Hallgass a megérzéseidre! – Az intuíció nem misztikum, hanem belső tudás

–

Valami nem stimmel

Talán már veled is megtörtént, hogy egy ismerőssel beszélgettél, aki kifejezetten kedvesnek tűnt, valami mégis azt súgta: légy óvatos. Vagy hogy egy lakás, amit megnéztél, minden szempontból megfelelt, mégis volt benned egy kis bizonytalanság, amit nem tudtál hová tenni. Az ilyen első benyomások, ösztönös megérzések nem a véletlen művei, hanem maga az intuíció vagy belső hang. A kultúra leginkább a nőkhöz köti ezt a fogalmat,

a pszichológia viszont mást mond: az intuíció mindannyiunk adottsága – csak épp nem mindenkinek tanítják meg, hogyan hallgasson rá.

Megérzés vagy társadalmi szerep?

Szakértők szerint nem a nemi hovatartozás határozza meg, hogy kinek hogyan és mennyire működik az intuíciója, hanem az élmények, a szocializáció és az érzelmi környezet. Miért él mégis a társadalomban az a kép, hogy ez leginkább – vagy kizárólag – a nők területe?

Talán azért, mert a nők hagyományosan több érzelmi munkát végeznek, otthon és a munkahelyeken is. Legtöbbször ők azok, akik először kiszúrják, ha valami nincs rendben, észrevétlenül kisimítják a feszültségeket, és figyelemmel kísérik mások lelkiállapotát. Idővel ez hozzájárult ahhoz a sztereotípiához, hogy a nők különleges érzékenységgel rendelkeznek.

Igen ám, de mi van, ha egy nőnek nem jelez a hatodik érzéke? Velem például többször is előfordult, hogy időszakosan szinte elnémult a belső hangom.

Ahogy egyre többször csalódtam a saját megérzéseimben, elkezdett komolyan foglalkoztatni a dolog: vajon velem van a baj? Lehet, hogy a női megérzés csak egy mítosz?

Mi zajlik bennünk, amikor „megérezzük”?

A tudomány úgy tartja, hogy az intuíció nem misztikus erő, hanem tudományosan leírható folyamat. A kutatások azt bizonyítják, hogy az intuíció a memória eredménye. Egy új helyzet hatására az agy villámgyorsan pásztázni kezdi a múltban eltárolt tapasztalatokat, érzéseket, élményeket, és ezeket azonnal összeveti a jelen szituációval. Mivel ez a folyamat szinte azonnal lezajlik, nem tudatosul bennünk – csak azt érezzük, hogy valamit érzünk. Tehát nem logikus következtetések útján jutunk el ide, hanem ismerős mintázatok felbukkanása révén. Így fordulhat elő, hogy egy idegen emberrel kapcsolatban valamiért gyanakvóak leszünk, vagy épp ellenkezőleg: már az első pillanatban megbízhatónak érezzük – pedig nem is ismerjük.

Patterman Kinga szerint az intuitív részünk és a racionális gondolkodás összetartozik.

„Az agyunk összeköti a tudatalattinkban tárolt milliárdnyi inger, élmény és esemény valamelyikét az aktuális helyzettel. Ezek az élmények köszönnek vissza önkéntelenül, de mégis ismerősként egy új élethelyzetben” – magyarázza.

„Ilyenkor egyfajta megsejtés, ráérzés, sugallat, szimat, libabőr, lendület, inspiráció, bevillanás, flow-élmény, jó ötlet, aha-élmény vagy akár déjà vu formájában találkozunk az intuícióval. Ilyen az, ha egy szülő minden ésszerű szempontot figyelembe vesz az iskolaválasztásnál, alaposan utánanéz a tantervnek, a tanároknak, a közlekedésnek. Aztán, amikor belép az épületbe, valami megmagyarázhatatlan rossz érzése támad. Ha hallgat erre a belső hangra, lehet, hogy végül olyan helyet talál, amely jobban illik a gyerekéhez” – teszi hozzá.

Intuíció gyerekkorban – hogyan tanuljuk el?

Kutatások bizonyítják, hogy az intuíció egy velünk született készség, amely a tapasztalat és a környezet hatására erősödhet, vagy akár el is halkulhat. Már egészen kiskorban bekapcsol az a belső érzékelőrendszer, amely a helyzetek érzelmi tónusát dekódolja. A gyerekek szociális intuíciója rendkívül fejlett: már a háromévesek is képesek különbséget tenni megbízhatónak és nem megbízhatónak itélt felnőttek között, pusztán a hangszín, a mimika és a testbeszéd alapján. A bökkenő csak az, hogy a felnőttek gyakran elbizonytalanítják őket ebben.

