Emlékeztetőül, a történet röviden 

Adott egy fiatal srác, ifjabb Frank Abagnale, akit szerető szülők nevelnek, és aki egyformán rajong az apjáért, a simlis üzletemberért és francia édesanyjáért. Az apa a háborúban vetett szemet (állítása szerint több száz katonatársával egyetemben) a gyönyörű lányra, akit úgy csábított el, hogy egy árva szót sem beszélt franciául, és akit hat hét múlva már feleségül is vett. A szerelem pedig, úgy tűnik, bő másfél évtizeddel később is lángol… de csak addig, amíg az apát adócsalás miatt perbe nem fogják, és ezzel párhuzamosan el nem indul a lejtőn.

A szülők elválnak, a 16 éves ifjabb Frank pedig, amikor választania kellene, hogy kihez költözzön, inkább világgá megy. Hamar feltalálja magát, csekkhamisítóként egy rakás pénzt csal ki a bankokból, miközben hol a Pan Am pilótájának adja ki magát, hol orvosnak, majd ügyvédnek. A hurok azonban egyre szorul körülötte: egy FBI ügynök a nyomában lohol, és addig nem nyugszik, míg el nem kapja és rács mögé nem juttatja. Frank és az őt üldöző Carl Hanratty között idővel különleges kapcsolat alakul ki, ami nemcsak a „szakmájuk” iránti lelkesedésből és profizmusból fakad, de a magányukból is. Így lesz szokásukká az, hogy karácsonykor beszélnek egymással – ezért is merem ezt a végtelenül kedves filmet az ünnepekre ajánlani nektek. Na de lássuk (ehhez képest) a tényeket!

1. Cameo

Az igazi ifj. Frank Abagnale maga is megjelenik a filmben is, ő az a francia rendőr, aki 1967 karácsonyán letartóztatja a Leonardo DiCaprio által játszott önmagát.

2. Az első áldozat

A Carl Hanrattyt alakító Tom Hanks a forgatás előtt megismerkedett azzal az FBI ügynökkel (Joe Shea-vel), aki sok más nyomozó mellett inspirációként szolgált a figurájához, és akit állítólag nagyon ügyesen sikerült a filmben utánoznia. A valóságban egyébként Frank nem hívogatta karácsonykor sem Shea-t, sem más FBI ügynököt. Ahogy az sem igaz, hogy ifjabb Frank svindler környezetben szocializálódott, épp ellenkezőleg. Idősebb Frank Abagnale ugyanis nemcsak talpig becsületes volt, de ő volt a fia első áldozata is, akinek a bankkártyáját több ezer dollártól szabadította meg.

via GIPHY

3. Dominóeffektus

Mindig izgalmas tudni, főleg a végeredményt látva, milyen apróságokon múlt, hogy végül ki lett a sok jelölt közül a befutó.

A filmet Spielberg eredetileg nem tervezte maga megrendezni, csupán a producere volt, a rendezésre pedig David Finchert, Cameron Crowe-t és Lasse Hallströmöt is felkérték.

Carl szerepét James Gandolfini játszotta volna, azonban Leonardo DiCaprio miatt – aki pedig épp a New York bandáit forgatta – el kellett tolniuk a Kapj el, ha tudsz felvételeit pár hónappal. Így viszont már Gandolfininek nem fért bele az idejébe, mert ő meg a Maffiózókon kezdett el dolgozni, így került a képbe helyette Tom Hanks. Spielberg egyébként nem is remélte, hogy Hanks elvállalja a szerepet, úgy vélte, neki ez túl kicsi lehetőség lesz. Hanks azonban azt felelte, hogy egy jó szerep mindig jó, még ha nem is túl nagy (azaz: nincs kis szerep, csak kis színész!).

4. Csaló volt, de távolról sem ekkora

A Kapj el, ha tudsz valóban nagyon fordulatos film, ám ahogy már említettem, nem teljesen hű a valósághoz, de egyébként már az alapjául szolgáló könyv sem az. A mű társírója Stan Redding volt, aki négy alkalommal ült le Frankkel beszélgetni, nem is feltétlenül azért, hogy életrajzot írjon, inkább egy jó történetet szeretett volna kiszedni belőle. A kisebb-nagyobb csalások valótlanságát már régóta igyekeztek szakértők és újságírók bizonyítani, ám ez csak nemrégiben sikerült – hála a digitalizációnak és az internetnek.

Az igazság az, hogy a moziban megjelenő stiklik, amiket Frank állítólag elkövetett, vagy teljesen hazugságok, vagy a valóság erősen felnagyított változatai.

De még az elfogásának körülményei sem voltak olyan grandiózusak, mint a filmben: az igazi Frank úgy került végül a hatóságok kezére, hogy egy járókelő felismerte bevásárlás közben. Sőt, az apával való kapcsolata sem fedi a valóságot, Frank távolról sem kereste sem az apja elismerését, sem azt, hogy az végre leállítsa az egyre jobban elharapódzó csalássorozatát. Ami azt illeti, azután, hogy világgá szaladt, soha többé nem beszélt az apjával.

via GIPHY

5. Még a horoszkópja sem stimmel

A filmben az első csalás, amit Frank elkövet (leszámítva azt, amikor egy hétig helyettesítő tanárnak adja ki magát a gimnáziumban), a saját születési dátumának meghamisítása volt, hogy nagykorúnak tűnjön. Az eredeti dokumentumon a születési időnél 1948. március 13-a olvasható, ám az igazi Frank 1948. április 27-én született. 

6. Ugyanez számokban

A filmet 52 nap alatt forgatták le, 140 különböző helyszínen dolgoztak, Leonardo DiCapriónak pedig több mint százszor kellett átöltöznie.

via GIPHY

7. Dalban mondom el

Biztos azt gondolnád, hogy énekelve nem lehet csekket hamisítani vagy menekülni… ám nagyobbat nem is tévedhetnél! A filmből ugyanis Broadway-musical is készült, igaz, nem túl népszerű. Összesen 170 alkalommal adták elő.

Források: IMDB, MentalFloss 

Fiala Borcsa