Én mesélek, ő épít – Így alkotja meg egy kisfiú az anyukája történeteit... minden este

–

Az az igazság, hogy ezeknek a meséknek a kitalálásában most igen aktívan részt vett a kisfiam is, aki lázba jött a lehetőségtől, hogy ország-világ előtt megmutathatja a fantáziáját. Én azért ezeknél kicsit csavarosabb történeteket szoktam kigondolni, de a cikk kedvéért picit visszafogtam magam.

Amit most megosztok veletek, az a mi kettőnk világának egy pici, féltve őrzött szelete. Mesék a szívemből, a fejemből, és építmények Ármin fantáziájából.

Nekem óriási élmény minden alkalom, amikor „meselegózunk", mert együtt vagyunk, együtt gondolkodunk, együtt épülünk és együtt nevetünk.

1. mese: A szakadék szélén

Volt egyszer egy park. Időtlen idők óta állt benne két robotszobor. Hórihorgas termetük volt, hatalmas szájuk, és csúcsos, rikító piros tökfödőjük. Sok-sok gyerek játszott rajtuk. Egyszer a felnőttek el akarták vontatni őket, és óriási gördeszkákat csúsztattak alájuk. De hirtelen jött egy hatalmas orkán, és szembefordította a két robotot egymással. Nyomban élere keltek, és furcsának gondolták, hogy valami szerkentyű van a talpuk alatt. Ki akarták próbálni, milyen lenne ezeken a talpakon versenyezni. Építettek egy akadálypályát mindenféle hurkokkal ugratókkal, rámpákkal, és rengeteg veszélyes szakadékkal. Mire felépült, már beesteledett, de reggelre minden gyerek ott volt, és meg akarta nézni, ahogy a robotok gördeszkaversenyt tartanak: mind a két robot teljes erejéből száguldott, de az egyiküknek letört a kereke, és amikor már majdnem belesett a szakadékba, a másik robot megfogta a kezét, így együtt gurultak be a célba. Nagyon-nagyon örültek. Végül megint feltámadt a szél, és elfújta az akadálypályát a gördeszkákkal együtt. A két robot újra szoborrá változott, de most már hallották a gyerekek vidám csivitelését, és boldogan álltak az idők végezetéig.

2. mese: Egy csodálatos világ

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos világ. Ebben a világban állatok, emberek és növények is éltek. De az állatok meg az emberek nem kedvelték egymást. Az egyik kiskutya azonban nagyon szeretett volna magának egy gazdát. Nagy nehezen átjutott az emberek területére. Egy kislány megsajnálta, és magához vette, majd elhatározta, hogy csinál magának meg a kutyájának egy olyan helyet, ahol az állatok és az emberek is békében élhetnek. El is kezdte az építést. Sikerült neki, de nagyon kicsi volt, ezért bővíteni kellett. Először épített rá még egy emeletet, aztán folyosókat alakított ki, így már elég nagy lett ahhoz, hogy az állatok is, meg az emberek is beférhessenek. De most jött csak a neheze, ki kellett békíteni őket. Néhány embert sikerült meggyőznie arról, hogy az állatok ártalmatlanok. Ők aztán elmondták a többieknek is, hogy nem kell félniük. A kiskutya meg visszautazott a szülőföldjére, és elmondta, hogy mi történt vele. Az állatok is jó szívvel fogadtál a dolgot. Végül mind a két népet sikerült egyesíteniük. Mindenki befért, de az oroszlánok csak a tetőn mászkáltak, mert onnan jó messzire el lehetett látni. A kiskutya álma pedig beteljesült, mert végre lett egy igazi társa.

3. mese: Az óriásrobot meséje

Volt egyszer egy kisfiú, aki nagyon szeretett építeni, az egyik szülinapjára, kapott egy hatalmas csomag játékot, így hát próbálkozott mindenfélével: épített repülőt, kocsit, házat, ventilátort, de aztán végül egy óriásrobot kerekedett ki a kockákból. (sic!) Elhatározta, hogy elrepül a robottal együtt az űrbe. Merthogy ez a robot tudott ám repülni is. Ott egy hatalmas vörös, kék és lila bolygót láttak. Leszálltak, és elnevezték Sokszínűnek. Ám kiderült, hogy a bolygó nem lakatlan. A robothoz hasonló lény jött elő a sziklák mögül, csak nagyon apró volt. Felmászott az óriásrobot legtetejére, és valamit csinált ott, amit nem látott a kisfiú. Erre az óriásrobot furcsán kezdett viselkedni. Összevissza lépegetett, és furi hangokat adott ki. A fiú nem tudta, mit csináljon, nagyon megijedt, de végül a bolygón található fémekből épített egy űrhajót, és hazautazott. Elhatározta, hogy még visszamegy a barátjáért. Összeszedte az előző építményeit, és összeszerelte a hajót, a kocsit és a repülőt. A ventilátorból csinált egy „szuperpisztolyt”, ami levegőt lőtt ki. És újra az űrbe repült. Amikor odaért a Sokszínű bolygóhoz, már látta, hogy nem is olyan sokszínű, szét volt rombolva. Hosszú keresés után megtalálta az óriásrobotot, aki éppen alvó üzemmódban volt. Elővette a „félelmetes” pisztolyát és bevetette. Annyi levegőt lőtt a robotra, hogy kifújta belőle azt a kicsi és gonosz űrlényt. Utána az óriásrobot rögtön helyrejött, és újraépítette a Sokszínű bolygót, ami megint tényleg sokszínű lett. A kisfiú látta, hogy az űrlény nem is olyan gonosz, csak unalmában romboltatta szét a Sokszínű bolygó színeit az óriásrobottal, így hát levitte magával a földre. És ajándékul odaadta neki a „szuperrepülőkocsihajót”. Még a félelmetes levegőpisztolyt is megkapta. A lény visszautazott a Sokszínű bolygóra, és megígérte a fiúnak, hogy most már Sokszínű is marad!