Létezik, hogy valaki ilyen tökéletes? – Tom Hanks ma 65 éves

–

Nincs még egy olyan világhíresség, akit ennyien szeretnének, akinek ne lennének ellendrukkerei, akinek egyetlen igaz kudarcát sem tudjuk felidézni, és aki soha egyetlen botrányba sem keveredett. Tom Hanks arról híres, hogy ő az amerikai családapa mintapéldánya, a „kedves fickó”, aki minden hétköznapisága mellett az összes filmjében hőssé válik, és aki a magánéletében is ugyanazt képviseli, mint amit a szerepeiben: nyíltságot, egyenességet, megbízhatóságot, tisztességet, jószívűséget, hűséget.

Nincs sötét oldala. Vagy legalábbis sosem látszik.

De még pletykák sem szivárognak ki róla, szóval valószínűleg tényleg nincs. Aki eddig azt gondolta, hogy az igazi művésznek kell, hogy legyenek „démonai”, belső harcai, ellentmondásai, megzabolázhatatlan indulatai, az most törheti a fejét, hogy is van ez. Mert Tom Hanks nagy színész, ezt nem lehet megkérdőjelezni. 

Hatszor jelölték Oscar-díjra (kétszer el is nyerte), legutóbb épp egy olyan szerepért, amiben mintha épp ezt a rejtélyt próbálná megmagyarázni: egy olyan televíziós személyiséget játszott (valós személyt), akin nem lehet fogást találni, mert minden szempontból feddhetetlen. Az Egy kivételes barát mintha róla szólna – persze egy kissé eltúlzott verzióban –, és azt mondja el, hogyan érdemes hozzá viszonyulni: semmiképp sem úgy, hogy keresgéljük a hibáit. Úgyhogy mi sem ezt fogjuk tenni Tom Hanks 65. születésnapja alkalmából (amúgy sem volna illendő ezen a jeles napon), és nem is az érdemeit soroljuk fel (azt meg úgyis tudja mindenki), hanem néhány érdekességet osztunk meg róla, ami talán árnyalja a róla kialakított képet.

Családi zűrök

Bár ma úgy tűnk, Hanks még családfőnek is tökéletes, hiszen 33 éve él példás házasságban Rita Wilson színésznővel, akivel két gyereket neveltek fel, de valójában ez már a második házassága. Az elsőt tíz évvel korábban kötötte (1978-ban) Samantha Lewes-szal, amiből szintén két gyerek született: Colin (akit ma színészként ismerhetünk) és Elizabeth. Már megvoltak a gyerekei, amikor a filmes karrierje beindult: EBBEN a beszélgetésben meséli el, hogy a fia hároméves volt, amikor az első tévés munkája adásba került a Szerelemhajó című sorozatban, és amikor az epizód végén a hajó eltávolodott a vízen, a kis Colin azt hitte, az apukáját sem látja többé, mert a hajóval együtt elutazott.

Hankstől milliószor megkérdezték azóta, mi a jó házasság titka, mert Rita Wilsonnal kötött szövetségük olyan megingathatatlannak és örömtelinek tűnik, és ilyenkor el szokta mondani, hogy amint megismerte, valahogy megérezte a közös jövő lehetőségét, ez vonzotta hozzá. Egyébként a Bosom Buddies című televízió show forgatásán találkoztak először (aminek Hanks főszereplője volt, Wilson pedig egy epizódban tűnt fel), de csak az Önkéntesek című film forgatásán jöttek össze. (Akkor még Hanks papíron házas volt.) Hanks a felesége kedvéért felvette a görögkatolikus hitet, és görög állampolgárságot is kapott.

Ő maga egyébként elég zűrös családból jön: a szülei elváltak, és ő (két másik testvérével) az apjával maradt, aki újranősült – ahogy az édesanyja is új házasságot kötött, de a harmadik testvérüket is ő nevelte. Azt is elmondta már egy interjúban, hogy ez a korszak eléggé megviselte, mert a szülei nem mondták el nekik, hogy pontosan mi is fog történni, és hogy nem ők, a gyerekeik tehetnek róla, emiatt elég elveszettnek érezte magát. Végül mindkét ágon egy csomó testvére lett, összesen állítólag 15.

Hanks családfája is elég színes: szegről-végről rokoni szálak fűzik az egykori amerikai elnökhöz, Abraham Lincolnhoz, de Walt Disney-hez és még George Clooney-hoz is.  

