A színész, aki hülyét csinált Elton Johnból meg még vagy a fél világból – Isten éltesse Sacha Baron Cohent!

–

Nagy szívfájdalmam, hogy nem láthatom újra Ali G-nek azt az adását, amiben Elton Johnból csinált totális hülyét (pusztán azzal, hogy következetesen felcserélte a kereszt- és a vezetéknevét), ez valahogy még a határtalan interneten sem lelhető fel mára (simán el tudom képzelni, hogy maga Elton John tüntette el a felvételt), de legalább azzal vigasztalódhatunk, hogy a Beckham-házaspárral készült interjú megtalálható a YouTube-on – néhány másik, egykori Ali G-adással együtt. De azt az érzést, amit Ali G berobbanása hozott a kétezres évek legelején, már sehogy sem lehet újra élni. Már csak azért sem – és ez nagyon fontos elem –, mert akkoriban még fogalmunk sem volt arról, ki ő.

Hol hallottunk akkor még Sacha Baron Cohenről?!

És milyen igaza volt, hogy olyan sokáig rejtegette! Sőt, még később is, évtizedeken át ódzkodott attól, hogy beszéljen róla, interjúkat adjon, és éppen ezáltal volt izgalmas a koncepció, amit tökélyre fejlesztett: fura karakterek bőrébe bújva heccelte a világot, hogy kihozza az emberekből a legrosszabb oldalukat. Ali G (a wannabe arab gangsta rapper) után jött Brüno, a meleg osztrák stylist figurája, majd a kazah Borat, aki egy keleti barbár kultúrából tekint a nyugati világra, végül Haffaz Aladdin, az afrikai diktátor.

Persze hogy szélsőséges, leegyszerűsített, sztereotip karakterek ezek – de mind csak eszköz, médium arra, hogy tükröt tartson nekünk. És egészen addig, amíg nem lehetett tudni, ki áll mögöttük – sőt, hogy egyáltalán áll mögöttük valaki –, és amíg nem jelent meg a közösségi média a valódi futóbolondokkal, és azok nagyon is ijesztő nézeteivel, addig Sacha Baron Cohen találmánya revelatív erejű volt. Aztán sajnos más idők jöttek.

Hosszú, rögös út

Ma ott tartunk, hogy Sacha Baron Cohent már inkább a teljesítményéért tiszteljük. Idén kétszeresen jelölték Oscar-díjra: egyrészt forgatókönyvíróként (a Borat utólagos mozifilmért), másrészt drámai színészként (A chicagói 7-ek tárgyalásáért), ebből az alkalomból kétórás interjút adott az Amerikai Színész Szövetségnek (a SAG-nak), amelyben elmeséli, hogyan jutott el eddig, és milyen élmények formálták közben.  

Felidézi például az első gyerekkori emlékét arról, milyen volt nézők előtt szerepelni, és mivel ez mindjárt egy humoros produkció volt, aminek révén megtapasztalta, milyen jó érzés megnevettetni az embereket, onnantól fogva komikusnak készült. Az érettségi után kizárólag azért jelentkezett a cambridge-i egyetemre, hogy a Monty Pythonos elődök nyomába lépjen, akik ott alapították meg a Cambridge Footlights nevű társulatukat, ami még azután is létezett, hogy ők már Monty Pythonként futottak be. Cohen mindjárt gólyaként jelentkezett ide, de sosem vették fel tagnak, pedig összesen kilencszer futott neki a felvételinek (három éven keresztül minden szemeszterben).

Nemcsak hogy sosem vették fel maguk közé, de még azt is mondták neki, hogy erre SOHA nem fog sor kerülni. Persze ez sem szegte kedvét, sőt még jobban motiválta.

Ezért kezdett el inkább színjátszani az egyetemen, először A medve című Csehov-darabban, aztán ottragadt, és egyre veretesebb klasszikusokban próbálta ki magát Shakespeare-től Marlowig, de eljátszotta Reb Tevjét is a Hegedűs a háztetőnben, sőt Cyrano de Bergeracot is, amihez egy egész szemesztert kihagyott, mert olyan sok szöveget kellett bebifláznia.

Miután Cambridge-ben végzett, úgy gondolta, most már jöhet a komikusi karrier, ezért még elvégzett egy francia pantomimes iskolát is, ahol több száz évvel ezelőtti színházi technikákkal ismerkedett – így történt, hogy végül olyan komoly színészképzésben részesült, amilyenben kevesen. Ezután talán joggal mondta magában: „ide nekem az oroszlánt is”, jöhet a színészi karrier!

Csakhogy semmilyen válogatáson nem felelt meg, szerepet sehol sem kapott, így végül egy kis angol kábelcsatornánál kötött ki délutáni műsorvezetőként. Ott jutott eszébe (hogy magát szórakoztassa, mivel a műsorvezetés nem volt ínyére), hogy egy bejátszás erejéig belebújik egy fiktív karakter bőrébe, és úgy elegyedik beszédbe gördeszkás fiatalokkal. Ez volt tehát Ali G elődje, aki a koncepciója szerint egy középosztálybeli arab srác volt, és gettókölyöknek adja ki magát, hogy menőbbnek tűnjön. Talált is partnert az ötletéhez egy idősebb vágó személyében, aki arra biztatta, hogy csinálja meg, ő majd beszerkeszti az adásba.

