„Amiben nagyon erősen hiszünk, az megtörténik” – Interjú Horváth Eszter World Press Photo-díjas fotográfussal
Ő az első magyar nő, aki elnyerte a világ egyik legrangosabb fotográfiai díját, ráadásul egészen extrém körülmények között, egyedülálló témában alkot. Horváth Eszter szó szerint feltette az életét a fotózásra, és most megéli az álmait. Mindezzel azonban egy jobb világért harcol –mindannyiunk számára. Csepelyi Adrienn beszélgetett vele.
–
Született mesélő. Másfél perce ülünk a laptopunk előtt a Zoom-interjúnkon – ő Berlinben, én Budapesten –, és máris magával vitt a Spitzbergákra. (Sajnos csak képzeletben.) De olyan megejtő szeretettel és természetességgel mesél a pulóveréről, amely egy világvégi kis kávézó kötősarkából származik, hogy szinte látom magam előtt a Spitzbergákon kötőklubot működtető helyieket, akiktől hosszas kérlelés után vette meg a most rajta látható mintadarabot.
Horváth Eszter fotográfus nemrég elnyerte a szakma egyik legrangosabb kitüntetését, a World Press Photo első díját. A „Környezet” kategória első díjas képén két jegesmedvét látunk: egy anyamedvét és egy bocsot. Az utóbbi két lábon állva csodálkozik rá a sarkvidéki kutatók által kihelyezett zászlóra. A fotót Eszter egy jégtörő hajó, a Polarstern orrából készítette – a díjnyertes kattintáshoz ugyanis egy három és fél hónapon át tartó jeges-tengeri expedíción kellett részt vennie. Nem az első és nem az utolsó ilyen vállalkozása volt ez a soproni születésű fotográfusnak:
Eszter arra tette fel az életét, hogy a klímaváltozással foglalkozó kutatók munkájának fontosságára hívja fel a világ figyelmét – és közelebb hozza őket az átlagemberhez.
Emberek és történetek
„Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt még milyen távolinak tűntek a kutatók, a tudományos eredmények: tudósoktól tudósoknak szóltak, mi, átlagemberek alig érthettük ezeket.
»Brit tudósok bebizonyították« – poénkodtunk mi magunk is sokszor. Engem az érdekel, hogy kik és hogyan érik el ezeket az eredményeket. Kiknek köszönhetjük, hogy tudjuk, mi zajlik a világban?”
Eszter úgy látja, a klímaváltozást mindenki a saját bőrén tapasztalja, épp ezért az emberek egyre jobban értik, hogy ez fontos téma. „Gyerekkoromban a Fertő tóra jártunk korcsolyázni – nem tudom, manapság befagy-e egyáltalán az a rész, ahol akkoriban játszottunk. Gyerekkoromban mindig volt hó, igazi, hideg tél – most pedig telek múlnak anélkül, hogy vastag hótakarót látnánk. Bízom abban, hogy a munkám segít közelebb hozni a tudósokat, és a történeteiken keresztül meglátni az emberi oldalát annak az hihetetlenül fontos munkának, amit végeznek.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
És Eszter mesél – nemcsak a képein keresztül, hanem sorolja a példákat: a három hónapnál is hosszabb expedíció alatt például sok-sok apróság adódik, amibe bele sem gondolunk. „Nincs bolt, nincs internet, nincs semmi. Mindent magadnak kell megoldanod – és ebben az esetben ez azt is jelenti, hogy társakkal, csapatban. Például hogyan oldják meg a férfiak a hajvágást?
A közép-jeges-tengeri expedíción például a hajó egyik tisztje minden este hétkor borbélyszalont nyitott a fémmegmunkáló műhelyben, ahová az expedíció tagjai előzetes bejelentkezés után mehettek. Természetesen ingyen, de az egésznek így volt valamiféle ünnepélyessége.
Én alapvetően emberfotográfus vagyok, engem ezek a sztorik érdekelnek. Talán furcsa, de kicsit mosolyogtam is rajta, hogy ehhez képest egy jegesmedvés képem nyerte el a World Press Photo díját.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kitartó, állhatatos munka
Azt kérdezem tőle, ha „névjegyként” egyetlen saját fotót mutathatna csak meg egy fontos embernek, melyiket választaná. Eszter azt mondja, ez folyton változik, és most nyilván a jegesmedvés fénykép volna a legkézenfekvőbb válasz, ő azonban lehet, hogy másikat választana. „Azt a fotómat mutatnám meg, amely a New York Times címoldalán is szerepelt, és amelyet a lap az év fotói közé választott: egy kutatónőt ábrázol, a kezében egy meteorológiai ballonnal.