Véletlenségből színész

Azt talán túlzás állítani, hogy Hanks csupán belecsöppent a színészi hivatásba, mert már a főiskolán is színházi szakirányt választott (és 14–15 éves korától vonzotta ez a pálya, amikor megtudta, hogy ez is lehet „munka”), de a Variety sorozatában, amiben színészek beszélgetnek színészekkel (és ő Renée Zellwegert kapta partnerül) elmondta, hogy a karrierje mégis véletlenül indult be.  

Húszévesen kapta az első munkáját egy Shakespeare-fesztiválon, és ezzel fel is vették a színész szakszervezetbe. Először azt hitte, világosítóként vagy ügyelőként vesz majd részt az előadásban, mert még a suliban sem válogatták be az iskolai produkcióba, ám végül egy vendégtanár elhívta szerepelni erre a fesztiválra, és azt mondta neki: pénzt ugyan nem tud fizetni neki, de valami sokkal értékesebbet ad majd: tapasztalatot. Szóval az első megbízása tulajdonképpen ingyenmunka volt (ami a színészi pályán amúgy nem olyan ritka).

Ezután hamar felszippantotta a szakma, és akkor más színészek tanácsára a nyugati partról (ahol született) átment a keletire, New Yorkba szerencsét próbálni. Kaliforniaiként ugyanis Los Angelestől tartott: úgy látta, az ottani show-bizniszben sokan eltűnnek a süllyesztőben.

Sok legendás sztori kering arról, ki hány dollárral a zsebében érkezett New Yorkba meghódítani a világot: nos, neki 800 dollár lapult benne, de kezdetben így is barátok kanapéján aludt, amit azonnal összevérezett, mert épp akkor durrant be a bölcsességfoga. EBBEN az interjúban azt meséli: az volt a szerencséje, hogy mindig több kedves, önzetlen emberrel találkozott az útja során, mint az ellenkezőjével. „Úgyhogy, ha engem kedves embernek tartanak, az azért van, mert a velem szembeni bánásmódból hamar rájöttem, hogy én is ilyen ember szeretnék lenni.

A kedvesség választás kérdése. És velem szemben is olyan sokan választották a kedvességet.”

A színészi hitvallását egyébként Spencer Tracytől kölcsönözte, akitől 14–15 évesen olvasott egy meghatározó gondolatot: „Állj a jelbe, és mondd az igazat!” – ami azt jelenti, hogy filmszínészként állj pontosan arra a helyre, amit a rendező és operatőr kijelöl neked (mert odaállítják a kamera élességét), és aztán próbálj csak a lehető legőszintébb lenni. Hanks ma így egészíti ki ezt a mondást: „A jeleket még könnyű belőni, de az igazság – az már kevésbé megfogható. Valahogy el kell jutni addig, ha nem is lesz könnyű.”

A színészetről pedig úgy vélekedik egy több mint negyvenéves pályafutás és kilencven produkció után: „Ismerik a mondást: válassz olyan szakmát, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod az életben – ez vagyok én.”

Munkamorál

A hivatása iránti tisztelet és alázat nyilvánul meg abban is, ahogyan dolgozik: mindig pontosan érkezik a forgatásra, tudja a szövegét, és tele van ötletekkel az anyaggal kapcsolatban – ezen pedig rendre meglepődnek a környezetében. Pedig másképp nem is vállal el semmit, csak akkor, ha a forgatókönyv beindítja agyát, és nem is tudna nem gondolkodni rajta. Aminek viszont többet nem szeretné alávetni magát, azok a drasztikus hízások-fogyások, amiket egy-egy szerep kedvéért (például a Számkivetettért) teljesítenie kellett. Ezek nagyon megviselik a szervezetét (főleg a térdét és a csípőjét), és ma már tudja: azzal nem szabad játszani. (Egyébként azóta kiderült: 2-es típusú cukorbetegségben szenved, és ennek köszönhetően ma már nagyon odafigyel az egészséges étkezésre.)

Amerika legjobb rendezőivel dolgozott, és néhányan rendszeresen visszahívják: Steven Spielberggel összesen öt filmet készített, Robert Zemeckisszel most készítik a negyediket: a Pinocchiót. De forgatott már Sam Mendesszel, Jonathan Demmével, a Coen-fivérekkel, Mike Nicholsszal, a Wachowski-testvérekkel és Clint Eastwooddal is – hogy csak párat említsünk a legnagyobbak közül.