Ha egy gyerek azt mondja: „Nem akarok odamenni ehhez a bácsihoz!”, és erre az a válasz, hogy „Ne hülyéskedj már!”, akkor megtanulja, hogy nem érdemes a saját érzéseire hallgatni. Ha viszont a szülő kíváncsian meghallgatja, mit érez a gyerek, és komolyan veszi ezeket a jelzéseket, az önbizalmat és érzelmi intelligenciát épít benne.

„Ha egy kisgyerek fél egy felnőttől, akit még sosem látott, nem biztos, hogy csak félénk – lehet, hogy valamit megérez. És ha teret kap az érzések kimondására, akkor nem elnémítjuk a belső hangját, hanem megerősítjük.

„Mindenkinek működik az intuíciója” – állítja Pattermann Kinga, aki hozzáteszi a „megérzéseire mindenki tud hallgatni az élet olyan területein, ahol nem érték traumák, toxikus hatások, nem hordoz transzgenerációs negatív mintázatokat, és nem kellett félnie. Vagyis ahol pozitív élmények, szeretet, elfogadás és bizalom vette körül. Ez az a részünk, ahonnan súgnak a megérzéseink.”

Intuíció vagy szorongás? Nem mindegy, mire hallgatunk

Nem véletlen, hogy sokan összekeverik az intuíciót a szorongással, hiszen mindkettő belső érzésként jelenik meg, és mindkettő befolyásolja a döntéseinket. A különbség azonban nemcsak hangulatbeli, hanem idegrendszeri szinten is mérhető. A szorongás olyan reakció, amelyet az agyunk limbikus rendszere, azon belül is az amigdala aktivál, amikor fenyegetést érzékel – akár valós, akár csak elképzelt veszélyről van szó. Ilyenkor az úgynevezett „harcolj vagy menekülj” üzemmód kapcsol be, ami általában heves szívveréssel, szorító érzéssel, cikázó gondolatokkal és kontrollvesztéssel jár. Ezzel szemben az intuíció a belső stabilitás érzését adja, még akkor is, ha nem tudjuk megmagyarázni az okát.

Ahogy Pattermann Kinga fogalmaz: „Az intuíció sosem hajt bele a pánikzónába; szeretetteljes belső hangként, világos testérzetként jelentkezik – még akkor is, ha valamire figyelmeztetni akar. Ha ez a hang gyanús, szokatlan, idegen a személyiségünktől, akkor várjunk, halasszuk el a döntést, kérjünk külső segítséget.”

Az intuíció nem női kiváltság

Pattermann Kinga szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a férfiakban is ugyanúgy működik a belső hang, csak talán kevesebb biztatást kapnak arra, hogy figyeljenek rá. „Nyomasztólag hat férfiakra és nőkre egyaránt, ha elvárják tőlük, hogy hallgassanak az ösztöneikre, amikor ez félelmetes a számukra. Az elmúlt években a könyveimben összesen hatvan különböző gyakorlatot dolgoztam ki, és rengeteg visszajelzést kaptam az olvasóktól – és szinte mindenkinek más vált be. Volt köztük nyolcvanéves jogász, harmincas éveiben járó matematikus és tizenéves gimnazista is. Ez is azt mutatja, hogy nincs olyan életkor vagy élethelyzet, ahol ne lenne szükségünk arra, hogy kapcsolódjunk a saját érzéseinkhez, megérzéseinkhez” – mondja.

Tanulható ösztön

A szakemberek szerint az intuíció fejleszthető. Érdemes végiggondolni, mely területeken működnek jól a megérzéseink, és hol visznek általában félre. Mikor hallgathatunk bátran a belső hangunkra, és mikor nem? Egy kis önvizsgálat után körvonalazódhatnak azok a területek, ahol tudatosan alkalmazhatjuk az intuíciót.

„Mindannyian tele vagyunk olyan történetekkel, amikor tudhattunk, sejthettünk, megérezhettünk valamit. Lehet ebből tanulni – és persze bántani is magunkat a végtelenségig. Talán, ha feltennénk magunknak a kérdést: hová vezet a bűntudat egy-egy rosszul értelmezett helyzet miatt, és hová vezethetne az önelfogadás és a tapasztalat beépítése jövőbeli döntéseinkbe – bátrabban tudnánk magunknak megbocsátani” – fogalmaz Pattermann Kinga.

Az intuíció tehát nem kiváltság, nem titkos női tudás és nem is valami megfoghatatlan misztikum. Hanem egy velünk született, majd tapasztalatokkal és figyelemmel formálódó képesség, ami akkor működik a legjobban, ha nem akarunk tőle túl sokat. Sokszor már az is elég, ha eszünkbe jut időnként megkérdezni magunktól: Mit érzek ezzel kapcsolatban? És ha jön válasz, merjünk odafigyelni rá.

Simon Eszter