A kép a Spitzbergákon készült, ahol a kilencvenes évek óta évi hat-nyolc Celsius-fokkal emelkedett a téli átlaghőmérséklet, így ez a globális felmelegedés által legsúlyosabban veszélyeztetett területek egyike. De honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy a kutatók hosszú évek óta minden egyes nap felengednek itt egy ballont, hogy megmérjék a hőmérsékletet. Ez van benne ebben a fotómban: a kitartó, állhatatos munka.”
Eszter azt mondja, ő már egészen kicsi gyermekkorától mesélő akart lenni. Igaz, eredetileg könyvillusztrátornak készült, hogy vizuális úton mondhasson el történeteket. Ehhez képest közgazdászdiplomát szerzett, ám 25 éves korában kapott egy is kompakt fényképezőgépet, amit magával vitt az egyiptomi nyaralására, az ott készített fotóival pedig különdíjat nyert egy hazai fotópályázaton. Pár hónappal később az akkori párja meglepte egy tükörreflexes géppel.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
New York, New York
Ez persze még mindig vezethetett volna sokfelé, Eszter azonban egy ponton fontos döntést hozott: az összes félretett pénzét arra szánta, hogy New Yorkban, az International Center of Photographyban tanulhasson fotózást.
„Szeptemberben döntöttem el, hogy belevágok, az egy évvel későbbi képzésre adtam be a jelentkezésemet. De senkinek nem szóltam egészen addig, amíg júniusban ki nem derült, hogy felvettek. A családom bízott benne, hogy egy év után hazatérek. Aztán ebből az egy évből hat lett.”
Eszter diplomamunkáját, amely a New York-i tűzoltók életét mutatja be, 2013-ban szerepeltették az iskola végzőseinek kiállításán. A képekre felfigyelt a New York Times szerkesztője, és megkérdezte az intézményt, megjelentethetik-e a sorozatot. Természetesen engedélyt kaptak (a NYT a világ egyik legfontosabb sajtóterméke), néhány évvel később pedig Eszter nem csupán náluk publikált már többször is, de a Time magazinban és a Wall Street Journalban is.
Rendszerint a saját témáival keresi meg a szerkesztőket, nem felkérésre dolgozik. „Így mindig olyasmin dolgozom, amit nagyon szeretek, és amibe szívem-lelkem bele tudom tenni. Szerintem ez látszik a képeken, a kívülállók számára is érezhető.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Belső nyugalom
A technikai-szakmai tudáson túl az olyan extrém körülmények között, amilyenekben Eszter fotóz (például mínusz negyven fokban, vastag kesztyű miatt ragasztószalaggal megvastagított kioldógombbal), egészen biztos, hogy kell valami plusz, ami miatt a fotós képes a legjobbra. Eszter szerint ez a belső nyugalom.
„Amikor fotózom, és nagyon hektikus minden körülöttem, a zűrzavarban nekem kell a legnyugodtabbnak lennem. Ilyenkor lelassulok magamban, csakis arra fókuszálok, mit akarok.
Érdekes, hogy a díjnyertes jegesmedvés kép elkészítése például kevésbé volt nehéz, mint az azon az expedíción készült többi képé. Láttam, hogy a medve két lábra áll, és bíztam abban, hogy a zászlónál is ezt fogja tenni. Ezt a fajta koncentrációt nagyon tudatosan kell csinálni minden fotózáson – ha nem sugárzom magamból a nyugalmat, az érezhető például a portrékon is. A fő, hogy a nyugalom tőlem jöjjön.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Extrém életforma
Eszter néha több időt tölt kutatóhajókon, mint a szárazföldön. Eddigi élete során Magyarország után élt már Bécsben, New Yorkban, jelenleg pedig Németországban, ezek a körülmények alaposan próbára teszik az emberi kapcsolatait is. A közvetlen családjával napi kapcsolatban van, amikor teheti, a világ különböző pontjain megismert barátaival pedig mindig szakít időt a személyes találkozásra, amikor feléjük jár.
Huszonnégy éves volt, amikor Bécsben megnézte a World Press Photo kiállítást, és teljesen a hatása alá került.
„Máig élesen emlékszem, hogy hosszú órákon át járkáltam a képek között, újra meg újra megnéztem őket, olvastam a hozzájuk tartozó történeteket, és arra gondoltam: micsoda fantasztikus érzés lehet az egy fotográfusnak, ha a képét itt láthatja viszont!”
Nos, mától mi is láthatjuk Eszter képeit a hazai World Press Photo kiállításon, ő pedig – ha az ünnepélyes díjátadó elmaradt is a járványhelyzet miatt – épp az álmát éli. A kemény munkára esküszik, és arra, amit már gyermekként is őszintén érzett: „Amiben nagyon erősen hiszünk, az megtörténik.”
Az idei World Press Photo kiállítás ma nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban, bővebb információkat ITT találsz róla.
Csepelyi Adrienn
