A szürkésbarna idegen, aki villódzó ujjal véste bele magát a szívünkbe – E.T. története
Botanikus érdeklődésű idegenek érkeznek Kaliforniába, hogy ott növényeket gyűjtögessenek. A kiérkező rendőrök azonban megzavarják őket, így fel kell venniük a nyúlcipőt. Igen ám, de az egyikőjük lemarad, és így itt ragad. Röviden így lehetne összefoglalni annak a filmnek a cselekményét, amely harmincnyolc évvel ezelőtt, ezen a napon döntötte meg a jegyeladási rekordot. Harmincegy nap alatt százmillió belépőt vettek meg rá, és egészen a dinoszauruszos moziig a legnagyobb bevételű filmek előkelő listáján rekordernek számított. Ha ennyiből nem találtad volna ki, miről van szó, akkor elárulom, az E.T. nemcsak Spielberg magányát, de az én gyerekkorom egy fontos momentumát is magában hordozza. (Nem, engem – Pataki Attilához hasonlóan – nem vittek el az ufók. Még.) Fiala Borcsa írása.
–
Elvált szülők gyermekei
Amerikában 1982. június 11-én, Magyarországon pedig 1983. december 22-én mutatták be az E.T., a földönkívüli című filmet. A cím valahol roppant vicces, hiszen önmagát ismétli, a furcsán totyogó lénynek ugyanis valóban ennyi a neve: Extra-Terrestrial, azaz: földönkívüli. (Tehát lehetett volna akár F.K.-nak is fordítani. Jól van, csak egy ötlet volt.)
Hat és fél éves voltam ekkor, a húgom négy, apukám vitt el minket a moziba. A végén sírt, ezt ő mesélte el jóval később, már kamaszkoromban. Nem csak azért, mert meghatotta a film. Akkoriban váltak anyukámmal, és valószínűleg ott tudatosodott benne, hogy már nem fogjuk tudni úgy tartani a kapcsolatot, ahogy korábban. Még ma sem tudom úgy végignézni a filmet, ami akkor örök kedvencemé vált, hogy ne jutna eszembe, vajon mi jelenthet valódi akadályt egy kapcsolatban és mi nem, lehetünk-e teljesen idegenek egy bolygónak ugyanazon városának egyazon kerületében is, de ugyanígy barátok akár galaxisokon át.
Egyébként Spielberg alapötletét is a szülei válása adta, ekkoriban hozta létre magának azt képzeletbeli barátját, aki megvigasztalta magányában és kirekesztettségében, amit zsidó fiúként élt át Arizónában.
Sportfilm: mindent bele!
A képzelt barát mellett egy (végül abortált) filmes ötlet, a Night Skies is ihletként szolgált, amelyben gonosz ufók terrorizálnak egy amerikai családot. Ám ezúttal Spielberg inkább egy szerethető, nem pedig félelmetes mozit szeretett volna készíteni, így a Night Skies-t kettéhasítva ment az ötlet egyik fele (a földönkívüliek) az E.T.-be, a horror részből pedig később megszületett a Poltergeist – Kopogó szellem. Spielberg alapötletéből a forgatókönyvíró, Melissa Mathison öt nap alatt készítette el a filmcselekmény vázlatát, ami olyan parádésan sikerült, hogy nem is cicóztak vele tovább, hanem az alapján kezdték el a forgatást. „Ez volt a legjobb első vázlat, amit valaha olvastam” – nyilatkozta róla később a rendező. Mondjuk, a filmnek sem kell szégyenkezve elbújdokolnia, kilenc Oscarra jelölték, ebből négyet haza is vitt.
A forgatókönyvíró Melissa egyébként ezidőtájt Harrison Ford barátnője, majd később (egészen 2004-ig) felesége volt. Harrison Fordnak pedig (akivel a forgatókönyvírás során Spielberggel épp Az elveszett frigyláda fosztogatóit forgatták), volt egy nyúlfarknyi beugró jelenete az E.T.-ben… amit azonban később kivágtak. Spielberg ugyanis nem szerette volna, ha a sármos sztár elviszi a fókuszt a csúf űrlényről.
Zseniális gyerekcsapat
Mivel a film java részét a három testvér viszi el a vállán, egyáltalán nem volt mindegy, kik játszák el a szerepeket. Spielberg elsőként az akkor még csak hatéves Drew Berrymore-t hallgatta meg, aki rögvest ki is fejtette, ő valójában nem színésznő, hanem egy punk-rock együttes, a Purple People Eater (azaz Lila emberevők) dobosa, előző éjjel is full sminkben adtak gigantikus koncertet egy többezres közönség előtt. Spielberg azonnal levette, egy ilyen szárnyaló fantáziájú kislány csak a film előnyére válhat – és milyen igaza lett.
A fő gyerekszerepre, azaz Elliott megformálására az egyik barátja ajánlotta Henry Thomast, akivel korábban már forgatott együtt. Spielberg neki azt a feladatot adta meghallgatáskor, hogy egy improvizatív jelenetet játszon el Mike Fentonnal közösen.