Új műfaj születik

Amikor az első ilyen szkeccs lement adásba, a csatorna igazgatója behívatta magához, és azt mondta neki, hogy maradhat a karakter, de valódi járókelőket nem vonhat be ezentúl – így születtek meg később az interjúk, amikhez egyre nagyobb sztárokat sikerült megnyerni riportalanynak. Ali G karaktere után pedig nem sokkal kitalálta Borat figuráját, akit a forgatási autóban talált usánka ihletett meg.

A mögöttes szándék mindkét esetben az volt, hogy egy külföldi szemével nézzenek rá a brit társadalomra.

A többi – a mából nézve – történelem, hiszen született ezekből mozifilm is, csak az Ali G Indahouse (2002) és a Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni Amerika (2006) után még megszületett Brüno figurája is (2009-ben), amivel elsősorban az emberekben szunnyadó homofóbiát akarta kiugrasztani a bokorból, és 2012-ben A diktátor, amiben az autokráciát és a demokráciát vetette össze. Majd tavaly, a pandémia alatt suttyomban leforgatott még egy Borat-epizódot (a Borat utólagos mozifilmet), de ezt már csak úgy sikerült megvalósítani, hogy további maszkok mögé bújt, mert mára a világon szinte mindenütt ismerik és felismerték. Bizony, így nyírta ki a siker a koncepciót.  

Ezért könnyen lehet, hogy ezekről a karakterekről többet nem hallunk, és Sacha Baron vagy kitalál valami újat helyettük, vagy inkább a színészi karriert választja, amiben időközben legalább olyan sikeres lett, mint humoristaként.

A tehetség nem vész el, csak átalakul

Az első komolyabb szerepét egy honfitársától, Tim Burtontől kapta a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya című musicalben (amiben Johnny Depp, Alan Rickman és Helena Bonham Carter mellett játszott), aztán dolgozott Martin Scorsese-vel A leleményes Hugóban, majd Tom Hooperrel A nyomorultakban, és legutóbb Aaron Sorkinnal A chicagói 7-ek tárgyalásában, amit még Steven Spielberggel kezdett el próbálni.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy drámai színészként is Hollywood élvonalába került. 

Amikor például Scorsese-vel forgatta A leleményes Hugót hat hónapon át, azt kérte a legendás rendezőtől, hogy amikor nem az ő jelenetét veszik, akkor hadd üljön mellé a monitorhoz, és hadd nézze munka közben. Scorsese megengedte neki, úgyhogy gyakorlatilag egy rendezői mesterkurzust végzett el mellette. „Megtanultam tőle, hogy az egódat félre kell tenned munka közben” – mondja Jenelle Rileynek a SAG-videóinterjúban. És hozzáteszi: már Spielbergtől is azt hallotta egyszer: „Az egyetlen, akinek egója lehet egy forgatáson, az maga a film.” Vagyis nem számít, kitől jön az ötlet, mindig a legjobbnak kell megvalósulnia.

Az is előfordult – meséli –, hogy a Hugo forgatásán egy jelenet próbája közben Scorsese megkérdezte tőle: „Mondd, Sacha, te hogy vennéd fel ezt a jelentet?”, ő meg elmondta, egy vígjátékban ezt hogyan csinálnák, és Scorsese a végén így forgatta le.

De nemcsak a rendezésről, hanem a színészetről is sokat tanul munka közben: „Abby Hoffman karakterének (A chicagói 7-ek tárgyalásából – a szerk.) a megszállottja voltam, mindent megtettem érte, én vadásztam le magamnak” – mondja. Tizenhárom évet várt rá, mert először 2007-ben olvasta a forgatókönyvet, és akkor még Spielberget kellett meggyőznie arról, hogy ő a legalkalmasabb a szerepre. „De ez egy olyan film, ami egyre relevánsabb lesz idővel”, hiszen a rendszerszintű rasszizmusról szól. „Szerencsém van, hogy olyan filmekben, mint A chicagói 7-ek tárgyalása, a Nyomorultak, a Sweeney Todd vagy A leleményes Hugo, a világ legjobb színészeivel voltam körülvéve.

Kétszer dolgoztam Ben Kingsleyvel, de a legutóbbi filmem egész szereposztása önmagában olyan, mint egy mesterkurzus. Csak figyelem őket, és próbálok tanulni tőlük.”

Kint is, bent is

Bár nem követi szigorúan a Sztanyiszlavszkij-módszert, és nem nevezné magát „method actor”-nek sem, de nagyon alaposan felkészül a szerepeire, minden részletet tudni akar róluk. Amikor már benne van a jelenetben, akkor viszont csak hagyja, hogy hassanak rá a partnerek, a környezet és az instrukciók – vagyis teret enged az ösztöneinek. „Megpróbálom megtalálni a kapcsolódást köztem és a karakter között” – mondja. Ám amint vége a jelenetnek, azonnal ki is bújik a figura bőréből. 