Arra a kérdésre, amit Savannah Guthrie tett fel neki (EBBEN az interjúban, amit a Golden Globe-életműdíja alkalmából készítettek), hogy a pályája melyik pillanatát élné újra szívesen, azt válaszolta: azt a három napot, amikor a Charlie Wilson háborújában közös jeleneten dolgoztak Philip Seymour Hoffmannal, mert az a legjobb fajta munka volt. De néha még maga is meglepődik azon, mi sül ki abból, amit a forgatáson véghez vittek, vagyis mivé változik az anyag a vágóasztalon. Ilyen különleges meglepetés volt neki a Felhőatlasz című filmje (amit a Wachowski-tetsvérek rendeztek), ami minden képzeletét felülmúlta. (Mi is meleg szívvel ajánljuk, teljesen egyedülálló, különleges alkotás.)

Az idő múlása

Ha pedig a tízéves énjével egyszer csak szembe találná magát (kicsit úgy, mint az egyik első sikerében, a Segítség, felnőttem!-ben, amiben a bőrébe is bújhatott), azt mondaná neki: „Nyugodj meg. Sose veszítsd el azt az ösztönöd, hogy jól akarod érezni magad. És minden elmúlik egyszer: az az öröm is, amit egy-egy sikeres teljesítmény után érzel, és az a fájdalom vagy kudarcélmény is, amikor úgy érezted, nem tudtál valami elérni.

A mi munkánknak szerencsére mindenképp van egy olyan hatása, hogy kitölti a lelkünket – akkor is, amikor nehéz, és akkor is, ha nem sikerül megcsinálni, amit szerettünk volna.” 

És bár még csak 65 éves lett ma, szóval nem feltétlenül kellene az elmúlás gondolatával foglalkoznia (annál is inkább, mert remekül tartja magát, a koronavírust is simán legyőzte), még arra a kérdésre is örömmel válaszolt, milyen sírfeliratot szeretne. Így derült ki, hogy nem szeretne temetést: azt akarja inkább, hogy szétszórják a hamvait, mert vissza akar térni oda, ahonnan jöttünk. De ha mégis készülne neki egy emlékhely, azt mondja, ez álljon rajta: „Itt nyugszik Tom Hanks, aki az emberek között egy Hermes 3000-es volt.” Ez pedig egy nagyon jó írógép márka, mivel Hanks hatalmas írógépgyűjtő.

Szóval nagyon jó ember, mert – ahogy mondta – ez akart lenni, ezt választotta. De Conan O’Briannek egyszer azt is elárulta, hogy mi ennek a hátulütője:

„Nem szeretem, ha visszaélnek a kedvességemmel. A családban ki is találtunk egy titkos kódot arra, ha ilyesmit tapasztalok, és ettől kijövök a sodromból. Amikor azt mondom: »Tisztázzunk valamit«, akkor már tudják, hogy hamarosan vége a béketűrésemnek.”

De ha az egyik legutóbbi filmjét az Egy kivételes barátot figyelmesen nézzük, akkor tanulhatunk is tőle valami nagyon fontosat: nem kell mindenkiben a hibát keresni, a gyengeségeit kutatni. Örüljünk inkább annak, hogy vannak olyan emberek, akik valóban példát mutatnak nekünk, és segítenek megtalálni magunkban is az értékeset. Amikor Hanks eljátszotta az amerikai televíziózás Dévényi Tibi bácsiját (aki igazából kedves volt a gyerekekkel), Fred Rogerst, annyira jól érezte magát a szerepben, hogy még a forgatási szünetekben sem bújt ki a jelmezéből, és nem ment vissza a lakókocsijába, hanem ledőlt egy díszletkanapéra, és ott pihent a következő felvételig.

Rogers olyan személyiség volt (erről szól a film), akit nem lehetett „leleplezni”. Nincs mögötte titok: tényleg arra született, az volt az életcélja, hogy közelebb hozza az embereket a saját érzelmeikhez, és ezáltal megszerettesse őket saját magukkal. Hanks is ezt tudja adni minden munkájával, minden megnyilvánulásával. Legyünk hálásak érte, hiszen létezik ennél több?

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/V E Anderson/WireImage