Egyre ritkább percek

Amikor elkezdtem kérdezősködni az ismerőseim között, hogy ki, milyen gondolatokkal tölti azokat az időszakokat, amikor nincsen se társasága, se olyan eszköze, ami lefoglalja, jellemzően mindenki hosszas töprengésbe kezdett. Gyakorlatilag alig tudták felidézni, mikor vannak a napjaikban vagy akár egy hét távlatában olyan időszakaik, amikor nem köti le őket semmi, teljesen magukra vannak hagyva önmagukkal. Volt, akinek még az alvás előtti pár perc sem volt magától értetődő, mert a tabletjével kel és fekszik, és csak akkor teszi le, amikor már annyira fáradt, hogy azonnal elalszik. Azért ez elképesztő, ha arra gondolok, hogy gyerekkoromban volt egy könyvünk, aminek a címe az volt: Unatkozom! Mit csináljak?  Ma egyre kevesebben unatkoznak, a szó klasszikus értelmében. Emlékszem, amikor hevertem az ágyon a nyári szünetben és konkrétan semmit, de semmit nem csináltam, csak gondolkoztam a dolgaimon, történeteket találtam ki. Aztán ott van a tömegközlekedés; évekkel ezelőtt mindenki kénytelen volt valamivel elfoglalni magát fejben, legfeljebb egy könyvet olvashatott, ha bírta hányinger nélkül a zötyögős olvasást. Szerencsére érdekes dolgokra is bukkantam mások fejében, komolyan inspiráló volt hallgatni, milyen változatos gondolatokkal foglalatoskodik az ember, ha kettesben marad önmagával.

Mozi az uszodában, szabásminta képzeletben

Elsőként nyilván a férjem volt kéznél a kérdezősködésben, és rögtön egy klassz esetre akadtam. Gábor úszó, hétéves kora óta az uszoda a kedvenc közege és azok közé tartozik, akik a versenyzés után is hetente többször róják a hosszakat évtizedek óta. Még az aktív időszakban, gyerekként találta ki magának, hogy a több ezer méteres edzések alatt fejben olyan filmeket játszott le elejétől a végéig, amiket korábban látott. Mikor elkezdte az edzést, kiválasztott egyet és megvolt a privát mozi az uszodában. Bevallotta, hogy amikor megismerkedtünk, a filmeket egy időre lecserélte a randijainkra, azokat játszotta újra, fejben. Ugye, nem csodálkoztok, hogy mindig olyan rajongva írok róla?  Másik otthoni alanyom, az anyám, a szabó mester. Ő fejben szabásmintákat készít és kitalálja, milyen textilekből készítene el egy ruhát. Másik „kedvenc” témája az aggódás, ezt általában estére tartogatja, ilyenkor előveszi azokat a dolgokat, amelyeken problémázhat, és persze a legrosszabb forgatókönyveket vizualizálja.

Történetek szárazon, vízen, levegőben

Közgazdász férfi ismerősöm rengeteget ül autóban és sokat utazik vidékre. Általában telefonálgat, de mégis akadnak időszakok, amikor egy-egy óra eseménytelenül telik. Ilyenkor, dacára annak, hogy mennyire racionális munkát végez, ő történeteket sző fejben. Általában a szereplők valós személyek, akikkel lejátszat egy történetet, aminek aztán semmi köze egyébként a valósághoz. Érdekes, hogy többen is említették a kitalált történeteket. Egy barátnőm, aki nagyon fél a repüléstől, a gépen bedob egy felest és romantikus kalandokat képzel el valami szuper pasi oldalán. Úgy, hogy egyébként normális családi élete van, szerető férjjel és gyerekekkel. A balatoni vitorlázások egy másik ismerős nőnek olyan inspirálóak, hogy csak ül és fantáziál, míg a pasija kormányozza a hajót.

Gyerekek világa

Ideális esetben a gyerekek lennének azok, akik a legközelebb állnak saját magukhoz és őszinte még a párbeszéd, a kitalált történetek tárháza a fejük. Imádom például, amikor a kisfiam a földön hever és látszólag semmit nem csinál, egyébként pedig épp egy történetet játszik. Odáig vagyok, amikor hívom, hogy jöjjön vacsorázni, és ő azt mondja, „mindjárt, még be kell fejeznem”, mert emlékszem, pont így, fejben játszottam én is komplett történeteket, párbeszédeket, sokszor a nyaraló kertjében egy fán ülve. Ha arra gondolok, hogy ezt a bizsergetően izgalmas fantáziálást teljesen kiirtja a sok mással való elfoglaltság, megsajnálom azokat a gyerekeket, akiket éppen a szüleik nem hagynak magukkal lenni.

Az én gyerekes dolgaim

Ha már az elején feldobtam a labdát, úgy érzem, kénytelen vagyok színt vallani, mégis mi jár az én fejemben, amikor magam vagyok. Egyrészt nyilván, ahogy anyám fejben szab, úgy én fejben írok. Futás közben, este az ágyban, a buszon vagy egy unalmas megbeszélésen. Aztán ott vannak a sérelmek; ha valaki bánt, olyan történetet kerekítek, amiben én vagyok a diadalmas nyertes, a másik fél pedig kénytelen előttem meghajolni és rájön, milyen remek ember vagyok, ő pedig mekkorát tévedett. Olyan titkos történeteim is vannak, amiket megvalósulni remélek, és mivel elhiszem, hogy eléggé kitartóan képzelgek, egyszer úgyis megtudjátok, mi lett a vége, mert az már nem egy gondolat lesz a fejemben, hanem a sikerem története, aminek ti lesztek a közönsége.

Kárpáti Judit