Nem úgy, amikor Borat vagy Brüno alakját ölti magára – ilyenkor az egész napot karakterben tölti. Ez persze együtt jár a műfajjal, hiszen minden improvizáció, és soha, egyetlen pillanatra sem leplezheti le magát, mert ha kiderülne, hogy az egész csak ugratás, akkor könnyen lehet, hogy fizikai erőszakot zúdítana magára. Így is többször volt életveszélyben a forgatások során, például előfordult, hogy golyóálló mellényre volt szüksége, és biztonsági őrök menekítették ki a helyszínről. Vékony a mezsgye aközött, ahol egy jelenet a legjobban működik, és ahol már kihúzza a gyufát a civil szereplőknél, neki pedig mindig valahol ezen a vonalon kell egyensúlyoznia.

Ennél szerintem már csak az lehetett durvább, amit Az izraeli kém című sorozatban játszott karaktere élt át: ebben a Netflix-sorozatban a világ (de mindenképp Izrael) legsikeresebb titkos ügynökét játszotta, aki olyan sokáig tévesztette meg a szír politikai elitet, hogy kis híján hadügyminiszternek nevezték ki.

„Amikor belebújok a karaktereimbe, akkor tíz–tizenkét órát töltök bennük – ez a pasas (Eli Roth) viszont öt évig élt a karakterében. Ami azt jelenti, hogy ezalatt egyszer sem alhatott nyugodtan. Hiszen tudhatta: ha hibázik, akkor nemcsak börtönbe kerül, de meg is fogják kínozni, és a végén megölik. Úgyhogy én azt gondolom, ez az ember volt a világtörténelem legnagyobb színésze.”

Neki pedig ez az egyik legnagyobb színészi alakítása, amit mindenképp ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a munkásságáról. (És nem mellesleg egy részét itt forgatták Magyarországon, úgyhogy budapesti helyszíneket és a magyar színészeket is láthatunk benne.)

Hátsó szándékok

Ha Sacha Baron Cohenről van szó, akkor tulajdonképpen mindig érdemes a választásai mögé nézni, mert a munkáin keresztül kommunikál a világgal. A magánéletét féltve őrzi (azt azért lehet tudni, hogy tizenegy éve él házasságban Isla Fisher színésznővel, akivel három gyereket nevelnek), és az interjúkat is megválogatja – tulajdonképpen csak az elmúlt pár évben kezdett el nyilatkozni. Nem is véletlenül:

„Én személyesen nem akarok híres lenni, ezért nem adok interjúkat. Csak azt szeretném, ha a karaktereim népszerűek lennének – annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy a nézeteimet ráerőltessem másokra csak azért, mert beszélhetek a tévében, vagy szerepelek filmekben. Nem is látom ebben az összefüggést: miért akarnám befolyásolni az emberek gondolatait, mi jogosít fel engem erre? A siker? […] Szóval nagyon ódzkodtam attól, hogy celebbé váljak, csakhogy közbejött az, hogy aggódni kezdtem a világért – elsősorban a technológia miatt.  Úgy éreztem, hogy az a pár ember, aki irányítja a digitális világot, nem viselkedik elég felelősségteljesen, és ha ez nem változik, akkor a demokrácia összeomlik.”

Ezért kezdett el tehát nyíltabban beszélni, és ezért készítette az utolsó Borat-filmet is. „A filmjeim célja, hogy eljuttasson egy üzenetet. A Borat utólagos mozifilm például akkor készült, amikor megijedtem attól, hogy mi történik a demokráciával, mi zajlik Amerikában. Ez volt az egyetlen dolog, amit én tehettem érte. Vannak, akik felemelik a hangjukat, vagy kijárnak tüntetésekre, én pedig az egyik legnépszerűbb karakteremen keresztül mutatom meg, hogy szerintem milyen veszélyt rejt az, ha Trumpra szavaznak az emberek. […]

Ezzel a filmmel azt akartam elérni, hogy 2020. november 4-én, az amerikai elnökválasztás napján elmondhassam magamról: én mindent megtettem azért a politikai berendezkedésért, amiben hiszek.”

Nos, hogy mennyi része volt abban, hogy ez a választás végül az ő szándékai szerint végződött, úgysem derül ki. De nagyon úgy tűnik, a világ problémái továbbra sem oldódtak meg, úgyhogy számíthatunk rá, hogy ötvenévesen nem fogja a munkát abbahagyni. Hogy készül-e újabb karakterre, akinek a bőrében az utca emberét provokálhatja, azt természetesen nem tudni (hiszen azzal mindjárt el is lehetetlenítené), de azt igen, hogy megint egy igazi nagyágyú kérte fel egy hagyományos színészi feladatra: a Cohen-testvérek egyik tagja, Etan. Abban pedig egész biztosak lehetünk, hogy Sacha Baron Cohennek még sok meglepetés van a tarsolyában.

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/hristopher Polk/NBC/NBCU Photo Bank