Egészen fantasztikus megnézni a casting mindössze három percét. A megszeppent kisfiúnak vázolják a helyzetet: a szekrényében egy földönkívüli barátja lakik, akiért most eljött a NASA egyik embere, tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy ne vigyék el a lényt a felnőttek magukkal.
Thomas a másodperc tört része alatt átlényegül, olyan szívszaggatóan, az orcáján hatalmas krokodilkönnyeket alágördítve könyörög és tiltakozik, hogy engem azonnal meggyőzött az őstehetségéről. Szerencsére nem csak engem, a szívszaggató sírás után Spielberg csak annyit mondott: „Rendben, kölyök, tiéd a meló.”
Miért éri meg totál bénának lenni (néha?)
A kedves szövetségi ügynököt játszó Peter Coyote viszont kifejezetten kacskaringós úton-módon jutott el a szerepéig. Roppant kellemetlen helyzeten esett át ugyanis (szó szerint), amikor korábban Indiana Jones szerepére jelentkezett. Azzal a mozdulattal, ahogy a meghallgatáskor belépett a színpadra, már meg is botlott egy lámpa vezetékében, majd a kalandor régészprofesszorhoz egyáltalán nem passzoló ügyetlenséggel bebukdácsolt a szereplőválogatást intéző Spielberg és George Lucas orra elé. Talán nem meglepő, hogy nem Coyote kapta akkor a szerepet… Balul sikerült antréját azonban Spielberg nem felejtette el, így amikor az E.T. szimpatikus ügynökének szerepéhez válogatta a színészeket, egyértelmű volt, hogy azt csakis a suta mozgású Coyote kaphatja.
Egy imádnivaló rondaság
Gyerekkoromban egészen odáig voltam a filmtől, nem csak a családi vonatkozás és az ehhez kapcsolódó érzelmek miatt. Ahogy a legtöbb rajongó, én is a szívembe zártam a kedves E.T.-t. A mai napig emlékszem, hogyan tettem szert egy műanyag figurára is: kaposvári dédnagypapám, aki csodálatos és kissé bohém figura volt, a dédnagymamám háta mögött nyomott a kezembe pár forintot, amivel kiszaladhattam a sarki trafikba (még most is az orromban van a kis üzlet kávé- és dohányillata), hogy ott megvegyem az áhított babát, amit aztán szerelmesen hurcolásztam magammal mindenhová, hosszú hónapokig. Mostani szemmel már nehéz megértenem, mi a frászkarikát ehettem azon a csúf, szürkés-barnás lényen, akinek
hatalmas fején égszínkék gülüszemek bámultak ártatlanul a nagyvilágba, az arca közepén Michael Jackson-orr pompázott, a mellkasán furcsán redőzött a csupasz bőre, lábacskái nevetségesen rövidek, a keze viszont orrmótlanul hosszú volt, piros fényű ujját pedig olyan büszkén tartotta a magasba, mint egy óvodás, akinek épp sikerült valami izgalmasat kibányásznia az orrlukából.
De hogyan született meg különféle ötletekből E.T. figurája Carlo Rambaldi keze nyomán? Nos, a recept a következő: Spielberggel együtt bedobálták az ötletkalapba a művész egy korábbi festményét, a Delta nőit, melyen a hasonlóképp hosszú nyakú, furcsa fejtartású központi figura adta a földönkívüli alapanyagát. Aztán hozzágyúrták még a benyomásaikat a nagy gazdasági világválság öregembereiről készült fotókról, majd mindezt kiegészítették Albert Einstein, Hemingway és a Pulitzer-díjas amerikai költő, Carl Sandburg vonásaival.
A bábu maga roppant nehézkesen működött, és több bábjátékos munkájára is szükség volt, hogy meggyőzően tudjon mozogni, ami a forgatást nem kifejezetten könnyítette meg. A hitelesség kedvéért azonban Spielberg azt füllentette a kis csíra Berrymore-nak, hogy E.T. igazi, hús-vér élőlény, így annál a jelenetnél, amikor (SPOILER!) E.T. meghal, a kislány könnyei abszolút valódiak.
A földönkívüli lényt belülről pedig három külön színész alakította: Tamara De Treaux és Pat Bilon törpenövésű művészek, illetve a 12 éves Matthew DeMeritt, aki lábak nélkül született, ezért megtanult csak a kezén járni – őt láthatjuk a konyhai jelenetben. Ha azt gondolod, E.T. megformálásához már így is rengeteg ember kellett, akkor még vedd hozzá, hogy csak ahhoz, hogy tudjon beszélni, illetve különféle hangokat kiadni, még 18 emberre volt szükség – többek között maga a filmrendező Spielberg is, de a berúgott böfögő hangról is külön személy gondoskodott.
A temérdek befektetett energia és fantázia azonban meghozta a gyümölcsét, az E.T. szerintem a mai napig is roppant szerethető, szép film. Ahogy E.T. a film végén megérinti Elliott homlokát, miközben felfénylő ujjával azt ígéri, mindig ott lesz benne, úgy érintette meg a mi szívünket is. Örökre.
Fiala Borcsa
