkalmazható eredményesen az eddigi tapasztalatok és kutatások szerint: ilyen például az olvasásfejlesztés, szövegértés, biblioterápia és az SNI-s gyerekek felzárkóztatása. 

Goda Beatrix, az OPKM munkatársa és az említett tanulmánykötet egyik szerkesztője szerint a silent bookot segítségül hívhatjuk, ha egy kisgyereknek nehézségei vannak az olvasással. Sokszor előfordul, hogy az olvasásban kezdetben nincs sikerélménye a gyereknek és emiatt szorong, így a társai, a tanár vagy a szülők előtt nem is mer hangosan olvasni.

A szöveg nélküli könyv jó áthidaló megoldás lehet ilyenkor: a kisgyerek szabadon beszélhet a képekről, ezáltal felbátorodhat és megváltozhat a könyvekhez való addigi negatív hozzáállása, amely végül elvezetheti a szöveges könyvek szeretetéhez is.

Minden könyv sajátja – akár van benne szöveg, akár nincs –, hogy jó kiindulási pont a beszélgetéshez. A silent book esetében viszont lehetséges akár a végkifejlet megváltoztatása vagy a történet átírása is, ami fejleszti a fantáziát és az improvizációs készséget. 

Szerinted milyen színű a boldogság? Fekete.

Egyik este Maros Krisztina Milyen színű a boldogság? című képkönyvét nézegettük, amelyben minden oldal egy-egy adott színnel van illusztrálva: türkiz tengerek, barna barlangok, és fehér havas tájak boldog pillanatait jeleníti meg. Miután végiglapoztuk, megkérdeztem a kislányomat, hogy a könyv alapján neki melyik szín a boldogság. (Biztos voltam benne, hogy a vidám aranysárgát vagy kedvenc színét, a lilát fogja mondani). Ehhez képest jött a válasz: „A fekete”. Először magamban némán összeomlottam, mindenféle nyugtalanító gondolatokra asszociálva a gyerek lelkivilágával kapcsolatban, aztán megkérdeztem, hogy miért pont azt az oldalt választotta, amelyiken a sűrű sötétségben egy fekete macska lopakodik. „Mert a macska olyan boldog, ahogy megy az éjszakában. Lehet, hogy egész nap be volt zárva, és most végre kalandok várják” – mondta a hétéves. Milyen érdekes, milyen más a gyerek nézőpontja! Ő a macska boldogságára gondolt, a képek közül azt választotta, ahol a szereplő a legboldogabb. A sötét tónusú kép az éjszaka nyugalmával és a macska szabad kalandozásával neki jobban kifejezte a boldogságot, mint a napsugaras, virágos, buja dzsungeles oldalak. Ráadásul egyből gyártott egy kis előtörténetet is a képhez, ami a könyv lapjairól nem volt leolvasható, de az ő gondolataiban a kép alapján megszületett. Meg is állapítottam, hogy a silent book lényegét (amit ez a cikk mindenféle szemszögből igyekezett megvilágítani) a gyerekek ösztönösen is érzik.

Fehérváry-Ménes Anna

Források: ITT és ITT